0:05
Főoldal | Rénhírek
Keletre, magyar!

3. rész. Hol a Bajkál halat dajkál

Tengerecki Pál, a nagy magyar utazó nyomába eredtünk, és útra keltünk a Bajkál-tóhoz. Útközben megálltunk itt-ott, hunok nyomait keresve. Jártunk múzeumban, kolostorban, történelmi emlékhelyen, míg végül célhoz értünk, és megpillantottuk a nagy tavat. Ellátogattunk Barguzinba is, Petőfi Sándor (vagy valaki más) sírjához.

zegernyei | 2019. december 28.

Talán vannak még néhányan, akik emlékeznek rá, hogy zegernyei szeptemberben Burjátiában járt, a hunok földjén. Utazásáról a transzszibériai expresszen és részvételéről a sztyeppei régészeti konferencián már beszámolt. (Már el is felejtettük.) De történt-e valami más is ott a messzeségben? Nyilván sok olvasónk kattintott reggeli kávéja mellett a Rénhírekre ‒ hátha talán ma…, hátha végre jön a folytatás, az igazi úti beszámoló!: zegernyei vágtat a burját sztyeppén, s közben hátrafelé szórja mérgezett nyilait a dicső magyar múltat pocskondiázó, tévelygő hígmagyarokra. Igen, pontosan így történt.

A Burját Történeti Múzeum Ulan-Udeban
A Burját Történeti Múzeum Ulan-Udeban
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Szil,
szál,
szalmaszál!
Merre jár a Pál?
[…]
Hol bolyong
a messzivágyó,
tűzhegyjáró,
felhőszálló
Tengerecki Pál?

Hol a Bajkál halat dajkál,
kis pej lován ott poroszkál.
[…]
Szil,
szál,
szalmaszál!
Gyere haza, Pál!

(Tamkó Sirató Károly: Tengerecki Pál ‒ részletek)

Burjátföldi utazásainkat a fővárosban, Ulan-Udéban kezdtük. Az előző írásunkban kimerítő részletességgel leírt konferencia első napjának délutánján kedves kísérőink által útbaigazítva, rövidke séta után elérkeztünk egy rakétabázishoz. Persze gyanakodtunk, hogy esetleg mégsem az ‒ itt a város közepén? ‒, de mit lehet tudni, a nagy Szovjetunió mindig is mestere volt az álcázásnak. És igen, valóban: az idomtalan betonmonstrum a helyi múzeumot rejtette. Tökéletes álca! Belépve a kultúra szent erődjébe, volt még némi időnk a hun kiállítás hivatalos megnyitásáig, melynek fényét mint messziről jött hírességek, mi is nagyban emeltük.

A kiállítás plakátja a múzeum előtt
A kiállítás plakátja a múzeum előtt
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Mielőtt a műsorközlő, a zenész-énekes, a miniszterasszony és az intézetigazgató megnyitotta volna az időszaki kiállítást, mi addig az állandó látnivalók között bolyongtunk. Meg is pillantottunk egy tablót, melyen többek közt a következő szöveget olvastuk:

Хунну (гунны, сюнны) ‒ кочевые племена, создавшие в степях Центральной Азии государство (209 г. до. н. э. ‒ 93 г.), под властью которого находились многие племена кочевников. […] Данными о языке наука пока не располагает.

Egy kommentelőnk baráti véleménye szerint mi mindent félrefordítunk. Ennek ellenére most mégis megpróbáljuk interpretálni a lényeget. Tehát: a nomád hunok csináltak egy államot Közép-Ázsiában (a dátumot lásd fent), amely alá sokféle népség tartozott. És most jön a lényeg: A hunok nyelvéről a tudósoknak lövésük sincs.

