0:05
Főoldal | Rénhírek

Finnugor kulturális főváros 2014

A magyaroknak esélyük sem volt a finnugor kulturális főváros címre – most aztán úttalan utakon kell eljutnunk a minket érdeklő programokra.

Rénhírek | 2013. augusztus 21.

Amikor a Finnugor Népek VI. Világkongresszusán jártunk, beszámoltunk a kultúra szekció munkájáról. Itt említettük, hogy az észt Oliver Loode ambíciózus javaslattal állt elő: legyen minden évben egy finnugor  kulturális „főváros” – vagy inkább főfalu, mert az is az ötlet része, hogy a kulturális rendezvénysorozatot sose igazi fővárosokban vagy központokban, hanem falvakban, kisebb, félreeső városkákban legyen.

A helyszínen egy éven át finnugor vonatkozású kulturális programokat tartanának. A finnugor kulturális főváros cím négy földrajzi régió között vándorolna: a magyar nyelvterület, a balti-skandináv terület, Oroszország Európai része és Szibéria között – és nem feltétlenül a finnugor államokban: akár Norvégiában, Lettországban, Szlovákiában vagy Romániában is. Évente legalább 12 program lenne, minden negyedévben legalább egy.

A finnugor főváros ötlete a MAFUNtól, a finnugor népek ifjúsági szervezetétől származik, és ők is szervezik a projektet. A MAFUN tagja csak ifjúsági szervezetek lehetnek (személyek nem), és jelenleg a MAFUNnak magyar tagja nincs, így aztán magyar nevező nem is volt. A finnek azért nem neveztek, hogy esélyt adjanak a kisebb népeknek – bár annak is része lehetett a passzivitásban, hogy a a feladatra kiszemelt település nem mutatott nagy lelkesedést.

A végül nyolc település jelentkezett: A Hant-Manysi Autonóm Körzet belojarszki járásából Kazim, a Hanti-Manszijszki járásából Kisik, szurguti járásából Russzinszkaja, Mordóviából Szemilej, Udmurtiából Sztarije Bigi, Komiföldről Ib, Karéliából Veskelica, Szettuföld Észtországhoz tartozó részéről Obinitsa. A hantik nem kispályáztak, de nem voltak olyan sikeresek, mint a finnugor csodaversenyen, hiszen az első fordulóban mindegyik jelöltjük kiesett: az udmurt Udmurtiából Sztarije Bigi, a karjalai Veskelica, és a szettu Obinitsa jutott tovább.

A nagy famadarat kapta a győztes, a kicsivel a döntőben kiesettek vigasztalódhattak
A nagy famadarat kapta a győztes, a kicsivel a döntőben kiesettek vigasztalódhattak
(Forrás: finugor.ru)

A nyertes végül az udmurt Sztarie Bigi (Старие Быги, udmurtul Вуж Быги [vuzs bigi], a jelző jelentése mindkét esetben ’régi’) lett, mely az eredeti feltételeknek kétségtelenül megfelel: annyira eldugott hely, hogy sem az orosz, sem az udmurt Wikipédián nincs róla szócikk – és sovány vigasz, hogy az ukránon van. Sztarije Bigi a Sarkani járásban, az „udmurt Svájcban” van, 13 km-re a járásközponttól, Sarkantól. Kb. 180 háztartásban nagyjából 600 fő lakja. Most azonban összesen mintegy 5000 vendéget fognak fogadni, legalábbis ennyi lesz a fellépők, aktivisták, delegációtagok száma.

A legnagyobb esemény a nyári Палэзян (Palezsan) fesztivál lesz – ennek neve az udmurt палезь [palezs] ’berkenye’ szóból eredhet –, a koncerteken, költői esteken kívül mindenféle műhelyt magában fog foglalni. Az év során pedig több oktatási és szórakoztató rendezvényt, fesztivált, tanfolyamot, találkozót és vitaestet tartanak. A rendezvényeket anyagilag az Udmurt Köztársaság, az önkormányzatok és szponzorok támogatják: az üzleti támogatók eddig kb. 700 ezer rubelt (közel ötmillió forintot) ajánlottak fel.

A helyiek szerint lesz mit mutatniuk a külföldieknek, ami egyedül aggasztja őket, az az utak állapota: ezek különösen ősszel és tavasszal nehezen járhatóak. Arról nem nem szólnak a hírek, hogy milyen alapon esett a választás éppen erre a falura.

Források

Оливер Лооде: «Проект «Культурные столицы финно-угорского мира» даст новый импульс развитию родных мест финно-угров»

За звание культурной столицы финно-угорского мира поспорят восемь сел и деревень - от Эстонии до Югры

Культурной столицей финно-угорского мира стала удмуртская деревня

Столица финно-угорского мира: удмуртскую деревню Старые Быги посетят 5 тысяч человек

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!