Rének hazája, nagyvilág
Nem véletlen, hogy blogunk is a rénszarvasoknak köszönheti a nevét. A rén az uráli népek egyik emblematikus állatává vált – pedig a legtöbb uráli nép gazdálkodásában semmilyen szerepet nem játszik, és ahol igen, ott sem ősi jelenségről van szó.
Most, hogy karácsony elmúltával már a rének sincsenek úton, hanem hazatértek, érdemes megnézni, hol is laknak, amikor éppen nem a télapó szánják húzzák. A rének Skandináviától Oroszország északi határterületein át Kamcsatkáig, illetve az amerikai kontinensen Alaszkában és Kanada északi területein őshonosak. Páros ujjú patáik igen szélesek, ennek köszönhetően könnyebben közlekedik a mocsaras területeken és a hóban is. A réncsorda látványosságához jelentősen hozzájárul, hogy nem csupán a hímeknek (bikáknak), hanem a nőstényeknek (teheneknek) is van agancsuk – szarvasfajok között ez különlegességnek számít. A rén évente leveti agancsát, a következő évben új agancsot növeszt.
Mivel legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugor manysik és hantik kultúrájára jellemző a réntenyésztés, a rén gyakran bukkan fel a nyelvrokonainkról szóló ismeretterjesztő művekben és tankönyvekben. Ennek köszönhetően sokakban olyan kép alakul ki, hogy a finnugor népek általában réntenyésztéssel foglalkoznak, sőt, hogy valaha az ősmagyarokra is jellemző lehetett ez a tevékenység. Ez a kép azonban alapvetően téves. A manysik és a hantik eredetileg csak halászattal és vadászattal foglalkoztak. Délebbi csoportjaik sosem foglalkoztak réntenyésztéssel – inkább a földművelés, illetve a szarvasmarha- és baromfintenyésztés fortélyait tanulták el az oroszoktól, majd be is olvadtak közéjük. Az északi csoportok azonban a nyenyecektől tanulták el a rénszarvastenyésztést. Amikor Reguly Antal a 19. század közepén a manysiknál járt, feljegyezte, hogy a manysik alig fél évszázada tértek át a réntartásra, korábban szánjaikat is kutyák húzták.
A réntartásnak kétféle formája ismeretes, az erdei és a tundrai. Az erdei tartásnál egy-egy csordába (illetve egy-egy emberhez, családhoz) legfeljebb 20-30 rén tartozik, a rént elsősorban szánhúzásra használják, táplálékként csak ritkán. A tundrai tartásnál a csordák több ezer fősek is lehetnek. A rén korábban elsősorban zsákmányállat volt, a nganaszanoknál a 20. századig az is maradt. A házi rén ma sem különbözik jelentősen a vadréntől. A háziasítását jelentősen megkönnyítette, hogy a rén rendkívül sokat szenved a szúnyogoktól, böglyöktől és egyéb rovaroktól – a folyamatosan zaklatott állat időnként szó szerint a vesztébe rohan. A rovarok azonban nem bírják a füstöt. Az ember képes füstöt csinálni, ahol a rének megpihenhetnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Grand-Duc / CC BY-SA 3.0)
A Survival for tribal peoples (Túlélés a törzsi népeknek) nevű szervezet az őshonos népek védelmében alakult. Oldalaikon csodálatos képeket láthatunk a rénekről. Külön képgyűjtemény foglalkozik a nyenyecekkel, a számikkal, illetve általában a világ réntartó népeivel.
@Varmer: A réntartás feltehetően egymástól függetlenül több helyen is kifejlődött. A rénvadászattal együtt járt, hogy időnként fiatal állatokat felneveltek, ebből indult az erdei réntartás típusa. Feltételezem, hogy a tundrai típusú réntartásra való átállásban szerepet játszhattak a nyenyecek, esetleg az izsmai komik, de erről nem találtam pontos adatokat. Az is elképzelhető, hogy önálló fejlődés, hiszen a lappokat a finnek, svédek és norvégok egyre északabbra szorították, kénytelenek voltak új gazdálkodási formát keresni.
A lappok kitől "vették át" a réntartást?