Vissza a jövőbe
Tudja Ön, mi a gamifikáció? Jó, ha megszokja ezt a szót, mert lehet, hogy ez menti meg a magyar közoktatást. Cikkünkből megtudhatja, milyen a tanár, aki nem csak panaszkodni tud.
Prievara Tibor neve sok pedagógus számára ismerős, hiszen a Nádori Gergellyel közösen szerkesztett TanárBlog évek óta az IKT eszközök oktatási célú használatára nyitott pedagógusok fontos segítője, és a Madách Gimnázium angoltanára a blog mellett továbbképzéseken és szemináriumokon is folyamatosan képezi a jövő tanárait. Neve egy 2014-ben készült interjúnak köszönhetően szélesebb körben is ismertté vált, jó darabig keringett Facebookon a cikk a tanárról, akinek a diákok mondják meg, mi legyen a dolgozatban. A Neteducatio Kft. gondozásában útjára indított Modern Pedagógus című könyvsorozat első darabjaként megjelent A 21. századi tanár című kötetben Prievara Tibor öt év tapasztalatait írja le, melyeket új pedagógiai módszerének bevezetése során szerzett.
Evolúció helyett revolúció
A közép- és kelet-európai iskolarendszereket, ezen belül a magyar közoktatást átható elméleti rendszert standard tanuláselméletnek, népszerűbb nevén poroszos oktatásnak hívják. Ebben a tudás forrása a tanár, ezért az egész leszabályozott és fegyelmezett rendszer az ő keze alá dolgozik. Ez a szisztéma szinte egyáltalán nem veszi figyelembe a gyermek fizikai, lelki, szellemi szükségleteit, és abból feltételezésből indul ki, hogy van olyan pedagógiai módszer, amely minden diáknál egyformán működik.
A tudás a felvilágosodás szellemi mozgalmának köszönhetően megszűnt a szerencsés kevesek kiváltsága lenni, a 21. század embere azonban már tudja, hogy a szabadon hozzáférhető információ önmagában még nem minden. Az iskola egyik legfőbb feladata éppen az lenne, hogy a növekvő gyermeket felvértezze a világban való eligazodás képességével. Ehhez képest a magyar közoktatással szemben (abszolút jogosan) hangoztatott kritikák egyik leghangsúlyosabb eleme, hogy az ott szerzett tudás a felnőtt életben szinte teljességgel használhatatlan. A magyarok siralmasan teljesítenek a nemzetközi felméréseken, sereghajtók vagyunk a nyelvtudás terén, és a digitális bennszülöttnek is nevezett Z generációs (1999 után született) diákok nagy része valójában nem igazán tud élni az infokommunikációs technológia adta lehetőségekkel.
Mit tehet hát a tanár, aki a saját bőrén érzi, hogy valami nagyon nincs rendben, és elunta, hogy a tanult tehetetlenség törvényének engedve mindig a körülményeket hibáztassa? Prievara Tibor az igazi forradalmárok alázatával úgy döntött, hogy munkáját a jövő szolgálatába állítja: olyan elvárásokra igyekszik felkészíteni diákjait, amelyeket eljövendő felnőtt koruk világa állít majd eléjük. Pillanatnyi politikai és/vagy gazdasági érdekek vagy idejétmúlt, megkövesedett ideológiák és pedagógiai babonák helyett abból igyekszik kiindulni, melyek azok alapképességek, amelyekre a jövő munkaerőpiacán való boldoguláshoz leginkább szükség lesz. Ennek első lépéseként nemzetközi kutatások eredményeit felhasználva öt olyan képességet sorol fel, amelyek kialakítása, illetve megerősítése elsőbbséget élvez pedagógiai munkája során:
- Együttműködés
- Tudásépítés
- IKT-használat
- Valós problémák megoldása és innováció
- Önszabályozás
A rossz hír az, hogy a közoktatással szemben törvényileg meghatározott elvárások (NAT, Kerettanterv), melyek a pedagógusok munkájának szakmai kereteit adják, legfeljebb nyomokban tartalmazzák a fenti listában található fogalmakat. A jelenlegi közoktatás kudarcainak talán legfőbb oka az a sokat kárhoztatott sajátossága, hogy nem a kompetenciákra, hanem a tárgyi tudásra helyezi a hangsúlyt, elsődleges célja nem az egyén képességeinek kibontakoztatása, az önálló, kritikus gondolkodás megalapozása, hanem egy standardizált „műveltségi minimum” elsajátíttatása.
