Művészet vagy vandalizmus? A graffitiről
Észreveszi vagy sem, minden nagyvárosi lakó találkozik kalligrafikus írással nap mint nap. Bármely nyilvános területén is legyünk egy nagyvárosnak, szinte nem lehet úgy körbenézni, hogy a szemünk ne akadjon meg legalább egy graffitin. Ahogy mostani cikkünk igyekszik bemutatni, a graffiti-felirat pedig nem más, mint a kalligráfia egy kortárs – bár sokszor vulgáris – formája.
A graffitik a mai nagyvárosi élet mindennapi velejárói. Mindenhol megtalálhatók, a buszok ablakaitól kezdve az aluljárókon át a lakótelepek sivár panelfelületeiig. Mai használatában a graffiti kifejezés jelölhet feliratot vagy képet is, de a jelenlegi cikkben a graffiti-feliratokat fogjuk érteni alatta. Arról erősen megoszlik a vélemény, hogy a graffiti vajon vandalizmusnak vagy az önkifejezés dekoratív formájának számít-e, de az eltérő morális és esztétikai véleményeket félretéve abban talán egyet lehet érteni, hogy a graffiti a kalligráfia hagyományának a kortárs köztéri megnyilvánulása.
(Forrás: Péli Péter)
A graffiti persze eltér a klasszikus kalligráfiától abban az értelemben, hogy nem tollal és papírra írják, hanem festékszóróval vagy filctollal, falra vagy üvegre (vagy bármilyen egyéb elérhető felületre), de a graffiti is alapvetően a betűk esztétikus megjelenítése, akárcsak a kalligráfia más formái. Nem véletlen, hogy a graffiti művelői önmagukat angolul többnyire „writer”-nek, azaz írónak nevezik.
A modern graffiti eredete
Amióta az emberek írnak, azóta létezik graffiti is. A legkorábbi ránk maradt graffiti-emlékek egyidősek magával az írással. Az ókorban is létezett a hagyomány, és már akkor is többnyire vulgáris vagy politikai üzeneteket vetettek leggyakrabban a középületek falaira és közterek járófelületeire. A graffiti mai túlburjánzásának az eredetét azonban a 20. század Amerikájában kereshetjük. Maga a graffiti szó görög származásra vezethető vissza, de az amerikai angolba már olasz közvetítéssel jutott el. Az olasz graffiato jelentése „belekarcolt”, „belevésett”, ami pedig a görög γράφειν (graphein), magyarul az „írni” szóból származik.
A modern graffiti-feliratok először a második világháború környékén jelentek meg szerte Amerikában. Ez volt a híres „Kilroy was here”, azaz „Itt járt Kilroy” felirat. Történészek beazonosítottak egy bizonyos James J. Kilroy (1902–1962) nevű amerikai katonát is, aki hajógyári ellenőrként nagyon sokfelé megfordult. Később sokan mások is falra vetették a felirattal járó vicces kukucskáló arcot.
(Forrás: Wikimédia)
A következő fontos állomás a graffiti történetében TAKI 183 esete. A TAKI 183 egy New-Yorki gyalogosfutár szignója volt, amit szerteszét hagyott maga után a városban, amerre csak járt. A Taki a görög eredetű Demetraki nevet rövidítette, a 183-as pedig a 183. utcát, ahol Manhattanben lakott. Nem ő volt ugyan a legelső, aki szinte kényszeresen hátrahagyta szignóját, de róla jelent meg egy cikk a New York Timesban 1971-ben, ami után fiatalok ezrei kezdték el utánozni egész New York-szerte. Ebből a spontán mozgalomból nőtte ki magát a graffiti pár éven belül egy önálló művészeti ággá.
A 70-es években a graffiti szinte kizárólagosan New York-i jelenség maradt. Korai művelői gyorsan rátértek arra, hogy szignóikat a New York-i metró vagonjainak külső oldalfalain hagyják, mert így egy-egy művük az egész várost beutazhatta. Ebben az is segített, hogy a New York-i metrónak, egyrészt felkészületlenségük, másrészt a 70-es évek gazdasági válsága miatt nem volt módja szerelvényeit sem megvédeni, sem megtisztítani: így az évtized végére szinte az összes vagon graffitival volt beborítva. A gyorsan szaporodó feliratok kavalkádjából egyediséggel és mérettel lehetett többek között kitűnni. Minél látványosabb és minél bonyolultabb volt egy graffiti, annál nagyobb volt a presztízse. A szép, díszes graffitik elkészítése nem csak kézügyességet, időt és gyakorlást igényelt, de bátorságot is, mert készítőiknek metrószerelvény-remízekbe kellett betörni, és éjjeliőrök elől bujkálni. Ebben a hősi időszakban alakult ki a graffiti szinte összes ma is ismert változata.
A graffitik legalapvetőbb változatai
A legegyszerűbb graffiti a tag, vagy magyarosan „teg”. Ez általában egy személy vagy egy graffiti csapat neve, illetve egyéb egyszerű felirat vagy üzenet. A tegek többnyire csak egyszínűek és pillanatok alatt elkészíthetők. Egy fokkal bonyolultabb a bomba, melyben a betűk körvonalának színe eltérhet a betűk alapszínétől. Ezek legtöbbször úgynevezett buborék stílusban (bubble style) készülnek, és sietősségtől és mérettől függően percek alatt elkészíthetők.
(Forrás: Wikimédia)
Az igazán látványos grafittik megnevezése már piece (magyarosan písz), ami az angol „remekmű” szót rövidíti. Ezek színesek, időigényesek, és jó esetben már igazán látványosak lehetnek. Elkészítésük komoly tervezést és felkészültséget kíván, mestereik pedig nagy tiszteletben állnak graffitis társaik körében. Ezeknél a betűk gyakran bonyolultan kapcsolódnak egymáshoz, térhatást keltenek, és elolvasásuk gyakorlottságot kíván. A nagyméretű graffitik elkészítéséhez nemcsak a kéz és kar, de az egész test egybehangolt működésére van szükség. Ezek azok a művek, amelyek szellemiségükben mind a kínai, mind az iszlám kalligráfiára emlékeztetnek, és egyszerre fejeződhetnek ki bennük a spontaneitás és a precízió szinte ellentétes fogalmai.
A graffitik legbonyolultabb formája a szinte teljesen olvashatatlan wildstyle, azaz „vad stílus”. Itt a betűk már igen elvonatkoztatottak, absztraktak. A wildstyle is már a 70-es években kialakult olyan korai graffiti mesterek keze alatt, mint TRACY 168, STAY HIGH 149, és Zephyr.
A graffiti nemzetközi térhódítása
New Yorkban gyorsan fejlődött a graffiti, és ahogy a feliratok egyre különlegesebbek lettek, úgy lassan a műgyűjtői érdeklődés is megnőtt irántuk. A 70-es években a kortárs képzőművészet világszintű fővárosa még egyértelműen New York volt. Több graffiti-rajzolással induló művész is bekerült a New York-i galériák kiállítói közé, például Keith Haring (1958-90) és Jean-Michel Basquiat (1960-88), de a közterületek vászonra cserélésével és a nevük felvállalásával jelentősen megváltozott műveik jelentése is. Ugyanis a legtöbb graffiti művész névtelen maradt a művészeti ág illegális volta miatt, mert a magán- és köztulajdon „megrongálását” nem vette jó néven a közösség egy része. Más graffitisek azonban megmaradtak utcai művésznek, de mégis kiállítói lehetőséget kaptak, mint Fab Five Freddy.
A 80-as évek elején készültek az első filmek is a graffiti kultúráról, mint a „Wild Style” (1982) és a „Style Wars” (1983). A graffiti végül a kiállítások és a filmek segítségével indult el New Yorkból a világ meghódítására, éppen amikor a metró-hőskorszak kezdett a végére érni. A 80-as években ugyanis elkezdték a New York-i metrókocsik módszeres tisztítását, és így az eddig többnyire szó szerint földalatti mozgalom a valóságban is kikerült az utcára, a házak falaira.
A graffiti nemzetközi térhódításának első állomása Nyugat-Európa volt. A másik változás a 80-as években a graffitinek az éppen kialakulóban lévő hiphop kultúrával való összefonódása lett, aminek egyik fő alkotóelemévé is vált a rap és a breakdance mellett. A hiphop terjedésével a 90-es évek végére a graffiti is mindenhová eljutott. Ma már szinte a világ minden nagyvárosában megtalálható, így például a kalligráfia eltérő hagyományaival rendelkező arab országokban és Kínában is. A jelenlegi egyik legpezsgőbb graffiti élet a brazíliai São Paulóban folyik, aminek intenzitását a 70-es évek New Yorkjához szokták hasonlítani. Nem csoda, hogy Brazíliában van az egyik legnagyobb különbség a magántulajdon megoszlása és az emberek jóléte között: legelemibb formájában a graffiti a nincstelenek művészete.
Graffiti: vandalizmus vagy művészet
Eredeti formájában a graffiti utcaművészet, illegális műfaj. A köz- vagy magántulajdonok önkéntes megjelölése vagy díszítése a tulaj számára vandalizmusként jelenik meg, ami ugyanakkor a művész vagy az érdeklődő közönség számára az önkifejezés és a művészet egy formája. A graffiti-festékek gyakran a szándékosan nehezen eltávolítható fajtákhoz tartoznak, hogy minél tovább megmaradjanak és hirdethessék elkészítőik ügyességét.
A legtöbb országban büntethető a graffiti. A kár okától függően hazánkban is pénzbüntetéssel, illetve nagyobb kár esetében akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az Egyesült Államokban már több év börtönbüntetéssel járó ítéleteket is hoztak, többnyire fiatalok ellen. Ugyanakkor a graffiti egy természetes lázadás a nagyvárosi élet fizikai és pszichológiai szürkesége ellen. Más szemszögből nézve a kérdést, a reklámfeliratok – mint például a szintén kézírást idéző coca-cola márkanév – nem kevésbé szépítik vagy rútítják el egy város képét, a különbség csak az, hogy ezek elhelyezéséért tehetős cégek fizetnek. Érdekesség, hogy a graffitinak legális változata is kialakult: több helyen a városvezetőség igyekeznek kijelölni olyan helyeket, ahol szabadon alkothatnak a graffiti művelői.
Ettől függetlenül a graffiti „művészet vagy vandalizmus” jellegű kettőssége még ma is fennáll. Ugyanabban a városban ugyanannak a graffitis alkotónak az egyik művét 300 ezer angol fontért adják el előkelő aukción, míg másik művét hatóságilag távolíttatják el: az elmúlt években Londonban a jelenleg egyik leghíresebbnek tartott és Banksy néven ismert, de egyébként pontosan máig nem beazonosított személyű graffitis művei jó példát szolgáltatnak erre. Ahogy Terrance Lindall, a New York-i Williamsbug Művészeti Központ igazgatója mondja: „A graffiti véleményem szerint forradalmi, és a forradalmakat fel lehet fogni bűnözésként. Az elnyomott és elfojtott embereknek szükségük van egy kifejezési formára, tehát a falra írnak – az ingyenes.” Bárhogy is legyen, a graffiti a kortárs vizuális kultúra része, és egy jó ideig még az is marad.
Források:
Nicolas Ganc: Graffiti: öt kontinens utcaművészete
http://legalgraffiti.hu/galeria.html
Wikipédia