0:05
Főoldal | Rénhírek

Finnugor kutyafajták

Közismert, hogy eb szavunk ugor eredetű, és szinte bizonyos, hogy a finnugorok, sőt, az uráliak is ismerték a kutyát. Ha az eredeti uráli kutyafajtákat nem is tudjuk rekonstruálni, érdemes megnézni, milyen kutyafajtákat tenyésztettek nyelvrokonaink.

Fejes László | 2012. május 20.

Az Uralistica című honlapon érdekes összeállítást közöl egy Luhta álnevű felhasználó arról, hogy miféle kutyákat tenyésztettek az Eurázsia északi részén élő finnugorok és szamojédok. Ezek a kutyák a Nemzetközi Kinológiai Szövetség felosztása szerint mind az 5. kategóriába tartoznak, szemben a magyar fajtaként számon tartott kutyákkal, melyek különböző csoportokba tartoznak, de épp ide nem. A tundrán általában rénterelő kutyákat, az erdőövezetben vadászkutyákat tartottak, de ezek egyaránt az 5. típusba tartoznak. Ezek közül aztán egyesek bekerültek a fajták hivatalos listáiba, mások nem.

A rénterelők általában kisebb méretűek, hosszabb szőrűek és barátkozóbb természetűek, mint a vadászkutyák. A kisebb méret kisebb súllyal jár, így könnyebben közlekednek a hóban (pontosabban annak tetején – kevésbé süppednek bele); a hosszú szőr megvédi őket a metsző tundrai széltől; a barátkozó természetre pedig azért van szükség, hogy engedelmeskedjen az embernek, és kíméletesen bánjon a terelt állatokkal. A vadászkutyáknál ezzel szemben inkább bátorságra és agresszivitásra van szükség, hiszen akár a medvétől is meg kell védeniük gazdájukat.

A komiknak korábban különböző lajkáik voltak, ezeket összefoglaló néven zürjén lajkáknak nevezték. Nem világos, hogy ezek önálló fajtáknak mondhatók-e, vagy egy fajta altípusának. Ezek foltosak voltak, mára állítólag kihaltak. Az alábbi kép is ilyeneket ábrázol.

Finnugor kutyafajták
Forrás: Uralistica / Luhta

Ezen kívül a cikkben több kép is felbukkan, de általában rossz minőségűek, a részletek nehezen kivehetőek. Az biztos, hogy közel álltak az orosz-európai lajkához, illetve a karéliai medvekutyához (ennek nevét szívünk szerint inkább karjalai vagy karél medvevadászkutyának fordítanánk). Luhta szerint ez a két fajta is komi területről származik, bár nevük ezt nem jelzi. (Az nem világos, hogy állítását mire alapozza.)

Az orosz-európai lajka Luhta szerint a „legfinnugorabb” ( vagy „legurálibb”) kutya, mivel ez a komi lajkafajta, illetve manysi, hanti, mari és egyéb lajkafajták kereszteződése. A szerző kritizálja is az elnevezést, mivel a kutyának nincs köze az oroszokhoz, és tisztán európainak sem nevezhető, ha hanti elemek is keverednek benne. Véleményünk szerint azonban az elnevezés nem az orosz etnikumra utal, hanem arra, hogy a fajta Oroszország európai részén alakult ki.

A karéliai medvekutya főként Finnországban népszerű. Az orosz források szerint arhangelszki kereskedők terjesztették el Karjalában, a finn források szerint viszont komi területről származik. Luhta átvágja a gordiuszi csomót: nyilvánvaló, hogy arhangelszki kereskedők hozták be komi területekről. Luhta fájdalommal említi, hogy a fajtát Finnországban kezdték számon tartani, és komi származása ellenére Oroszországban külföldi fajtaként tartják számon.

Karéliai medvekutya
Karéliai medvekutya
(Forrás: Wikimedia Commons / Lilly M / CC BY-SA 2.5)

A cikkben nem, de kommentben Luhta kitér a nyugat-szibériai lajkára is. Ilyet használtak a manysik és a hantik. Ezek inkább vadászkutyák voltak, színezetükben gyakran inkább farkasra vagy sakálra emlékeztetnek. A manysiknál a könnyebb, hosszúkásabb fejű, laposabb homlokú válfajuk terjedt el, míg a hantiknál a nagyobb testű, rövidebb fejű, szélesebb homlokú példányok voltak jellemzőek. Sajnos igen keveset tudunk a finnugor nyelvek kutyafajta-elnevezéseiről. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a hantik a lajkát szó szerint hanti kutyának hívják.