Ugyanakkor a fenti szempontrendszer, mivel nem a tartalmi elemek szintjén mozog, bármilyen meglévő tudásanyag-bázisra alapulóan remekül alkalmazható, nincs tehát „fölösleges”, kidobásra ítélt tudás. Jó hír ez azoknak a pedagógusoknak, akik nap mint nap azzal az érzéssel küzdenek, hogy tudásuk minden törekvésük ellenére egyre idejétmúltabbá válik, és akik a külvilágtól is folyamatosan azt a visszajelzést kapják, hogy semmi hasznosat nem képesek tanítani a diákoknak. Ahhoz azonban, hogy az elmúlt háromezer év tudományának és művészetének eredményei, illetve a tanárok fejében felhalmozott lexikai tudás életre keljen, és valóban több legyen bármikor kiguglizható, holt adathalmaznál, más szemmel kell tekintenünk a tanulás folyamatára és mindenek előtt a tanár ebben játszott szerepére.
Maieutika újratöltve
A poroszos oktatás egyik legnagyobb tévedése, hogy abból indul ki, az ismeret megszerzése valamiféle jól beszabályozható, alapvetően mechanikus folyamat, az ismeretek frontálisan átadhatók, megfelelő drillezéssel begyakoroltathatók, és amit a diák egyszer megtanult, azt onnantól kezdve tudja, tehát a további ismeretek megszerzésénél a már tanultakat adottnak veszi. Azt, hogy ez a modell mennyire működőképes, minden gyakorló tanár érezheti a saját bőrén, amikor érettségi előtt olyan ismeretek hiányával szembesül, amit maga legalább kétszer „leadott”, nem is beszélve az általános iskolás évekről. Az iskolai élet tele van olyan jelenbeli kudarcokkal, amelyekről egyszer csak kiderül, hogy az okuk valamilyen korábbi ismeret hiánya vagy az alapvető ismeretek elégtelen rögzülése („értelmes gyerek, de rossz alapokkal jött”).
A 21. századi tanár több mint 200 oldalon át ismerteti egy roppant izgalmas módszer elméletét és gyakorlati tapasztalatait, legfontosabb mondanivalója azonban, ahogyan azt a kötet alcíme is jelzi, egy szóban összefoglalható: szemléletváltás. A Prievara Tibor és a „hozzá hasonlók”, pl. Sugata Mitra által kirobbantott oktatási forradalom első és leglényegesebb lépése ugyanis nem más, mint elengedni a tanulás folyamata feletti kontrollt. Tudomásul kell vennünk, hogy az új kor kihívásainak megfelelő tanár többé nem átadja a tudást, hanem bábáskodik annak megszületésénél – új életet lehelve Szókratész több mint két és fél ezer éves módszerébe, a maieutikába, vagyis a bábáskodás művészetbe.
(Forrás: James Duncan Davidson/TED)
Valójában persze a tanár soha sem látott rá igazán a tanulás folyamatára, még kevésbé tudta befolyásolni, mi az, ami hosszú távon rögzül, hiszen egy megtanult tételsor vagy egy kellően begyakorolt típusfeladatokból álló teszt sikeres megírása még nem feltétlenül jelez valódi tudást. Az ismeretszerzés feletti kontrollt valójában a diák birtokolja, és a siker kulcsa a motiváció. Ha sikerül a tanulót motiválni, ő minden erőforrását latba fogja vetni, hogy a meglévő ismereteit mozgósítva, illetve újakra szert téve oldja meg az elé kerülő feladatokat.
Játszani is enged
A módszer, amivel Prievara Tibor motiválja, egyben keretek közé szervezi az iskolai a munkát, a gamifikáció, vagyis eljátékosítás. A reklám és marketing világában régóta ismert metódus egyre inkább gyökeret ver az oktatásban, és az, hogy egyre több magyar osztályteremben is megjelenik, nagy százalékban köszönhető a TanárBlog úttörő munkájának. A gamifikációnak mint pedagógiai módszernek számos formája létezik a pontok, jelvények gyűjtésétől a kerettörténet módszeren át az asztali vagy az élőszereplős szerepjátékig.
