Mit gyakorolnak a gyakorlóiskolák?
A közoktatás átalakításakor felmerült, hogy a gyakorlóiskolákat is államosítják. De mik azok a gyakorlóiskolák, és hogyan működnek? Miféle munka zajlik egy ilyen intézményben?
Az elmúlt egy évben rengeteg oktatáspolitikai döntés született. Némely változások már a tegnap megkezdődött új tanévtől, némelyek pedig 2013. január 1-jétől lépnek életbe. A nagy, minden iskolát, tanárt és diákot érintő strukturális változások mellett vannak olyanok is, amelyek csak néhány intézményt, képzési formát érintenek, mégsem mondható az, hogy érdektelenek lennének. Az egyik ilyen a gyakorlóiskolák ügye.
Az első, sajtóérdeklődésre is számot tartó esemény az volt, amikor kiderült, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nem tudja a korábbi mértékben finanszírozni gyakorlóiskoláit, így azok helyzete ellehetetlenült, ugyanis (intézményenként) több millió forint hiányzott a költségvetésekből. Az iskolák ekkor különböző adománygyűjtési és egyéb kampányokba kezdtek. A Radnóti Miklós Gyakorlóiskola például a Facebookon indított kampányt elsősorban az öregdiákok körében. Végül a jótékonysági koncerteknek és egyéb akcióknak köszönhetően összegyűlt annyi pénz, hogy az iskola működni tud 2012 decemberéig.
Nyár eleje óta pedig úgy tűnik, nincs is szükség a további finanszírozásra, ugyanis az oktatási államtitkárság bejelentette, hogy 2013. január 1-jétől a gyakorlóiskolákat ugyanúgy államosítja, ahogyan a többi, önkormányzati fenntartású intézményt. És annak ellenére, hogy a Magyar Rektori Konferencia azonnal kiállt az egyetemi fenntartású intézmények mellett, még mindig nem lehet semmi biztosat tudni ezeknek az intézményeknek a sorsáról. A gyakorlóiskolákról szóló cikkeinkben bemutatjuk, mennyiben folyik más munka egy gyakorlóiskolában, mint másutt. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy szükség van-e ma ilyen különleges státusú intézményekre.
Mit gyakorol a gyakorlóiskola?
Az már a finanszírozással kapcsolatos vitákból is kiderülhetett az olvasók számára, hogy az úgynevezett gyakorlóiskolákat általában felsőoktatási intézmények, egyetemek tartják fent. Budapesten például az ELTE-nek van három gyakorlógimnáziuma: az Apáczai, a Radnóti és a Trefort. Ezeken kívül van még az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola nevű intézmény. De a nagyobb vidéki, tanárképzést folytató egyetemeknek, a budapestihez hasonlóan, szintén vannak gyakorlóhelyeik: Pécsett a Babits Gimnázium, Szegeden a Ságvári, Debrecenben a Kossuth. Ezeket az iskolákat tehát nem az önkormányzatok tartják fenn, mint a legtöbb közoktatási intézményt, hanem az egyetemek.
A gyakorlóiskolák feladata az, hogy az egyetemen végző tanárjelöltek – gyakorlóiskolai szlenggel élve: kistanárok – szakmai gyakorlóhelyéül szolgáljon. Mire van ehhez szükség? Egyfelől arra, hogy az egyetem tanárképző intézetei és a közoktatási intézmények működőképes adminisztratív kapcsolatban legyenek egymással. Másfelől arra, hogy a gyakorlóintézményekben olyan kiváló, különösen felkészült pedagógusok tanítsanak, akik képesek a tanárjelöltek fejlesztését is koordinálni. Ők az úgynevezett vezetőtanárok. Harmadrészt arra, hogy a gyakorlóiskolai diákok kellő toleranciával viseltessenek a tanárjelöltek irányában, azaz „könnyű legyen velük bánni”. (Persze az sem árt, ha a tanárképző intézmény és a gyakorlóiskola közösen fogad el valamiféle koncepciót a két intézmény közti munkamegosztásra nézve...)
A fent leírt idealizált képet árnyalja azonban néhány tényező. Egyrészt: 2005 óta a tanárjelöltek nemcsak gyakorlóintézményekben végezhetik tanítási gyakorlatukat, hanem bárhol, ahol vezetőtanár dolgozik. (Vezetőtanárrá bármely iskola megfelelő kvalitásokkal rendelkező pedagógusa kinevezhető.) Másrészt: megkérdőjelezhető, hogy valóban ilyen „ideális”, laboratóriumi körülmények között kell-e a tanárjelölteket felkészíteni a valós munkára. Harmadrészt: a tanárjelöltek, főleg a természettudományos tárgyak jelöltjei évről évre kevesebben vannak. (A felmerülő problémák sora még hosszan folytatható lenne, de egyelőre elégedjünk meg ennyivel...)
Hogy zajlik a munka?
A gyakorlóiskolai munkában tehát van egy furcsa szereplő, a tanárjelölt, aki egy félév erejéig bekapcsolódik egy (vagy akár több) osztály munkájába, majd mint aki jól végezte dolgát, aláíratja az indexét, és lelép. A dolog persze – a gyakorlati idő rövidsége miatt – furcsa, de nem feltétlenül rossz. A jelölt számára az egyetem előírja, hány órát kell meglátogatnia, mielőtt tanítani kezdene; az óralátogatást nevezik hospitálásnak. Egyrészt be kell járnia a vezetőtanára óráira, másrészt más tanárok óráira is. Külön figyelemmel kell kísérnie annak az osztálynak a munkáját, ahol a tanítani fog. A meglátogatott órák előtt és után a vezetőtanár és a jelöltek (általában több is hospitál egy-egy órán) megbeszélik az óra tanulságait.
A tanárjelölt tehát nem teljesen kintről csöppen be az osztályterembe, amikor tanítani kezd. A gyerekeket van lehetősége a hospitálások alkalmával valamelyest megismerni. A vezetőtanárral azt is előre egyeztetik, megtervezik, hogy a jelölt milyen témát milyen módon fog feldolgozni az osztállyal. Mire belép az osztályba, hogy ő tanítson, ideális esetben már kellően felkészültnek mondható.
(Forrás: Wikimedia Commons / Mosborne01 / CC BY-SA 3.0)
Az egyetem azt is meghatározza, hány órát kell a jelöltnek megtartania, és hogy ezekről az órákról milyen dokumentációt kell készítenie (óravázlatok, reflexiók stb.). A tanárjelölt óráin természetesen részt vesznek más jelöltek is, valamint a vezetőtanár. Az órák tanulságait ugyanúgy minden esetben megbeszélik, mint a hospitálások alkalmával. A tanítási időszakot a vizsgatanítás zárja: ez egy olyan óra, amelyen a vezetőtanáron kívül egy felkért vizsgaelnök (egy másik vezetőtanár, vagy az egyetem oktatója) is részt vesz, aki értékeli a jelölt munkáját.
A tanárjelölt tehát az iskolai gyakorlaton töltött fél éve során sokféle szempontból látja a saját leendő munkáját. Hogy a fél év, a megtartott, kb. 15 óra, a hospitált kb. 100 óra sok-e vagy kevés: nehéz lenne megmondani, megjósolni. A gyakorlóiskola minden esetre az a hely, amely ideális körülményeket teremt a kezdő pedagógusnak arra, hogy először kipróbálhassa a szakmáját a gyakorlatban.
Hogy maguk a szereplők hogyan látják saját munkájukat, helyzetüket, cikkünk következő részéből derül ki.