Finnugor História
A történelemtanárok egyik felvilágosító lapja, a História finnugor számot jelentetett meg. Van benne egy kevés finnugor őstörténet meg sok finn történelem. Tanulságos olvasmány ‒ több szempontból is. Ismertetés következik.
Örömmel vettük kézbe a História 2012/7. számát. Végre egy finnugor oázis a turáni mételytől fertőzött magyar sajtósivatagban! A História már régóta adós egy finnugor számmal. Glatz Ferenc, a folyóirat szerkesztője még a múlt században, valamikor 1995 táján tett ígéretet egy ilyen szám megjelentetésére. A szerzői gárda el is készítette mindegyik finnugor nép történetének rövid, 4-5 oldalas összefoglalását. A finnugor számból azonban nem lett semmi. A másik történelmi magazin, a Rubicon szerkesztősége is visszarettent a finnugor témától, és szintén elzárkózott a rövid írások megjelentetésétől.
A hoppon maradt szerzőknek Nanovfszky György, akkoriban Magyarország moszkvai nagykövete, a Finnugor Világkongresszus ötletgazdája segített a cikkek publikálásában: 1996-ban, a Finnugorok világa című kötetben jelentek meg. Pár évvel később, már az új kor hajnalán a Finnugorok világa ismét megjelent ‒ Nyelvrokonaink címmel, átdolgozva, kibővítve. Ebben a kötetben helyet kapott Eugen Helimski írása is a szamojéd népek történetéről. A szerzők és szerkesztők a finnugor cikkeket is frissítették, finomították.
Ugyanezek az írások később a Nyelvrokonaink orosz és angol nyelvű változatában is megjelentek, majd fölkerültek az ELTE Finnugor Tanszékének honlapjára is. Vagyis, aki keres, az talál finnugor történelmi témájú eligazító művecskéket itt-ott, de azért a Históriának sem kellene megfeledkeznie arról, hogy a finneken kívül van még 13 finnugor és 4 szamojéd nép. És meg kellene emlékezni a kihalt népekről is (+7). Úgy hallottuk, Glatz Ferenc megint megígérte…
(Forrás: újságárus)
Régimódi őstörténet
A História 2012/7. száma két finnugor őstörténeti cikkel kezdődik. Az elsőt Fodor István írta (A finnugor népek ősi lakóhelyei, 3‒9.). Ebben a régészeti kultúrák és leletek részletező leírását mellőzve, rövidítve találjuk azokat az információkat, melyek 2009-ben, a Magyarország története (főszerkesztő: Romsics Ignác) 1. kötetében már olvashatók voltak (Uráliak, finnugorok, ugorok, 14‒26.).
Fodor István majd 40 éve ír finnugor őstörténeti összefoglalásokat, feltehetőleg álmából fölkeltve bármikor, bármilyen terjedelemben tud újabbakat is írni. Ezek az írások azonban nem egyformák. A szerző állandóan frissíti, az újabb eredmények figyelembevételével alakítja cikkeit. Mondanivalójának tudományos építménye azonban roppant óvatosan fejlődik, miközben a fundamentum egyáltalán nem változik.
Fodor István finnugor őstörténeti nézeteinek alapja, hogy „a finnugorok az Urál két oldalán szálltak meg jelentős területeket, s településük határait a Kr. e. III. évezredben egészen a Baltikumig tolták ki”. Ezzel kezdődik írása, s a továbbiakban ezt a történeti menetrendet követi: az i. e. 3. évezredtől kezdve mutatja be a finnugor népek kialakulásának folyamatát. Már említett másik művében kifejti, hogy az őshaza szükségszerűen kis területű volt, mert különben „az erdőzónában nem jöhetett létre olyan szoros kommunikációs kapcsolat … amely életben tarthatott volna bármely viszonylagos nyelvi egységet” Vagyis szerinte a finnugor alapnyelv az erdőövezetben, kis területen jött létre, ahonnan a finnugorok szétrajzottak. Fodor István cikke ezt a feltételezett szétrajzást mutatja be. Lehet, hogy igaza van. De egyáltalán nem biztos. E koncepció mögött a történeti nyelvészet által másfél évszázada sulykolt elképzelés áll az alapnyelvek és a mai nyelvek közti viszony történeti-földrajzi körülményeiről.