Nyugat-szibériai lajka
Nyugat-szibériai lajka
(Forrás: Wikimedia Commons / PrzemekL)

Kommentekben tér ki Luhta a szamojéd kutyák kérdésére is. Szóba kerül a szamojéd lajka, melyet hívnak szamojéd kutyának is, sőt, magyarul egyszerűen szamojédnek, de szamojéd spiccnek is. Valójában az északi szamojédokhoz, elsősorban a nyenyecekhez köthető. Rénterelő és szánhúzó kutyaként is használták, ennek megfelelően teste nagyobb és erősebb, mint az átlagos rénterelő kutyáké.

Szamojéd spicc
Szamojéd spicc
(Forrás: Wikimedia Commons / EduardoVela / GNU-FDL 1.2)

Az uráli népekhez köthető fajták közül talán a szamojéd spicc érte el a legnagyobb nemzetközi népszerűséget. Luhta egy olyan forrást idéz, mely szerint a szamojéd nemzetközi karrierje egy Ernst Kilbrun-Scott nevű illetőnek köszönhető, aki az első példányokat Nagy-Britanniában tenyészteni kezdte. Őket azonban az angol wikipédia vonatkozó cikke nem említi. Igen jelentős szerepe volt népszerűsítésükben Nansennek, a jelentős sarkkutatónak, aki a szánhúzó kutyákat elengedhetetlennek tartotta a sarkok meghódításához. Amundsen, aki először érte el a Déli-sarkot, szintén szánhúzó kutyákat használt, ezek vezére egy szamojéd volt.

A nyenyeceknek van egy rénterelő fajtájuk is, de ez jóval kevésbé népszerű. Ezt nyenyec rénterelő kutyának, nyenyec rénterelő lajkának vagy rénterelő spiccnek hívják.

A nyenyecek szamojéd spiccéhez hasonló kutyát tenyésztettek a lappok is. Ma megkülönböztetnek svéd-lapp, illetve finn-lapp kutyákat.

Finn-lapp kutya
Finn-lapp kutya
(Forrás: Wikimedia Commons / Leeza1331)

A finnugorok és szamojédek kutyatenyésztésére jellemző, hogy a kutyákat csak praktikus szempontok alapján szelektálták, külső jegyek alapján nem. Így aztán nem voltak jellemzőek az egyszínű kutyák – sőt, általában a tarka, foltos kutyákat kedvelték.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (29):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
11 éve 2012. december 14. 02:52
29 Krizsa

@Fejes László (nyest.hu):

Na, milyen jól begyakoroltátok a KT gyököt! De gyöknyelvi elemzések előtt a magyar igekötő (pl. a ki-) és más nyelvek prefixumait, mindig le kell ám választani!)

S már nagyon könnyű észrevenni, hogy a magyar KT/Ty gyök (T=Ti/j)

elvont értelme:

1. két (ketté, szét)

2. köt (két, vagy több darabot egyesít).

Itt ismerünk rá Varga Csaba "rossz" és "jó" számnevére, a KÉT (szét) és KETTŐ-re.

S persze a KT gyökváz értelme minden gyöknyelvben KATTOGÁS. Sőt, speciel ez a gyök nemcsak a gyöknyelvekben, hanem az össze-vissza keveredett többi nyelvben is ugyanezt jelenti.

Igaz, hogy az 1-2 millió éve bevésett genetikánk nem tudta még, hogy a darabos /darabokból álló ősfogalomból egyszer majd a "kétarcú" magyar számnév lesz,

azt sem, hogy a héberben falka, ismét a magyarban kutya,

hogy kotta is lesz belőle...

Az emberi beszéd genetikusan beírt alapértelmei olyan régen kerültek a génjeinkbe, amikor még azt sem sejthettük, hogy kiből lesz később magyar, arab, héber – na jó, legyen szamojéd is:-).

