Személyes névmást
miért használnak tárgy megjelölésére?
Avagy egy idegen porszívó is a szívünkhöz nőhet...
József egy nyelvtani kérdéssel keresett meg minket:
Személyes névmást miért használnak tárgy megjelölésére ?
pl: áruházban
eladó: Őt kéri,vagy inkább Őt ? /mutat a porszivóra/
(Forrás: Wikimedia Commons / Christoph Michels / GNU-FDL 1.2)
Mindenekelőtt arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy a személyes és a mutató névmások nem különülnek el élesen egymástól. Különösen többes számban figyelhetjük meg, hogy a személyes névmás használatos a mutató névmás helyett. A Nyelvművelő kézikönyv külön címszót szentel a problémának őket – azokat – ezeket címszó alatt. Ha a mondat tárgya hangsúlytalan, de ki kell tenni, akkor a személyes névmás a megfelelő választás: Itt vannak a könyvek, olvasd el őket! Egyes számban ilyenkor egyszerűen nem teszünk ki semmit: Itt van a könyv, olvasd el *őt! Ha ilyenkor mutató névmást használunk, azt azt sugallja, hogy a tárgyat szembeállítjuk valamivel: Itt van(nak) a könyv(ek), olvasd el ez(ek)et (ne pedig az újságokat)!
A Nyelvművelő kézikönyv meg is jegyzi:
[...] a hangsúlytalan azokat névmási tárgy helytelen alkalmazásának gyakran az a nyelvi babona az előidézője, hogy a személyes névmás nem utalhat dologra, csak személyre. Akik így gondolkoznak, azok összetévesztik a nyelvtani személy fogalmát a személy szónak szokásos köznévi jelentésével.
Míg az előbbi mondattal egyetérthetünk, az utóbbival kapcsolatban aligha. A nyelvtani személy ugyanis azt első, második, illetve harmadik személyre, azaz a beszélőre, a címzettre vagy a kommunikáción kívül álló szereplőre utal – azonban ez esetben mindig harmadik személyről van szó, azaz a nyelvtani személlyel kapcsolatban semmiféle tévesztésről nincs szó. (Ilyen tévedés az lenne, ha valaki azt hinné, hogy magázáskor sem használhatunk harmadik személyű igalakot, ha egyszer a címzettre vonatkozik az ige.)
A Nyelvművelő kézikönyvben a mutató névmás című szócikk arra is ad példát, hogy alany- és tárgyeseten kívül gyakran használjuk a harmadik személyű személyes névmás alakjait más esetekben (egyes számban) is: Vegyen belőle/belőlük! Nem foglalkozom vele/velük. Fogalma sincs róla stb. (Bár nem olyan feltűnő, ezek a személyes névmás alakja: a belőle „szabályosan” őből, a belőlük őkből lenne stb.) Ezekben az esetekben a személyes névmást használjuk, függetlenül attól, hogy élő vagy élettelen dologra, emberre, állatra, növényre, tárgyra vagy fogalomra utalunk-e.
Azt feszegetni, hogy ennek mi az oka, nem érdemes. Egyszerűen ez a nyelvszokás. Az olvasónk által említett helyzetben azonban valóban nem ez: ilyenkor általában az Ezt/azt kéri, vagy inkább ezt/azt? formát használjuk. A gyakorlatban azonban időnként eltérünk ettől, és ennek pragmatikai oka van.
Az által, hogy személyes névmással utalunk a porszívóra, mintha élőlény, sőt ember lenne, egyfajta bizalmas, bensőséges viszonyt teremtünk. Ilyenkor az ember már nem úgy tekint a porszívóra, mint egy megvásárolandó eszközre, hanem mint egy befogadandó élőlényre. Az eladó szempontjából természetesen ez haszonnal járhat, hiszen a vevőnek „nincs szíve” otthagyni az árut, és legalább az egyiket feltétlenül megveszi.
Olvasónknak gyaníthatóan nem tetszik, hogy az eladó így beszél az áruról. Feltételezésünk szerint nem azért, mert az ellen van kifogása, hogy személyes névmást használnak élettelen dolgokra – a fentiekből nyilvánvaló, hogy gyakran ő maga sem tesz mást. Olvasónknak minden bizonnyal az nem tetszik, hogy az eladó a személyes névmás használatával érzelmileg próbálja manipulálni, elterelni figyelmét a racionális döntéshozatali folyamatról. Ha olvasónkat ez zavarja, azt meg tudjuk érteni. Ez azonban már nem nyelvtani probléma.
@papa68: " Máskor számlát kértem egy eladótól,- igaz, kínai volt,-majd "ő" ad, mármint a pénztárgép. Szörnyű hallgatni az effajta beszédet. Ha magyarok vagyunk, legyünk magyarok, és ne majmoljuk az idegen nyelveket!"
Nekem jól esik hallani hogy vki aki külföldi, próbál magyarul beszélni, még ha nem is sikerül neki tökéletesen.
Az idegen nyelvek majmolása az "ÖN" -re is vonatkoztatandó? :)
@papa68: Megkérdezhetem, melyik nyelvet majmolja szerinted az "ő" ilyen fajta használata?
Csak mert angolul pl sosem mondanák a porszívóra hogy "him" vagy "her", sőt a fenti szituációban még azt se hogy "it", hanem "Do you want this one, or rather this?"