Hát ettől nagyon megrendültünk. Egy másik kommentelőnk velejéig találó szavai jutottak eszünkbe: igen, ez az a bizonyos „humorosba burkolt sértett-pökhendi stílus (érdekes, hogy a finnugristáknál milyen gyakori ez Magyarországon)”. És most itt állunk a humorosba burkolt sértett-pökhendi finnugrista stílus szignifikáns felbukkanása előtt! És már nem csak Magyarországon! A hunok nyelvének ismeretlenségéről szóló pökhendi fantazmagória csakis egy pökhendi finnugrista pökhendi agyában szökkenhetett szárba! És lám, még ide is elér a pökhendi kezük! Ezek a pökhendi finnugristák még Anonymust sem olvasták? („Hunor s Magyar két dalia, két egy testvér, Ménrót fia.”) Hiszen ott világosan írva vagyon, hogy Hunor is magyar volt, ergó magyarul beszélt, miként minden becsületes derék hun ember, származott volt is akármelyik törzsökből. És erre még ezer bizonyítékunk is van: Például a hun nagykirály, Attila neve. Ami egy ősi magyar keresztnév. Mi is több magyar Attilát ismerünk. Na ugye.

Övveret állatküzdelmi jelenettel
Övveret állatküzdelmi jelenettel
(Forrás: Mende Balázs Gusztáv fotója)

Jól felhúztuk magunkat a pökhendi finnugristákon. Szerencsére, újraélesztésünkre nem volt szükség. Meghallgattuk a zenéket, beszédeket, majd benyomultunk a másik kiállítótérbe, hogy leejtsük az állunkat hun testvéreink emlékei előtt. Láttunk bronzból öntött, gyönyörű övvereteket, festett szekerek, vagy inkább hintók maradványait, szépséges edényeket és egy térképet a burjátföldi lelőhelyekről.

Hun kori lelőhelyek Burjátiában
Hun kori lelőhelyek Burjátiában
(Forrás: The Ivolga Fortress of the huns. Ulan-Ude, 2011: 6.)

Burjátiában számos hunkori lelőhely található. Közülük is kiemelkedik az Ivolga folyó melletti földvár, melyről már egyetemi hallgatóként is olvastunk Bóna Istvántól. Kedves professzorunk a dunaújvárosi avar telepről írván idézte az ivolginszki hun házakat. (A zsuan-zsuanok is a hsziungnuk köpönyegéből bújtak ki.) Azóta vágytunk eljutni az Ivolga partján álló lelőhelyre. Még két napot kellett várnunk erre az élményre.

Zsongó fejjel és korgó gyomorral léptünk ki a múzeumból. Eljött az ideje, hogy haladéktalanul megkezdjük ismerkedésünket a burját konyha specialitásaival. Jól főznek. A fűszerpaprikát ugyanúgy használják, mint mi. Ennél több bizonyíték nem is kell a hun‒magyar testvériségre. Talán, ha még székelykaput is látnánk itt valahol…

A konferencia harmadik napján délelőtt ott hagyva az előadótermeket, hárman kirándulni indultunk. Taxit rendeltünk, irány az Ulan-Ude-i skanzen. A jobbkormányos géperejű bérjármű (matuzsálemi korú Toyota Yaris, még az első facelift előtti kiadás) baráti áron elszállított minket vágyott úticélunkig. Az árban benne volt a sofőr életének rövid ismertetése is (az NDK-ban volt katona).

Nyitásra várva: magyar régészek az Ulan-Ude-i skanzen előtt
Nyitásra várva: magyar régészek az Ulan-Ude-i skanzen előtt
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Az Ulan-Ude-i falumúzeum kicsit más, mint a hazaiak. Itt ugyanis lelőhelyükről ideszállított régészeti leletekkel kezdődnek a látnivalók. Először kőlapokkal kirakott sírokat tekinthettünk meg, majd egy szarvasábrázolásos nagy követ tanulmányozhattunk. Ha nem olvassuk el a tájékoztató feliratot, ott felejtett építési törmeléknek gondoltuk volna. Hason fekve, súrlófényben valóban látni lehetett rajta három szarvast egymás fölött, a szkíta ábrázolásokon megszokott, hátravetett, kapitális méretű agancsokkal. Rejtély, hogy fedezik föl terepen az ilyen sziklarajzokat.

