Végre egy korszerű feladatgyűjtemény magyarórákhoz
Nemrég jelent meg Romániában egy remek feladatgyűjtemény, mely a magyar anyanyelvi nevelést és az ahhoz tartozó tanórák tervezését, szervezését hívatott segíteni. A feladatgyűjtemény nem csupán azért egyedi és különleges, mert határon túli magyar környezetben keletkezett. Sokkal inkább azért, mert a legkorszerűbb pedagógiai és nyelvészeti szemléletet teljes egészében áthatja.
Míg a hazai – az OFI által sok-sok milliárdból fejlesztett – kísérleti és „újgenerációs" tankönyvek, munkafüzetek és digitális tananyagok finoman szólva sem nevezhetőek színvonalasnak, addig a Romániában nemrég kiadott anyanyelvi tanórákhoz készített tankönyv és feladatgyűjtemény egészen nagyszerű. Ráadásul ez utóbbit úgy sikerült megvalósítani az ottani szakembereknek, hogy ehhez gyakorlatilag semmiféle anyagi támogatást nem kaptak.
A tankönyv (erről hamarosan részletesen is írunk) az 5. évfolyam számára készült és a különlegessége, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy integrált tanítását választja. Vagyis nem különíti el a két tantárgyat, hanem a kettőt együttesen, összekapcsolva tárja a tanulók elé (és ez nem abban merül ki, hogy irodalomi művekből vett példamondatokkal dolgozik a nyelvtani szabályok tanításánál). Ezen felül a másik nagy érdeme, hogy a jelenleg elérhető digitalizált változat valóban digitális: a kiegészítések, megjegyzések, feladatok kiaknázzák a modern technikai lehetőségeket, következetesen támogatják és színesítik a papír alapú változatot (ellentétben ugye az OFI „digitális” tananyagaival). De most térjünk vissza az eredeti témához, a feladatgyűjteményhez.
A feladatgyűjtemény a kolozsvári Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, Kádár Edit szerzői-szerkesztői, illetve Bartalis Boróka, Tamás Adél, Kántor Emese, Klippel Rita, Köllő Zsófia, Szőcs Hedviga és Szilágyi-Varga Zsuzsa szerzői munkájának köszönhetően, teljes címe pedig: Feladatbank anyanyelvi tanórák tervezéséhez az V-VIII. osztályban. A 280 oldalas könyv egy négykötetes sorozat első darabja, mely munkafüzetként és egyben tanári segédletként is funkcionál. Ez azért különösen lényeges, mert a közvetített szemlélet által egyfajta iránymutatást is kap a pedagógus: egy olyan nyelvi szemléletet, amely – szakítva a tradicionális grammatika-központú, „szabálybebifláztató” hozzáállással – a nyelvi érzékre és megformálásra, illetve a tanuló előzetes nyelvi tudására fókuszál. Vagyis egyrészről a hozzáadó (additív) és kontrasztív nyelvészi szemléletet követi, másrészről a konstruktivista pedagógia és kognitív szemantika alapelveit érvényesíti és ülteti át a gyakorlatba. A nyelvtan jelentéstani elemei éppúgy hangsúlyosak, mint az alak- vagy mondattani sajátosságok.
A kötet felépítése egyszerű, egyértelmű és könnyen átlátható. Az első pár oldalon a szerzők a tanárok számára leírják, hogy mi a kötet célja, honnan hova szeretnék eljuttatni a diákokat általa, valamint hogy egyáltalán mit is jelent a hozzáadó nyelvszemléletű és konstruktivista pedagógiai hozzáállás. Amikor nem abból indulunk ki, amit a gyerek nem tud, ami hiányzik az ő fogalmi-ismereti rendszeréből, hanem abból, amit birtokol – jelen esetben a magyar nyelvet – és abból építkezik, konstruál.
