0:05
Főoldal | Rénhírek

Nyelvtanulással a békéért

„Ha ismerni fogjuk egymás nyelvét, hidat verhetünk és megérthetjük, hogy egyenlők vagyunk, ugyanazokról az ügyekről beszélünk és ugyanolyanok a hobbijaink.”

MTI | 2015. november 1.

Az izraeli parlament első olvasásban egyhangúlag elfogadta szerdán azt a törvényjavaslatot, amely szerint a gyerekeknek már első osztálytól tanulniuk kell majd az izraeli héber nyelvű iskolákban az arab nyelvet, az arab iskolákban pedig a héber nyelvet – jelentette a Máárív című újság honlapja.

Az indítványt együtt nyújtotta be négy képviselő: a kormányzó jobbközép Likud párttól Oren Hazan, a közös arab listát képviselő Hanin Zuábi, a balliberális Merec párt színeiben politizáló Iszavi Fridzs, és a balközép Cionista Párt egyik képviselője, Éjál Ben Rúven.

A plénumon jelen lévők – az összes képviselő mintegy fele – egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el javaslatot. Hazan örömét fejezte ki a lapnak, hogy minden frakció támogatta az új törvényt. „Éppen ebben az órában, amikor a terrorhullám nem szűnik, tettekkel kell erősíteni az együttélést” – mondta a képviselő.

„A nyelvtudás valódi hidat épít az országban élő népek közé” – hangsúlyozta. „Ha ismerni fogjuk egymás nyelvét, hidat verhetünk és megérthetjük, hogy egyenlők vagyunk, ugyanazokról az ügyekről beszélünk és ugyanolyanok a hobbijaink” – tette hozzá a likudos képviselő. Az indítvány a parlamenti szabályok szerint a továbbiakban egy bizottsághoz kerül, majd törvényerőre emeléséhez második és végső, harmadik olvasásban is szavaznak róla az izraeli honatyák.

A héberül tanító zsidó iskolákban eddig is oktatták a gyerekeket arabul, de csak a felsőbb osztályoktól. A középiskolákban a gyerekek jelentős része abbahagyja az arab nyelv tanulását, mivel akkortól az már nem kötelező.

Az Izraelben élő arabok jelenleg a népesség 17,5 százalékát alkotják, ők az 1948-ban, Izrael megalakulásakor az ország területén maradt arab lakosság leszármazottai. „Ez a törvényjavaslat a fényt jelenti az alagút végén éppen az elítélendő rasszizmus és a polarizálódás jelenségei közepette” – vélekedett Éjál Ben Rúven. Hanin Zuábi szerint a törvény a kölcsönös tiszteletet alapozza meg.

A telepeseket támogató jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű pártot képviselő Moti Jogev arra hivatkozva ellenezte a javaslatot, hogy a gyerekeknek nehéz lesz befogadni a tananyagot a tanórák korlátozott száma miatt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!