Tényleg ki építette belénk a beszédhangokat? Mert azért az "európai" mássalhangzók majdnem minden nyelvben ugyanazok ám!

És aki/ami belénk építette a HANGZÓKAT – helló! – elképzelhető, hogy ÉRTELEM NÉLKÜL tette volna belénk, hogy nesztek,

itt vannak azok a hangzatok, amiket majd 2 millió év mulva össze-vissza kazalra hányhattok, hogy szavakat képezzetek,

s amikkel 3 millió év mulva már firkálni is fogtok.

Na, szóval ki / mi volt az?

"Honnan a fenéből tudjam? Nekem még sose mutatkozott be" – mondta az apám.

Hát... Darwin már tényleg elavult és bizony csak félig-meddig volt igaza – de a FRAKTÁLOS evolúciót is nyugodtan nevezhetjük evolúciónak. Az "evolúció" egy jól rögzült szó és a lényeget megadja,

hogy a hullám-akármi Univerzum előbb anyaggá, abból élővé "sodorta-lendítette" önmagát, s abból... persze nem sikerülhetett minden egyformán... indoeurópai nyelvészekké.

11 éve 2012. december 13. 22:42
28 tenegri

@fakir: "Mi az hogy nem tudod a magyarokat ebbe a képbe belehelyezni?????"

Ha nem volt világos, akkor a magyarokat az "az Eurázsia északi részén élő finnugorok és szamojédok" közé nem tudom beféreszteni.

11 éve 2012. december 13. 22:40
27 tenegri

@fakir: Esetleg még háboroghatsz azon is, hogy miért írtak a szamojédok kutyáiról, mikor ők meg nem is finnugorok :)

11 éve 2012. december 13. 22:39
26 tenegri

@fakir: "Azon háborodtam fel, hogy ha finnugor fajtákról van szó, akkor miért is hiányoznak a legnagyobb finnugor nép kutyái?"

De hát pont most idéztem neked azokat a részeket mindkét cikkből, amiből világosan kiderül, hogy a szerzők szándéka szerint _nem minden_ finnugor nép kutyáiról lesz szó. Mi a probléma ezzel? Vagy csupán a cikk címével van bajod? Még az sem állította, hogy _minden_ finnugor kutyafajtáról szó lesz, amit meg állított (finnugor kutyafajtákról lesz szó), azt teljesítette is.

"Mi ez a megkülönböztetés? Talán a magyar az "kakukktojás"?"

Ha érdekel a miért, elolvashatod a cikkben (link fent), a szerző ugyanis indokolt is. Lehet vele egyetérteni vagy egyet nem érteni, de szerzőként szíve joga eldönteni, hogy mit hagy ki a cikkéből és mi ír bele, főleg hogy nem "csalárdul" elhallgatja a kihagyott dolgokat, hanem rögtön az elején felhívja rájuk a figyelmet.

Persze ha csak háborognivalót keresel, akkor mindegy az egész :)

11 éve 2012. december 13. 22:21
25 fakir

@tenegri:

"hogy miféle kutyákat tenyésztettek az Eurázsia északi részén élő finnugorok és szamojédok" (amibe én sehogy nem tudom beleféreszteni a magyarokat)."

Azon háborodtam fel, hogy ha finnugor fajtákról van szó, akkor miért is hiányoznak a legnagyobb finnugor nép kutyái?

Talán a magyar nem az Ural térségéből származik? Talán nincsenek "ősi" magyar kutyafajták, vagy azok nem "finnugor" kutyafajták? Mi az hogy nem tudod a magyarokat ebbe a képbe belehelyezni?????

"('kihagyom azokat a kutyafajtákat, amiket a magyarok hoztak létre')"

Mi ez a megkülönböztetés? Talán a magyar az "kakukktojás"?

11 éve 2012. december 13. 22:07
24 tenegri

@fakir: Ezt most ennek a cikknek a szerzőjétől kérdezed vagy annak az írásnak a szerzőjétől, amire ez a cikk hivatkozik? Ha az előbbi, akkor egyrészt ő nem mondott olyat, amin te épp felháborodtál, másrészt világosan leírta, hogy szerinte "érdemes megnézni, milyen kutyafajtákat tenyésztettek nyelvrokonaink" (azaz nem mi magunk), illetve hogy itt arról lesz szó, "hogy miféle kutyákat tenyésztettek az Eurázsia északi részén élő finnugorok és szamojédok" (amibe én sehogy nem tudom beleféreszteni a magyarokat).