Véleményünk szerint az őstörténet-kutatásnak a nyelvészek itt-ott igen naiv történeti ötleteitől függetlenül kellene megalkotnia a maga elméleteit. Fodor István cikkének végére érve megfogalmazódik bennünk az óhaj, hogy jó lenne, ha más szerzőktől is olvashatnánk ismeretterjesztő műveket a finnugor őstörténetről. Hátha nem is volt minden olyan egyszerű, mint ahogy ő írja.
A História megtette azt a lépést, amit reméltünk, mert közölte Bereczki András finnugor őstörténeti tanulmányát is.
Mindenhonnan finnek jöttek
Bereczki András írásának címe: A mai Finnország őstörténete (10‒13.). Nem értjük a címet: miért mai? És milyen volt a tegnapi? A cikk viszont jó. A finn őstörténeti nézeteket foglalja össze, több forrás alapján. A Finnország benépesülése (10‒11.) című fejezetből látható, hogy a finn régészeket nem feszélyezi a nyelvészek véleménye. Az őshazát nem úgy keresik, ahogy azt a nyelvészek szokták. A nyelvi adatokból ugyanis csak az alapnyelv felbomlása körüli időkre lehet következtetni, korábbra nem. A finnugor őshaza, s benne a finnugor alapnyelvet beszélt ősnépesség története tehát akár évezredekkel korábban és akár másutt is kezdődhetett, mint ahol és ameddig a nyelvészeti módszerekkel meghatározott őshaza létezett.
A jégkorszak végén Finnország betelepítését a mai Dél-Oroszország felől érkező csoportok kezdték meg. Először észak felé haladván, a mai Közép-Oroszország területére jutottak. Innen, a Volga felső folyása és a Volga-Oka köz felől kezdődött Finnország betelepülése. Ugyanakkor pedig a Baltikumba és Finnország területére a késő paleolitikumi szvidéri kultúra népessége szivároghatott be. Az i. e. 8. évezredben történt mindez. Majd további népcsoportok érkeztek kelet felől. Ezt jelzi a fésűs kerámia kultúrájának baltikumi és finnországi megjelenése. Fodor István az i. e. 3. évezredre datálja ezt a kelet‒nyugati mozgást, míg Bereczki Andrásnál i. e. 3900‒3500 szerepel dátumként.
Azt is meg kell említenünk, hogy a lappok elődei a mai Dánia területéről kiindulva, majd a Skandináv félszigeten végighaladva már az i. e. 9. évezredben megérkeztek a mai Finnország területére, csak éppen „felülről”, vagyis észak felől.
A finn őstörténet-kutatók tehát több évezreden át zajló betelepülést feltételeznek. Úgy vélik, hogy a különböző finnugor nyelvváltozatokat beszélő népességek Finnország területén keveredhettek egymással. A finn nézeteket jellemzi, hogy Bereczki András cikkében egyetlen alkalommal sem olvasható az a kifejezés, hogy őshaza.
(Forrás: zegernyei)
Köztes dolgok
A Históriában a hosszabb, kifejtő jellegű cikkek között tényanyagot tartalmazó rövidebb közlemények is olvashatók. Az őstörténeti írásokat megszakítva találjuk Bereczki András összefoglalását a finnugorközi kulturális és tudományos kapcsolatokról, megemlítve a cikk írásakor még csak szerveződőben lévő Finnugor Világkongresszust is (Siófok, 2012. szeptember 5‒7.). A História finnugor száma éppen ezen alkalomból, a világkongresszus magyar szervezetének támogatásával jelenhetett meg.
