0:05
Főoldal | Rénhírek
Az üdvösség látható jele a taníthatóság

Új református iskolák nyílnak

A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy arányú a református iskolák számának növekedése: hat településen indít általános iskolai oktatást a Tiszántúli Református Egyházkerület szeptembertől.

MTI | 2011. augusztus 28.

Dobos Zita ismertetése szerint Fehérgyarmaton, Balmazújvárosban, Püspökladányban, Orosházán, Magyarcsanádon és Makó-Újvárosban kezdődik református oktatás az új tanévben, míg Hajdúnánáson, Törökszentmiklóson, Túrkevén és Békésben a már meglévő iskola mellett óvoda is indul. A fehérgyarmati és túrkevei általános iskolát az egyházkerület a helyi önkormányzattól vette át.

Az új intézményekben több mint kétezer iskolás kezdi meg a tanévet, közülük a legtöbben, csaknem ötszázan Orosházán.

A püspökladányi Erőss Lajos Református Általános Iskolába és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe idén százan iratkoztak be. Az iskola most nyitja meg kapuit, ezzel lezárul a református egyházi ingatlanok tulajdonának 1991-ben kezdődött törvényi rendezése. Az egyházközség 1993-ban kötött megállapodást az önkormányzattal, de a kárpótlás elhúzódása miatt csak ebben az évben kezdődhet meg az oktatás ebben az iskolában. A városban ezzel újraindul a két évszázados múltra visszatekintő református oktatás – írta közleményében a sajtóreferens, megjegyezve, hogy az iskolában a tanévet Bölcskei Gusztáv püspök nyitja meg.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy arányú a református iskolák számának növekedése – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke szombaton Budapesten, az egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján.

A református püspök köszöntő beszédében emlékeztetett arra, februárban a zsinat arra kérte az egyházközségeket, hogy „megfontoltan, körültekintően járjanak el az iskolaátvételeknél”. Ennek megfelelően mentek végbe a települési önkormányzatoktól való új átvételek – hangsúlyozta.

Bölcskei Gusztáv „a várva várt közoktatási törvénnyel” kapcsolatban úgy fogalmazott: minél tovább várakoznak erre a jogszabályra, „annál inkább idegesítő a várakozás”. Az új törvénynek tisztáznia kell, hogy milyen lesz a magyar közoktatás, ezen belül az egyházi közoktatás jövője – mutatott rá.

Szólt arról is: „várják, remélik, hogy lesz helyük az új törvény alapján az egyházi intézményeknek a közoktatásban”. Reményét fejezte ki, hogy az egyházi iskolákban dolgozó pedagógusok bérezése terén megvalósul az esélyegyenlőség, ennek jeleként értékelte azt a kormányrendeletet, amely a bérkompenzációt lehetővé teszi az egyházi oktatási intézményekben. Ennek végrehajtása azonban „óriási munka lesz” – hívta fel a figyelmet.

Annak is hangot adott, hogy amikor az önkormányzati szférában végrehajtották a bérkompenzációt, ugyanezzel a lendülettel kellett volna az egyházi intézmények dolgozóinak is megkapniuk azt. Értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy több iskolafenntartó az ingyen tankönyvekre kapott pénzt elköltötte, és erről a nyilvánosság előtt vita folyik.

Huszár Pál, a zsinat világi elnöke tanévnyitó beszédében rávilágított: „a mi iskoláink (...) az állami tanterv teljesítésén kívül neveltséget adnak”, arra nevelik tanítványaikat, hogy az örök értékeket, mint a szeretet, a felnőttek és idősek megbecsülése, a munka, a szorgalom, a keresztény elkötelezettség fontosabbak, „mint amit a globalizációs társadalom rákényszerít a társadalomra”.

Iskoláik célja, hogy a diákoknak „legyen lelki-szellemi védettségük a globalizáció kártékony hatásai ellenében”. Utalt arra, hogy iskoláik korábban „a lét és a nemlét határára sodródtak”, ám ez ma már a múlté.
Közlése szerint fontosnak tartják a közéletiségre nevelést, a református egyház tagjai közül sokan töltöttek be magas politikai funkciót, lettek államférfivá. Elmondta, „közéletünkben a reformátusság a számarányán felül képviselteti magát az ország vezetésében”.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában utalt ara, hogy kétféle pedagógiai felfogás létezik a tananyag elsajátítása terén, az egyik úgy vezeti el a tudásra a tanulókat, hogy bevonja őket a tanulási folyamatba, a másik „beülteti a tudást”. Utalt arra, hogy Magyarországon „szinte évente változnak a pedagógiai programok”, az iskolákra pedig „fojtogató erővel nehezedik rá a kérdés: mely tudásból lesz haszna élete során a diáknak és a társadalomnak”.

A püspök megjegyezte: „Minden keresztény élete fogytáig Krisztus iskolájába jár. Az üdvösség egyik látható jele rajtunk a taníthatóság”. Szükséges tanulni, Jézus is erre buzdította a tanítványokat, amikor azt mondta: „a lélek elvezet minden igazságra”, amely „szabaddá tesz titeket” – mutatott rá. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a társadalomnak és az egyháznak szövetkeznie kell arra, hogy a diákokat „elvezesse minden igaz ismeretre (...) a döntő ismeret pedig Isten megismerése”.

