Új úton tekints előbb körbe!
Bölcsészhallgató koromban kevéssé zavartak az idegen szavak. Megvettem a Bakost (Idegen szavak szótára marxista magyarázatokkal), de ha mélyen nézek sznob lelkembe, nem azért, hogy meg tudjam fejteni az elém kerülő szövegek rejtélyeit, hanem sokkal inkább azért, hogy kellő eleganciával és tudós stílusban legyek képes megcsillanni. Hát nem tök jó olyanokat mondani, hogy kvirt vagy poliszindeton? Persze, azért tudtam, hogy ez nem egészen jó dolog, bár akkor, mivel még bőven tartott az átkos, nem számított a nemzeti szellem elleni bűntettnek, de, mint boldog emlékezetű professzorom mondta volt (hah!), a nyelvújítás a reformkor óta szociokulturális hagyomány.
A magyarítás egyik hatása, melyet Kosztolányi is előszeretettel emlegetett, hogy a magyar nyelv távolodott Európától. A színház Európában mindenütt a teátrumra hajaz. Bár mi is értjük ezt a szót, és vannak leszármazottai is (pl. teátrális), de a köznyelvben a nemzetközi szó már igen gyengén érvényesül. A zene kicsit szerencsésebben alakult, hiszen a muzsika talán kicsit közelebb áll a mindennapok emberéhez. Ez a jelenség később nagy dilemmává vált a nyelvművelés számára: mi jobb, különbözni (ami elválaszt), vagy hasonlítani (ami összekapcsol).
(Forrás: Wikimedia commons)
A nyelvújító buzgalom hatása nem mondható egyértelműen pozitívnak. Eötvös József írta fiának, Eötvös Lorándnak (1870) : „Alig képzelhetek nagyobb oktalanságot annál, hogy a sok akadályokhoz, melyekkel a tudomány mezején küzdünk, még eggyel többet állítsunk fel; és senki nem fogja tagadni, hogy a magyar terminológia csakugyan nagy akadály. Magamon tapasztalom, hogy míg legalább népszerűen írt természettudományi könyveket minden nyelven írtak, csak éppen a magyarokat nem használhatom. Azok, kik a tudományokat magyarul tanulják, az ellenkező bajban szenvednek, s így ez is emeli a kínai falat, mely a nyugottól elválaszt, s melynek, fájdalom, nem azon oldalán állunk, hol sok tudomány található. – Újabb időkben (s ebben egy kis érdemem van) az emberek kissé józanodni kezdenek, és a purizmus Don Quijote-jai is felhagynak fanatizmusokkal, míg azonban a természettudományi irodalom Szabó Józsefék és consortesei kezében marad, addig a bajon gyökeresen segíteni nem lehet. Az irodalom ferdeségeit csak írók hozhatják helyre, s reménylem, ha ti, fiatalemberek a munkához fogtok, a régi akadémikusok csak mint makulatúra fognak használni.” (Kiemelés tőlem – K.Á.)
Hiába reménykedett a báró, a szociokulturális hagyomány a magyar értelmiség körében nemzeti kötelességgé tette a vadászatot az idegen szavakra, és az ötletelést a helyettesítésükre. A múlt század 30-as éveiben a Pesti Hírlap indított nyelvművelő mozgalmat, melynek a vezére Kosztolányi Dezső lett. Érdekes, hogy Kosztolányi és a nyelvtudós Gombocz levelezése ugyanarra a következtetésre jutott, mint Eötvös: a nyelvművelés az írók dolga. Nem véletlen, hogy az a típusú nyelvművelés, amelyet Kosztolányiék folytattak, napjainkban ismét felszínre került. Eddig is létezett, de inkább búvópatakként, viszont korunknak a két háború közötti időszak iránti nosztalgiája, törvényszerűen felerősítette a purista törekvéseket. Az e-nyelv.hu portálról elérhető www.szomagyarito.hu című weblap kifejezett célja, hogy fórumot adjon az erre vágyóknak, hogy magyar változatokat javasolhassanak idegen szavak helyettesítésére (helyenként, mint látni fogjuk nem is magyar, hanem másik idegen szót). NB – Huszár Ágnes kérdezte a Galamus portálon megjelent cikkében, hogy „Kik azok a nyelvújítók, akiket Schmitt Pál megkérdezett?” , mármintaz innováció-t helyettesíteni rendelt újítmányozás szó ügyben.
