Méghogy a külső nem számít!

A szebb kékcinkéknek többet segít a párjuk

A jobb küllemű kékcinketojók több segítségre számíthatnak párjuktól az utódok felnevelésében – derítették ki a bécsi Konrad Lorenz Etológiai Intézet kutatói, akik vizsgálataikat a Frontiers in Zoology című szaklapban ismertetik.

MTI | 2012. június 30.

Párválasztásnál mind a hímek, mind a tojók a külső jegyek alapján igyekeznek megtalálni az utódlás szempontjából optimális partnert, azt, amelyik garantálja a lehető legjobb géneket, fészket, területet és szülői kvalitásokat – olvasható a tanulmányt ismertető PhysOrg tudományos hírportálon.

Kékcinege
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreas Trepte / CC BY-SA 2.5)

A bécsi kutatók megállapítása szerint a nőstények külleme azt is befolyásolja, hogy a hímek mennyire veszik ki részüket a „házimunkából”. Mindkét nem fejtetőjét kék tollazat borítja, amely visszatükrözi az ibolyántúli fényt. Mivel a madarak az emberrel ellentétben látnak a közeli ultraibolya (UV) tartományban is, a kékcinke fejtetőjének színezete ebben a tartományban mutatja a legnagyobb variációt. Miután a kicsinyek kikeltek a tojásból, az etológusok befogták a tojókat: egy részüknél a kék „fejdíszt” a kacsák faroktőmirigyének olajos váladékával kenték be, amely UV-fényt blokkoló vegyületeket tartalmaz. A csoport másik felénél a nőstények kék fejtollazatát csupán beolajozták.

Az UV-blokkoló vegyületek nem befolyásolták a tojók viselkedését, ennek ellenére a hímek ritkábban indultak „beszerzőkörútra”, hogy kicsinyeiket táplálják, viszont ugyanakkora vehemenciával védelmezték fészküket és fiókáikat, mint azok a kékcinkék, amelyek párjának „fejékét” csupán beolajozták.

Kékcinege-fióka
(Forrás: Wikimedia Commons / N p holmes / CC BY-SA 3.0)

„Ez az első olyan kutatás, amely bizonyítja, hogy a kék cinegéknél a hímek viselkedése a tojók küllemétől függ. Kísérleteink során csak minimálisan változtattunk a tojók külalakján, hogy felismerhetők maradjanak párjuk számára. A hímek viselkedése összhangban volt a minőségi elmélettel, az úgynevezett differenciális allokáció hipotézisével (DAH). Ennek lényege, hogy a madarak párjuk attraktivitásától függően különböző mértékben segíthetik utódaik jövőbeni kilátásait. A DAH azt is feltételezi, hogy a kevésbé vonzó tojóknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük fiókáik felneveléséhez. A nőstények részéről azonban nem tapasztaltunk ilyen kompenzációs magatartást” – hangsúlyozta Matteo Griggio, a tanulmány társszerzője.