Tévutasok

Ha megvannak a források, melykből meríteni lehet, a nyelvi párhuzamok megtalálása sokszor már csak fantázia kérdésének tűnik. Jó szemmel könnyen találtak helyes megfeleléseket kutatóink, de a túl laza módszerek sorozatos hibákhoz is vezetnek.

A magyar nyelv mongollal való párhuzamait kutató 18–19. századi tudósok munkájáról szóló sorozatunk első részében az általuk hozzáférhető és felhasználható forrásokról esett szó. A második rész a magyar-mongol egyeztetési kísérleteket tárgyalja. Noha többen is voltak, akik gyarapították a próbálkozások sorát, itt négy olyan kutató munkáját mutatjuk be, akik számottevőbben foglalkoztak a kérdéssel. Eredményeik közül van, ami ma is megállja a helyét, vannak igazolható párhuzamok a mongol és a magyar szavak közt. Mai ismereteink szerint ezek azonban nemzetközi vándorszavak, műveltségszók, vagy pedig török szavak mind a magyarban, mind a mongolban. Ha akadnak is mongolra visszavezethetőek köztük, azok is jövevényszóként kerültek a magyarba, de nem a mongolból, hanem az ezeket a szavakat átvevő török nyelvekből.

Kezdeti próbálkozások

A legkorábbi mongol-magyar nyelvhasonlítási próbálkozással Pray Györgynél (1723–1801) találkozhatunk. Pray jezsuita szerzetes, tanár és könyvtáros volt, leginkább történészként és történetíróként ismert. Ugyanakkor a magyar nyelv történetének kutatásához is elválaszthatatlanul hozzátartozik a neve, hisz a történeti források között számos korai magyar szövegemléket gyűjtött össze és tett hozzáférhetővé vagy jelentetett meg, többek között a Halotti beszédet is. 1774-ben megjelent Dissertationes historico-criticae in Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum (Történeti-kritikai tanulmányok a hunokról, avarokról és magyarokról szóló régi évkönyvekről) című munkájában nyelvi vonatkozású adatokkal is találkozhatunk: 66 finn (18–20. oldal), 8 észt és 15 lív (21. oldal), 11 tatár (27. oldal), 24–24 mordvin és cseremisz (28–29. oldal), 23–23 votják és permi (29. oldal), 18 csuvas (30. oldal), 29 zürjén (30–31. oldal), 35–35 vogul és osztják (33–34. oldal), 9 szamojéd (41–42. oldal), 37 mongol (42–43. oldal) és 67 török (106–108. oldal) szót von párhuzamba a magyar nyelv szavaival. Más művében, az 1764-es Supplementum ad annales veteres Hunnorum, Avarum, et Hungarorum (Adalékok a hunokról, avarokról és magyarokról szóló régi évkönyvekhez) 104–105. oldalán is felbukkan hasonló szólista (török-magyar), de mongol csak az előbbiben.

Ha megnézzük a mongol szavakat, s megpróbáljuk összevetni a lehetséges forrásokkal, akkor azt találjuk, hogy szinte az összes megtalálható Strahlenberg szójegyzékében, ugyanakkor sokszor eltérő átírással. 

Strahlenberg		Mai mongol
mongol	német	írott mongol	kalmük	jelentés
Artziol	das Halstuch	arcsigul, arcsigur, alcsigur	arcsul	kendő, törlőrongy
Ike / Yke	groß	jeke	ik	nagy
Oſſon	trincken	ugugszan	úszn	ivott
Themæ, Temæ	das Cameel	temege	temä	teve
D-Gir (sic)	das Haus	ger	ger	jurta, ház
Schara	das Bier	sira	sar	sárga
Togoru	Kranich	toguragu(n)	togrun	daru (madár)

Ha Pray tőle vette a szavakat, akkor nem csak következetes, rendszeres változtatásokat hajtott végre (pl. Strahlenberg ch-ja helyett kh), hanem helyenként mintha közelíteni próbálta volna a mongol szó alakját a javasolt magyar megfelelőjéhez.