A www.szomagyarito.hu szabályai elvárható módon óvják levelezőket a szélsőségességtől: „Természetes folyamatnak tartjuk egy nyelvbe idegen szavak, kifejezések érkezését! Nem üldözzük az idegen szavakat! De ugyanolyan természetes folyamatnak tartjuk egy nyelv önvédelmét, sajátos jellegének, például sajátos szótöveinek megőrzését, a belőlük való szógyarapítást, általában az anyanyelvi alkotókészség szorgalmazását.” Felvetődik azonban a kérdés, a nyelv önvédelmének tekinthető-e az, amikor ismeretlen felkészültségű levelezők küldenek be irtandónak vélt szavakat helyettesítő megoldásokkal.
A www.szomagyarito.hu-val való megismerkedés után, háromszor is nemet kell mondani az előző kérdésre.
-
Eleve vitatható, hogy alkalmas módszere-e a nyelvújításnak a szótáras magyarítás. Nem kell feltétlenül nyelvésznek lenni ahhoz, hogy valaki belássa, a nyelv nem szótárakban, hanem szövegekben létezik. Magyarítani, már ha muszáj, szövegeket lehet. A szavaknak ritkán van egyetlen, egyedi jelentése, nyelvészeti műszóval mondva szerint a szótári elemek jellemzője a poliszémia, ami nem is annyira több jelentés, inkább arra világít rá, hogy, a jelentés nem pontszerű, inkább olyan, mint egy fénynyaláb. Például, az innováció szó, melynek magyar változata után érdeklődött az elnök, az, a Magyar Értelmező kéziszótárban, három, némiképp eltérő jelentéssel szerepel. (Tényleg, úgy tűnik Schmitt Pálnak ez a mű nincs meg, mert talán célszerűbb lett volna először az értelmező szótárat megnézni, mint „nyelvújítókat” keresni.) Most keményen törhetjük a fejünket azon, hogy az „újítmány” bevezetését vajon mind a három, korábban szótárazott jelentés helyett javasolják, vagy csak egyikre közülük.
Ezzel kapcsolatban arra is figyelni kell, hogy a szavak sosem magányosak, hanem mindig tagjai valamilyen rendszernek, hálózatnak. A szóban forgó innováció szoros kapcsolatban áll az innovatív, innovativitás szavakkal. Velük mi lesz, ha az „újítmány” kerül az innováció helyére? Újítmányozás?
-
A másik nagy gond, hogy a www.szomagyarito.hu, szó, ami szó, ápolatlan fórum. Ugyan a szómagyarítás szabályai mint már említettem, önmagukban elfogadhatók, azonban a beküldött javaslatokat szakmailag senki nem értékeli. Szavazás van róluk. Az, hogy egy adott kör számára melyik javaslat a legrokonszenvesebb, semmit nem jelent. Mint profi „szómagyarító” (szakkönyvkiadó vagyok, az idegen nyelvből történő fordítás során elkerülhetetlen magyar megfelelők keresése idegen terminusokhoz), tapasztalatból állítom, nem lehet előre tudni, hogy egy helyettesítési javaslat megmarad-e, s ha igen, ha nem, miért. (Példának okáért, a számítógép, az egér vitathatatlanul megmagyarosodott, a merevlemez él az idegen változatok mellett, de a www.szomagyarito.hu favoritja, a pendrive csak nem lel magyar helyettesre!) Ezért aztán egy sor nyelvi képtelenség jelenik meg, melyeknek vagy nincs esélye az elterjedésre, vagy éppenséggel veszélyes.
A szómagyarítások ápolatlanságát jó néhány olyan javaslat illusztrálja, amelyeket egyszerűen nem lehet komolyan venni. Például, reménytelennek ítélem, hogy a politikus helyett elterjedjen a helyész vagy a szakász. A módszer csődjének tartom az internet leváltását az „információs szupersztráda” kifejezéssel (egy idegen helyett három idegen, ráadásul egy semleges és elfogadott szó helyett fellengzős, irodalmias kifejezést javasolnak), és egyértelmű tévedésnek, a lap elveivel ellenkezőnek ítélem a menedzser–intéző megfeleltetést.