Ha mégis az uralistica.com-on levő cikk szerzőjéhez intézed a kérdésed, akkor célszerű lehet közvetlenül ott kérdezni (honnan is tudhatna róla, hogy itt te akarsz tőle valamit), továbbá esetleg előbb elolvasni az írását, amiben világosan kijelenti az elején, hogy "я упущу породов собак, созданными венграми" ('kihagyom azokat a kutyafajtákat, amiket a magyarok hoztak létre').

11 éve 2012. december 13. 21:40
23 fakir

Miért nem tartoznak a finnugor fajtákhoz a magyar kutyafajták?????????????

11 éve 2012. december 13. 19:58
22 Fejes László (nyest.hu)

@Avatar: Meg kell hajolnom egy ilyen KATalógus előtt.

11 éve 2012. december 13. 19:17
21 Avatar

@Fejes László (nyest.hu): Hát akkor mindjárt érthető, hogy miért nem ismerte ki ott magát a székely. Biztos csak KATona korában élt arrafelé, aztán az eset után haza KOTródott. (ez már volt csak kicsit más jelentésben) Azóta mást se csinál, csak KÁTrányt KOTYvaszt és KUTYul az utak KÁTYúzásához. Néha a KOTlósra ráfanyalodik még, de mindig KOTont húz ilyenkor.

Ha én így jártam volna, meg se állnék KATmanduig, vagy a pokol KATlanjára küldeném a rajtam csúfot tevőket egy KATanával, bár ezért a KÓTerbe kerülhetek...

11 éve 2012. december 13. 13:05
20 fakir

Vagy már megint valami nyakatekert választ fogok kapni, hogy igen a magyar nyelv finnugor DE..... blablabla ....a kutyák a sztyeppe népekhez köthetőek ......

11 éve 2012. december 13. 13:02
19 fakir

Bocs, ha csak a Kárpát-medencét nézzük 12,5 milliós.......

11 éve 2012. december 13. 13:01
18 fakir

Hogy lehet az, hogy a 10 milliós legnépesebb finnugor nép, a magyarság kutyái nem tartoznak ide? Ha a magyarok finnugorok, akkor a kutyáiknak is annak kellene lenniük, nem?

11 éve 2012. december 13. 12:22
17 Fejes László (nyest.hu)

@Avatar: Ne KUTYuld a dolgokat, a Nagyerdő Debrecenben van!

11 éve 2012. december 13. 12:06
16 Avatar

@Fejes László (nyest.hu): Esetleg meg is KETYintették:

"Fiatal újságíró utazik Székelyföldre, interjúra. Kérdezi is az öreg székelyt:

- Bátyám! Tudna egy történetet mesélni?

- Persze fiam! Ecce eltűnt a szomszéd felesége a Nagyerdőbe.

- És? Mi történt?-kérdi az újságíró

- Mi férfiak összegyűltünk a falu főterén, fogtunk egy üveg pálinkát, oszt megkerestük.

- És meglett? - kérdi az újságíró

- Meg fiam. Megittuk az üveg pálinkát, és mindannyian a magunkévá tettük.

- Hát ez nagyon vidám történet! Van valami más is?

- Persze fiam! Ecce eltűnt a szomszéd birkája a Nagyerdőbe.

- És? Mi történt?-kérdi az újságíró

- Mi férfiak összegyűltünk a falu főterén, fogtunk egy üveg pálinkát, oszt megkerestük.

- És meglett?-kérdi az újságíró

- Meg fiam. Megittuk az üveg pálinkát és mindannyian a magunkévá tettük.

- Hát, ez egy kicsit morbid történet! Van valami szomorú is?

- Van fiam! Ecce én is eltűntem a Nagyerdőbe... "

11 éve 2012. december 13. 10:53
15 Fejes László (nyest.hu)

@Földönkívüli: De csak miután a keresésére indultak, és KUTatásuk eredményre vezetett. Vagy KITalálták, hova esett. Azt sem biztos, hogy ingyen húzták ki, lehet, hogy alKUT kötöttek.