Pray
mongol	latin	magyar
Artzul	Mucus	Arczul, & Törlö
Uck	Magnus	Nagy, & Ük
Oſzſzom	Bibo	Iſzom
Teuve	Camelus	Teve
Dſür	Domus	Tſür horreum
Schere	Cereviſia	Ser
Dagaru	Grus	Daru

Van ugyanakkor pár szó, ami Strahlenbergnél nincs meg, ezek valamilyen más forrásból származhatnak. Ilyen pl.az Ark (= magyar Árok), illetve a Puztoi (= magyar Puſzta), amiből az utóbbi mindenképpen tévedésből kerülhetett ide, hisz nem mongol, hanem orosz (пустой [pusztoj] ’üres’).

Ami a párhuzamok helytállóságát illeti, elég jó arányt mutathat fel Pray György: a 37 szó között akár 20-nál is több helyes megállapítás figyelhető meg, amiket ma is megalapozottnak tart a tudomány (pl. Ark ~ Árok, Arba ~ Árpa, Alema ~ Alma, Arslan ~ Oroſzlány, Gar ~ Kar, Taka ~ Tyúk, Ucker ~ Ökör, Une ~ Ünö, Tara ~ Dara, stb.). Ezek azonban – mint szó volt róla – török eredetű szavak a magyarban (s jórészt a mongolban is), vagy számtalan nyelvben meglévő műveltségi vándorszavak, közvetlen mongol kapcsolatuk nincs, kimutathatók lettek volna török nyelvekből is. Fontos megjegyezni, hogy Pray csupán kapcsolatot feltételez ezen szavak között, de a kapcsolat jellegét (átvétel egyik vagy másik nyelvből, közös örökség) nem akarja meghatározni.

Más szavaknál hamis vagy kétséges eredményt adott a jelentésbeli és alaki hasonlóság, melyekre Pray kizárólagosan építette egyeztetéseit. Így pl. a magyar Iſzom nem feleltethető meg sem Strahlenberg Oſſon, sem Pray Oſzſzom alakjának. A mongol szó befejezett névszói igenévi formában áll itt (mai kalmük [ú] + [szn], írott mongol [ugu] + [gszan] ’ivott’), s ennek a toldaléknak sem az [sz], sem az [n] hangját nem lehet a magyar szó elemeivel egyeztetni. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a daru szót ma finnugor eredetűnek tartja (bár hangutánzó jellege miatt ezt nem veszi bizonyosra), ugyanakkor kapcsolata Strahlenberg Togoru vagy Pray Dagaru adatával (mai kalmük [togrún], írott mongol [toguragu] ’daru’) és általában az altaji nyelvek hasonló szavaival nincs megnyugtatóan tisztázva. A mongol Artzul (Strahlenberg Artziol, mai kalmük [arcsúl], írott mongol [arcsigur] / [arcsigul] / [alcsigur] ’(törlő)kendő’) sehogy nem vonható párhuzamba a magyar arc szóval (Pray Arczul, mint ’arcul törlő kendő’), a mongol [arcsi] ’tisztít, töröl’ igéből van képezve.

Beregszászi Nagy Pál

Beregszászi Nagy Pál (1750 k. –1828) keleti nyelvekkel, elsősorban a törökkel és a perzsával foglalkozó tudós tanár volt. Oktatott az erlangeni egyetemen és Sárospatakon, tagja volt a Göttingai Királyi Tudós Társaságnak. Számos művében foglalkozott a magyar keleti nyelvekkel való kapcsolataival, párhuzamokat vonva a török, a perzsa, az arab, a héber és más nyelvekkel is. 1796-ban megjelent Über die Ähnlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen (A magyar nyelv keleti nyelvekkel való hasonlóságáról) című művében mongol szópárhuzamokat is tárgyal, mintegy 80 mongol (kalmük) szót sorol fel magyar párjával (125. oldal). Adatainak forrását is közli: Strahlenberg művét és Pallas nyelvhasonlító szótárát használta fel.