Mindezek a javaslatok nem születtek volna meg, ha a magyarítást nem elszigetelt szavakkal próbálnák megvalósítani, hanem mindig szövegekben keresnék az újdonságok létjogosultságát..
-
A harmadik kétely visszavezet a tojáshoz. Fel kell tenni a kérdést, ab ovo szükséges-e az akaratlagos (értsd: voluntarista) magyarítás erőltetése. Vajon nem dolgozza-e ki a nyelv magából – magától is – a befogadhatatlan idegen elemeket?
Ezzel kapcsolatban kéretik odafigyelni a „befogadhatatlan” jelzőre. Tudomásul kell venni ugyanis, hogy a magyar műveltség második anyanyelve történetileg a latin. A latinos alakú szavakat nyelvünk másképp kezeli, könnyebben befogadja, mint a másfajtákat, megfigyelhető, hogy sok esetben a „magyarítás” valójában latinizálás. (Ez főképp akkor működik, ha az átvenni kívánt szó a forrásnyelvben latin jövevény.)
Igencsak elterjed szó napjainkban és már nemcsak szűken a szakmámban a digitális. Bár ennek van úgymond hivatalos magyar megfelelője, a számjegyes, de ez, különösen szerkezetekben, nem terjedt el. Ki értené, ha számjegyes távolbalátót, hőmérőt vagy órát kínálnának neki a boltban? Gyerekkoromban is ismeretem már a digitális szót, bár inkább [digitálisz]-nak ejtve, úgy tudtam, ez a gyöngyvirág gyökeréből nyerhető hatóanyag, szívgyógyszer. Később, számítástechnikai tanulmányaim során találkoztam vele ismét, immár ezzel, a ’számjegyes’ jelentéssel. Igen ám, de nem latin, hanem angol jövevényszóként, és tudva, hogy ez angolul digital (ejtsd [didzsitel]), ami ráadásul márkanévként is elterjedt. Mégis digitális lett belőle. Latinizáltuk, így lett magyar.
Rátérve a mondandóm forrását képező szóra és eseményre, azt állítom, hogy az újítmány alak választása az innováció helyére sok sebből vérzik, melyek sorában elegendően halálos maga a -mány/-mény képző. Az értelmező kéziszótár szerint ez a képző főként igéből hoz létre főnevet, ennek során három jelentésárnyalata van: 1. A cselekvés, folyamat létrehozta tárgy megnevezése, 2. Tárgy megnevezése, annak alapján, hogy mit tesznek vele, 3. Dolog megnevezése helyzete, szerepe alapján. Ha az újítmány szó helyét keressük ebben a rendszerben, leginkább az első jelentésre gondolhatunk: az az újítmány, ami pl. kutatás-fejlesztés során új dologként létrejön.
Maradjunk az Értelmező kéziszótárnál, és nézzük meg, mit ad az innovációra! 1. Megújulási, átalakulási folyamat. 2. Új módszerek kifejlesztése és alkalmazása: újítás. 3. Új termék bevezetése az áruforgalomba. Nézetem szerint az első jelentés (folyamat) a legáltalánosabb, és a szótár szerkesztője is bizonyára emiatt tette az első helyre. Ez a jelentés a -mány/-mény képzővel semmiképp nem hozható létre, hiszen az tipikusan a folyamat eredményét hívatott jelenteni, nem magát a folyamatot. A második jelentés esetén felesleges új magyar szót keresni, maga a szótár is megadja, ez az újítás. A harmadik jelentés pedig esetleges, én pl. a magam részéről nem sűrűn találkozom vele.
Vegyük hozzá még egy 1961-ben megjelent nagy magyar nyelvtan (A mai magyar nyelv rendszere, Leíró nyelvtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961, I/377. oldal) megállapítását: „egyik-másik (főleg beszélt nyelvi) származék alkalmi jellegű és tréfás, illetőleg elítélő, gúnyos színezetű: iromány, agyszülemény. Így meggondolandó, hogy szabad-e semleges hangulatú szövegben új szót létrehozni vele: általános vélemény szerint ez a képző nemcsak gunyoros, hanem rendkívül avult, régimódi is.
Ha böngészünk a www.szomagyarito.hu-n, különös, -mány/-mény képzős szavakat találunk:
-
parancsolmány (ukáz) ,
-
permény (spray – ez csak hangalaki hasonlóság, mivel per ige nincs, a permény nem tekinthető képzett szónak),
-
képzelmény (fikció),
-
társulmány (trupp),
-
világarcmány, vilismarcmány (gravatar).
