Varga László 70 éves
Varga László az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszékének oktatója, de kutatásai során elsősorban a magyar nyelv prozódiájával (dallamával) foglalkozott. Születésnapja alkalmából bemutatunk néhány olyan jelenséget, melyet ő fedezett fel.
Varga László professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, az MTA doktora, nyelvész, a magyar hangtan, azon belül az intonáció (mondathanglejtés) kutatásának nemzetközileg elismert szaktekintélye. Szakterületét új alapokra helyezte és bekapcsolta a korszerű kutatás vérkeringésébe. Eredményei, hazai és külföldi publikációi, idézettsége alapján ő ma a magyar nyelvtudomány egyik világszerte számon tartott személyisége.
(Forrás: seas.elte.hu)
Varga László iskolateremtő egyéniség is. Számos ma működő magyar nyelvészt indított el pályáján. Tanári és témavezetői munkáját a pontosság, az alaposság, a figyelmesség és a szerénység jellemzi. Több nemzedéknyi angol szakos egyetemi hallgatóval szerettette meg a nyelvészetet, rámutatva az angol és magyar nyelvészeti gondolkodás kölcsönösen megtermékenyítő voltára.
Az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszékét gyakorlatilag ő alakította ki, az 1994-ben önállósult intézeti tanszék első vezetőjeként. Nevéhez fűződik az Angol nyelvészeti doktori program létrehozása és színvonalas fenntartása; a doktori programot alapításától máig ő irányította. Az 1994-ben indult, a tanszék tagjainak és doktori hallgatóinak tanulmányait minden páros évben megjelentető, The Even Yearbook című műhelyfolyóiratnak ő a főszerkesztője.
Robert Ladd így ír: „ha valamit tudni akarsz a magyar prozódiáról, akkor olvasd el Laci könyvét (Varga 2002) […] az anyanyelvi beszélő megfigyelői érzékenységét ötvözi egy vérbeli tanár precízségével, valamint egy nemzetközileg tájékozott nyelvész szempontjaival, akit a nyelvelmélet kérdései és megfigyeléseinek a mai elméleti kérdésekre gyakorolt hatásai egyaránt érdekelnek. […] A magyar prozódiáról szóló írások közt nincs párja sem látókörének szélességében, sem részletességében. […] Nyilvánvaló, hogy hisz az átfogó elméletek fontosságában, de nem tétovázik, hogy mélyen a nyelvsajátos részletekbe merüljön – például túlmegy azon a leegyszerűsített állításon, hogy a magyar prozódia egyetemesen balfejű [azaz a hangsúly a szavak, szerkezetek első szótagjára esik – a szerk.], és megvizsgálja, mi történik, amikor a szószerkezetek egyre hosszabbak lesznek” (Ladd 2013).
Varga László vette észre, hogy az ellentéti hangsúly kerülhet a szó utolsó szótagjára is. Ez azért különös, mert a magyarban a hangsúly helye rendszerint az első szótagon van. De nem mindig itt találjuk a hangsúlyt, mert a van igét bizonyos esetekben elhagyjuk, ha jelen időben és harmadik személyben áll. Nem minden esetben van így, pl. a májusban meleg van mondatból nem hagyható el, ezzel szemben a János meleg mondatból el kell hagynunk. De csak jelen időben (János meleg volt) és csak harmadik személyben (meleg vagyok, meleg vagy). Azonban ha erre az elhagyott vanra kellene a hangsúlynak kerülnie, akkor az előző szó utolsó szótagja lesz hangsúlyos: – májusban meleg volt? – nem, meleg VAN! (itt nagy betűkkel az erős hangsúlyt jelöljük), de – János meleg volt? – Nem, János meLEG!
Azt is Varga Lászlótól tudtuk meg például, hogy az úgynevezett hívódallammal „komoly” dolgokat nem közölhetünk: pl. azt mondhatjuk, hogy GYE-RE-kek, KÉSZ a VA-CSO-ra! (nagybetűkkel a magasabb hangon ejtett szótagokat jelöljük, kisbetűkkel a lényegesen alacsonyabban ejtetteket), vagy LÁ-nyok, KEZ-DŐ-DIK a TÁ-ánc!, de az nagyon furcsán hangzik és humoros hatást kelt, hogy GYE-RE-kek, FEL-ROB-BANT a TÉ-vé! A hívódallammal egyébként – nevéhez híven – leginkább hívni szoktunk valakit: PÁ-ál!, MA-ri!, DÖ-MÖ-tör!, AN-GÉ-LA NÉ-ni! Mint látjuk, az a jellemzője, hogy egy hangsúlyos szótagtól kezdve a következő hangsúlyos szótagig az utolsó kivételével magasan ejtjük az összes szótagot, majd az utolsón hirtelen leejtük a hangmagasságot. Ha csak egy szótagunk van erre, akkor azon belül kezdünk magasan, majd ejtjük le a hangmagasságot a szótag végére (TÁ-ánc, PÁ-ál).
