Radioaktív farkasok?
Csernobil paradoxona, hogy egy súlyos környezeti katasztrófa vezethetett a természetes környezet fennmaradásához, sőt, helyreállításához.
A katasztrófa után Csernobil (ukránul Csornobil) környékéről evakuálták az embereket, a területre csak kevesek, külön engedéllyel léphetnek be. Az ukrán-belorusz határon található körzetben található településeket újra elfoglalta a természet: a városok utcáit, épületeit növények nőtték be, és a kedvező körülmények között több állatfaj is elszaporodott. A nagyüzemi mezőgazdaságok öntözőcsatornáit hódok rekesztették el, így a búzamezők helyén ismét mocsarak jelentek meg. A körzetben elszaporodtak a farkasok: egyes vélemények szerint háromszáz farkas is élhet a tiltott zónában. Az ő nyomukba eredtek kutatók és az alábbi film készítői.
A kutatás fő célja volt, hogy felmérjék, valójában hány farkas él a területen, és ezek ott születtek-e, vagy a területen kívülről vándorolnak-e be folyamatosan. A kutatók gps-szel és rádióadóval ellátott nyakörvet erősítettek két farkasra, hogy láthassák, mekkora területet járnak be. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy ugyan a farkasok száma csak száz körül lehet, és sűrűségük sem nagyobb, mint a zónán kívül, de a zónán belül élnek és szaporodnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Timm Suess / CC BY-SA 2.0)
Mivel a területen megélnek a csúcsragadozók is, a kutatók azt állapították meg, hogy a zóna ökoszisztémája remek állapotban van. Igaz, a tartós alacsony sugárzás mellett az átlagosnál gyakrabban fordul elő, hogy valamelyik állat genetikai hibával jön világra, de a teljes populációk egészségesek és erősek.
(Forrás: Wikimedia Commons / calflier001 / CC BY-SA 2.0)
A zónában érdekes kísérletek is folynak: kihalófélben levő fajokat telepítettek be – olyanokat, melyeknek eredeti élőhelye vészesen leszűkült. A zónában ugyan ki vannak téve a sugárzásveszélynek, de legalább háborítatlanul élhetnek. Az egyik legjelentősebb betelepített, veszélyeztetett faj az európai bölény, mely a 20. század elején már csak Belorusszia és Lengyelország bizonyos részein él szabadon. Ma több helyen is előfordul, de kizárólag visszatelepített állományokkal találkozhatunk – ezek egyike a csernobili. A másik jelentős betelepített faj a Przsevalszkij-ló: ez Mongóliában őshonos, de a hatvanas években a szabadon élő populáció kihalt, és csak állatkertekben maradtak példányok. A megmentésükért folyó program keretében telepítettek be példányokat a csernobili zónába, ahol láthatóan jól érzik magukat.
Csernobil egyébként valóságos horgászparadicsommá vált. A folyókban és a mocsarakban hatalmasra nőnek a halak – ne nem a sugárzás miatt, hanem azért, mert az ember nem fogja ki őket. Ha viszont mégis, akkor fogyasztható, ízletes táplálékhoz jut, a vízből ugyanis az az áramlás már rég elvitte a sugárzó szennyeződést, így a vizek a zóna legtisztább részének számítanak.
Csernobil paradoxona, hogy egy súlyos környezeti katasztrófa vezethet a természetes környezet fennmaradásához, sőt, helyreállításához. Szerencsésebb lenne, ha a hasonló jelenségekhez nem lenne szükség tragédiákra.
A végén még kiderül hogy az egész csernobili robbanás a fanatikus környezetvédők műve. Ezzel biztosították a valóban emberi kéz által érintetlen, civilizációtól elszigetelet terület épségét, biztonságát és hosszútávú fejlődését.