Ki látja a szarvasokat?
Ki látja a szarvasokat?
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Továbbhaladva, egy házban bukkantunk a következő látnivalóra: egy ivolginszki félig földbeásott kunyhó rekonstrukciójára. Ilyesmiben laktak az avarok meg a honfoglaló magyarok is (mintha erről már olvastunk volna valahol).

Az Ulan-Ude-i falumúzeum egy rétekkel tagolt fenyőerdőben helyezkedik el, ott sétálgatni önmagában is felüdítő. Erdei sétánk során egyszer csak egy tisztáson felállított indiántábor sátraira bukkantunk. Persze, ez sem az volt, mint aminek elsőre látszott. Ezen a területen Burjátia egyik népességének, a szojotoknak sátrait tanulmányozhattuk ‒ volna, ha nem lett volna kerítéssel elzárva. Távolból csodálva a szojot tanyát, elolvastuk a kerítésre függesztett ismertetőt. Mely szerint a szojotok szamojédok lennének (a szajáni ágból), s ily módon szegről-végről rokonai a finnugoroknak. Ezt is csak valamiféle finnugrista összeesküvés által kényszerítve írhatták ki a táblára, hiszen a szojotok régesrég elfelejtették finnugor‒szamojéd rokonságukat, napjainkig kétszer váltottak nyelvet. Az orosz nyelvű Wikipédia-szócikk szerint a szojotok először eltörökösödtek: a tuvaihoz közelálló nyelvi változatot, a szojot‒cátan/duha/dufalar nyelvet beszélték. Utána tértek át a mongol nyelvek közé sorolt burjátra. Jevgenyij Helimszkij szamojedológus összefoglaló művében nem tart számon szojotnak nevezett szamojéd népességet. Az ő felosztása szerint a szajáni szamojédok alá a szölkupok, kamasszok és matorok tartoznak, a matorok alá pedig a tulajdonképpeni matorok, a tajgik és a karagasszok. A 2010-es népszámlálás idején 3579 szojot nemzetiségű ember élt Burjátiában. 2001-ben megalkották a szojot nyelv (a szojot‒cátan) ABC-jét, és a szojotok által lakott települések iskoláiban megindult a szojot nyelv oktatása. A szojotok ősi életmódja a rénszarvas- és jaktenyésztés. Ehhez a burjáttá vált szojotok ma is ragaszkodnak.

A szojot tábort elhagyva az erdőben újabb indiántanyára bukkantunk. Az evenkek (vagy evenkik, de semmiképp sem evenek, akik távoli rokonaik) ugyanolyan sátrakban éltek (vagy még élnek?), mint a szojotok. A sátrak borítása fakéregből vagy állatbőrökből készült. Láttuk az evenkek vékony favázra feszített halbőrökből készült csónakját is, melyen a legrövidebb utazás is lélekvesztő lehetett.

Evenk csónak és szán
Evenk csónak és szán
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Az evenk táborban a szarvasagancsokkal díszített áldozóhely mellett peckesen feszített Csicsipkan bálvány, aki a gonosz szellemektől és az ártó pillantásoktól védi az embereket. Az evenkek nyelve a mandzsu-tunguz nyelvcsaládba tartozik. 2010-ben 38 ezer evenk nemzetiségű ember élt Oroszországban, Kínában pedig 39 ezer. Mongóliában ezren vannak, de ők már mongolok. Burjátiában 2925 evenket számoltak. Haladjunk tovább.

Csicsipkan megvéd a bajtól
Csicsipkan megvéd a bajtól
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Az erdőből kiérve balról cirádásra faragott orosz faházak kellették magukat, jobbról pedig tevék mosolyogtak ránk. Mi azonban nem engedve a csábításnak, egyenesen a burját házak felé tartottunk. (Az orosz házakhoz később még visszatértünk, de az állatkertet kihagytuk.) A burját látnivalók egy gazdagparaszti portával kezdődtek. Itt minden fából épült. A palánkkal kerített porta utcafrontján állt a téli ház.

