Van, akinek derogál kérni?
Könnyen félreérthetjük a másikat. Azt gondolhatjuk, túlságosan is büszke, miközben épp udvarias akar lenni – vagy éppen csak bizonytalan. Óvakodjunk az elhamarkodott ítéletektől!
Az az érzésem, hogy egyre több hozzánk érkező kérdés vonatkozik a levélírók szubjektív érzéseire, tetszésére és nem tetszésére, márpedig ezekre nehéz bármit is mondani. Beatrix nevű olvasónk is arra panaszkodik, hogy egy jelenség „nagyon nem tetszik” neki. Igaz, hozzáteszi, hogy nemcsak stiláris kérdésnek, hanem „helytelen használatnak” is tekinti a kérdéses jelenséget:
Nekem nagyon nem tetszik, mikor valaki a „kérlek, tedd ezt” vagy „kérlek, csináld úgy” formula helyett a „kérnék” szót használja: „kérnék egy továbbítást” a „kérlek, továbbítsd” helyett. Úgy érzem, ez nem pusztán stiláris kérdés, hanem helytelen használat is. Sőt, azt érzem benne, hogy aki így kér, annak kérni derogál. Ezért a maga számára puhítja meg azzal a kérést, a kellemetlenséget, hogy ezt a formát, módot használja, hisz így kihagyható a mondatból a másik fél; az, akitől kér.
Nem hagytam el semmit a levélből, így nem fér kétség ahhoz, hogy Beatrix nem indokolja meg, miért tekinti „helytelen használatnak” a kérnék egy továbbítást-típusú szerkezetet. Marad tehát a szubjektív, ízlésbeli megítélés.
Először is tisztázzuk a jelenség lényegét. Beatrix csak a kérnék szóalakot említi, pedig a feltételes mód használatának nincs jelentősége a szerkezet szempontjából: a kérek egy továbbítást változatot is hallani. A lényeg az, hogy a beszélő ilyenkor az ige egyik bővítményét nem alárendelt mondattal (pl, tedd ezt, csináld úgy), hanem helyette egy névszói szerkezettel (egy továbbítást) fejezi ki. Erre természetesen a magyar nyelv szabályszerűségeinek értelmében minden alapja megvan, a kér ige állhat tagmondatszerű és névszói szerkezettel kifejezett bővítménnyel is. A „helytelen használatot” tehát kizárhatjuk.
Ezért maradok én is az ízlésnél, ízlelgetésnél. Beatrice jól érzi, hogy aki ezt a szerkezetet használja, azért teszi, hogy ne kelljen a másik félre hivatkozni, akitől kér valamit. Ha ugyanis mellékmondatot használna, abban szerepelnie kellene egy ragozott főigének, amelyiknek az alanya a megszólított (tedd ezt, továbbítsd stb.). Miért próbálja a beszélő elkerülni a (közvetett) megszólítást? Például lehet, hogy nem akar választani a tegező és a magázó (sőt, a tetszikező) forma között. A mindennapi életből tudjuk, milyen nehéz sokszor a választás. Aztán az is lehet az ok, hogy nem akarja feltétlenül a megszólított nyakába varrni a kérés teljesítésének feladatát (például az is megfelel neki, ha nem a megszólított továbbítja azt a bizonyos dolgot, hanem valamelyik beosztottja). A megszólítás hiánya szerintem csak ilyen közvetett módon enyhítheti a kérést (másra is bízhatja a megszólított a teljesítését), de nem mondanám, hogy ettől a megszólalónak „derogálna” kérnie.
(Forrás: Wikimedia Commons / Smallbones)
A levélből úgy veszem ki, hogy Beatrix erősen helyteleníti az enyhítést, a kérés „megpuhítását”. Pedig tudtommal a Föld minden részén, a legtöbb kultúrában szokásos dolog ez, a magyarban is. Például Beatrix példájában leginkább a feltételes mód használatára (kérnék, nem pedig kérek) mondhatjuk, hogy az enyhítés a célja. A feltételes módú igealakokat a magyarban jellegzetesen a tényellentétes (kontrafaktuális) feltételes mondatokban használjuk, vagyis olyanokban, amelyekben a feltételről (amit a feltételes mondat előtagja, a ha ... kezdetű tagmondat tartalmaz) azt állítja a beszélő, hogy nem valóságos tényállásra utal. (Az utótagról pedig, mint minden feltételes mondatnál, azt állítja, hogy az előtag teljesülése esetén fennállna.) Tehát ha a kérést, amelyikben a kérnék igealak szerepel, feltételes mondattá egészítenénk ki, az valami olyasmi lenne, hogy kérnék továbbítást, ha egy bizonyos feltétel teljesülne, de az a feltétel nem teljesül. Vagyis a feltételes módú kérnék alak azt a képzetet idézi fel, hogy a kérés nem is történik meg. Ez aztán enyhítés a javából! És még rá lehet tenni további lapátokkal: szeretnék kérni, szerettem volna kérni, és így tovább.