A bevezető néhány oldal és a jelmagyarázat után rögtön a feladatok következnek. Ezek négy fejezet alá vannak besorolva. Már az egyes fejezetek címei is sejtetik, hogy a megszokottól eltérő megközelítéssel lesz dolgunk: I. Események és képi/nyelvi megformáltságuk; II. Szórendi és grammatikai megformáltság; III. Szórend és hangsúly; IV. Beszédcselekvések és beszédszándékok – ezek a fő fejezetek címe.
Minden fejezet elején egy-egy ún. Követelmények összefoglalása rész, míg a végükön egy-egy mérőlap található. Az előbbi lényege, hogy a tanár számára összefoglalja, hogy mi a cél az adott fejezettel: milyen ismeretekkel és képességekkel rendelkezzenek a tanulók a fejezet végére, a mérőlapokkal pedig az iménti képességek elsajátítását, illetve annak a mértékét mérhetjük fel. Mindezt úgy, hogy a mérőlapok különböző feladatainál pontosan le van írva a pedagógus számára, hogy mit mérhet az adott feladat által, illetve hogy mik az ahhoz kapcsolódó képességek és követelmények. Ezen kívül a szerzők azt is megadták, hogy a mérőlap feladatait, részfeladatait milyen csoportoknál érdemes alkalmazni (pl. „olyan tanulók/osztályok kapják ezt a változatot, akiknek […] az érvelés során a tételmondat megfogalmazása még nehézséget okoz”).
Ami a feladatokat illeti, először is nagyon fontos, hogy nem pusztán önmagukban, szervetlenül kerültek be a kötetbe. Mindegyik előtt egy ún. Tanári kalauz rész áll, ami a tanár számára nyújt szakmai segítséget. A szerzők itt írják le, hogy mit szeretnének a feladat által elérni, milyen készségeket és képességeket kívánnak fejleszteni vele, valamint azt is, hogy ezt hogyan, milyen módszerrel, munkaformával lehetséges vagy érdemes kivitelezni. Tehát a pedagógus számára világosság teszik, hogy a nyelv működésének melyik elemét, a nyelvi kompetencia mely területét kívánják fejleszteni az adott feladattal, illetve, hogy honnan hova és hogyan szeretnék a gyermeket eljuttatni.
A tanári kalauz mellett egyes feladatoknál a diák számára írt rövid összegzések is olvashatóak, amik szintén nem a hagyományos nyelvtani szabályleírások. Sokkal inkább ténylegesen a gyereknek/gyerekhez szóló, az adott egység megértését könnyítő reflexiók ezek. A tanuló mire eljut ide, jó eséllyel megértette az itt leírtakat, annak a folyamatnak a során, amin végigvittük a feladatok által, vagyis ezek amolyan visszacsatoló részek. Ami tovább növeli értéküket, hogy mindegyik egyértelműen modern nyelvszemléletű, nyelvileg toleráns és kommunikáció-központú. Érződik rajtuk, hogy a szerzők nem csupán felületesen, a felszínt kapargatva ismerik ezeknek a fogalmaknak a jelentését és mélységét, hanem teljes egészében azonosulnak velük. Két részlet a könyvből erre:
[…] nem mindegy, hogy mit, kinek, mikor és hogyan mondunk. Például, ha az utcán véletlenül nekimész egy ismeretlennek, akkor azt mondod, hogy Elnézést kérek! Viszont ha mindez az iskolában történik, és egy osztálytársaddal koccantok össze, akár annyi is elég, hogy Bocsi. Ha azonban valami súlyosabb dolog történik, pl. ütközéskor a másik elesik, megüti magát, akkor más az iskolaudvaron sem elég egy „Bocsi!”, inkább „Bocsánat!”-tal próbálnánk elnézést kérni (186. oldal).
A kérdésekről és kérdőmondatok kapcsán pedig többek között ezeket írják a szerzők, miután számos feladat által az alábbiakat mind-mind megtapasztalták a tanulók (214-215. oldal):
[…] vannak olyan kérdések, amelyekkel érdeklődésünket fejezzük ki a másik ember iránt […] Ugyanakkor mi magunk is szívesebben mesélünk, ha látjuk, hogy a másik érdeklődését fejezi ki, kérdez minket.