Szászfalvi László egyházügyi államtitkár levélben köszöntötte a tanévnyitót. Ebben azt írta: a magyar reformátusságnak elévülhetetlen érdemei vannak a közösségépítés és az anyanyelvű oktatás megteremtése terén. A kormány számára fontos a református iskolák nemzeti és spirituális elkötelezettsége – mutatott rá.

Az ünnepség végén Bölcskei Gusztáv és Huszár Pál átadta a Makkai Sándor-díjat munkájuk elismeréseként Csiszár Ákosné kisvárdai, Karikó-Tóth Tibor szentesi és Veres Edit péterfalvai (Kárpátalja) pedagógusoknak.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. augusztus 28. 14:54
1 Huliganthropus

Az alábbi pár sorra reagálnék, amit a cikkből vett citáció:

--A püspök megjegyezte: „Minden keresztény élete fogytáig Krisztus iskolájába jár. Az üdvösség egyik látható jele rajtunk a taníthatóság”. Szükséges tanulni, Jézus is erre buzdította a tanítványokat, amikor azt mondta: „a lélek elvezet minden igazságra”, amely „szabaddá tesz titeket” – mutatott rá. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a társadalomnak és az egyháznak szövetkeznie kell arra, hogy a diákokat „elvezesse minden igaz ismeretre (...) a döntő ismeret pedig Isten megismerése”.--

Reményeim szerint ebben az iskolában -s a többi egyházi és világi iskolában is- bemutatásra kerülnek végre a judeo-keresztény (saulista) Biblia ellentmondásai. Az oktatásnak mindenekelőtt korrekt tájékoztatást kell adnia az általa tanítottakról, mégha azok ellentmondani látszanak is a szponzor, vagy fenntartó ideológiai, vagy politikai nézeteivel. Győzze meg diákjait (akik e szolgáltatásukat igénybe veszik, sokszor megfizetik azt), hogy valóban az Ő "tanításaik" a helyesek.

Ez esetben az alábbiakra gondolok:

Szabad-e ölni?

2 Móz. 20,13 "Ne ölj."

3 Móz. 24,17 "Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.”

ezzel szemben

2 Móz. 32,27 „Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, … és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát.”

1 Sám. 6,19 "… És a nép szomorkodott, hogy az Úr ily nagy csapással [az eredeti szöveg szerint: mészárlással] sújtotta vala a népet."

1 Sám. 15,2-3.7-8 "Így szól a Seregek Ura [az Úr]: … Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. … Saul pedig megveré Amáleket … a népet pedig mind kardélre hányatá."

4 Móz. 15,36 "Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kívül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek."

Hós. 14,1 "Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak."

Zsolt. 137,9 "Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"

Szabad-e lopni?

2 Móz. 20,15 "Ne lopj."

3 Móz. 19,13 "A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold."

ezzel szemben

2Mózes3,22 "… s így foszszátok ki égyiptomot."

2Mózes12,35-36 "…és kifoszták az égyiptombélieket."

Lukács19,29-34 "[Jézus] elkülde kettőt az ő tanítványai közül, Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba … találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van rá. … És amikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van rá."

Elfogadja-e Isten az emberáldozatot?

5 Móz. 12,31 "Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek."

ezzel szemben

1 Móz. 22,2 "És monda [Isten]: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked."

2 Móz. 22,29 "Gabonáddal és boroddal ne késlekedjél; fiaid elsőszülöttét nékem add."

Bir. 11,30-39 "És fogadást tőn Jefte az úrnak, és monda: Ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait: Akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján előmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatul. És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen … és kezébe adá néki azokat az Úr. … Mikor pedig méne Jefte Mispába az ő házához: imé az ő leánya jött ki eleibe dobokkal és tánczoló sereggel; … És a két hónap elteltével visszatért atyjához, és betöltötte az ő felőle való fogadást, a melyet tett"

2 Sám. 21,8-14 "De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát … Mikálnak öt fiát … És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg. … És kiengesztelődött ez által Isten az ország iránt."

Zsid. 10,10-12 "A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által … Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára"

1 Kor. 5,7 "…mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk."

Jézus pedig eképpen szól híveinek:

-"A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám." – Mt. 10:37

-"Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." – Lk. 14:26

-"Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom." – Lk. 14:33

-"Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre." – Jn. 12:25

Így tanuljatok, ezt tanuljátok, s továbbadva ezt tanítsátok a "szegényekkel" kedves leendő diákok és oktatóik, mert boldogok a lelki szegények, és övék a mennyeknek országa...

12 éve 2011. augusztus 28. 15:09
2 Huliganthropus

Az pedig kimaradt az előző hsz.-ből, hogy menyire hasonlít két ember, két ideológia gondolatmenete -amire a püspök úr fel is hívta a figyelmet-, miszerint szükséges tanulni, Jézus is erre buzdította a tanítványokat, amikor azt mondta: „a lélek elvezet minden igazságra”, amely „szabaddá tesz titeket”.

Másvalaki pedig olyképpen fogalmazott: „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”)

A tanulás is munka, ne felejtsük el!

12 éve 2011. augusztus 29. 17:41
3 bibi

Sajnos kétlem, hogy ezek az iskolák valóban református iskolák lesznek. Nem hiszem ui. hogy elegendő igazi református tanár lenne az országban. Attól alig alig református egy iskola, hogy a református egyház működteti, és az igazgató (+ még néhány fő) református. Persze valahol el kell kezdeni - az is igaz.