Uráli őstörténet – újabb elméletek
Németh Endre genetikai modellekkel foglalkozó matematikus és Szeverényi Sándor nyelvész tartott előadást március 28-án a Nyelvtudományi Kutatóközpontban Uráli nyelvű populációk genetikai markereinek értelmezése a legfrissebb uráli nyelvészeti modellek tükrében címmel.
Mielőtt hozzákezdenék a Németh Endre és Szeverényi Sándor előadásáról szóló beszámolómhoz, szeretném elmondani, hogy sokakat érdeklő és gyakran erős érzelmeket kiváltó kérdésről van szó, hiszen az uráli őstörténet az alapja az összes uráli nép és nyelv (köztük a magyar) őstörténetének. Az őstörténet alapvető kérdéseire (Hol volt az őshaza? Mi a népek és nyelvek szétválásának időrendje?) az elmúlt kétszáz évben több válasz is született. Megalapozottnak látszók és kevésbé hihetők. Ezek persze mind feltevések és elméletek voltak, biztos választ az említett kérdésekre nem adhattak. És bármennyire is szeretnénk, a most bemutatandó modellek is csak feltevéseken alapulnak, amelyeket támogathatnak a régészet és a genetika eredményei, de ettől még nem tekinthetjük őket tényeknek. Ez nem jelenti azt, hogy fel kellene hagyni az őstörténet kutatásával, hanem csak azt, hogy nem számíthatunk egyértelműen biztos és végleges eredményekre.
Tekintettel a terjedelem szabta korlátokra, igyekszem az előadók legfontosabb megállapításait összefoglalni. Eközben nem feltétlenül követem az eredeti – egyébként logikus és világos gondolatmenetet. Az előadók kettős célt tűztek maguk elé, egyrészt a legújabb uráli őstörténeti modell és forgatókönyv fontosabb elemeinek ismertetését, másrészt Németh Endre történeti genetikai elemzésének bemutatását. A két téma összekapcsolását az indokolja, hogy a két kutatás egymástól függetlenül történt, az eredmények mégis azonos irányba mutatnak, különösen az időrend tekintetében.
Az uráli őshazát a Szeverényi Sándor által hivatkozott finn kutatók Nyugat-Szibéria déli részében lokalizálják, vagyis véleményük lényegében ugyanaz, mint Veres Péteré, aki elméletét a kilencvenes években publikálta. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben mostanra konszenzus alakult ki. Nem úgy a kronológia és a családfa kérdésében. Hajdú Péterre hivatkozva azt tanítottuk, hogy az uráli alapnyelv felbomlása Kr. e. 4000 tájára tehető, és a felbomlást, majd a további fejlődést alapvetően egy bináris ágrajz alakjában ábrázoltuk: tehát az uráli alapnyelv finnugor és szamojéd ágra bomlott, a finnugor finn-permire és ugorra, az ugor ősmagyarra és obi-ugorra stb. A mai kutatók általában elutasítják a családfa-ábrázolást, helyette kilenc csoportra osztják az uráli nyelveket (és népeket) és az egészet egymás mellé helyezett körökkel ábrázolják. Ez az ábrázolás aligha nevezhető kielégítőnek, mert semmit sem mond az uráli nyelvek egymás közötti viszonyáról és egymástól való távolságáról. Vitathatatlan, hogy a családfa bonyolult fejlődési folyamatok erősen leegyszerűsített ábrázolása, de mégiscsak szemléletessé teszi a rokon nyelvek leszármazását.