@papa68: „… a filmekben a trágár beszédről és káromkodásról”.
Erről egy 11 évvel ezelőtti informatikai fórumos aláírás jut eszembe: „A mai fiatalság azt hiszi, hogy ha trágárságokkal tűzdeli tele a mondanivalóját, akkor azzal egyénivé válik. De mekkorát tévednek a nyomorult kis g*c*k.”
Minden van benne, mi ékes anyanyelvünkbe kell, még kötőszóval kezdett mondat is 🤠
@papa68: A kulturális hatások oda-vissza átjárják az embercsoportokat az idők kezdete óta. Nagyon rossz lenne a világ, ha ez nem így lenne.
Ha neked egy nyelvi forma nem tetszik, annyit tehetsz, hogy nem használod. A cukrászdás csaj nyilván nem mondhatta neked, a kliensnek/idősebbnek, hogy kedves uram/hölgyem, törődjön a saját dolgával, pedig ezt teljes joggal megtehette volna. Úgyhogy most én mondom helyette.
Elmondom, hogy mennyire elharapödzott már ez a felfogás a köztudatban is. Egyszer az egyik áruház éttermében süteményt kértem. A hölgy megkérdezte, hogy "őt" kérem-e. Ekkor nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek, miért használ személyes névmást egy tárggyal kapcsolatban, Erre a kislány olyan zavarba jött, hogy nem tudott mit mondani, összevissza kapkodott, rosszul adott vissza stb. Máskor számlát kértem egy eladótól,- igaz, kínai volt,-majd "ő" ad, mármint a pénztárgép. Szörnyű hallgatni az effajta beszédet. Ha magyarok vagyunk, legyünk magyarok, és ne majmoljuk az idegen nyelveket!
Most nem beszélek a nyelvromboló médiáról, a filmekben a trágár beszédről és káromkodásról.
Azért van egy nyelvtani része is ennek. A cikk is írja, hogy a hangsúlytalan "őket" szokott rendesen élettelen dolgokra utalni, és ez már tulajdonképpen egy teljesen bevett használat a köznapi nyelvben:
"- Mit csináljak a könyvekkel?
- Tedd le őket az asztalra."
Ez nekem például fel se tűnne. Viszont kontrasztív hangsúllyal egyáltalán nem olyan természetesek ezek a mondatok, vagy legalább egy olyan fajta, jelölt kontextus kell melléjük, amit József is felvet a levelében:
"- Szerintem a könyveket itt hagyom.
- Inkább pont ŐKET hozzad magaddal, a füzeteket meg hagyd itt."
A cikk lényege a vége. Az, hogy valami nem nyelv(tan)i probléma, még megnyilvánulhat akként. Velem is előfordult a helyzet, én nem manipulációs kísérletként éltem meg, hanem gyerekes, bizalmaskodó gügyögésként. Ide tartozik, hogy, hogy az óvodában "apuka" voltam, pedig tudták a nevem, vagy akár szólíthattak volna "uramnak" is. Nem tették. Ez nem nyelvi, hanem kommunikációs probléma, és a kommunikáció fő eszköze a nyelv. Tehát mégis?
@szigetva: Kérdés, hogy a valós életben mennyire használják. Mi is még úgy tanultuk, hogy az állatokra, csecsemőkre az "it" használatos, de tapasztalatom szerint rájuk is inkább a he/she-t használják. Persze az angolnál az is kérdés, hogy ezt egyáltalán mennyire lehet nyelvtani nemnek nevezni -- nem csak arról van-e szó, hogy külön névmás jelöli a hím- és nőnemű személyt és a dolgot.
A spanyolban egyértelmű, hogy ezek nemek (él < ille, ella < illa, ello < illud, vö. este < iste, esta < ista, esto < istud; ese < ipse, esa < ipsa, eso < ipsum, ill. aquel < eccille, aquella < eccilla, aquello < eccillud), viszont a semlegesnemű alakok (ello, esto, eso, aquello) csak elvont fogalmakra, ill. teljes névszói kifejezésekre használhatóak, bármely mondattani esetben (konkrét főnévi előzményre nem).
Az én tapasztalatom szerint az utóbbi években terjedő jelenségről van szó. Engem személy szerint rendkívül irritál, mint pl. ha valaki az "emberke" szót használja ismeretlenek megjelölésére, de végül is ez (is) szubjektív...
@Sultanus Constantinus: Az angolban az „it” használható csecsemőkre.
@Sultanus Constantinus: Az angolban az „it” használható csecsemőkre.
Ez a probléma arra hívja fel a figyelmet, hogy a "személyes névmás" megnevezés nem a legjobb, hiszen csak az alanyi és a tárgyi használatára igaz az, hogy csak személyekre (meg legfeljebb állatokra) alkalmazva elterjedtek. Lehet, hogy jobb lenne "általános névmás"-nak nevezni ŐKET. ;)
Az újlatin nyelvekben pl. a személyes névmások a latin mutató névmásokból alakultak ki (ugyanezek hangsúlytalan alakjaiból pedig a határozott névelők).
Azokban a nyelvekben pedig, ahol nyelvtani nem van és annak személyek esetén egyeznie kell a biológiai nemmel, már önmagában is paradoxon, hogy a semlegesnemű személyes névmások egyáltalán nem is utalhatnak személyre (pl. angol it, spanyol ello, orosz [anó]), hiszen nincs semlegesnemű személy.