0:05
Főoldal | Rénhírek

Száz osztályfőnöki óra az esélyegyenlőségről

A Találkozópont Program keretében mintegy 92 millió forintos támogatásból száz osztályfőnöki órát tartanak országszerte az esélyegyenlőségről.

Edupress | 2012. szeptember 25.

Találkozópont Program címen indul el az a 92 millió forintból finanszírozott kezdeményezés, amelynek során a 10-19 éves korosztály száz osztályfőnöki óra keretében ismerheti meg közelebbről az esélyegyenlőség fogalmát. A programot szeptember 19-én mutatták be egy sajtótájékoztató keretében, amelyen Soltész Miklós szociális, család-és ifjúságért felelős államtitkár is részt vett – írja a Magyar Hírlap.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a fogyatékkal élők integrálásával foglalkozó Salva Vita Alapítvány, a cigányság és a társadalom közti hídépítést célként kitűző Boldog Cerafino Alapítvány és a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében valósul meg.

Novemberig száz osztályfőnöki órát tartanak országszerte általános és középiskolás osztályokban az esélyegyenlőség jegyében. A csaknem 92 millió forintos program uniós és hazai forrásokból valósul meg. „A Találkozópont Program a fogyatékos emberek, az etnikai megkülönböztetés, valamint az idősebb generációk közti szolidaritás kérdésével foglalkozik” – fejtette ki Soltész Miklós.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!