Falra hányt...
Az éj leple alatt dolgoznak. A híd alatt és más sötét zugokban. Kirúgott írók és füves mesehősök jelzik az útjukat. A város mégis támogatja őket. Az észt street art fővárosában jártunk.
A street artot Észtországban nagy becsben tartják. Az interneten egy bővülő, fényképes adatbázisban gyűjtik a graffitiket, és évente több fesztivált is rendeznek az „utcai művészeknek”. A legnagyobb fesztiválok közé tartozik a tartui Stencibility, illetve a pärnui Sõnum Seinal (Üzenet a falon). Bár más észtországi városokban is találkozhatunk graffitikkel, csak a tartui önkormányzat viszonyul megengedően a street arthoz. Utánajártunk, hogy lett az egyik híd aljából nem hivatalos galéria, az ifjúság regény hőseiből hidegvérű gyilkos, és hogy mi az üzenete a fűszakállú mesehősnek.
(Forrás: EvL Genius blog / EvL)
A híd alatt, a híd alatt...
Ha fel akarjuk fedezni a legérdekesebb tartui graffitiket és falfestményeket, akkor érdemes követni azt a netes térképet, amelyen a tartui street art gyöngyszemei vannak feltüntetve. A legnépszerűbb helyek a belváros és a dél-tartui Karlova városrész, amely hangulatos faházaival amúgy is a város művészeinek és bohémjainak közkedvelt területe.
A legnépszerűbb street art pontok a városban mégis a hidak alatti aluljárók, különösen a 2009-re újjáépült Vabadus híd (Szabadság híd) alatti betonfal, amelyet nem hivatalosan a Vabaduse Galerii (Szabadság Galéria), illetve a Tartu Linnagalerii (Tartui Városi Galéria) néven emlegetnek a városban.
(Forrás: Wikipédia / Oop / CC BY-SA 3.0)
2013-ban nagy felháborodást váltott ki az utcai művészek körében, hogy a város rendet akart tenni a galériában, vagyis meg szeretett volna szabadulni a „firkálmányoktól”. A problémát elsősorban az okozta, hogy nem is az önkormányzati képviselők vagy szakértők döntöttek arról, hogy melyik műalkotás mehet, melyik maradhat, hanem az eltakarító brigád tagjai. Ennek eredményeképpen a színes képek és a figuratív alkotások nagyobb eséllyel maradtak meg, mint az egyszínű tagek. (Eredetileg a Stencibility fesztivál egyik szervezőjét, Sirlát kérték fel a szakértői feladatra, ő azonban elutasította a felkérést, arra hivatkozva, hogy a street artot nem szabad cenzúrázni, senkinek nincs joga megítélni, mi művészet, és mi nem az.)
A híd alatti galériában a művészek gyakran utalnak a graffiti féllegális státuszára is, pl. a következő képen látható felirat szerint a műalkotás azért maradt félbe, mert váratlanul megérkezett a rendőrség.
(Forrás: Wikipédia / Oop / CC BY-SA 3.0)
A városban azonban folyamatosan jelennek meg újabb és újabb street art alkotások, a rendőrség pedig nem avatkozik közbe. Ezt bizonyítja a következő videó is, amelyen a Mina ja Lydia (Én és Lydia) elnevezésű művészek az egyik legújabb képük elkészültét örökítették meg. Az éjszaka dolgozó művészek nem kerültek bajba, pedig nem titkolták, mit csinálnak. A videón láthatjuk, hogy egy járőrautó lassan elhalad a művészek mögött, azonban nem áll meg, és nem akadályozza az alkotókat a munkában. A szoptató Szűzanyát ábrázoló kép elhelyezkedésével kapcsolatban egyébként fontos tudni, hogy egyrészt az ortodox templom melletti utcában, másrészt egy szépségszalon mellett található.
Legalizálj!