Az igazi újdonságot azonban a modell kronológiája jelenti. Az elmélet kidolgozói szerint három esemény indította el az uráliak terjeszkedését keleti és nyugati irányba: 1) az ún. „4,2 Ka esemény”. Ez a rejtélyesnek tűnő szakkifejezés voltaképpen azt jelenti, hogy 4200 évvel ezelőtt (vagyis Kr. e. 2200 táján) száraz időszak kezdődött, ami arra indította az őshaza népességét, hogy vízben gazdagabb területeket keressen. 2) A Szejma-Turbino elnevezésű régészeti kultúra megjelenése nagyjából ugyanebben az időszakban. Hordozói a tőlük délre élő indoiráni népektől megtanulták a bronzöntést és a helyi rézérc valamint a behozott ón felhasználásával saját fémművességet hoztak létre. Termékeikkel kereskedtek is. 3) Az előző pontban is említett indoiráni kapcsolat nemcsak technikai fejlődést jelentett, hanem számos jövevényszóval gazdagította a finnugorok szókincsét. Az előadó példaként említette a ’méz’ és ’méh’ jelentésű szavakat. A továbbiakban pedig más nyelvészeti-paleontológiai érvekkel is támogatta az elméletet. Ezek felsorolásától most eltekintek.
(Forrás: https://dzen.ru/)
Az előadás második részét Németh Endre tartotta, aki először – érthető módon – a fogalmak és a módszerek bemutatásával foglalkozott. A történeti genetika a populációgenetikából fejlődött ki. Kulturális csoportok biológiai eredetét és kapcsolatrendszerét vizsgálja DNS-adatok alapján. A kulturális és biológiai kapcsolatrendszerek közötti párhuzamokat és paradoxonokat próbálja azonosítani. A történeti genetika módszertanának biológiai vonatkozásai jelentős átfedésben vannak az evolúciógenetikai módszerekkel. Azonban két fontos pontban eltér az evolúció-biológiától: a kulturális csoportok nem alkotnak biológiai értelemben vett populációt. Művelői egészen a közelmúltig döntően olyan markereket vizsgáltak, amelyeknek nincs vagy nem ismerjük az evolúciós jelentőségét, amelyek nem voltak szelekciós nyomásnak kitéve.
(Forrás: https://history.novosibdom.ru/)
Mint ismeretes az Y kromoszóma csak férfiakban található, és ezért csak apai ágon öröklődik, a mitokondriális DNS viszont csak anyai ágon. Ez a szerencsés körülmény lehetővé teszi a két ág szétválasztását és különálló vizsgálatát. A finnugor népek az anyai vonalak alapján a szomszédos népekhez hasonlítanak leginkább. Ennek oka a nemzetségen belüli házasodás tilalma. A feleséget tehát a nemzetségen kívülről, idegenből hozták, nem tartozott férje nemzetségéhez, de ő szülte és nevelte fel gyermekeiket. Az apai vonal a viszonylagos állandóságot képviseli, ezért esetünkben alkalmasabb a történeti elemzésre. A szerző a Richard Willems és Kristiina Tambets vezette észt populációgenetikai iskola adatai alapján végezte el az elemzést.
Az analízis során két potenciális uráli ősapát azonosítottak, ezek a N-L1026[1] (4700 TMRCA) és az N-Z4863 (7600 TMRCA). Jelen tudásunk szerint az N-Z4863 ősapa a legfiatalabb olyan ősapa, akinek a leszármazottai az összes uráli nyelvű népben megtalálhatók. Nem egy mai uráli nyelvű népesség fiaiban abszolút vagy relatív többséget alkotnak az N-Z4863 apai ágú leszármazottai. De még, ahol alacsony arányban fordul is elő – mint például a magyaroknál – ott is ez a leszármazási vonal jelenti az egyik fő kapcsolatot más uráli csoportokhoz. Az N-L1026 markert hordozó ősapa is az N-Z4863 ősapa egyenes ági leszármazottja, de meglepő módon a permiekben alig található az N-L1026 alcsoport.
Az N-Z4863 ősapának 3 demográfiai okokból kiemelten fontos „fia” mutatható ki az uráli népekben, akik feltételesen kapcsolatba hozhatók lehetnek egyes nyelvi alcsoportokkal. Így egy-egy ősapa a balti-finnekkel, az ugorokkal és a permiekkel. Ezek a csoportok elváltak, de bizonyos esetekben a három ősapa lezármazottai később keveredtek. Elsősorban a Volga‒Urál-vidéken történhetett ilyen keveredés különböző finnugor nyelvű közösségek között, de a finnek és a számik is balti-finn és egy másik finnugor csoport ötvözetének tűnik. A keveredéssel járó nyelvi folyamatok megnehezítik az uráli nyelvek és kapcsolataik pontos klasszifikációját egyértelmű fa-struktúrába történő leképezését. Ez az első párhuzam a finn és a magyar kutatók eredménye között.