A 21. századi tanárban leírt újítás lényege, hogy a hagyományos ötfokozatú értékelés helyett pontokat alkalmaz, a tanévet félévek helyett 2-4 hetes etapokra osztja, és ami a legfontosabb, a frontális előadás–drillezés−számonkérés szentháromsága helyett teljes mértékben a tanulás egyéni útjait valósítja meg. Egy előre meghatározott pontrendszer alapján mindegy egyes diák maga dönti el, hogy mikor milyen feladatot végez el, maga választja meg a számonkérés formáit, még a témazáró dolgozatot is maga állítja össze. A munka lényeges elemét képezi a célok egyéni meghatározása minden pár hetes egység elején, a diákok által kitöltött elégedettségi kérdőívek, illetve az értékelési szempontok és a pontrendszer folyamatos revíziója is. A módszer nagyban épít infokommunikációs eszközökre, az interneten hozzáférhető tartalmakra, a különböző megosztó felületekre, a munka és az adminisztráció jelentős része digitálisan zajlik, a kerettanterv, illetve a tankönyv egyfajta vezérfonálként szolgál.
A fentiek eredményeként egy a poroszos iskolában megszokottnál jóval demokratikusabb és differenciáltabb tanulási folyamat jön létre, mely persze jóval nagyobb felelősséget helyez a diákra is. Prievara Tibor nem hallgatja el, mennyi nehézséggel jár mindez. Akit 8-9 évig arra kondicionáltak, hogy ne akarja tudni, miért, csak tanulja meg, amit elé raknak, és mondja vissza, mikor itt van az ideje, annak nehéz hirtelen felelősséget vállalnia a döntéseiért, beosztania az idejét, meghatároznia a célokat, prioritásokat, és ütemeznie a munkát. A szerző megosztja olvasójával a módszer finomodásának folyamatát és mindazokat a vívódásokat, melyeken átesett az alatt az öt év alatt, amelynek tapasztalatai alapján megírta könyvét.
(Forrás: Facebook)
A gamifikációval a tanár felelőssége sem lett kisebb, sőt. Az ilyen fokú differenciálás azt is jelenti, hogy nem lehet bebújni a központi elvárások, a kerettanterv, a poroszos hierarchia adta tekintély vagy a több évtizedes rutin mögé. Ahogyan a bába sem egy emelvényről vezényel le húsz szülést egyszerre, úgy a tanárnak is ott kell állnia minden egyes tanítvány mellett, és folyamatos interakcióban kell maradnia vele. A tudásépítés hosszú és fáradságos folyamat, tele fájdalmas hullámvölgyekkel, és a végkimenetele végső soron nem bejósolható. A pontozási rendszer működtetése nagy precizitást, és folyamatos finomhangolást igényel, hiszen pontszámok vagy szöveges értékelés egyelőre még nem kerülhetnek a bizonyítványba, így a pontokat időről időre érdemjegyekre kell váltani.
A tapasztalatok és a visszajelzések azonban azt mutatják, hogy az oktatás folyamatának ilyetén felforgatása egyértelműen megéri a befektetett munkát. Jóllehet a legjobb motiváció az önjutalmazó motiváció, amelyet a pontok sem helyettesíthetnek, A 21. századi tanárban ismertetett módszer magában hordozza azoknak a tényezőknek a lehetőségét is, melyek a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-élmény kialakulásához szükségesek. A flow vagy áramlat a koncentrált figyelem, a kemény munka, egyszersmind az elégedettség olyan kombinációja, melyet sokan nemes egyszerűséggel a boldogság titkaként azonosítanak. A flow-élmény kialakulását elősegítő körülmények közé tartozik a képességek és a feladat összehangolása, a tevékenység feletti kontroll érzése, a folyamatos visszacsatolás, az erősen fókuszált tudat, melyek megvalósulásának jóval nagyobb az esélye a gamifikált oktatásban, mint a hagyományos keretek között.
(Forrás: Pratyaya EduResearch Lab / CC BY)
Az, ahogyan Prievara Tibor tanít, természetesen nem való mindenkinek. Nem vagyunk egyformák, sokféle értékrenddel, temperamentummal, alapszemélyiséggel lehet valaki jó tanár, arról már nem is beszélve, mekkora szórás lehetséges az iskolák felszereltsége, illetve a diákok anyagi helyzete, szociokulturális környezete között. A kötetben több tanári beszámolót is olvashatunk a módszer adaptációjáról különböző tantárgyakra és iskolatípusokra az alsó tagozattól a szakközépiskoláig. Ezekből az derül ki, hogy a pontozásos módszer nagyon rugalmasan alakítható, a bevezetésével kísérletező kollégák összességében pozitív tapasztalatokról számolnak be, és mindegyikük látja a további fejlődés irányát is.
