Veszélyben a csiangok?
Súlyosan érintette a 2008. évi szecsuani földrengés pusztítása Kína háromezer éves múltú, hegyek között élő mintegy 300 ezres közösségét, a csiang (qiang) nemzetiséget; szakemberek szerint félő, hogy a kihalás szélére sodródnak.
Miközben Délnyugat-Kínában három éve folyik a csiangok hagyományos kőházainak és őrtornyainak az újjáépítése, arra is fény derült, hogy egyre nagyobb az elvándorlás, egyre többen keresnek boldogulást a városokban.
(Forrás: wikimedia commons / Philippe Semanaz)
A nagyvárosokban szerencsét próbáló, munkát kereső, fejüket vándorlásra adó fiatalokból és az őket követő generációból idővel „kikopik” a kultúra egy része, felejtik, vagy már meg sem tanulják a szokásokat, a nyelvet, elhagyják a viseletet. A társadalmi átalakulás, a modernizáció hatása mellett a földrengés, amely mintegy 87 ezer ember halálát okozta, súlyosbította a térségben élő nemzetiségiek életét.
A csiangok többsége ma is Szecsuan tartomány Aba tibeti-csiang autonóm prefektúra közigazgatási régiójában él elszórtan, nehezen megközelíthető, gyakran gyorsfolyású folyókkal elválasztott hegyvidéki településeken, amelyekhez sokszor kötélhidakon át vezet az út. Az ott lakók többnyire a földből élnek, gazdálkodnak: kukoricát, hajdinát, burgonyát, zöldséget, almát, diót, dohányt, kendert termesztenek, állatokat tartanak.
Valamennyi csiang megye érintett volt a katasztrófa során; hagyományos kövekből rakott épületeiket, a kulturális örökség nagy részét súlyos kár érte, sok helyütt az épített környezet lényegében megsemmisült.
A katasztrófa során a legnagyobb és legrégebbi csiang faluban 224 ősi épület omlott össze, vált romhalmazzá. A nemzetiségi lakosság száma körülbelül tíz százalékkal megfogyatkozott, a nyelvet még tökéletesen beszélő idősek közül nagyon sokan életüket vesztették, vagy megsérültek. A különleges csiang hímzés, faragás tudói, a sajátos fuvolajáték művelői is kevesebben lettek.
A csiangoknak nincs egységes nyelvük, előfordul, hogy húsz kilométeres szomszédságban már máshogy beszélnek. Szokásaik, zenéjük, táncaik és hitük gyakorlása is sokféle. Mivel írásuk sincs, így csak szájhagyomány útján éltetik és örökítik hagyományaikat. A veszteség így még nagyobb, ahogyan a szakemberek fogalmaznak: a túléléshez példátlan kihívásokon kell túljutniuk.
A „visszavezető út” részének tekinthető, hogy az elmúlt három évben az újjáépítés során a pici települések és a hozzájuk tartozó, elmaradhatatlan őrtornyok százait építették fel újra eredeti formájukban. A kultúramegőrzéshez mintegy emlékeztetőül múzeumokat is létrehoztak. A terepen megjelentek olyan szervezetek munkatársai is, akik módszeresen igyekeznek rögzíteni a néprajzi ismereteket.
(Forrás: wikimedia commons / Borncrazy)
A bejcsuani (Beichuan) középiskolában tananyagot dolgoztak ki, s olyan órákat, tanfolyamokat indítottak, amelyeken kifejezetten a csiang kultúra értékeit tanítják.
Újabban egyre többen vannak azok, akik a helyi kormányzatok ösztönzésére elkezdtek foglalkozni a hagyományőrzéssel, különösen a hímzés tudományával. Kiderült, a megszaporodott turisták szívesen vásárolják a helyi termékeket, amivel a csiangok egyrészt pénzt keresnek, másrészt a kultúrájukat népszerűsítik.
Akadnak olyanok is, akik már a csiang kultúrához kapcsolódó honlapokat alapítottak, s az internetet a kultúramentés szolgálatába próbálják állítani.