Mint látható, hogy ennek a lapnak a közönsége szereti ezt a képzőt, azzal együtt, hogy jelentésével és használatával nincs teljesen tisztában. Egyébként, úgy tűnik, ez a környezet a forrása a számítógépes szövegkörnyezetben felelevenített csatolmány szónak, mely a maga idejében alulmaradt a kortárs melléklettel szemben (utóbbi tökéletesen megfelel az e-levelekhez hozzáfűzött szövegek, képek stb. megnevezésére), továbbá a viszonylag újnak tekinthető, és részben szintén számítógépes környezetben használt kiosztmánynak is. Ez a szó, mivel egyértelműen az utóbbi évek terméke, bizonyíthatná, hogy képzőnk még él, produktív. A produktivitásban az is benne van, hogy a jelentése megjósolható -- azaz a kiosztmány akkor bizonyítaná a -mány/-mény produktivitását, ha minden kiosztott dologra használhatnánk (de tudtommal ez csak a handout magyar neve). Ami még feltűnő: roppant ritka, amikor a képző igekötős igéhez járul, ami szintén mesterkéltségére utal.
A -mány/-mény képző mai eseti használata azt mutatja, hogy a nyelvalkalmazók már nem emlékeznek teljesen a képző jelentésére, és inkább a furcsa, groteszk hatását használják alkalmazása során, nem a történetileg kialakult funkcióját. Erre utal például egy, a facebookon kapott példa: van, aki az undormány szót kedveli (vegyük észre, hogy itt a -mány képző nem igéhez kapcsolódott).
Nézetem szerint a www.szomagyarito.hu – alapvetően játék. Mint ilyen, egy rossz szavunk sem lehet rá. De komolyan venni nem tanácsos. Szavakat teremteni csak alapos műveltséggel, megfontoltsággal és jelentős tárgyismerettel lehet. Ez awww.szomagyarito.hu-n nem követelmény, ott az érték egyetlen mércéje az ízlés rokonszenve. Nem baj ez, ha zárt kör játssza. Ha azonban az államelnök foglal állást erre hivatkozva, az veszélyes. Az államelnök szava messze hangzik. Különösen ezért nagy a www.szomagyarito.hu gazdáinak a felelőssége, nekik kellene lenni az elsőknek, akik figyelmeztetik az elnököt, hogy ez nem komoly, hogy a náluk megjelenő javaslat alapján nem szabad azt állítani, hogy az innováció szónak van magyar megfelelője, ráadásul hogy ez az egyetlen magyar megfelelője. Nekik kellett volna figyelmeztetniük, hogy az a megoldás, melyre az Elnök úr hivatkozik, szakmailag védhetetlen.
A szerző orosz-magyar szakos tanár, egyetemi oktató, számítógépes rendszerszervező. A SZAK Kiadó főszerkesztő-ügyvezetője, az egykori Számalk és Múzsák kiadók vezetője, az Index Magyarulez fórumának egyik alapítója és állandó résztvevője.