Az őstörténeti írások között olvashatjuk még Csepregi Márta összefoglalását a finnugor nyelvrokonságról, valamint megkezdődik a finn történelmi kronológia, amely a későbbi oldalakon is felbukkan itt-ott, és egészen az utolsó oldalig tart.
Finnország történetét kisebb keretes írás vezeti be, amely a svéd uralom évszázadairól számol be (Nagy Béla: Finlandia a svéd államban, 14‒15.), egy rövidke írás pedig a hakkapelitákról, vagyis a finn huszárokról szól (Richly Gábor: Hakkapeliták ‒ a harmincéves háború finn lovassága, 16.) ‒ róluk már mi is írtunk.
A folyóirat finnugor/finn számát szép és hasznos illusztrációk díszítik. Olyanok is, melyeket a Rénhírek korábbi posztjaiban is lehetett látni. Mi azonban megadjuk a képek forrásait is.
A nagyherceg és a cár, aki ugyanaz
A finn történelem részletes kifejtése a 19. századtól kezdődik. Az első hosszabb írás az orosz időszakról szól, amikor az orosz cár volt egyben Finnország nagyhercege is (Bereczki András: A Finn Nagyhercegség, 17‒20.). A birodalmon belül Finnország különleges jogokat élvezett. A finn‒orosz viszonyban hullámvölgyek és hullámhegyek követték egymást. Az orosz cárok egyéni hajlamuk, illetve belpolitikai gondjaik miatt hol engedtek, hol szorítottak a gyeplőn. Amikor nagyon megszorították, akkor egy finn merénylő megölte az orosz kormányzót.
A nagyhercegség idejére esik a finn nemzeti ébredés is. A finn nemzettudat kialakulását, a finn nemzeti szimbólumok ‒ himnusz, címer ‒ megszületését külön cikkek tárgyalják (Richly Gábor: A finn nemzettudat kialakulása, 21‒25., uő.: A finn nemzeti szimbólumok, 24‒25.)
(Forrás: Wikipédia)
Álmodjunk nagyot ‒ merjünk kicsik lenni. 20. századi izgalmak
A finn történelem legmozgalmasabb és legizgalmasabb korszaka a 20. század volt. A Históriában külön cikkek tárgyalják a finn állam születését, a finn‒szovjet háborúkat, és a 2. világháború utáni finn‒szovjet viszonyt, bemutatván e kapcsolat két finn alakítóját, Paasikivit és Kekkonent is (Sz. Bíró Zoltán: A finn állam születése, 30‒31., uő.: Nehéz szomszédság: finn‒szovjet kapcsolatok, 35‒37., Pótó János: A finnlandizmus kulcsszereplői, 41.).
E korszak finn állami politikájának legfőbb jellegzetessége a türelem és a hajlékonyság mesteri vegyítése a kérlelhetetlenséggel. Amikor lehetőség adódott, a finnek azonnal lecsaptak, és kinyilvánították függetlenségüket. Ameddig lehetett, ellenálltak a szovjet nyomásnak, majd jó kompromisszumokat kötöttek. A függetlenségükért cserébe készségesen támogatták a szovjet külpolitikai törekvéseket, majd élvezték ennek gazdasági előnyeit (lásd ‒ Sz. Bíró Zoltán: Finnlandizáció, 40.). Politikusaik egyéni áldozatot is vállaltak (habár a História nem említi Kekkonen elnök szovjet titkosszolgálati kapcsolatait…).
A politika szerencsés lépései talán az egészséges finn nemzeti tudatból vezethetők le. A finnek sosem menekültek hagymázas álmokba, sosem képzelték magukat vallásalapítók vagy világhódítók leszármazottainak, sosem hirdették, hogy az egész emberiség a finnektől származik… Felmérték a játékteret, felismerték képességeik és lehetőségeik határait, taktikájukat pedig a helyzethez alakították. A mozgalmas 20. században kiemelkedő államférfiak alakították Finnország történetét. Közülük talán a legnagyobb Mannerheim volt.