Beregszászi pontosabban követi forrásait mint Pray, Strahlenbergtől eredeti formájukban veszi át a szavakat, s megtartja az ott megadott német jelentést is, legfeljebb az igealakot változtatja meg (pl. ich bleibe alakból bleiben-re). Pallas cirill betűs alakjaival és oroszul megadott jelentéseivel már „nagyvonalúbban” bánik. Elképzelhető, hogy Pray művéből is merített ötleteket – mindenesetre van átfedés kettőjük szóválogatása között, de eltérés is akad. Így pl. Pray az öcs szót Strahlenberg Acie (írott mongol [acsi], kalmük [acs] ’unoka’) szavával, míg Beregszászi ugyanezt az Acha (írott mongol [aka], kalmük [ah] ’báty’) szóval egyezteti (egyik sem helytálló).

Ahol Strahlenberg vagy Pallas hibázott egy-egy mongol kifejezés megadásánál, ott természetesen Beregszászi is könnyen téves következtetésre jut. Strahlenberg Amedo alakban és ich bleibe ’maradok’ jelentéssel megadott szavát a magyar marad szóval párosítaná, ami eleve elhibázott, mert a mongol szó (írott mongol [amidu], kalmük [emd]) valódi jelentése ’élő’. Hasonlóan hibás adatokon alapul a kihr párosítása a keres szóval: nincs ilyen alakú és jelentésű mongol szó.

De saját kútfőből is ferdít egy keveset, ha úgy könnyebb a kívánt eredményt elérni. Pl. az uendür formában szerepelő szót (írott mongol [öndür], kalmük [öndr] ’magas(ság)’) Rieſe, azaz ’óriás’ jelentéssel adja meg, noha ez a jelentés se Pallas művében nem szerepel (a Высота ’magasság’ címszónál ІОндюрь alakban áll), se Strahlenbergnél nem fordul elő (Undur, jelentése groß ’nagy’). Mindezt valószínűleg azért, hogy könnyebben – bár még mindig kevéssé meggyőzően – vonhassa párhuzamba a tündér szóval (az óriás és a tündér egyformán mesebeli lények).

Mindazonáltal Beregszászi is számos helyes szópárt állít fel, melyek azonban megint csak török eredetű vagy közvetítésű szavak a magyarban, esetleg nemzetközi vándorszavak. Ilyen pl. a burtzak (írott mongol [burcsag], kalmük [burcsg]) és a borsó, a chutſcha (írott mongol [kucsa], kalmük [huc]) és a kos, vagy a Schikis/Zikis (írott mongol [sikir], kalmük [sikr]) és a cukor.

Fogarasi János

Fogarasi János (1801–1878) nyelvtudós, jogász és néprajzkutató a korábban említett két szerzővel ellentétben nem csak alkalmi kapcsolatba került a mongol nyelvvel, hanem annak elkötelezett és szorgalmas tanulmányozója is volt, szólisták böngészésén túl a mongol nyelvtanban is jártasságot szerzett. A mongol beszélt nyelvet ugyan ő sem ismerte, de az ő korában már rendelkezésre álló mongol nyelvtanok alapján elmélyedt a mongol írott nyelvben. Lelkes híve volt a mongol-magyar nyelvi kapcsolatoknak, s még cikkeket is jelentetett meg a témában. A nyelvet elsősorban Isaak Jakob Schmidt 1831-es nyelvtana és 1835-ös mongol-német-orosz szótára alapján tanulmányozta, de olvasott a Bernhard Jülg által 1866-ban kiadott mongol mesegyűjteményből is, s Wilhelm Schott altajisztikai témájú műveit is használta. Schmidt művére alapozva – magyar nyelven elsőként – mongol nyelvtani leírást is készített, illetve számos jegyzetet írt mongol és magyar szavak egyeztetéséről. Ezek a jegyzetei a nyelvtani vázlattal együtt ma az MTA kézirattárában találhatók meg.