Valójában ugyanis nem az az igazán fontos, hogy pontokat adunk vagy jelvényeket, papíron kérjük a házi dolgozatot vagy emailen, felhőbe töltjük fel a választható témákat, megosztjuk egy Facebook csoportban, vagy felírjuk a táblára. És természetesen a legprecízebben kidolgozott gamifikáció sem ér semmit, ha az osztályzatok helyett ezentúl pontszámok szerint skatulyázzuk be a diákokat, vagy csak azt tekintjük sikernek, ha a játék végül az általunk eltervezett kimenetellel ér véget. A lényeg ugyanis, ahogyan korábban is írtuk, a szemléletváltás, annak tudatosítása, hogy az oktató-nevelő munka nem idomítás, a tanár nem porondmester, a jövő útja pedig nem a standardizálás, hanem a használható tudás és az egyéni képességek kibontakoztatása.
Források:
Prievara Tibor: A 21. századi tanár. Egy pedagógiai szemléletváltás személyes története. Neteducatio Kft., Budapest, 2015
Fóti Péter: Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?
Sugata Mitra: Építsük meg a Felhő Sulit (angol nyelvű TED előadás magyar felirattal)
A 2011-es ITL (Innovative Teaching and Learning) kutatás eredményei (angol)
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (22):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Galván Tivadar: nem tudom, a "fókuszál" hogy jön ide, én arra céloztam, hogy a gamifikációt az oktatáson kívül még számos területen alkalmazzák a marketingtől az önéletrajzokig, és vannak jellemző elemei, mint például a pontok gyűjtése, szintek, stb. míg az eljátékosítás bármit jelenthet, nem lehetsz benne biztos, hogy ugyanezekkel az elemekkel operál. a "rooming-in"-hez tudnám hasonlítani, azt is körülírhatod, hogy az újszülöttet az anyja mellett helyezik el és ott maradhat a nap 24 órájában, de ha a megfelelő terminust használod, akkor biztos lehetsz benne, hogy minden kórházban ugyanazokat a feltételeket értik alatta, további magyarázkodás nélkül.
*hadd ajánlják figyelembe = hadd ajánljam figyelmedbe (kocsog androidos autocorrect...)
@Untermensch4: Hát igen, elég ha meghallgatják az alábbi örökbecsű klasszikust, és a külföldi srác helyébe képzeljük magunkat. youtu.be/9HP6W1hZ7uE
@El Vaquero: A fonetikus átírással kapcsolatban nem nagyon tudok hozzászólni, bár az amerikai verzió szerintem eléggé fekete pákós hatást kelthet, viszont hadd ajánlják figyelembe az alábbi klasszikus lengyel oktatóvideót, lengyel felirattal és angol fordítás okkal (bár lehet, hogy ismered):
youtu.be/pR3W_xD3PEM
Ebben néhány mondat lassítva is meghallgatható, illetve a kamera folyamatosan az instruktor szájmozgását mutatja (lassítva is). Talán segít abban, hogy változatosabbá, autentikusabbá tedd a szókincse a számodra legrelevánsabb területén.
@El Vaquero: "Egész más népség, mint a magyar. Valamit elronthatok, azért röhögnek."
Ez tényleg egészen másnak tűnik. A magyaroktól idegen a bunkó humor és harsány röhögés... :)
Gondolj bele amikor külföldi próbál magyarul beszélni de még nem megy neki, mi szokott történni a hallgatóságában...