Burját nagygazda téli háza
Burját nagygazda téli háza
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Padlószintje meg volt emelve, így védekeztek a földből kisugárzó hideg ellen. Burjátiában nagyon kontinentális az éghajlat: a téli középhőmérséklet -25, a nyári +26 fok, csapadék alig van (évi 250 mm). A burját portához hozzátartozott egy nyári lak és egy nyári konyha is. A szerszámokat nagy fészer alatt őrizték.

Székelykapu a burjátoknál
Székelykapu a burjátoknál
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A burját házak és tartozékaik után (volt még egy középparaszti és egy nyári szállás) egy duganhoz érkeztünk, ami egy buddhista imaház, kisebbfajta templom.

Dugan a skanzenban
Dugan a skanzenban
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A buddhizmus két lendülettel érkezett Burjátiába. Talán már ismerték a hunok is: az ivolginszki földvárból előkerült egy buddhista imalánc (olvasó). A második buddhista térítés Tibet felől érkezett a 17. században. 1701-ben már 11 dacan (buddhista kolostor) működött a mai Burjátia területén. Vajon milyen lehet egy dacan belülről? Még egy napot kellett várnunk erre az élményre.

A dugantól egy nagy balkanyarral jutottunk az orosz betelepülők házaihoz: láttunk szegényparaszti viskót és egy csinosabb kozák atamánlakot. Azonban még annál is gazdagabbak voltak az óhitűek házai, különösen egy kereskedőcsaládé.

Óhitű kereskedő háza. A földszint a bolt, az emelet a lakás.
Óhitű kereskedő háza. A földszint a bolt, az emelet a lakás.
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A Nyikon-féle egyházi reform elutasítói nem ittak alkoholt, így nem volt módjuk elherdálni a vagyonukat. A lengyel területre menekült óhitűeket az 1730-as években az egyre gyengűlő lengyel állam kénytelen volt visszaszolgáltatni az oroszoknak. Vetka városából és környékéről orosz katonai kísérettel indították őket útnak Burjátiába. A század második felében további óhitűek érkeztek a felosztott Lengyelország területéről, vagyis immár az orosz birodalom nyugati végeiről. Burjátföldön családosoknak nevezték őket („семейские”), mivel nem egymaguk érkeztek, mint a többi száműzött. A skanzenben tett sétánkat a városi házak megtekintésével fejeztük be. A szobák berendezéseit látva megállapíthattuk, hogy az Ulan-Ude-i polgárság legalább ugyanazon a szinten élt, mint egy vidéki magyar város polgárai. Ulan-Ude messze van tőlünk, de egyáltalán nem a világvégén.

Az orvos és a kereskedő háza
Az orvos és a kereskedő háza
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Visszaérkezvén a városba az akadémiai intézetek régészeti és geológiai kiállításait tekintettük meg a konferencia többi résztvevőjével együtt. Szállására zegernyei egyedül indult vissza, mely akciót azzal kezdte, hogy pénzét apróra kívánta váltani a villamoson történő jegyvásárlás sikeres lebonyolítása érdekében. Belépett hát egy bevásárlóközpont zöldségesboltjába, s kért egy Coca-Colát. A boltos azt válaszolta, csak Pepsi van (a kirakatban volt a másikból is), majd megkérdezte, hogy zegernyei amerikai volna-é? Nagy megrázkódtatás volt e kérdés ‒ nem ismerik fel bennünk a rokont? Legott el is határoztuk, hogy törzsökös és nemes magyar őseink kutyabőrét karunkra tetováltatjuk, ily módon magyarságunk bizonyítéka állandóan velünk leend. Magyar voltunk bevallása után a boltos közölte, hogy ő viszont azerbajdzsán, a kóla pedig ajándék. Köszöntük szépen, ám jeleztük, hogy ez nem oldotta meg alapvető problémánkat, vagyis változatlanul csak nagy címletű papírpénzünk van, kellene apró a villamosra. Ekkor a boltos a kóla mellé 15 rubelt is adott magyar testvérének, és egy szép nagy azeri termésű almával koronázta meg jótékonysági akcióját. E pillanatban ismét jó volt magyarnak lenni a világban ‒ lám, megérte a baltás gyilkost hazaengedni Azerbajdzsánba.

