0:05
Főoldal | Rénhírek

Hoffmann „döccenőkről” beszélt

Akkor lehet a tantestület tagja a hitoktató, ha pedagógusi végzettsége is van – jelentette ki Hoffmann Rózsa.

MTI | 2013. június 21.

A köznevelési államtitkár szerint szeptemberre rendben az iskolákban lesznek a tankönyvek. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán este azt mondta: 12 millió tankönyvet rendeltek meg az iskolák, ezeket a könyvtárellátó visszaigazolta, és a rendeléseket leadta a kiadóknak.

A rendszer ebben is átállt a központi terjesztésre és ellátásra – mondta az államtitkár, aki szerint felnagyították azokat a „döccenőket”, amelyek az informatikai rendszer átszervezéséből adódtak. Naponta, hetente kér tájékoztatást, kisebb problémát mindig jeleznek, de minden vizsgálat azt mutatja, hogy a rendszer működik, és szeptemberre ott lesznek az iskolákban a kiadványok – fejtette ki a köznevelési államtitkár.

Előzetesen azt lehetett látni, hogy a szakképző iskoláknál lehetnek késések, de úgy tűnik, ezt is orvosolni tudják majd – tette hozzá. Ezeknek az iskoláknak a közismereti tankönyvét kísérleti jelleggel, gyors ütemben dolgozták ki, és az intézmények ingyen megkapják – hangsúlyozta.

A hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatban arra a kérdésre, hogy elegendő tanár, megfelelő tankönyv lesz-e, igennel válaszolt. Mint kifejtette: a vallás- és világnézeti szabadság tiszteletben tartásáért úgy szabályozták ezt a kérdést, hogy a szülők, illetve a diákok választhattak: az iskolák által szervezett erkölcstanórákra jár a tanuló, vagy egyház által szervezett hit- és erkölcstanórákra. Ez utóbbit az egyházak szervezik, ebbe az állam nem szól bele – rögzítette.

Kitért arra, hogy a hit- és erkölcstan esetében a tantestület munkájában várhatóan a hitoktató „kívülről” vesz részt. Az nem zárható ki, hogy ha pedagógus végzettsége van, és az egyház megbízza, „akkor a tantestület tagja lehessen”.

Az elsősök beiratkozása azt mutatta, hogy a szülők 52 százaléka választott gyermeke számára hit- és erkölcstanórát, ami olyan arányban oszlik meg a felekezetek között, ahogy a népszámlálás és egyszázalékos adóbevallás mutatta – jelezte. Hozzátette: azoknak a tanulóknak, akik iskolai erkölcstanórákra járnak, az állam gondoskodik a tankönyvekről, a hittantankönyveket az egyházak biztosítják, állami támogatással.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!