@Galván Tivadar: A "fókuszál" az sztem már eléggé benne jár az asszimilációs folyamatban, ha a vége után az elejére is "rányelvhasználunk" vmit ami nem indoeurópai akkor teljesen bekeríttetvén már magyar szó lesz. (Hoppá, "ráfókuszál"... ) A gamifikáció még csak egy "latin szó" átírva magyar kiejtésre. Én a mumifikációra asszociáltam, játékok amik rothadás nélkül porosodnak... :)
@Untermensch4: jóbáratok ezek nekünk a s**gem. Egész más népség, mint a magyar. Valamit elronthatok, azért röhögnek. Lehet a hanglejtést, hangminőséget játszom túl, de szerintem az is megy, olyan dallamtalan a hangjuk, laposan, lépcsőzetes a hanglejtésük. Kétségtelen, hogy a gamifikációhoz nem sok köze van, de ha már itt járt Irgun, felvetettem neki. Ha nem ő, akkor talán LvT erre jár majd valamikor, ő biztosan tudni fogja.
@unikornis: Abszolúte megvan; be is tettem a bullshit bingóba a "fókuszál" mögé.
@Galván Tivadar: de ugye az azért megvan, hogy a gamifikáció egy széles körben használt nemzetközi szakszó, nem csupán ennek a bizonyos oktatási módszernek a neve. és mint ilyennek, pont az a létjogosultsága, hogy az emberek első hallásra értsék, és ugyanazt értsék alatta, a módszer behatóbb ismerete nélkül
@El Vaquero: Azért röhögnek mert lengyel s magyar két jóbarát és a barátaitól jókedve lesz az embernek. :)
@Irgun Baklav: ááá, tényleg, jó is, hogy itt vagy. Mostanában már nem annyira ápolok jó tesóságot itt az angliai lengyelekkel. Elég prosztó egy aljanép, ugyanolyan igénytelen, hideg, barátságtalan genyák, mint az oroszok. A lényeg nem is ez, hanem eltanultam tőlük ezt-azt, aztán mikor nem bírnak magukkal, megkínálom őket viszont. Igen ám, de nem akar összejönni, mert mikor pl. azt mondom valamelyiknek, hogy [ˌpiɛɾˈdaː.laˈkuɾva], akkor nem megsértődik, hanem mindegyik elkezd nagyon röhögni, pedig biztosan jól mondom. Helyén vannak a magánhangzószínek, a hangsúlyok, a megnyúlások. Kicsit bizonytalan vagyok, mert a centrális practIPA[a]=offIPA[ä] helyett néha back central [ɑ]-val hallom tőlük, meg az [l] is félsötétnek tűnik néha, azaz kisebb mértékben velarizáltnak, de csak a kisebb részüknél. A [d]-t alveoláris laminálisnak hallom, nem dentálisnak, vagy dentialveolárisnak. Az [i]-ből meg nem lesz [j] és az [u] mintha néha [ʊ] lenne inkább. Próbáltam már szándékosan álamerikais [ˌphiəɹˈdɑʷːɫɑˑˈkhʊ̠̈ɹ̩vɐ] formában is, de azon is épp úgy röhögnek. Nem értem, nem poénnak szánom pedig. Mindegy, mert a dobra kurwán és a pierdolonén is ugyanúgy röhögnek.
@Galván Tivadar: Eszembe jutott még egy: sétifikál (érdekes, én sétafikál-nak ismertem, de most utánanéztem, a szótárban az -ifikál-os alak van). A "séta" déli szláv, az -ifik- latin, az -ál meg fu. (gondolom).
@szigetva: Thanks anyway! :)
@Untermensch4: Ezzel kénytelen vagyok teljesen egyetérteni, ámbár a "gamifikáció"-t továbbra is útálom, mint a kukorica-gölődint.
@Galván Tivadar: For the record, ezt nem kontaminációnak nevezik. Kontamináció az, amikor két kötött szókapcsolat elemei keverednek (pl. vaj van a füle mögött, kardot tör felette, stb.) Arra nem is tudom van-e valami szakszó, hogy egy szóban a tő és a toldalék, vagy egy összetett szóban a két tő etimológiailag nem ugyanabból a nyelvből származik. Nem lepne meg, he nem is lenne, hiszen ez annyira hétköznapi dolog.
@Galván Tivadar: Szélesebb perspektívában (tudom, nézőpont...) jobb ha gamifikációnak mint ha eljátékosításnak nevezik. Az egységsugarú állampolgárnak "jobban el lehet adni" egy tudományosnak és komolynak hangzó elnevezésű dolgot. Az eljátékosításra sztem sokan rögtön rávágnák hogy "a gyereknek keményen kell tanulni/bezzegazénidőmben/majd játszik iskola után). Ha viszont nem érti az elnevezést, kevésbé kritizálja.