0:05
Főoldal | Rénhírek

Újszövetség-kutatók konferenciája Szegeden

A világ hétszáz egyetemének szakembereit összefogó Studiorum Novi Testamenti Societas (Újszövetség-kutatók Társasága) 2014-ben Szegeden rendezi meg nemzetközi konferenciáját – jelentette be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora csütörtökön.

MTI | 2011. szeptember 8.

A Biblia a hívő embereknek egyfajta kapaszkodó, alapmű, vezérfonal, emellett a modern világ kultúrájának egyik sarokpontja, s így a tudományos kutatás tárgya – mondta a társrendező SZTE rektora.
Az egyetem a hitéleti képzésben közvetlenül nem vesz részt, de sok szakembere foglalkozik a vallást, illetve a hit alapját megteremtő műveket érintő témákkal – hangsúlyozta az akadémikus.

Benyik György konferenciaigazgató elmondta, az Újszövetség-kutatók Társasága 1937-ben Edinburghban jött létre mint az egyházak közötti párbeszéd első intézményes fóruma. A biblikus tudományokkal foglalkozó szervezetnek ma már több ezer tagja van. A társaságba való jelentkezés feltétele a PhD-fokozat elérése és minimum két, tudományosan elismert kötet megírása, ezeknek az értékét egy nemzetközi bizottság vizsgálja meg.

A szervezet idei nemzetközi konferenciáját New Yorkban tartotta, jövőre Belgiumban Leuvenben, majd az ausztráliai Perth-ben lesz a tanácskozás – tudatta a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanára.

A bibliakutatás a Szentírás filológiai, teológiai elemzése mellett több tudományágat is tömörít, fontos területe a Biblia korát vizsgáló régészet vagy az időszak társadalmi viszonyait felderítő ókor-szociológia. E tudományterületek legelismertebb művelői vesznek majd részt a 2014-es szegedi konferencián – közölte.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!