Siíta vagy síita?
A muszlimok sok gondot okoznak Európának: Magyarországon elsősorban helyesírásiakat.
Az iszlám vallásnak két ága van, a szunnita és egy másik, amelyet a magyarban többféleképpen neveznek. A neten a leggyakrabban síita formában találjuk, ha eredeté nézzük, ez a „helyes”. Az elnevezés ugyanis az arab (as-)sía ’párt’ szóból ered – az as- a határozott névelő, azaz ’a(z)’ –, ehhez kapcsolódik az -ita képző. A tővégi a a képző előtt kiesik, valahogy úgy, ahogy a banda : bandita esetében.
Sokszor előfordul egy másik változata, a siíta is. Körülbelül minden tizedik síita helyett siíta áll. Kétségtelen, hogy a bizonytalanságot az kelti, hogy a magyarban nem szokott egymás mellett két i (í) állni, így eleve szokatlan hangkapcsolatról van szó. Feltehető az is, hogy a nyelvhasználók azt sem érzékelik, hogy az -ita képzett szóról van szó. Ugyanakkor analógiás hatásról aligha beszélhetünk, legalábbis A magyar nyelv szóvégmutató szótára szerint a magyarban mindössze egy -íta végű szó van, a szkíta.
A siítáét közelíti a sííta előfordulási száma. Ennek az írásformának is az lehet az oka, hogy a nyelvhasználó egyáltalán nem képes megjegyezni a szokatlan magánhangzó-kapcsolatot. Meglepően magas a siita alak előfordulási száma is: igaz, ezek jó része olyan lehet, ahol csak az url-ben jelenik meg ez a forma. E találatok számát növelik az online keresztrejtvényfejtő-lexikonok is, ezekben bizonyos hosszú magánhangzókat nem is használnak.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Természetesen felvethetjük, hogy számos esetben egyszerű elírásról van szó. Másfelől azt is feltételezhetjük, hogy a „helyes” alakok számát az növeli, hogy sokan utánajárnak, hogyan is kellene írni, illetve egyes esetekben mások (szerkesztők, korrektorok) javítják ki a „hibás” alakokat. Ezek egyébként meglepően gyakran fordulnak elő az online sajtóban is. Tulajdonképpen azt kell megállapítanunk, hogy a szónak nincs megszilárdult alakja a magyarban. Ehhez hozzájárul az is, hogy az í eleve bizonytalan hang: a legnyugatibb nyelvjárásokban nem, az ország középső részén csak első szótagban fordul elő (l. tanít [tanit]), és a nyelvterület nagy részén első szótagban is ingadozik (tízes [tizes], vízi [vizi]).
@Mártonfi Attila: „A Häagen Dazs síita-szerű ellenpélda, lehet, hogy érdemes lenne megnézni azt is.”
az speciel halandzsa
@nudniq: Nem. :)
@Fejes László (nyest.hu): de a "kiírás" az már egy szó. :)
@nudniq: Ez nem egy szó, és a nyelvhasználó ezt nagyon is érzi (vö. nem ír ki). Elég valószínűtlen, hogy erős analógiás hatást gyakoroljon, még akkor is, ha gyakori.
@Fejes László (nyest.hu): és a "kiír"? (Hirtelen más hosszú í-vel kezdődő ige nem jut eszembe, aminek lehetne "ki" az igekötője.)
@Mártonfi Attila: Hát, ez nekem nem tűnik túl meggyőzőnek. Ezek a nevek azért elég jól elkülönülnek a szókincsben, ráadásul az ejtésük is más, CVVC, nem CVVCV szerkezetűek, egy ilyen példát sem tudnék [í]-vel, szóval nem hiszem, hogy nagy hatásuk lehet. Persze ez aligha tesztelhető...
Van analógiás hatás a siíta mögött, nem is kicsi: Gaál, Paál, Soós, Veér stb. A régi magyar családnevekben eléggé tipikus a hosszú magánhangzó rövid+hosszú jelölése, de gyakorlatilag példátlan a fordítottja. Ez elég korán és elég erősen beleég az anyanyelvi beszélők elméjébe. A Häagen Dazs síita-szerű ellenpélda, lehet, hogy érdemes lenne megnézni azt is.
Én tudok két másik nagyon hasonló esetet:
a kígyót én gyerekkoromban sokszor kiígyónak hallottam.
pl mint ebben a mondókában:
mondokak.net/mondokak/15-kis-kis-kiigyo.html
a szkítát is hallottam már szkiítának, neten rákeresve előfordul ez is.
ebbe a mintába illik bele a siíta. alak is.