„Országh-os” probléma

A helyesírási hibák kapcsán gyakran azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon a szabályozás értelmes-e. Különösen akkor, ha a szabályzattal maga a kiadója megy szembe.

Érdekes hír érkezett a szerkesztőségbe:

Az Akadémiai Kiadó Országh László emlékére idén harmadik éve rendezi meg a „Legyél Országh-os bajnok!” elnevezésű játékos on-line szótárversenyét. Az Angoltanárok Nemzetközi Egyesületével (IATEFL–Hungary) közösen szervezett megmérettetésen általános iskola felső tagozatos valamint középiskolás diákok és tanáraik vehetnek részt. A játékos verseny egyre növekvő népszerűsége is jól mutatja, hogy igenis szükség van ilyen típusú eseményekre, hiszen szakmai segítséget nyújt a tanárok munkájához, ezzel is támogatva a hazai nyelvoktatást.

A versenyről már 2012-ben és 2013-ban is írtunk, és nekünk sem tűnt fel, hogy a verseny nevében helyesírási hiba van. Sőt, egy kommentelőnk sem jegyezte meg. Márpedig a helyesírási szabályzat egyértelműen nyilatkozik a kérdésről a 163. b) pontjában:

Ha a régies betűre végződő családnevekhez kapcsolódnak ezek a ragok, a régies betűt változatlanul hagyjuk, a rag v-je helyett pedig ennek a név végén ejtett hanghoz idomult mai formáját írjuk: Kossuthtal, Véghgel, Móriczcal, Rátzcal, Babitscsal, Paiszsal; Madáchcsá; stb.

A példából is látható, hogy ilyen esetekben nem írunk kötőjelet. Akkor mi okozhatja a zavart?A 217 a) pont:

Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékokat mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez: guillotine-t, monsieur-nek; Glasgow-ban, Iaşi-nál, Loire-on, Montesquieu-nek, Montreux-ig, Peugeot-t, Rousseau-val, Voltaire-é; stb. – De:  Anjouk.

A -val, -vel és a -vá, -vé rag v-je ilyenkor is az utolsóként kiejtett mássalhangzóhoz hasonul: guillotine-nal; Iaşi-sal, Molière-rel; stb.

Ilyen hibáért fejvesztés jár?
(Forrás: Wikimedia Commons )

Az nem világos, hogy miért kell másként írni a néma betűre végződő neveket attól függően, hogy magyarok vagy idegenek-e. Persze adhatunk olyan magyarázatot, hogy a Kossuth név esetében a h nem „néma”, hanem a th betűkapcsolat (vagy a szabályzat fogalmaival élve: kétjegyű betű – vö. Akh. 12.), de ez történeti érv, mely a mai rendszer szempontjából nézve értelmetlen. Ráadásul a gh esetében nem is alkalmazható, hiszen míg a [t] hangot korábban gyakran mindig a th betűkapcsolat jelölte, addig a gh esetére ez nem igaz. Arról nem is szólva, hogy ha egy másik nyelvben is a th vagy a gh kapcsolat jelöli a [t] vagy a [g] hangot, Persze már az a megfogalmazás is homályos, hogy „szokatlan”: mit jelent ez? Azt, hogy elő nem forduló, vagy azt, hogy ritka? az is „írásrendszerünkben szokatlan együttes”, tehát ott is kötőjelet kellene alkalmazni. Az sem világos, hogy miért kivétel az Anjou, hiszen az [u] jelölésére használt ou betűkapcsolat a magyarban meglehetősen szokatlan. De akárhogy is van, ezek olyan szaktudományos ismeretek, melyeket az egyszerű nyelvhasználótól nem várhatunk el. De ha az elkülönítés következetes is lenne, akkor sem célszerű, hogy alig különböző esetekben más-más írásmódot kell használnunk.

Mi több, a szó írásmódjában találunk még egy hibát. Míg az Országh természetesen tulajdonnév, addig az országhos melléknév – márpedig tulajdonnevek csak főnevek (ill. főnévi alaptagú szócsoportok) lehetnek. A zavart valószínűleg két dolog okozza. Egyrészt, hogy az oktatásban erre különösen az -i képzős helynevekre helyezik a hangsúlyt, más tulajdonnevekre és képzőkre kevésbé. A másik az, hogy ez a szabály sem mindig érvényesül. A 164. szabály kimondja:

De ha a személynév két vagy több elemből áll, akkor megtartjuk az eredeti nagy kezdőbetűket, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt: Széchenyi István-i (elképzelések), Eötvös József-i (iskolareform), Csokonai Vitéz Mihály-os (verselés) stb.

A több elemből álló kapcsolatok nyilván analógiásan hatnak az egy elemből állókra. Ugyanakkor ez a hiba kevésbé tűnik bocsánatosnak, hiszen a szabály egyértelmű, ráadásul indokolt. A zavart valószínűleg az okozta, hogy a hibás kötőjeles írásmód vonzotta magával a nagybetűs írásmódot – és ez az, ami miatt az olvasónak is kevésbé szembetűnő a hiba.

Egy országhos fénykép
(Forrás: ieas.unideb.hu)

Az Akadémiai Kiadó korábban a Magyar Tudományos Akadémia kiadója volt, de ma már az MTA-tól független piaci szereplő. A magyar helyesírás szabályait azonban továbbra is ők adják ki.

Nem csoda, ha az ilyen szabályokat még neves kiadók sem képesek követni, és marketingcéllal hirdetett versenyeik címében is elrontják. Hogyan várhatjuk el akkor, hogy hétköznapi emberek betartsák?

Felmerül a kérdés, hogy vezethetnek-e az ilyen helyesírási hibák félreértésekhez, zavarokhoz. Aligha. Az sem biztos, hogy egyáltalán érdemes szabályozni az írásmódot. legalábbis mindenkire érvényes módon. Persze az más kérdés, ha egyes kiadók, szerkesztőségek a következetesség érdekében úgy döntenek, hogy egy bizonyos formát követnek. Az ilyen bonyolult szabályokat azonban úgysem fogja mindenki betartani, nem fog kialakulni általános gyakorlat – és nincs is szükség rá. A szabály legfeljebb arra jó, hogy hogy azoknak, akik nem a szabálynak meg felelő alakokat használják, az orruk alá lehet dörgölni, hogy „még helyesen írni sem tudnak”.

Kapcsolódó tartalmak:

• Lehet józsefattilás egy irodalomtörténész?
• Eldemszkyzés, orbanizálódás, gyurcsánykodás – a politikusnevek élete
• A márkanév szent!
• A helynevek helyesírásáról
• Mit kell tudnia egy jó helyesírónak?
• Helyesírási kalandozások Julia Robertscel

Hasonló tartalmak:

• A balgaság dicsérete?
• A hivatalos elnevezések esete a helyesírással
• Angol hatás a magyar helyesírásban?
• Címer Kiállítás
• Egy new-yorki találmányi hivatalvezetőről

Hozzászólások (8):