Reggel nagy napra ébredtünk: a szálloda előtt ott vártak enyhén lelakott Daewoo márkájú dél-koreai autóbuszaink, hogy elröpítsenek minket a Bajkál-tóhoz (hossza 636 km, szélessége 79 km, területe 31 722 km2, legnagyobb mélysége 1642 m). Első megállónk az Ivolga menti földvárnál volt. Az esemény úgy zajlott, mint általában szokott a régészek szakmai kirándulásain: csak annyit lehet látni, hogy egykor valakik itt nagyon feltúrták a földet, ám erről egy lelkes kolléga órákig beszél. A földvár (gorogyiscse) négy párhuzamos sáncrendszerének lekopott maradványai azért valamennyire látszottak, habár nehéz elhinni a 30-40 cm magas (?) huplikról, hogy egykor (föld)vár állott a mostani földhányás helyén.

A gorogyíscsét egyik oldalról a folyó, három másik oldaláról pedig többszörös földsánc védte
A gorogyíscsét egyik oldalról a folyó, három másik oldaláról pedig többszörös földsánc védte
(Forrás: The Ivolga Fortress of the huns. Ulan-Ude, 2011: 10.)

Az ásató kolléga idegenvezetése közben nemcsak a fülünket, de a szemünket is hegyeztük, s megállapítottuk, hogy a konferencia egyik résztvevője, Vlagyimir Vlagyimirovics Napolszkih izsevszki finnugrista, az orosz akadémia levelező tagja bizalmas beszélgetésbe merül több neves sztyeppekutatóval (kompromittáló felvételek a szerkesztőségben). Vajon a gyanútlan sztyeppológusok nem sejtették, hogy kivel állnak szóba? Vagy a neves finnugrista zsebre vágta minden finnugrista ismertetőjegyét, a sértett-pökhendi stílusát? Jó lesz az ilyen emberekkel vigyázni.

Egy nagyobb dugan az ivolginszki dacanban
Egy nagyobb dugan az ivolginszki dacanban
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A földvár melletti Ivolga folyócskáról kapta nevét Ivolginszk települése (2010-ben 7382 lakos, járási központ). Itt egy buddhista dacant tekintettünk meg. A Szovjetunióban a kommunizmus építése során az 1930-as évek végére sikeresen felszámolták a buddhizmust. A nagy háború után azonban engedélyezték az újrakezdést. A dacan első duganja 1948-ra épült fel.

Sztyeppológusok (és egy finnugrista) az első dugan előtt
Sztyeppológusok (és egy finnugrista) az első dugan előtt
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Az ivolginszki dacan a BTSzR (Буддийская традиционная Cангха России), a legnagyobb oroszországi buddhista közösség irányítása alatt áll, területén főiskola is működik ‒ láthatóan új épületekben.

Új épületek a dacanban
Új épületek a dacanban
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A dacannak sok látogatója van, kiszolgálásukról számtalan kegytárgy- és szuvenírbolt gondoskodik. Egy hadakot mi is vettünk. A hadak hálaadó szalag, leginkább szent helyeken, olykor veszélyes utazások sikeres teljesítése után (pl. hágók tetején, folyami átkelőknél, kikötőkben stb.) aggatják a fákra. Egykori utazók rajzaiból ismerjük, hogy a Volga‒Káma vidéki finnugorok szent ligeteiben is voltak ilyen szalagok. Ezek a finnugorok pogányok voltak. Láttunk ilyen szalagokat fákra kötözve Tatárföldön is, a biljarszki szent forrás közelében. A tatárok muszlimok. És amint bajkáli kirándulásunkon láttuk, a burjátok is szalagokat kötnek a fákra, bokrokra bizonyos helyeken. Ők buddhisták. A szalagok a vallási különbségeken felülemelkedve teljesítik kötelességüket.