Fő eredményeit a Czuczor Gergellyel együtt szerkesztett, A magyar nyelv szótára című 6 kötetes munkájában tette közzé, melyben mintegy 500 szónál szerepeltet mongol párhuzamokat. Ezek megalapozottságáról itt most nem szólok részletesen (erre vonatkozóan már megjelent egycikksorozat a nyesten), elég annyit összefoglalni, hogy meglehetősen tág hangtani és jelentésbeli kritériumok alapján párosított magyar és mongol szavakat, ugyanakkor sok megfeleltetése ma is igazolható. Többnyire ő sem határozta meg miként jöhetett létre az általa feltételezett kapcsolat a mongol és a magyar szavak közt, de egyes esetekben kifejezetten a mongol nyelvből eredeztetett magyar kifejezéseket. Érdekes, hogy tájékozottsága ellenére nincs nyoma a szótárban, hogy Fogarasi felhasználta volna akár Strahlenberg, akár Pallas, akár Witsen munkáit, s ha mégis, akkor azt csak közvetve, Beregszászi Nagy Pál írásait és mongol-magyar szóhasonlításait idézve tette (s így átvette az ottani hibákat is).

Bálint Gábor

Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) volt az első Magyarországon, aki közvetlen forrásból, valódi mongol nyelvismeret birtokában foglalkozott mongol-magyar nyelvhasonlítással. Nyelvismeretére 1871 és 1873 közti tanulmányútján tett szert, előbb az oroszországi kalmüköknél, később pedig Mongóliában járva. Útjára Fogarasi János kezdeményezésére, a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából indult az akadémia és Fogarasi együttes finanszírozásával. Fogarasi mentora volt az ifjú Bálint Gábornak, az út előtt ellátta a mongol nyelv előzetes megismeréséhez rendelkezésre álló könyvekkel, s megismertette a mongol nyelvre vonatkozó elképzelésivel, az általa felállított, s szótárába is belefoglalt mongol-magyar párhuzamokkal. Bálintra nagy hatással volt Fogarasi elképzelése és módszere is – a Czuczor-Fogarasi szótárban alkalmazott, gyökökre, illetve tág hangtani és jelentésbeli megfelelésekre alapozott, többnyire csak a szavak első szótagját figyelembe vevő szóegyeztetési módszer egész életén át elkísérte.

1877-ben jelent meg Párhuzam a magyar és mongol nyelv terén című munkája, melyben több mint 1000 olyan szót gyűjtött össze, melynek mongol megfelelőjét megtalálni vélte. A mongol adatokra legfontosabb forrása a saját nyelvismerete lehetett, ugyanakkor a bevezetőben felsorolja Józef Kowalewski, Isaak Jakob Schmidt, Konsztantin Golsztunszkij, Parmen Szmirnov, valamint egy Samba nevű mongol szótárát, s említi Wilhelm Schott, Budenz József és Anton Boller műveit.

A bevezető részben tematikus csoportosításban közöl több szóegyeztetési listát (köztük tulajdonnevekkel), ahol a magyar szó mellett szerepeltetett mongol szavak jelentését nem adja meg. A részletesebb szótári részben már megtalálhatók a jelentések is, de nem minden szó szerepel itt újra, ami korábban olvasható volt, így ezek a jelentése homályban marad (pl. magyar tál és mongol toli – az utóbbi jelentése egyébként ’tükör’). Nagy figyelmet fordít a hangutánzó, hang- és hangulatfestő szavakra. A mai nyelvtudomány viszont nem ezeket nem használja fel összehasonlító elemzésekben, mert a hasonló motivációs tényezők miatt a tapasztalatok szerint gyakoriak az egyezések a nyelvek közti kapcsolatoktól függetlenül is.

Bálint röviden felvázolja, hogy milyen módszerrel vetette egybe a felsorolt szavakat:

„Én ugyanis e párhuzamban csakis a gyökre voltam tekintettel. De mi a gyök? kérdhetik sokan. […] A hallás által képezte az ősember a legtöbb életteljes ős szót vagy gyököt, utánozva a természetben hallott minden neszt […]; a látás alapján szerezte az ember mindazon ős szókat vagy gyököket, a melyeknél nesz hallható nem lévén, […] a látott alakot vette kiinduló pontul […]. Az így nyert ős szók természetesen igen csekély számúak, de igen tág jelentésűek voltak. […] Ezért én az igazi gyököt nem betűk képletének, hanem tágjelentésű, igen rövid, jobbára egytagú szónak tartom önhangzós vagy mássalhangzós előhanggal s olyan mássalhangzós utóhanggal, a mely nézetem szerént az ős szónak leglényegesebb, mert festői részét képezi.” (XX. oldal)

