0:05
Főoldal | Rénhírek

Az ország „névjegye” a Magyarország térképekben című atlasz

Magyarország térképekben címmel látott napvilágot az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének (MTA FKI) regionális atlaszsorozatának új kiadványa, amely 200 térkép, ábra és 57 táblázat segítségével mutatja be a társadalom egészét foglalkoztató témákat.

MTI | 2011. június 8.

Az ország „névjegyének” nevezett kötetet kedden mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián. A kiadványt Kocsis Károly, az MTA FKI igazgatója, valamint Schweitzer Ferenc professor emeritus, az intézet korábbi igazgatója szerkesztette.

„A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége olyan regionális atlaszsorozat elindítására kérte fel a Földrajztudományi Kutatóintézetet, amely egyesíti az eddig megjelent hon- és szomszédságismereti könyvek és atlaszok erényeit. A sorozat 2005-ben indult az MTA támogatásával, amikor napvilágot látott a magyar és angol nyelven megjelentetett, Délkelet-Európáról szóló kötet, 2008-ban pedig az Ukrajnának szentelt angol nyelvű atlaszt adtuk ki. A rendszerváltás 20., a NATO-csatlakozás 10., illetve az EU-tagság 5. évfordulója tiszteletére jelent meg 2009-ben a Magyarország térképekben angol nyelvű változata, a Hungary in Maps” – ismertette az előzményeket Pálinkás József, az MTA elnöke, aki a Magyarországot és a Kárpát-medencét átfogóan bemutató kötetet mindenekelőtt a döntéshozók figyelmébe ajánlotta.

Kocsis Károly tájékoztatása szerint a kötetben 38 földrajzos, földtanos, geofizikus, meteorológus, botanikus, zoológus, talajtanos, energetikus, közgazdász és egyéb tudományterületet képviselő szerző szerepel. Nekik köszönhetően megismerhető a magyar állam történeti fejlődése, a mai Magyarország, a világban elfoglalt helye, az ország természeti és társadalmi környezete. Az atlasz bemutatja a természeti veszélyeket, az árvízvédelem és a vízgazdálkodás kihívásait, a talajok pusztulását és termékenységét, a természetvédelem helyzetét, a hazai és nemzetközi környezeti konfliktusokat.

„Látható, hogy 1500 éves tapasztalatok alapján a Paksi Atomerőmű földrengésveszély szempontjából az ország egyik legbiztonságosabb helyén épült” – jegyezte meg az MTA FKI igazgatója.

Az atlasz megjelenít olyan aktuális, a társadalom egészét foglalkoztató témákat is, mint a népesedési jellemzők, az etnikum és a vallás, vagy a választói magatartás. Külön fejezetként szerepel a tehetségföldrajz, amely azt szemlélteti, hogy egyes régiók milyen mértékben képesek megtartani talentumaikat.

A kiadványból megismerhetők az urbanizáció trendjei, a piacgazdaságra történt átállás gazdasági és társadalmi problémái, a privatizáció, a külföldi tőke beáramlása és a magyar tőkeexport, az energiaellátás és a villamosenergia-termelés kihívásai, a szolgáltatási ágazatokban megfigyelt növekvő területi koncentráció, a turizmus nemzetközi versenyképessége, és az, hogy a külföldiek „hol akarnak ingatlant vásárolni”.

Kocsis Károly kitért arra is, hogy az elmúlt húsz évben szinte minden ország kiadta új nemzeti atlaszát, amely ugyanúgy a független államok önkifejezését megalapozó jelképnek tekinthető, mint a himnusz, a címer vagy a zászló. Mint mondta, a rendszerváltozáskor megszületett Magyarországnak még nincs ilyen térképes jelképe, amellyel a „XXI. század második évtizedében tükröt tárhatnánk magunk elé”.

„A Magyarország térképekben a jövőbeni magyar nemzeti atlasz előfutára. Készülünk arra, hogy a kormányzat, szembesülve a hiánnyal, megbízást ad az Akadémiának. Ez egy olyan hatalmas nemzeti összefogást igénylő vállalkozás, amelyben az ország csaknem minden térképésze, geográfusa részt vállalna. A nemzeti atlasz egyaránt megjelenne hagyományos, nyomtatott formában, illetve elektronikus változatban” – hangsúlyozta Kocsis Károly.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!