Kérdezhetünk azért is, hogy bizonyos helyzetekben eligazítást kapjunk, ha nem értjük, hogy mit is kellene megtennünk, hogyan is kellene eljárnunk […]
A kérdések megfogalmazása a tanulás útja is lehet. Nem tudunk mindent, nem értünk meg mindent egyből, kíváncsiak vagyunk valamire […]
Olyan kérdésekre is láttatok már példát, amelyeknek a formája kérdés, viszont választ rá nem várunk, inkább valamilyen érzelmet, indulatot közlünk vele. Például, amikor azt mondjuk, hogy Kinek képzeled magad?, akkor felháborodásunknak adunk hangot.
Végül a konkrét feladatokról néhány szóban. Egyfelől érdekességként érdemes megjegyezni, hogy jó pár hanganyag is tartozik hozzájuk, több közülük nyelvjárási szöveg. Másfelől ugyanaz elmondható róluk, mint a diákoknak szánt összefoglalókról: modernek mind pedagógiai, mind nyelvészeti szempontból. Teljesen áthatja őket a hozzáadó, a nyelvi változatosságot támogató, nyelvileg toleráns attitűd, illetve a funkcionális nyelvtanoktatás és a kognitív szemantika. Ezzel összhangban a konstruktivista pedagógiai alapok sem hiányoznak: a meglévő tudásból való kiindulás és az erre történő építkezés a kötet egészén érezhetően végighalad. A középpontban ezzel a kommunikáció áll, valamint a tanulói megismerés és gondolkodás, ami hatalmas előrelépést jelent az eddigiekhez képest.
A feladatbank második, javított kiadása Magyarországon is elérhető.
Hát igen, aki még a hagyományos nyelvtani, nyelvészeti szemlélet szerint tanult, annak ezt elsőre nagyon nehéz felfogni. Én pl. először nem is értettem, mit tesz hozzá a gyerekek tudásához pl. az, hogy "nem mindegy, hogy mit, kinek, mikor és hogyan mondunk." vagy "vannak olyan kérdések, amelyekkel érdeklődésünket fejezzük ki a másik ember iránt [...]". Nekem ezeknél hiányzik valamiféle következtetés vagy magyarázat a végén, hogy pl. "az ilyen kérdéseket így vagy úgy nevezik". Tudom, semmi értelme azt firtatni, hogy mit hogy hívnak, csak akit még így tanítottak, annak ez nagyon nehéz.
@mederi: Ezek csupán szemléltetésképp kerültek a cikkbe, kiragadott példák (lehet, hogy nem a legjobbak). Ettől függetlenül a kötetet én magam gyerekbarátnak vélem.
Irodalmi szövegek szép számmal akadnak a kötetben, ráadásul kortárs költők igen szórakoztató alkotásai.
Az "idegennyelvként közelíti meg a magyar nyelvet" mondatot nem igazán értem: ez nincs így egész egyszerűen.
Ha a cikkben megjelenített "minta oldalak" jellemzik a feladat gyűjtemény(ek) színvonalát, akkor szerintem az nem igazán gyermekbarát, mert száraz.
Egyrészt olyan módon közelíti meg a magyar nyelv oktatását, mintha az idegen nyelv lenne az erdélyi magyar gyerekek számára, holott az anyanyelvük magyar (pl. ábrák segítségével ellenőrzi, hogy érti-e a diák a szöveges helyzet ábrázolást)..
Másrészt, számos értékesnek ítélt irodalmi szövegből lehetne kiemelni részleteket, amik az éppen tárgyalt "nyelvi megközelítésekhez" jól illeszkednek, és amik által nem tőmondatokon keresztül "szólítanák meg" a gyerekeket. Egyúttal fel kelthetnék az érdeklődést az irodalom iránt is...