Sztúpák a dacanban
Sztúpák a dacanban
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Az ivolginszki dacant elhagyva egy jurta alakú vendéglátó intézményben ebédeltünk, mely után már kevésbé kedveltük a burját konyhát. Ugyanis feltálalták nekünk legfőbb specialitásukat, a búzát. Ez egy nagyra nőtt, leginkább gombóc formájú húsos derelye. A leves után kettőt adtak belőle, s úgy gondolták, ezzel meg is volt az ebéd. Mi előételnek gondoltuk. Megenni úgy kell, hogy a tetején lévő lyukon keresztül először kiszürcsöljük a levét, s csak utána fogyasztjuk el a szárazanyagtartalmat. Habár az étel elnevezése önmagában is bizonyíték a hun‒magyar rokonság és a hunok magyar nyelve mellett (hosszú ú-val írják és ejtik: бууза), elfogyasztása mégsem magyar gyomornak való. Ugyanis a nyers hagymát összefőzik a hússal, ahelyett, hogy előtte egy kis zsíron megpirítanák, és úgy kevernék a húsba. És a paprikát is kihagyják belőle. Ettől ugyanolyan ízetlen lesz, mint a húsos derelye (pelmenyi) bárhol a szovjet utódállamokban.

A Bajkál esti fényben
A Bajkál esti fényben
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Ebéd után autóbuszaink átkapaszkodnak a Bajkált övező magas hegyeken, és a sikeres aláereszkedés után még éppen besötétedés előtt, de fotózásra alkalmas fényviszonyok között megérkezünk a nagy tó partjára. Készül néhány fénykép, majd hirtelen leereszkedik a sötétség, a látóhatárról eltűnnek a távoli hegyek. Bizonytalan zajok, beszédfoszlányok érkeznek a parti fenyves felől: hun szellemharcosok itatják lovaikat a Bajkál halkan csobogó vizével.

Hotel Avangard, szovjet autókkal
Hotel Avangard, szovjet autókkal
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

A hotel Avangardban vettünk szállást, mely háromcsillagos intézmény egyrészt boronatechnikával épült gerendaházakból, másrészt gerendának látszó bádoglemezekkel borított épületekből állt. Az esti tófényképezés után a szálloda éttermében több fogásból és rengeteg tósztból álló vacsorán emlékeztünk meg a sikeresen letudott konferenciáról. A menü fénypontja a mindenki tányérján ott mosolygó omul volt, a Bajkál híres hala. A feltálalt példányok méretre akkorák voltak, mint a szilvásváradi pisztrángok, csak cingárabbak. Ízük is ugyanolyan.

Másnap néhány magyar ismét külön utakra indult: az Avangard szállótól már csak egy rövid ugrásnyi (150 km) Barguzin települése, Petőfi Sándor száműzetésének helye. Ezt látnunk kellett. Anatolijtól, a konferencia stábjának egyik tagjától kértünk segítséget. Bingó: Anatolij barguzini, szülei a Petőfi Sándor utcában laknak. Reggel 8 órára elő is állt a Hyundai mikrobusz, elindultunk.

Hadakok a Bajkál partján, úton Barguzin felé
Hadakok a Bajkál partján, úton Barguzin felé
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Útközben kifigyeltük, hogy kell jobbkormányos autóval előzni: a sofőr először lehúzódott jobbra, a padkára, előrelesett, majd kivágott balra. Az istenek vigyáztak ránk, épségben megérkeztünk. Egy kb. 20-30 km-es szakaszon elfogyott alólunk az aszfalt, de már dolgoztak a probléma megoldásán. Annak idején, amikor a Morvai-expedíció kereste Petőfit, még egyáltalán nem vezetett szilárd burkolatú autóút Barguzinba.

Barguzin járási székhely a Barguzini-medencében, a Barguzin-folyó jobb partján, magas hegyek lábánál, 1783‒1927 között város volt, 5700-an lakják (a népesség fogy).

A Morvai-expedíció jelentése
A Morvai-expedíció jelentése
(Forrás: zegernyei fotóstúdió (a barguzini helytörténeti múzeum engedélyével))

Az iskolában berendezett múzeumban vártak minket, Tatyjana Szergejevna Filippova helytörténész számolt be a helyi folklórhagyományokról, a Petőfi-legenda születéséről, és ismertette azokat az érveket, melyek a Morvaiék által kiásott nő petőfiségét bizonyítják, majd fotókat is mutatott a sír feltárásáról és Petőfi Sándor barguzini leszármazottairól.

