0:05
Főoldal | Rénhírek

Varró Dániel új gyerekverskötete

„Nagyon szereti, ha én valamit elrontok és ő kijavíthat, vicces neki, ha ő tudja a helyes választ, és én butaságokat mondok” – nyilatkozta fiáról a költő.

MTI | 2013. április 13.

Nem, nem, hanem címmel, Agócs Írisz illusztrációival jelent meg Varró Dániel legújabb, felelgetős gyermekverseket tartalmazó kötete a Manó Könyvek gondozásában. Varró Dániel harmadik gyermekverses kötetével jelentkezik Akinek a lába hatos és Akinek a foga kijött című munkái után. „Nagyobbik kisfiamnak, Misinek próbáltam egy olyan könyvet írni, amely összefoglalja, amit a világról tud, egyszerű kérdésekkel, amelyekre tud már válaszolni” – mondta el a csütörtöki budapesti könyvbemutatón a szerző.

A kötetben egy apa tesz fel kérdéseket kisfiának, amelyekre először szándékosan rossz válaszokat ad, hogy a helyes megfejtést a gyerek találhassa ki. Mint Varró Dániel felidézte, a Facebook közösségi oldalon néha tesztelte a verseket, vajon barátai, ismerősei kitalálják-e a rímből a válaszokat, kiderült azonban, hogy a felnőttek számára ezek nem mindig magától értetődők.

„A versekkel elsősorban a gyerek bevonása volt a cél, Misi ugyanis nagyon szereti mutatni, hogy három évesen mi mindent tud már” – mondta el az MTI-nek a szerző, hozzátéve, hogy „nagyon szereti, ha én valamit elrontok és ő kijavíthat, vicces neki, ha ő tudja a helyes választ, és én butaságokat mondok”.

Varró Dániel elárulta, a versekről természetesen kikérte kisfia véleményét, az elkészült illusztrációkat is együtt nézegették. Misi mégis inkább inspirációt ad, az a költői megfontolás eredménye, hogy végül melyik versek milyen formában maradnak a kötetben – fűzte hozzá.

Agócs Írisz elmondása szerint a rajzokon szereplő kisfiú valóban hasonlít Misire, de természetesen stilizált formában. „Rajzolás közben végig őrá gondoltam, persze mivel nem találkozom vele naponta, egy saját Misi-képet hoztam létre” – idézte fel.

Varró Dániel ez MTI-nek szólt arról is, hogy dolgozik komolyabb, „felnőtt” verseket tartalmazó könyvén is, ez a kötet az év végére vagy jövőre állhat össze. A Nem, nem, hanem című verseskötet nyilvános bemutatóját a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartják meg április 20-án; a szerző akkor és másnap is dedikál a fesztiválon.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!