@Fejes László (nyest.hu): Természetesen elgondolkodtam rajta. Viszont ami engem illet, egy héten legfeljebb két vagy három levelet szoktam írni, és még csak nem is ugyanazoknak a címzetteknek, így feltételezem, hogy nem velem van a probléma.
Általánosságban szólva pedig -- szerintem -- az nem kifejezetten mentség erre a viselkedésre, ha valaki viszonylag sok levelet kap. Volt már olyan, hogy az illető válaszolt, hogy "Kérem a türelmed, érdemben is válaszolni fogok", és ezzel semmi baj nincs, megértem, tudomásul veszem. Mindössze ennyi lenne, ami szerintem minden esetben elvárható lenne, és ezt lehet akár automatizálni is, tehát még az sincs, hogy az embernek feltétlenül ott kell ülnie az e-mail előtt. Persze olyan is volt már, hogy ezzel együtt nem kaptam érdemben választ később sem, de legalább nem volt okom azt feltételezni, hogy ignorálnak vagy egyszerűen nem akarnak nekem válaszolni.
@Sultanus Constantinus: „Ehhez képest arányaiban nézve kb. 5 üzenetből egyre kapok választ (vagy még egyre sem).”
Ilyen esetben érdemes elgondolkodni, hogy lehet, hogy nem bunkókkal vagy körülvéve, hanem nyomasztóan sokat írsz másoknak, és ők úgy érzik, semmi mást nem tehetnek, mint hogy ignorálnak...
@blist: Sok mindent elvárhatsz, csak sajnos nem biztos, hogy bármire is mész vele.
Én pl. nyíltan vállalom azt a véleményemet, mely szerint finoman szólva udvariatlanságnak (és lekezelőnek) tartom, ha egy üzenetre, e-mailre nem válaszolnak (persze nyilván csak az olyan üzenetekre gondolok, amelyeket az ember valamilyen érdemi válasz reményében ír meg). Ehhez képest arányaiban nézve kb. 5 üzenetből egyre kapok választ (vagy még egyre sem). Mit tehetek? Semmit, kénytelen vagyok inkább tudomásul venni, hogy sajnos sok helyen nem szokás az e-mailekre válaszolni.
Nem vagyok szolgáltató, tehát megengedhetem magamnak, és nem vagyok autista sem. Legalábbis eddig nem derült ki. :)
Viszont, ha én veszem magamnak a fáradtságot a "legyen szíves" odabiggyesztésére még nálam fiatalabbakkal szemben is, akkor szerintem teljes joggal elvárhatom ugyanezt másoktól is.
@blist: Autista-e vagy?
@blist: Szíved joga, hogy az a nyelvi jelenség tetszen vagy ne tetszen, amelyik jólesik. Mindenesetre szerencsés vagy, ha szolgáltatóként megengedheted magadnak, hogy nyelvhasználatuk miatt egzecírozd a kuncsaftjaid és hülyének tettesd magad, mikor amúgy tökéletesen érted mit szeretnének.
Ez legjobban egyébként nem is a "Kérnék valamit" típusú szövegnél jön ki, hanem amikor a "Kaphatnék valamit" hangzik el. Válaszom erre általában a "Kaphatsz."
De nem adok semmit, mert szerintem ez csak érdeklődés volt, nem kérés. Sokan nem értik a különbséget és a szituációt. :D
Hát igen, valaki meg éppen a túlzott udvariaskodást nem szereti. Én pl. általában mindenkit udvariasan szoktam megkérni valamire (főleg, ha nem is ismerem személyesen és nálam idősebb/képzettebb stb. is), és többször tapasztaltam, hogy ez illetőnek nem tetszett ("mit finomkodik ez itt nekem", gondolhatta). Ebből szempontból pl. egy olyan, hogy "kérnék egy továbbítást, ha nem probléma" eléggé semleges és nem is udvariatlan, ha valakinek pl. nem jön be az, hogy "kedves XY, kérlek szépen, hogy blablabla".
Még annyit hozzátennék, hogy vannak országok, ahol egyenesen bevett a mindenféle udvariaskodás nélküli kérés, sőt, ez a teljesen természetes, pl. 'Akarok egy kávét' vagy 'Egy kávét, kérem', és ennyi.
Én a magam részéről az ilyen feltételes kéréseket úgy oldom meg, hogy megvárom a határozott kérést.
- Kérnék valamit, stb.
- Kérjél.
:D