A múzeumban Tatyjana Filippova mesél
A múzeumban Tatyjana Filippova mesél
(Forrás: zegernyei fotóstúdió (a barguzini helytörténeti múzeum engedélyével))

Megtekinthettük a témában kiadott orosz nyelvű könyveket is. Tatyjana Filippova beszámolója végén azt mondta, akárki is volt a sírban, szeretnék a maradványait újratemetni. Várják vissza a csontokat.

A Petőfi Sándorként azonosított női csontváz
A Petőfi Sándorként azonosított női csontváz
(Forrás: zegernyei fotóstúdió (a barguzini helytörténeti múzeum engedélyével))

Attól függetlenül, hogy genetikai bizonyítékok szólnak a feltárt csontváz nőisége mellett, továbbá az elhunytat a 19. század utolsó negyedében egy korábban eltemetett mongoloid férfi fölött helyezték a kíváncsi magyarok által megszakított örök nyugalomra, tehát nem ő volt Petőfi, a barguzini Petőfi-legendának vannak megoldásra váró részterületei. Az egyik ilyen kérdés, hogy a magyar szabadságharcot leverő oroszok vittek-e magukkal hadifoglyokat Oroszországba (Alekszej Tyivanyenko Petőfi-kutató szerint vittek). A másik pedig, hogy először kinek és miért jutott eszébe, hogy a barguzini Alekszandr Petrovicsot (ha ugyan tényleg élt ott ilyen nevű ember) azonosítsák Petőfi Sándorral, és ki volt valójában ez a Petrovics. A téma iránt érdeklődőknek ajánlunk néhány  sajtóközleményt, valamint szak- és kevésbé szakirodalmat (van sok másik):

Borzák Tibor: Holt lelkek kísértenek Barguzinban. Szabad Föld, 2007. 04. 06.

Elter Tamás: Máig lezáratlan ügy Petőfi csontvázkrimije. www.origo.hu, 2019. 07. 18.

Erdélyi Ilona: Még mindig keressük Petőfit? National Geographic, 2015. 04. 01.

Harmat Árpád Péter: A barguzini Petőfi-legenda és az újratemetés. tortenelemtanulas.blog.hu, 2015. 07. 16.

Kovács László: Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? Első rész. A közép-európai legendák. Természet Világa, 2001/7.

Kovács László: Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? Második rész. Barguzin. Természet Világa, 2001/8.

Kovács László: Csalóka lidércfény nyomában. A szibériai Petőfi-kutatás csődje. Budapest, 2003.

Szabó Géza: Ásatás Barguzinban. A régész egy legenda nyomában. Budapest, 1990.

Тиваненко, А. В.: Тайный узник Сибири: Шандор Петёфи на поселении в Баргузине. Ulan-Ude, 2016. ‒ magyar kiadása: Alekszej Tyivanyenko: A szibériai „titkos fogoly”. Petőfi Sándor Barguzinban. Magyarságtudományi Füzetek. Kisenciklopédia 29. Budapest, 2016.

V. Varga József: Petőfi ‒ a szibériai titkos fogoly. www.feol.hu, 2017. 11. 12.

A múzeumi beszélgetés után Tatyjana Filippova vezetésével elindultunk a barguzini régi temetőbe. A temető három, egymástól jól elkülönülő részre oszlik: baloldalra a zsidó, jobboldalra a pravoszláv vallásúak temetkeztek, középre pedig a két oldalra érdemtelenek: a vallástalanok, a száműzöttek, a börtönviseltek, a leányanyák stb. Itt van a Morvaiék által kiásott sír is.