Könnyen belátható, hogy ha a figyelembe vehető jelentés „igen tág”, s az egyszótagú gyökökből csak egy mássalhangzó igazán lényeges, akkor az egyeztethető szavak száma is magas lesz. Főleg, ha még annak az egy mássalhangzónak sem kell egyeznie, hanem az egyik nyelv valamely hangjának a másikban több is megfelelhet. Noha nem ír róla, de az anyag alapján Bálint a nem egyező, de hasonló képzési elemet tartalmazó hangokat egymás megfelelőinek tekintette. Ugyanakkor nem állított fel olyan rendszerszerű hangtani megfeleléseket és szabályszerűségeket, melyeket a korabeli összehasonlító nyelvészet már széles körben alkalmazott.

A fenti idézet alapján és a szólistát is megnézve, szempontjai tehát az alaki és jelentésbeli hasonlóság voltak, s ezeket láthatólag elég tágan és rugalmasan kezelte. Sokszor nem is érti igazán az olvasó, hogy két párhuzamba vont szónál mi is lenne az egyezés: rendszeres hangmegfelelések felállítása nélkül az eltérő hangokkal nem tudunk mit kezdeni, egyező hang pedig sokszor csak egy van. Mivel Bálint az általa feltételezett egyszótagú gyökök végén álló mássalhangzót vélte igazán fontosnak és stabilnak, számára egyetlen mássalhangzó egyezése vagy hasonlósága is elegendő volt, pl.: magyar pillant és mongol khilamkhi- ’féltében körültekint, visszapillant’; magyar ravasz és mongol argha ’ravaszság, fogás, mód’, magyar riad és mongol örge- (írott mongol ürge-) ’meg-, fölriaszt’, magyar játszik és mongol nát-/naghat- ’játszik’, stb.

A szójegyzékben a mongol szavak hol beszélt nyelvi, hol pedig írott nyelvi alakjukban szerepelnek (többnyire jelzés nélkül) – ahogy épp nagyobbnak tűnt a hasonlóság. A Bálint által láthatólag egyeztetett hangok sok megfelelővel bírhatnak. Pl. a magyar szókezdő [s] hangnak a mongol példáiban megfelelhet [s] (magyar süt és mongol sita-/sata- ’ég’), [sz] (magyar serken és mongol szeri-/szere- ’ébred, fölébred, ébren van, érez, ért’), [c] (magyar sok és mongol cuk ’összes, mind, sok’; valójában a nyugat-mongolban ’mind, összes’, keleti mongolban ’együtt’), [cs] (magyar serény és mongol csirmai- ’szorgosan, serényen dolgozik’) és [t] (magyar sas és mongol tasz; a jelentést Bálint nem adta meg, de egyébként ’keselyű’). Hasonlóan a magyar szókezdő [gy]-nek megfelelhet [g], [dz], [dzs], [d], [h] és hanghiány is.

Mint az a gyökről kifejtett nézeteiből is következik, a szókezdő hangokat nem mindig veszi számításba, pl.: magyar rokon és mongol urak (jelentést is sem ad: ’nemzetség, rokonság, eredet, mag, származás’), magyar rak és mongol orkhi- ’vet, hány, hagy’, magyar légy és mongol ilagha (’légy’), magyar lel és mongol ol- (’talál’), magyar forog és mongol orcsi- ’forog’ stb.

Az egyeztetések közt sok olyat is megtalálni, ami a korábbi szerzők műveiben is felbukkant. Méreténél fogva természetesen a Czuczor-Fogarasi szótár anyagával a legnagyobb az átfedés, de bőven találkozhatunk Bálint saját ötleteivel is. Ahogy a korábbiakban, úgy nála is van számos helyes, azóta igazolt, a nyelvtudomány által ma is számon tartott egyezés (pl. magyar tyúk és mongol takhija, magyar ürü és mongol irge, magyar ünő és mongol ünije ’tehén’, magyar kölyök és mongol gölige/gölöge ’kutya- és farkaskölyök’, stb.). Ezek azonban itt is a már említett török közvetítésű és eredetű szavak közé tartoznak.