Mannerheim, aki mindig jókor jött és jókor ment
Carl Gustav Emil Mannerheim hosszú és mozgalmas életét (1867‒1951) a História finnugor/finn számának leghosszabb cikke ismerteti (Richly Gábor: Finnország megmentője?, 26‒34.). Az előkelő, de elszegényedett svéd családból származó Mannerheim orosz tiszti iskolát végzett. Már az orosz‒japán háborúban is részt vett (1904‒1905), majd utána államilag finanszírozott orosz távol-keleti expedíciót, valójában kémvállalkozást vezetett. A világháborús hadszíntértől távol, éppen egy sebesüléséből lábadozott, amikor Oroszországban kitört a forradalom.
Az új renddel (illetve akkor még inkább káosszal) nem szimpatizált, élete is veszélyben forgott, ezért visszatért Finnországba. Ideje volt hazája ügyeivel foglalkoznia, mert így végre megtanult rendesen finnül. Nyugalmat otthon sem talált. Megbízták a Finnországban is kitört bolsevik forradalom elleni fegyveres fellépés megszervezésével. Sikeresen teljesítette a feladatot. A vörösök leverése után egy ideig Mannerheim még részt vett a finn politikai életben, volt kormányzó is, de 1920-ban elvesztette az elnökválasztást. Ezután évekig háttérbe húzódott. 1931-ben azonban kinevezték a honvédelmi bizottság elnökévé. A felkérést csak úgy fogadta el, hogy ha háború esetén ő lehet majd a finn hadsereg főparancsnoka. Meg is kapta a papírt ‒ kiállítói azt gondolták, hogy sohasem lesz rá alkalma használni. Ámde 1939-ben, amikor a Szovjetunió megtámadta Finnországot, Mannerheim csak elővette azt a régi papírkát, és erélyesen szolgálatba helyezte magát.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A téli háborúban, majd a folytatólagos háborúban Mannerheimnek nemcsak hadvezéri, hanem politikusi képességei is megnyilvánultak. Oroszország erejét ismerve nem tartotta reálisnak a német villámháborús terveket. Ha kellett védekezett, ha kellett támadott, de végig tudta, hogy a Szovjetunió egyszer majd benyújtja a számlát. A fegyverszüneti szerződést Mannerheim már mint finn államfő kötötte meg a Szovjetunióval. Finnország megúszta a legrosszabbat, a szovjet megszállást.
A háború után 1946-ban Mannerheim letette az államfői stallumot, vette kalapját, és Svájcba távozott. Követte hadsegéde, a finn‒magyar Paasonen Aladár (további keresztnevei: Antero Zoltán Béla Gyula Árpád), a finnugrista Heikki Paasonen fia is.
Gazdasági fellendülés a nagy testvér árnyékában
A História európai melléklete Romsics Ignác tanulmányát (Finnország fölemelkedése, 1‒14., teljes változata megjelent a Mozgó Világban, 2006 júliusában, Suomi titkai címen), valamint Pótó János, Szíj Enikő és Urkuti György kisebb cikkeit tartalmazza. Mindegyik írás azt igyekszik megfejteni, hogyan lett a Magyarországon a mai napig lenézett, sőt a rokonságból is kitagadott, földönfutó Finnországból nálunk gazdaságilag erősebb és politikailag tekintélyesebb ország.