Varga László munkásságának persze ennél sokkal kiterjedtebb, itt csak két elemének a felvillantására tudtunk sort keríteni. Az érdeklődők bőven találnak még tőle olvasnivalót.
Varga László 2013 májusában betölti 70. életévét és nyugdíjba vonul. Születésnapját az ELTE Angol–Amerikai Intézete május 15-én ünnepli, többek közt egy az alkalomra készült tanulmánykötettel.
@El Vaquero: Dehogynem.
Ááá, most látom, hogy a publikációk közül egy sem letölthető. Kár.
Ez elég érdekes, el fogom olvasni a publikációkat. Phídör most kap egy nagy virtuális vállveregetést. Ilyen témák még jöhetnek!
@ovninauta: Lehet, hogy foglalkoztak vele, nem tudom. Mindenesetre azt is le kell szögezni, hogy a tökéletes hangsúly általában nem egyenlő a hétköznapi hangsúllyal, a hétköznapokban igen kevés ember hangsúlyoz kifogástalanul, és ezek jó része is tanult retorikát, vagy különös érzéke van hozzá. A riporterek (és a politikusok) jó része valószínűleg soha nem tanult prózai színészetet (ez a gond a musical-színészekkel is), így a végeredmény elég groteszk. Az USA-ban ez egészen másként van, lévén a verseny is nagyobb a helyekért, de ott még a politikusokat is színjátszó szakemberek, vagy akár előadóművészek is okítják.
@Crystalheart: Na, végre valaki, aki megfigyelte ugyanezt rajtam kívül. :)
Egyébként valóban így van. Egyre kevesebb a bemondó, hírolvasó, aki természetes hangsúllyal és hanglejtéssel beszél -- ahogy pl. én elmondanám ugyanazt -- és tényleg csak ennél a területnél áll ez fenn, a szinkronoknál nem.
De ezek szerint a nyelvészek ezzel még nem foglalkoztak...
@ovninauta: A néhány műsorvezető kivételével a tévés riporterek és narrátorok számos hangsúlyozási hibával küzdenek, ez már csak így van. Nem csak ez, de pl. a mondatok végén általában felviszik a hangsúlyt, ráadásul egy hangsúlyozási sablonnál többet sem ismernek, az örömteli hírből is valami elfuserált tragédia hallik. Nem tudom, ki tanítja nekik vagy ki követeli tőlük ezt, mert az SZFE-s tanárok éppenséggel jól hangsúlyoznak.
Ami a témát illeti, ez valóban érdekes terület, és ha belegondolunk, a színészek és a színész-oktatás már régóta foglalkozik ezzel, minek következtében a magyar szinkron megfelelő odafigyeléssel szinte tökéletes hangsúlyozású, épp csak tudományos szinten nem tárgyalták, hanem ugyebár a gyakorlati oldalát oktatták.
@Fejes László (nyest.hu): Viccelsz? Épp ezt kérdezem, hogy foglalkozott-e ezzel valaki. Hallgass meg bármilyen híradót, tévében vagy rádióban. A bemondók többsége a mondatok utolsó szótagját hangsúlyozza. Persze aki nem néz tévét és nem hallgat rádiót, az valóban nem tudhat erről. Én viszont hallom, és kifejezetten zavar az ilyen hanglejtés/hangsúlyozás.
@ovninauta: „a semleges magyar közmédianyelvben miért a mondatok utolsó szótagját hansgúlyozzák” Hol van az ezt igazoló tanulmány?
Arról esetleg készítettek tanulmányt, vagy ő, vagy más nyelvész, hogy a semleges magyar közmédianyelvben miért a mondatok utolsó szótagját hansgúlyozzák, ami egyre elterjedtebb? Úgy gondolhatják esetleg, hogy attól lesz semleges, mert nem természetes? Én ezt az utóbbi időben figyeltem csak meg, emlékeim szerint 20-30 éve még nem így beszéltek a bemondók, hírolvasók, riporterek.