Noha Bálint jól ismerte a török nyelveket (török és kazáni tatár nyelvtant is írt), egyes szavaknál érthetetlen módon a viszonylag nyilvánvaló török párhuzam ellenére „kiszenved” egy mongol megfelelőt. Így pl. a Tas névnek nem a török tas ’kő’ szót felelteti meg, hanem az eltérő hangrendű mongol dös ’üllő’ szóval próbálkozik, ahogy a korom szónál sem hozza a török kurum ’korom’ párhuzamot, hanem a mongol khö/khöi/khüi ’korom’ kifejezést (természetesen lehet, hogy a török és a mongol szavak közt is összefüggést feltételez, csak itt nem említette). Más nyelvekkel is így jár el: az egyértelműen szláv eredetű dolog szónál (pl. bolgár длъг ’adósság, kötelesség’) is inkább a mongol tölö- ’fizet, adósságát lefizeti’ párhuzamot látja megalapozottnak, s a szlávból való kölcsönzést tagadja.

Összességében Bálint szólistája érdekes párhuzamokat állít fel, ugyanakkor a nyilvánvalóan téves és a bizonyosan helyesnek mondható elemek mellett rengeteg olyat szópárt is tartalmaz, ami részletes okfejtés nélkül nem több egy ötletnél. Nem csupán a rendszeres hangmegfelelések hiányoznak, hanem az egyeztetett szavak történetének feltérképezése, s a más nyelvekbeli előfordulásaikból, párhuzamaikból levonható következtetések felhasználása is. A szólista így inkább megvizsgálandó ötletek és javaslatok gyűjteménye volt már megjelenésekor is, mint alapos és kidolgozott módszertan segítségével tanulmányozott anyagon alapuló szilárd következtetéseké. Bálint óta többen is foglalkoztak a mongol-magyar párhuzamok feltérképezésével (Gombocz Zoltán, Ligeti Lajos, stb.), de a vizsgálataik után maradt egyezések száma jóval elmarad a Bálint által felsorolt javaslatok sokaságától.

Hivatkozott irodalom

Beregszászi Nagy Pál: Über die Ähnlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. 1796

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862–1874

Kowalewski, Joseph Étienne: Dictionnarie mongol–russe–française. Kasan 1844

Schmidt, Isaac Jakob: Grammatik der Mongolischen Sprache. Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften, St.-Petersburg 1831

Peter Simon Pallas: Sammlungen historischer Nachricten über die Mongolischen Völkerschaften. Theil I. St. Petersburg 1776

Pray Georgius: Dissertationes historico-criticae in Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum. Vindobonae 1774

Schmidt, Isaac Jakob: Mongolisch-Deutsch-Russisches Wörterbuch. Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften, St. Petersburg 1835

Strahlenberg, Philip Johan: Das Nord-und Ostliche Theil von Europa und Asia. Stockholm 1730

Szentkatolnai Bálint Gábor: Párhuzam a magyar és a mongol nyelv terén. Budapest 1877

Голстунский, К. Ф.: Русско-калмыцкий словарь. Типография Академии наук, Санкт-Петербург 1860

Ковалевский, Осип: Краткая грамматика монгольскаго книжнаго языка. Императорский Казанский Университет, Казань 1835

Смирнов, Пармен: Краткій русско-калмыцкій словарь. Казань 1857

Kapcsolódó tartalmak:

• Csak elérhető forrásból!
• Mongol gyökerek: az elvek
• Mongol gyökerek: az adatok forrása
• Mongol gyökerek: a következtetések
• Szentkatolnától Mongóliáig és vissza
• Méltatlan nyelvek, csiri-biri népecskék
• A tövek helyesírása és eredete

Hasonló tartalmak:

• Elveszett szavak nyomában
• Nyugati ótörök anyanyelvünk
• 175 éve született Budenz József
• A FIDESZ is felülvizsgálná a finnugor elméletet?
• A magyar etimológia cipője

Hozzászólások (136):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése