0:05
Főoldal | Rénhírek

Önálló intézetekbe szervezik át a magyar oktatást a kolozsvári BBTE-en

Önálló, a román intézetekkel egyenlő státust és hatáskört élvező intézetekbe fog szerveződni a magyar nyelvű oktatás a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Magyari Tivadar, az egyetem rektorhelyettese, aki egyben a magyar tagozat felelőse.

Edupress | 2011. június 17.

A rektorhelyettes azt követően nyilatkozott, hogy a magyar nyelven több ezer diáknak oktatást biztosító kolozsvári intézményben hónapok óta zajlik az új romániai felsőoktatási törvény alkalmazásához szükséges átszervezés.

Az új oktatási törvény értelmében megszűnnek a jelenlegi tanszékek, és helyüket úgynevezett intézetek veszik át, amelyekből minden karon több is alakul, az oktatás nyelve szerint.

Az újdonság az, hogy a magyar tagozatnak eddig nem voltak meg az önálló szerveződési struktúrái, hiszen a tanszékek nem nyelvi, hanem szakágak szerint különültek el, így a román és a magyar oktatók közös tanszéki tanácsokban voltak.

A 2012-2013-as tanévtől hatályba lépő új felsőoktatási törvény szerint a tanszékek helyét a románul „departament”-nek nevezett egységek veszik át, amit a magyar tagozat „intézet”-nek fordított – magyarázta a rektorhelyettes.

Magyari szerint jelenleg tizenhét karon zajlik magyar nyelvű oktatás, és a kari tanácsok tudomásul vették a magyar oktatóknak azt az igényét, hogy külön intézetet alkossanak. Kivételt képez a biológia kar, ahol részben a román oktatók egymás közötti vitája miatt megbukott az a terv, hogy a magyar oktatók külön intézetet hozzanak létre. Magyari elmondta, hogy sem ő, és reméli, hogy az egyetem rektora sem tekinti lezártnak az ügyet, s a biológia karon is megalakulhat majd a magyar intézet.

Rámutatott: az intézetek nagyobb, erősebb egységek lesznek, mint amilyenek a mostani tanszékek, és nem csak oktatásszervezési önállóságuk, hanem gazdálkodási, költségvetési, külkapcsolati és bizonyos fokú kutatáspolitikai önállóságuk is lesz. Egy karon általában két román, egy magyar, s esetleg egy német intézet alakul meg.

Az egyetem szervezeti átalakítása várhatóan januárban zárul le, amikor vezetőséget választ az egyetem az új oktatási törvény rendelkezései szerint. A rektorhelyettes hozzátette, hogy napirenden maradt az önálló magyar karok igénye is. Rámutatott: az eddigi tárgyalásokon az önálló magyar karok ügye még nem került előtérbe, ez várhatóan akkor fog megtörténni, amikor az egyetem átalakításával kari szintre jutnak.

Magyari hozzátette, hogy ugyanakkor csak visszafogottan derűlátó, hiszen még nem tisztázódtak a költségvetési-gazdálkodási vonzatok, s időközben a magyar tagozat felaprózódott. Emiatt változatlan finanszírozási körülmények között az új magyar intézetek nehezen fognak boldogulni – magyarázta a rektorhelyettes.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!