(Forrás: https://history.novosibdom.ru/)
Maga az N-haplocsoport (22000 TMRCA) Délkelet-Ázsiában keletkezett és Szibériában a mozgásának eredője egyértelműen kelet‒nyugati irányú volt. Mindez felértékeli a legkeletebbi uráliak szerepét az uráli őshaza kutatásában. Az N-L1026 valószínűleg a Felsőközép-Jenyiszej mentén keletkezett. Legalábbis legközelebbi és bizonyos távolabbi „unokatestvérei” ebben a régióban éltek vagy élnek. Ez a régió nem ismeretlen az uralisztika számára sem. Lényegében itt éltek a szajáni szamojédok.
Érdekes egybeesés, hogy a korábban említett, három fontos ősapa demográfiai expanziója nagyjából egyszerre, hozzávetőlegesen 4000 éve kezdődött. Mindez arra utal, hogy ebben az időben javultak a három csoport természetföldrajzi körülményei vagy valamilyen technológiai újításra tettek szert. A vándorlás fölrajzi paramétereihez (az Altaj‒Szaján régióból a tajga övezetben nyugatra tartó vándorlás) és az expanzió kronológiájához egyértelműen a Szejma-Turbino elnevezésű régészeti kultúra illeszkedik. A kronológia és egyes uráli csoportok migrációjának a Szejma-Turbino-i jelenséghez való kötése szintén átfedés a finn és a magyar kutatók eredményei között.
Az N-L1026 alcsoportok keleti irányú mozgásai, más népekbe olvadása magyarázatot adhat bizonyos uráli párhumazokra a jukagir, csukcs, a mongol/türk és a mandzsu-tunguz nyelvekben. Németh Endre feltételezése szerint uráli csoportok olvadtak a jukagirok, a csukcsok és egyes altaji népek elődeibe. A szamojédokat pedig erős demográfiai impulzus érte egy, valószínűleg az Altaj-Szaján vidékéről származó népességtől, nem korábban, mint 3400 éve. Ez a hatás azt a csalóka hatást keltheti, hogy a szamojéd nyelv valamivel régebben vált el a többi uráli nyelvtől, mint valójában.
Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az N-L1026 jelű ősapa kora (Kr. e. 2700) felel meg nagyjából a Szeverényi Sándor bemutatta új modellnek, az N-Z4863 jelűé inkább a hagyományos kronológiát támogatja.
Nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy értékeljem a két előadó eredményeit, különösen nem egy rövid ismertetésben. Hosszabb idő elteltével, a hivatkozott szakirodalom alapos tanulmányozása és a felmerülő problémák gondos és elfogulatlan vizsgálata után lehet véleményt nyilvánítani erről az új őstörténeti elméletről. És csak ezután kezdődhet az igazán kemény munka: az egyes uráli népek és nyelvek őstörténetét hozzá kell igazítani az új felfogáshoz.
Ezen kívül továbbra is nyugtalanít engem a családfa kérdése, vagyis hogyan tudnánk személetesen ábrázolni az uráli nyelvek eredetét és bonyolult kapcsolatait. Ezzel még lesz dolga az utánunk jövő kutatónemzedéknek.
[1] Az N-L1026 és az N-Z4863 haplocsoportokat jelölnek. A haplocsoport együtt öröklődő haplotípusok együttese, a haplotípus vagy csak az apától, vagy csak az anyától továbbörökített génváltozat. A TMRCA (Time of Most Recent Ancestor) a legújabb (hozzánk időben legközelebbi) közös ős kora.
Megjelent a Finnugor Világ XXVIII. évfolyamának 2. számában (2023 június)