Morvai Ferenc kitűzi a nemzeti színű szalagot Petőfi Sándor kopjafájára
Morvai Ferenc kitűzi a nemzeti színű szalagot Petőfi Sándor kopjafájára
(Forrás: zegernyei fotóstúdió (a barguzini helytörténeti múzeum engedélyével))

Beazonosításában egy régi fotó segített, amely azt mutatja, hogy az 1856-ban elhunyt Alekszandr Petrovics sírja a dekabrista száműzött, Michael Küchelbecker (Mihail Karlovics Kjuhelbeker, 1798‒1859) sírja közelében volt. A Petőfi Sándor nevével megjelölt igen elhanyagolt sírt nem túl gyakran felkeresik magyar utazók is.

Petőfi Sándor (helyett valaki más) sírja a barguzini régi temetőben
Petőfi Sándor (helyett valaki más) sírja a barguzini régi temetőben
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

Szibéria változatos és olykor nem túl dicsőséges történetének lenyomata a barguzini régi temető és maga Barguzin is. A település részben megőrződött egykori központja, egyes házai (pl. a hajdani bank épülete), a zsidó kolónia kialakulása, a száműzöttek jelenléte mind arra utal, hogy itt régebben a kultúra és a gazdaság virágzó elegye működött.

Ulan-Udéba visszaindulva megálltunk a Barguzin-folyó partján elbúcsúzni a tájtól, elbúcsúzni az élményektől. Másnap a burját fővárosból indultunk haza: Hunországból Magyarországra. A hétórás repülőút Moszkváig fárasztó volt: jobb lett volna inkább négy napig ismét vonatozni. Úton egyik repülőtérről a másikra Moszkva új arcát mutatta meg: 1977-ben, midőn zegernyei először autózott a moszkvai külső gyűrűn, a kétszer egysávos út erdők és mezők között vezetett, forgalom alig volt. 2019-ben a kétszer hatsávos utat kétoldalról 20-30 emeletes lakóházak, hatalmas bevásárlóközpontok és új templomok övezik, a forgalom pedig óriási, rendszeresek a dugók.

Moszkvától már eseménytelenül, de nagyon lassan telt az utazás hazáig. Otthoni kertünkben felkötöttük kedvenc fenyőfánkra az ivolginszki dacanban vett selyemszalagot: az istenek segítségével zegernyei megjárta a hadak útját.

Az ivolginszki hadak a zegernyei-arborétumban, Magyarországon
Az ivolginszki hadak a zegernyei-arborétumban, Magyarországon
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)

(Írásunkban Arany Jánostól vett vendégszöveg is található.)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 hete 2019. december 30. 16:04
1 SiZsu

Érdekes leírás volt, köszönöm szépen! Két megjegyzésem lenne: 1. hadaknak nem biztos, hogy a legjobb fordítása a szalag, mivel a szalag keskeny, ez viszont szélesebb. Leginkább áldozati

(nem csak hálaadáskor használják, hanem bármilyen áldozatokra, sőt, ajándékozás kor is) selyemkendőnek vagy válnak szoktuk fordítani. 2. A búdznak sem biztos, hogy a derelye a legjobb magyarítása, nem csak a formája miatt, hanem azért is, mert a derelyének gazdagabb szokott lenni a tésztája, míg a búdzé csak liszt, só és víz keverékéből áll. Ráadásul, ha jól tudom, a derelye fjő, míg a húsz párolódik. Talán a húsos batyu a legjobb fordítása. Egyébként olyan emberrel még nem találkoztam, akinek nem ízlett volna, de persze ízlések és pofonok :-)

4 hete 2019. december 30. 16:15
2 SiZsu

@SiZsu: *válnak -> sálnak

3 hete 2019. december 31. 10:24
3 aphelion

Házi feladat Szilveszterre: fordítsd le az általad ismert nyelvekre a "petőfiség" szót!

3 hete 2019. december 31. 14:29
4 Roland2

Kissé csalódást keltett, hogy zegernyei egy szót sem szánt a tó leghíresebb lakóira, a bajkáli fókákra.... :)

3 hete 2019. december 31. 16:14
5 zegernyei

@Roland2: Apámnak volt bajkáli fókabőrből készült usankája, de ezzel manapság nem illik kérkedni.