A dolog nem azzal kezdődött, hogy Finnország megúszta a szovjet megszállást. Már amikor föltápászkodott az 1866‒68-as nagy éhínségből, gyorsabb ütemű fejlődésbe kezdett, mint az akkor szintén prosperáló Magyarország. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem Finnországban már az 1930-as évek elején nagyobb volt, mint Magyarországon.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hogyan történt velünk ez a szégyen? A finnek földhözragadt realitásérzékét mint a siker legfőbb kulcsát, Romsics Ignác is kiemeli (Topeliusra és Kodolányi Jánosra hivatkozva). Ez segítette a finneket abban, hogy mindig célszerűen döntsenek. Hogy mindig azt termeljék, amire szükség van, amit el lehet adni. Sikeresen megtalálták és azóta is őrzik biztos felvevőpiacukat: először Oroszországot, aztán a Szovjetuniót. És költöttek bőven az oktatásra is. Sokat. Sokkal többet, mint a magyarok.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (84):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
te se jól tudod. zikurat volt a neve.
az északiak shamanjei szálltak mikor álltak. és dob dob dobrudzsa dob dob dobracsa
@Tempesty:
A mezopota'mok papjai ke'nytelenek voltak piramisokra ma'szni, hogy kapcsolatba le'phessenek az E'giekkel, mig az e'szakiak sa'ma'njai fo:ldo:n a'llva ke'pesek voltak ugyanezt megtenni.
Az Árpádok taurid fajú észak-mezopotámok voltak, van ilyen északon?
Hogy mennyire jó volt a viszony a két vháború között a déli és az északi rokon népek között, néhány példa rá:
"A finn és a magyar kormány közti egyezményt 1937 október 23-án ünnepélyes keretek között írták alá Budapesten az országgyűlés épületében, ez tulajdonképpen az első állami szintű egyezmény volt Finnország és Magyarország között. Az egyezményt finn részről az oktatási miniszter , Uuno Hannula írta alá, magyar részről pedig kollégája, Hóman Bálint, aki elődjénél, klebergsbergnél konzervatívabb tekintélyként hangsúlyozta a nemzeti tudományok, az irodalomtudomány, a történelemtudomány, a társadalomábrázolás, illetve a népgazdaság-tudomány jelentőségét a nemzettudat erősítőiként. (.....) Az egyezményben lefektettek megvalósítása érdekében létrehoztak egy vegyes bizottságot, amely részeként mindkét országban egy-egy albizottság működött. Az albizottság elnöke az ország oktatási minisztere volt, tagjai pedig a követségek és a néprokonsági szervezetek képviselői.Mindkét országban felállítottak továbbá egy operatív bizottságot, amely a gyakorlati munka lebonyolításáért felelt.Az operatív bizottság Magyarországon az oktatási minisztérium nemzetközi kapcsolatok osztályának volt alárendelve, Finnországban viszont a néprokonsági szervezetek képviselői voltak a tagjai, elnöki funkcióját F. A. Heporauta töltötte be az oktatási minisztériumból. Magyarországon a bizottság tagjai Csekey és Nagy Emil voltak.
Magyarország felemelkedése a néprokonsági kapcsolatok területén Finnország mellé a kulturális egyezményben lefektetett néprokonsági nap programjában konkretizálódott. Az 1938 október 15-én az összes finn iskolában kiosztott programfüzetben mindhárom "rokon nép" egyenrangú félként jelent meg. Úgy képzelhetik, hogy "egységes népként" könnyebben megőrizhetik szabadságukat, mint külön-külön.Mielőtt elkezdenék tanulni a magyar nyelvet,arra bátorították a gyerekeket, hogy énekeljék a programfüzetben található magyar népdalokat és játsszanak körjátékokat, így a finn melankóliára emlékeztető magyar népjellem "szomorú árnyalatait" könnyebben megragadnak bennük. A programfüzetben azt is indítványozták, hogy az iskolák minden nyáron szervezzenek a fiatalok részére csereprogramokat Észtországban és Magyarországon,mivel a rokon nép vendégeként hatékonyabban el lehet sajátítani a "látható" földrajzot és az "élő" történelmet, mint könyvekből.
