Segíti-e a sci-fi a tudományos kutatást?
Egy amerikai egyetem kutatói azzal foglalkoznak, hogy kiderítsék, hogyan inspirálja a tudományos kutatást a képzelőerő. Szerintük nagy áttörések akkor születhetnek, ha azok előképei előzőleg már már megjelentek a tudományos-fantasztikus irodalom narratíváiban.
Segíti a science-fiction a tudományos innovációt? – Az arizónai állami egyetem Tudományok és Képzelet Központja (Center for Science and the Imagination; CSI) egyértelműen igenlő választ ad a kérdésre. A furcsa nevű központ munkatársai azt kutatják, hogy a képzeletnek milyen szerepe van a társadalom életét meghatározó nagy tudományos áttörések létrejöttében. Úgy gondolják, hogy nagy dolgokat csak nagy képzelőerő segítségével hajthatunk végre. Éppen ezért az egyik kutatási projektjükben azzal foglalkoznak, hogy tudományos-fantasztikus irodalom mennyiben inspirálta és inspirálja a tudományos kutatásokat. A vállalkozásról a The Week magazin számolt be nemrégiben.
A CSI munkatársai Hieroglifa Projektnek (Project Hieroglyph) nevezték el azt az úttörő vállalkozást, amellyel a mai kor emberének gyenge képzelőerejét próbálják fejleszteni. Hieroglifa címen kiadtak egy scifiantológiát, és létrehoztak egy online közösséget is. Az antológiához készült Innovációéhség című előszóban Neal Stephenson scifiíró, a projekt egyik vezetője körvonalazza a problémát. Azt írja, a régebbi korok tudósainak az volt az ambíciójuk, hogy évtizedes problémákat oldjanak meg, megváltoztassák a környezetet, biztosítsák a középosztály jólétét. A csúcspontja ennek a korszaknak az 1960-as évekre esett, és a szimbolikus jelentőségű eredménye az ember Holdra szállása volt. Az író szerint ma hiányzik ez a fajta szellemiség; ez pedig megakadályozza a mai generációkat abban, hogy igazán nagy tudományos áttöréseket hajtsanak végre.
A probléma egyik okát az antológia szerkesztői abban látják, hogy ma nincsenek olyan elbeszélések, amelyek ilyen nagy tudományos projektekről szólnának. Az emberiség teljesítményének nagy eredményeit – az egyiptomi piramisoktól kezdve a Holdra szállásig – mindig megelőzték az ezekről szóló történetek. „Valakinek el kellett képzelni ezeket a történeteket, és létre kellett hoznia egy narratívát, amely elmeséli ezt a víziót a többieknek” – magyarázza Stephenson. Úgy tűnik tehát, hogy az íróknak létre kell hozniuk egy olyan alternatív, képzeletbeli valóságot, amelyben egy adott áttörés, nagy felfedezés megtörténhet. Ezeknek a történeteknek a hősei szimbólumokká, példaképekké válnak – „hieroglifákká”, ahogy a projekt résztvevői fogalmaznak. Ezek a hősök tehát egyszerű,érthető szimbólumok, amelyeket mindenki ért. A tudományos-fantasztikus irodalom pedig az egyik nagy terepe ezeknek a nagyra törő hősöknek és hősies vállalkozásoknak. Az Hieroglifa antológia éppen ilyen történeteket kíván egybegyűjteni: sosem látott magasságú felhőkarcolókról, radikálisan új közösségi hálókról, a diszlexia génterápiás gyógymódjáról, szén-dioxidot ki nem bocsátó városokról stb.
A szerkesztők hisznek abban, hogy az antológia működik. A sci-fik klasszikusai ugyanis rendre inspiráltak nagy tudományos fölfedezéseket. William Gibson 1982-ben vizionált egy komputerekből álló hálózatot, amit kibertér-nek nevezett el – ma ennek a valóságában élünk. H. G. Wells harminc évvel a Manhattan-tervet megelőzően írt már az atomenergiáról és a nukleáris háborúról. Szilárd Leó, a nukleáris láncreakció fölfedezője ismerte Wellst, és több könyve nagy hatást gyakorolt rá, és inspirálhatta őt a kutatásban. Persze azt nem állíthatjuk, hogy csupán a scifiirodalom olvasása elegendő lett volna a fölfedezéshez – Szilárd Leót természetesen a neutron 1932-es fölfedezése juttatta el végső soron a nukleáris láncreakció fölfedezéséhez. Motiválóerőül pedig az szolgált, hogy úgy képzelte, az emberiségnek egyszer majd úgyis el kell hagyni a Naprendszert – ehhez pedig szükség lesz az atomenergiára.
Látható, hogy a fikció nem elégséges feltétele a nagy tudományos áttörések megszületésének, de szerepe nagy lehet benne. Éppen ezért nagy gond, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom által tárgyalt témák nem sokfélék: vannak divatos területek, ezekről sokféle könyv születik, másokról azonban szinte semmi. A 20. század sci-fijei például nagyrészt az űr meghódításáról szólnak, miközben a tudományos kutatás legizgalmasabban fejlődő területe ma a molekuláris biológia, az agykutatás és a közgazdaságtan. Ezek sokkal nagyobb befolyással vannak a társadalom mai életére, mint az űrprogramok.
Viszont amiben valóban nagy szerepe lehet a sci-finek és a Hieroglifa Projektnek, hogy olyan intellektuális kockázatokat tud vállalni, amit a tudomány soha. A sci-fikben tehát van lehetőség végiggondolni, végigmesélni olyan vállalkozásokat, amelyek nagyon veszélyesek és kudarccal végződnek. Mai szemmel az űrkutatás vagy az atomenergia kutatásának fénykora elképesztően veszélyesnek és felelőtlennek tűnik. Ma nem vállalnánk ilyen kockázatokat; ez pedig visszavetheti a tudomány és a technológia fejlődését. És itt lehet igen kiemelkedő szerepet találni a képzelet és a tudományos-fantasztikus műveknek.
Forrás
"A 20. század sci-fijei például nagyrészt az űr meghódításáról szólnak, miközben a tudományos kutatás legizgalmasabban fejlődő területe ma a molekuláris biológia, az agykutatás és a közgazdaságtan."
Hát nyilván arról szólnak inkább, ami az átlagember számára is megfogható és elképzelhető (így hát nem csoda, ez éppen nem a molekuláris biológia vagy a közgazdaságtan). Persze szólhatnának akármi másról is, ma már talán az a legfontosabb szempont, hogy valami eladható legyen. Főleg azt figyelembe véve, hogy -- mint a cikk is utal rá -- az emberek többségét ma már egyre kevesebb dolog (mondhatnám, szinte semmi) érdekli/izgatja a hétköznapi problémáik megoldásán és a megélhetésükön kívül.