PhD-munkáját Szöveg a digitális térben címmel írta.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (24):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
"Analizáljuk a kémiai szubsztitúciós és eliminációs reakciók termodinamikai effektusainak az eventuális problémáit." Ez most egy magyar mondat lenne? :)
@arafuraferi: "belesimult a nyelvbe egy magyar szó" helyett "belesimult a nyelvbe egy idegen szó"
@ibn_battuta: A coaching, a benchmarking tökéletesen haszontalan divattevékenységek, amelyek csak a folyamatos "növekedés" (ami nem mehet a végtelenségig) termékei, valószínűnek tartom, hogy idővel nem lesznek ilyenek, így ezek a szavak is kikopnak majd hamar. Amiatt lenne érdemes magyarítani, hogy ne szokjuk meg a közvetlen átvételt. A HR elég undormány szó (rövidítés), és önmagában ez a munkakör is értelmetlen, előbb-utóbb a cégek rájönnek, hogy jobb, ha hozzáértők és jobb ha hozzáértés alapján válogatnak munkaerőt. Amíg ki nem kopik a nyelvből, addig javaslom helyette a már csak történelmi vonatkozásban használt "rabszolga-kereskedő" kifejezést.:-) A pendrive-ra van ugyan szó, mégpedig "tollmeghajtó", de ez elég hülyén hangzik. Mivel pendrive-ra adatot töltünk át, ezért lehetne "töltőtoll", azt már úgyse nagyon használjuk.:-)
A tendencia valóban létezik, mármint, hogy angol jövevényszóözön árasztja el a nyelvünket, ezért fontos lenne a nyelvújítás-nyelvművelés, mert ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor tényleg egy keveréknyelv lesz 10 év múlva a végeredmény, ami nem lesz szép hangzású, mert a magyar és az angol sehogy se passzol össze (még egy törökös pidzsin nyelv hagyján lenne). Ha teljesen megszokjuk a közvetlen átvételt, már olyan szavakat is angolul fogunk mondani, amire van szép magyar szó. A tárgyak neveinek átvételével nincs is annyira gond, a legkárosabb a nyelvünkre szerintem a fogalmak átvétele, hiszen azokra szinte mindig lehetne magyar szót találni. Károsnak tartom azt is, hogy terjed az angolos helyesírás; nem vesszük a fáradtságot magyar kiejtés szerint leírni a jövevényszavakat, így oda jutunk majd, hogy a logikus hangjelölő írásunk megváltozik, és A-t írunk majd, holott B-t mondunk.:-) Nem tartom károsnak, sőt, kifejezetten hasznosnak találom, ha olyan szavakat nem magyarítunk, ami egy másik tájra jellemző. Például helyesebb a nálunk nem élő élőlényeket egy olyan nyelvből átvenni, ami ott elterjedt, ahol az adott élőlény, mivel így segítjük a kihaló nyelvek szókészletének megőrzését is. Egyébként az angol sokszor ezt csinálja (mi pedig ugye az angolból veszünk át szinte már minden új szót), bár van, hogy összekeverednek a dolgok, és az adott nyelven nem azt jelenti a szó, mint amire használják. Régen szerintem sokkal jobban ment a szóátvétel, sokkal jobban belesimult a nyelvbe egy magyar szó, mivel az átvétel lassabb volt, nem a médián keresztül történt, hanem a szomszéd csoportok terjesztették. Ezért lenne fontos a nyelvművelés, amitől itt frászt kapnak egyesek.:-)
Meg nem érthetem, hogy schmitt pál miért érez kényszeres késztetést "magyarizálni", amikor alapvető "magyarságokkal" nincs tisztában. Így csak undormány lesz belőle.
A valódi érdekessége az egésznek egyrészt az, hogy 2 nyelv között nem lehet azzal a logikával fordítani, hogy egy szó egy másik szót jelent, másrészt meg az, hogy egy szó önmagában nem "áll meg", nem igazán van értelme, kizárólag (szöveg)környezetben. Környezet a szituáció is: ha egy állni tanuló kisgyereknek mondjuk biztatásként, hogy "állj", az az egyenesen álló helyzetre vonatkozik, viszont ha piros lámpánál mondjuk, akkor azt jelenti, hogy "ne menj tovább", vagy ha veszélyes munkafolyamatnál, akkor azt, hogy "ne csináld tovább", tehát ennek az egyszerű szónak sincs "önmagában" jelentése. A nyelvi elemek építik föl a közlés összjelentését, de ezt különböző nyelvek teljesen különbözőképpen osztják föl, az összjelentés felépítésébe "belead" a kontextus is. Vagyis egy szónak csak adott kontextusban van adott jelentése, ami COM+contextus. Pl. mit jelent a "bay"? A "keep my anger at bay" és a "docking bay" kifejezésekben kell hogy legyen olyan jelentésdarab, ami azonos, ezt teszi bele a "bay". A "bay" COM-ja kb. olyasmi, hogy "minden oldalról zárt, de adott irányból be/kijárható". A "kordában tartás" ezt tartalmazza, mivel amit az ember kordában tart, azt bezárva tartja, de bármikor kiengedheti. A "docking bay"-be egy irányból lehet bemenni, a többi oldalról körbe van zárva.
Újabb terjengős példa volt, de ezzel arra akarok rávilágítani, hogy ha a közlést le tudjuk bontani COM-ok sorozatára, akkor abból a közlés a célnyelven felépíthető aszerint, ahogy a célnyelv "felosztja" a világot a saját elemei, szerkezete szerint, és EZ a fordítás lényege.