Magyarországon a kulturális egyezmény hatására megélénkült a Turáni Társaság tevékenysége, egyre több előadás-sorozatot,énekversenyt és kiállítást rendeztek- példaként említhető a budapesti Iparművészeti Múzeum Helsinkibe kivitt , néprokonsági optimizmust sugárzó népművészeti és iparművészeti kiállítása1936 márciusában - illetve az évente megrendezendő néprokonsági nap. Ettől kezdve Magyarországon is rendszeresen megünnepelték Finnország függetlenségének napját, ami bán és Talas követek együttműködésének eredménye volt. Az 1939-ben Magyaroszágon megtartott rendezvények közül említést érdemel még a Kalevala napján megrendezett Kalevala-ünnepség , a szeptember 14-én megtartott finnugor est, illetve az október 15-én ünnepelt néprokonsági nap, amelynek megrendezésében Cholnoky Jenő, Bán illetve Nagy Emil és Iván vett részt. 1938-ban a Magyar-Finn Társaságban önálló szekciójuk volt az orvosoknak, gyógyszerészeknek, illetve a női honvédelmi szervezeteknek. Az évente lebonyolított ünnepségek általában a Turáni Társasággal közösen kerültek megrendezésre ( a Turáni Társaság és az Akadémiai Karjala Társaság meg is állapodott az együttműködésről - Roland2 ). (.....) Kannisto beszéde a frissen megalapított Finn-Magyar Társaság ( 1937 ) 1938. november 20-án megtartott ülésén viszont jóval merészebb volt . Amikor Magyarország az első bécsi döntés értelmében ( 1938.11.2 ) visszakapta Felvidéket, Kannisto ezt azon folyamat "természetes " folytatásának tartotta , amely a szudéta németeket felszabadította a cseh elnyomás alól. És ez csak a kezdet volt, ugyanis a finnek is álmodoztak Magyarország "területi egységéről" , vagyis a Trianont megelőző határok visszaállításáról. Bár a felszólalások nem feleltek meg a kulturális egyezmény semleges irányvonalának , mégis olyan személyek szájából hangzottak el, akik az egyezmény révén hivatalossá vált együttműködési formák keretein belül tevékenykedtek."
( Anssi Halmesvirta - Kedves rokonok - Magyarország és Finnország 1920-1945 174.-177.old. )
1937-ben Budapesten finn szobrászok munkáiból rendeztek kiállítást, egy múlva helsinkiben magyar festők munkáit állították ki, Arvi Järventaus négy, magyar történelemmel foglalkozó regényt írt ( Maahantulo- Honfoglalás 1931, Savuava maa - Füstölgő föld 1932, Sydenpolttajat - Szénégetők 1937, Itkevien pajujen maa - Szomorúfűzek országa 1939 ), melyek nagy népszerűségre tettek szert. A finnugor kulturális kongresszusok és szervezetek, rendezvények egyik gyakori témája volt magyar részről a revízió és a trianoni béke igazságtalansága, ami idővel párhuzamba kerül Karjala helyzetével és a Nagy-Finnország elképzelésekkel.
@Árpád fejedelem: néhány 1000x feltett kérdés (nem itt, más fórumokon...):
Hol olvasható Woolley idézett kijelentése?
Honnan tudjuk, h megtanult magyarul?
Rawlinson nem a sumer, hanem az akkád nyelvet fejtette meg, bár annak írása csakugyan a sumer formákból fejlődött ki; hol írja, h ebben segítségére voltak a székely rovásírás jelei? Remélhetőleg az is kiderül, h ő honnan ismerte a rovásírást ily alaposan...
Érdekelne a 6000 szavas alapszókincs néhány egyezése, akár gyökök, akár nem.
Hol olvasható a Francia Tudományos Akadémia megállapítása a tatárlaki táblákról?
És végre jó lenne, ha nem a sumer-magyar hívők könyveit idéznéd, hanem megadnád Woolley, Rawlinson műveit, a francia akadémia bki által hozzáférhető állásfoglalásának fellelhetőségét (azaz az eredeti nyelvű műveket, kiadás helyével, évvel, és talán oldalszámmal).