Az egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb művész, Edward von Lõngus, akiről nem tudjuk, hogy neve egy vagy több alkotót rejt-e, 2013 decemberében Magyarországon is járt a JAK-Solitude Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon, és a RoHam Bár falára festett egy képet. A következő videón az alkotó(csoport) budapesti élményeivel és az alkotás folyamatával ismerkedhetünk meg.
Lõngus sokszor valamilyen irodalmi művet gondol újra, helyez más kontextusba. Az Észt Legfelsőbb Bíróság épülete mellett például az alábbi alkotása látható. A képen egy mesehős, Eno Raud Naksitrallid című könyvének egyik főszereplője, Sammalhabe (Zuzmószakáll) látható. A mesében Sammalhabe a szakállában található rénzuzmóból gyógyhatású teát főz torokfájós barátjának, aki túlságosan belakmározott a hideg fagylaltból. (A meséből rajzfilm is készült, a teázós jelenet 12:35-nél kezdődik.)
Az újragondolt kép címe, Kannahabe ja nõiakütt (Fűszakáll és a boszorkányvadász), mivel Sammalhabe szakálla itt nem zuzmó, hanem vadkender. Szegény Kannahabét letartóztatják, mivel a marihuánatermesztés Észtországban sem számítanak legálisnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivo Kruusamägi / CC BY-SA 4.0)
Lõngus egy másik alkotása szintén egy észt mesehőst ábrázol. A kép kézzel kivágott papírcsipke, amelyet a művész egy elosztószekrényre ragasztott rá. A kép a Põhjakonnt, vagyis az Északi békát ábrázolja, amely Friedrich Reinhold Kreutzwaldnak, a Kalevipoeg írójának-összeállítójának mesegyűjteményében is szereplő mitikus lény. Az Északi béka a lovagi történetek sárkányával azonosító, Kreutzwald azonban igyekezett a sárkány helyett valamilyen „észtesebb” szörnyet kitalálni.
(Forrás: EvL Genius blog /EvL)
Lõngus legtöbb műve Tartuban található, egyik alkotását azonban egy kis településen, Palamuséban helyezte el. 1895–1899 között Palamuse település iskolájába járt Oskar Luts, a Kevade (Tavasz, magyarul A „kentuki oroszlán” címmel jelent meg) című ifjúsági regény írója, aki a történetben saját iskolás kori emlékeit örökíti meg. Lõngus stencilképén a regény két szereplőjét, Tootsot és Arnot láthatjuk. Arcuk a filmváltozat színészeire hasonlít, a beállás és az öltöny Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmjére utal. A Youtube-ra felkerült egy videó, amely kreatív módon kapcsolja össze a két film világát. Közben azt is láthatjuk, hogyan készíti el a titokzatos művész(csoport?) a falfestményt.
Lõngus leghíresebb alkotása szintén irodalmi és társadalmi témákat kapcsol össze. A képen a híres észt író, Anton Hansen Tammsaare látható a Koondatud (Leépítve) felirattal. A magyarázatot a kép jobb felső sarkában látható pénzjegyek adják meg, az euró bevezetésével ugyanis a 25 koronásra nyomtatott Tammsaare (és a felette található „100 koronás” költőnő, Lydia Koidula) munkanélküliek lettek. Alkotásáért Lõngus Tartu városától megkapta az év képe díjat.
(Forrás: EvL Genius blog /EvL)
A kitüntetés sok kérdést vetett fel. A Tartu Kunstimuuseum (Tartui Szépművészeti Múzeum) felkérésére Edward von Lõngus készített három másolatot vászonra is. Az egyik ilyen kép, valamint az eredeti stencilek bekerültek a múzeumba. Ezáltal elveszett annak a lehetősége, hogy más street art-művészek kibővíthessék vagy reagálhassanak rá, ami pedig a street art egyik fontos tényezője lenne. A másik kép a művészé lett, a harmadikat pedig 1200 euróért elárverezték. (A kép az árverésre bocsátott munkák listájában a 43.) Összességében így az az érdekes helyzet állt elő, hogy egy alapvetően illegális dolog legalizálódott, és az észt kulturális örökség részévé lett.