@Mr.Anderson: Az a probléma ezzel a "jelentésmag'-gal, hogy avlójában nem a jelentés magja. Ha ugyanis a szónak tényleg ez lenen a lényegi jelentése, akkor minden dolgot, ami ide-oda jár, shuttle-nak hívhatnánk. Persze az valószínűleg igaz, hogy képletesen hívhatjuk is így, adott szövegkörnyezetben akár még frappáns szókép is lehet, de nem minden ide-oda járó dologra ez a bevett kifejezés. (Pl. a sapka szó is sokféle fedőt jelenthet – szelepsapka, hósapka stb – de nem beszélhetünk a fazék vagy a befőttesüveg sapkájáról).
A szavak különböző jelentései valóban úgy alakulnak ki, hogy új dolgokat elnevezhetünk annak alapján, hogy azok valamilyen szempontból hasonlítanak egy másik dologra, és akkor annak a nevét "átvisszük" az új dologra.(Az "új" nem feltétlenül jelenti, hogy eddig nem volt rá szó.) De nem biztos, hogy ez az átvitel mindig azonos tulajdonság alapján történik. Amikor mégis, akkor érezzük úgy, hogy a jelentésnek lenne valamilyen elvontabb "magja".
@Mr.Anderson: Ez egy nagyon érdekes probléma. Szerintem az indoeurópai alapnyelv szavainak jelentése is efféle körülíró jellegű volt, vagyis csak jelentésmaggal rendelkezett, ezért van az, hogy a mai különböző nyelvekben ezerféle dolgot jelenthet ugyanaz a tő.
@AdamK: Fordítani alapvetően szótár nélkül lehet, bár az egynyelvű közel jár a "megoldáshoz", de még az sem irányítja a figyelmet a "COM" (Core Of Meaning)-ra, amin eddigi tapasztalataim szerint minden fordítás alapul (kéne, hogy alapuljon).
Egy példa: a "shuttle"-ról az embernek manapság leginkább az űrrepülő jut eszébe, de eredetileg vetélőt jelent. Jelenthet még kompot, reptéri buszt, de a videomagnókon levő rugós gyűrű is shuttle, amivel az előre-visszapörgetés vezérelhető. A napnál világosabb a közös jelentésmag: a repülő vetélő "elrepül" a szövőszék egyik oldalára, majd visszajön, vagyis a közös pont: elindul és mindig visszajön (rendszeresen). Ezt a magot tartalmazza az összes jelentése: az űrrepülő többször használatos, felmegy és visszajön, a komp oda-vissza jár, a reptéri busz (shuttle bus) szintén, a rugós vezérlőgyűrű is mindig visszatér középállásba.
Jó terjengős példa, de még nem találtam olyan egynyelvű szótárt, ami konkrétan erre a dologra felhívná a figyelmet, pedig enélkül nemigen képzelhető el értelmes fordítás.
@Mr.Anderson: "A cikkben az innovációra akarnak kb. ráerőltetni egy magyarított szót, és nem veszik észre, hogy az "újítás" nem használható minden olyan szövegkörnyezetben, amiben az "innováció" "
Nem a cikkben próbálják ráerőltetni, hanem SP államelnök tett erre kísérletet. Nem az újítás szó a kifogás tárgya, hanem az újítmány. A cikk azt állítja, hogy az innováció szó több jelentése közül az egyik a régebben meghonosodott 'újítás' = az innováció 2. jelentése. Így a fenti bírálat a cikket nem érinti, hanem azzaz egybecseng.
@Mr.Anderson: Sokak szerint fordítani alapvetően egynyelvű forrásnyelvi szótárral lehet.
@Mr.Anderson: "Ha kell, akkor egy szót/kifejezést két mondatban írok le, mert egyszerűen nincs rá magyar szakkifejezés, de olyan is van, amikor egy teljes mondat két magyar szóval átadható." Az explicitáció vagy körülírás sokat vitatott, de elkerülhetetlen fordítói eljárás. Támogatása vagy kerülése tulajdonképpen attól függ, hogy az adott fogalom mennyiszer ismétlődik. Ritkán használatos fogalmak esetében bizonyára nincs értelme a szógyártással fáradni. Más oldalról, a gyakran előforduló fogalmak esetében a nyelv úgyis megtalálja a rövid terminust: vagy átveszik az eredetit, vagy tükörfordítást alkalmaznak, de az sem példa nélküli, hogy eredeti magyar terminus terjed el (vö. @ at (ang.), собачка (or), kukac (magy)).