Sir Leonard Woolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:
“1939 óta kérelmezem és kérem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A Sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát né
zve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török “unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”
Megjegyezném, Sir Leonard Woolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván “a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”
És – végezetül néhány érdekesség:
1) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez.
2) Népzenei szempontból: érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon!
Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket:
A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint.
A Perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat.
A Finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat.
Azaz szerinte népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy Török eredetű nép vagyunk. ( Megkérdőjelezem. A szerk.)
3) Nyelvi szempontból:
John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a Sumir írást.
Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb.
Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a Sumir nyelv nyelvtanát nézve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben.
A török a második legköz lebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török “unokaöcs” fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.
Megjegyezném, Sir Leonard Woolley professzor később eljött Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul – mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: “Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”
Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a Magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a sumirnak.
4) Régészeti bizonyítékok
A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai – rackajuh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon.
Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg
1. Az Erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött?
2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt.
S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem.
Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet.
Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét.
Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek (lásd. Trianon Június 4, 1920)
Romsics Ignác szerint Finnország fölemelkedése a liberális gazdaságpolitikának köszönhető. Várjuk a tudós hozzászólásokat annak bizonyítására, hogy Magyarországon mindig is liberális gazdaságpolitika volt.
@Fejes László (nyest.hu):
"Azért érdekelne, hogy ezt miből szűrted le. (Egyébként az ilyen „szakértelem” egy kis guglizással pótolható. Azzal, hogy ezt tartod a történészi szaktudásnak, csak azt árulod el, hogy magad nem konyítasz az ilyen dolgokhoz.)"
**
Klisékben gondolkozol. Erre jó példák a témában tett itteni hsz-id. Szerintem Bartháról is itt hallottál először, miként a nevével fémjelzett területfelosztási kísérletről is - ja persze, ez kimarad a tankönyvekből az öszirózsás forradalom meg a tanácsköztársaság tárgyalása között... :)
A komplex történészi tevékenységhez tényanyag ismeret is kell, erről pár évfolyamtársam is másként gondolkodott anno, aztán a szigorlati elégtelenek után változtattak az álláspontjukon...
@Roland2: > viszont azért másoltam be, mert máshol is olvastam már, h. a két vh. közötti Csehszlovákiában mind politikailag,mind gazdaságilag inkább a cseheké volt a dominánsabb szerep
.
Nem akarok a vitában részt venni, csak jeleztem, hogy az idézted cikk egyoldalúan mutat fel bizonyos adatokat. Mint ahogyan egyoldalú a neten keringő interpretáció is a Browning-féle véleményről, még ha azt is sok helyen olvashatni: www.nyest.hu/hirek/mit-mondott-sir-john-browning-a-magyar-nyelvrol
A többször egyesített Németország mutatja, hogy a kapitalizmus (újra) bevezetése mindig az egyenlőtlenségek átmeneti növekedésével jár, de éppen a kapitalizmus adja meg a lehetőséget a perifériának a felemelkedésre.
Csehszlovákia életképes állam volt egyben is, mint ahogy az utódállamai életképesek önmagukban is.
@Roland2: Tény, hogy a cseheké volt a domináns szerep. És?
@LvT: Igen, sajnos valóban olvashatók ,vitatható,elfogultabb cikkek benne - a Nagy Magyarország kiadványokból csak ez az 1 van meg - , viszont azért másoltam be, mert máshol is olvastam már, h. a két vh. közötti Csehszlovákiában mind politikailag,mind gazdaságilag inkább a cseheké volt a dominánsabb szerep. Bár azt nem tudom, h. a jelenlegi szlovák történettudomány,szemlélet hogyan értékeli ezt.
@LvT: Köszönöm, a szövegből egyértelmű, milyen indíttatású, és mennyire lehet hiteles.