@qsoe: Úgy gondolom, hogy a Wikipedia elég veszélyes eszköz. Ugyanakkor a Google, de akár más keresőprogramok is alkalmasak egyes szavak, kifejezések szöveg-előfordulásainak megkeresésére.
@ibn_battuta: írja: "A cikkből úgy tűnik ki, mintha a szerzőnek fájna, hogy a magyarban kevés friss idegen szó van. " Kíváncsi lennék, miből vonja le ezt a következtetést a hozzászóló. Lehet, hogy nem velem, hanem Eötvös Józseffel vitatkozik.
A nyelvújítási mozgalom szükségességét egyáltalán nem érzem, sőt, minden ilyesmit veszélyesnek tertok. Különösen akkor, ha a nyelvújítás elszakad a szövegtől: határozottan ellenzem a szövegkörnyezetet elhagyó, szótárszerű nyelvújítástól.
@tenegri: Ez esetben viszont az a kérdés, hogy a megrendelő – mivel feltételezem, hogy ez általában az a cég, aki forgalmazza az adott terméket, így feltehetően rendelkezik némi szakértelemmel vele kapcsolatban – nem nézi át a fordításokat, hogy egyáltalán értelmesek-e, mielőtt a neve alatt kiadja a kezéből? Senki nem lektorálja ezeknek a műszaki cikkeknek a magyar nyelvű leírását vagy menüjét? Mert számomra ez valahogy hihetetlen. Persze lehet, hogy túl naiv vagyok... :)
@El Mexicano: Az előbb leírt GPS-es példa teljesen tipikus sajnos - egyáltalán nem mindig a fordító a hibás a rossz fordításban, hisz egy szöveg értelmes és főleg jól sikerült lefordításához rengeteg járulékos információra szükség van a puszta szöveg mellett (s minél rövidebb a szöveg, arányosan annál több egyéb információ kell). Az, hogy a fordítandó kifejezésekről, sőt sokszor csupán szavakról csak egy listát kap a fordító minden további információ nélkül, teljesen mindennapos. Hasonlóan fordítják sokszor pl. a szoftverekben megjelenő szövegeket is, hasonlóan rossz végeredménnyel. Pl. képzeljünk el egy "Get" vagy "Put" felirató gombot egy angol nyelvű programban (gyorsan belekukkantva az Encarta szótára 25 és 17 jelentést sorol fel, ami persze nem az elképzelhető összes) - elég nagy esély lesz a méretes mellényúlásra, ha csak ennyi információ alapján kell lefordítania a fordítónak, nem tudva, hogy milyen jellegű program milyen funkcióját jelöli, mi minden látszik a képernyőn közben, stb. Ezt a listakészítést megkönnyíti, hogy a szoftverek sokszor eleve egy külön listában tárolják a megjelenítendő feliratokat, hogy egy helyre legyenek összegyűjtve, ne ezer helyen kelljen módosítani, ha átírják őket. Hátrány viszont, hogy egy, az eredeti nyelven többjelentésű szó vagy kifejezés csak egyszer fordul elő a szöveglistában, de több eltérő helyen is használják, természetesen eltérő értelemben. Így pedig még a környezet ismeretében is nehéz lesz jól lefordítani, ha a célnyelvben nincs egyetlen megfelelője a két (vagy több) jelentésnek. És vannak még a szoftverfordításoknak egyéb buktatói is. A másik, ami bármilyen jellegű fordításnál szintén bosszantó tud lenni az, ha a fordítanivalót a gyorsabb elkészülés érdekében felosztják több fordító között, de nem foglalkoznak az egységesítéssel, senki nem ad előzetes instrukciókat, nem határozzák meg, hogy a gyakori és fontos kifejezéseket milyen egységes módon kell lefordítani, s utólag sem nézik össze a szövegeket. Így a fordítók egyenként hiába végeznek jó munkát, ha a szöveg egésze végül nagyon is trehány lesz. A lényeg, hogy egy jó fordításhoz több oldal értelmes és hatékony közreműködése kell, s bármelyik hiányzik, az eredmény máris veszélybe kerül.