@bloggerman77: „Sajnos mivel nem értesz a történészi szakmához, fogalmad sincs arról, hogy Bartha Albert a Károlyi-kormány elkötelezett republikánus honvédelmi minisztere volt,” Azért érdekelne, hogy ezt miből szűrted le. (Egyébként az ilyen „szakértelem” egy kis guglizással pótolható. Azzal, hogy ezt tartod a történészi szaktudásnak, csak azt árulod el, hogy magad nem konyítasz az ilyen dolgokhoz.)
„Állami ideológia a Horthy-korszakban lett” Köszönöm, erről beszéltem.
@bloggerman77: > De ugye előítéletességből ne vessük el az ott megjelent cikkek tartalmát, igaz?
.
Írtam, hogy olvastam ezeket a cikkeket. Gulyás cikke a történészi egyoldalúságra pregnáns példa. Minden államot centrifugális és centripetális erők együttese jellemez egyszerre: a jelenkori Magyarországot is. Ebből Gulyás csak a széttartó erőket veszi számba: mint írtam, ugyanilyen alapon szükségszerűnek lehetne beállítani az NSZK és NDK szétválását..
@Fejes László (nyest.hu):
"Érdekes a felfogásod, hogy ahol egy államon belül ellentétek vannak, ott Azt az államot meg kell szüntetni. Kivéve persze az apostoli Magyar királyságot, ami úgy volt tökéletes, ahogy: a problémáit pedig meg lehetett volna oldani a nemzetiségek asszimilációjával. "
**
A magyar etnikai határ mentén meghúzott határ nem az "apostoli magyar királyság" fenntartása. Te vádolsz másokat szélsőségességgel, közben magad fogalmazol meg ilyen abszurd elméleteket.
@Fejes László (nyest.hu):
"Biztos volt, de végül mégis a „mindent vissza” lett az általános jelszó. "
**
Sajnos mivel nem értesz a történészi szakmához, fogalmad sincs arról, hogy Bartha Albert a Károlyi-kormány elkötelezett republikánus honvédelmi minisztere volt, mégis - az eszement köztársasági elnökével szemben - tudott gondolkozni, és látta hogy a wilsoni önrendelkezés álarca mögé bújva leplezetlen területrablás zajlik. Ezért kötötték meg a Hodza-Bartha egyezményt a FElvidék etnikai alapon történő megosztásáról, amit a csehszlovákok felrúgtak a vonal átlépésével, és a területek folyamatos bekebelezésével, mélyen a magyar etnikai tömbbe vágva.
A "mindent vissza" a (szélső)jobboldal jelszava volt, ami a brutális területrablás, és a Károlyi-kormány tehetetlensége miatt egyre népszerűbb lett. Állami ideológia a Horthy-korszakban lett, amikor retrográd módon gyakorlatilag az 1867-1918 közti időszak politikai rendszerét is elvetették, mert szerintük a dualizmus korának liberalizmusa miatt erősödtek meg a "káros ideológiák" - lásd liberálisok, szociáldemokraták, kommunisták és nem különben a nemzetiségek mozgalmai.
@Fejes László (nyest.hu):
"Már csak azért sem bánhatták meg, mert magukban túlságosan ki lettek volna szolgáltatva egy magyar támadásnak."
**
Bocs, de már megint olyannal foglalkozol, amihez nem értesz.
Magyarország megtámadja szlovákiát? Mivel? Tisztában vagy azzal, hogy a trianoni béke miatt a magyar hadsereg létszámát maximalizálták, Hogy nem lehettek repülőgépeink? Egy ideig még civil utasszállítók sem? Nem tarthatott a Honvédség harckocsikat, páncélgépkocsikat? Megszabták, hogy mennyi géppuskánk lehet? Hogy a magyar hadsereg 80 mm feletti űrméretű lövegeket nem tarthatott?
Mindezt egy bizottság ellenőrizte, és mindent megsemmisítettek. Ezzel szemben a szomszédaink felszerelték a korszerű tömeghadseregeiket...