0:05
Főoldal | Rénhírek

Nyelv vagy nyelvjárás?

Vita, sőt, veszekedés tárgya is lehet, hogy két nyelvváltozat ugyanazon nyelvnek a nyelvjárása, vagy két külön nyelv. Ahelyett azonban, hogy azt vizsgálnánk, nyelv-e egy változat, érdemes azt megvizsgálni, hogy milyen alapon tekinthetünk egy változatot nyelvnek. Ez azonban furcsa eredményt is hozhat: kiderülhet, hogy probléma nélkül beszélünk olyan nyelvről, mely semmilyen kritérium alapján nem tekinthető nyelvnek.

Fejes László | 2012. augusztus 27.

Ha laikusok nyelvésszel találkoznak, gyakran tesznek fel bizonyos kérdéseket, melyek régóta izgatják őket. Az egyik ilyen kérdéstípus arra vonatkozik, hogy ez vagy az a nyelv tényleg nyelv-e, vagy inkább csak egy másik nyelv nyelvjárása. Az igazság az, hogy erre a kérdésre igazi nyelvészeti választ nem lehet adni, az ilyen kérdéseket a szoros értelemben vett nyelvészek (tehát akik nyelvtant írnak vagy nyelvtörténettel foglalkoznak), nem is vizsgálnak: a nyelvészeti munka során teljesen érdektelen, hogy a vizsgált nyelvváltozatot nyelvnek vagy nyelvjárásnak (ill. nyelveknek vagy nyelvjárásoknak) tekintjük-e. Ugyanakkor a kérdés fontos lehet a nyelvszociológusok számára, hiszen ők éppen az emberek nyelvhez való viszonyát vizsgálják, és számukra nem mindegy, hogy a társadalom mit tekint nyelvnek, és mit nem. Számukra viszont az is érdekes, hogy milyen alapon tekinthetünk valamit nyelvnek – éppen ezért ehhez külön terminusrendszert dolgoztak ki.

A legismertebb ilyen szakkifejezés-csoport Heinz Kloss német nyelvszociológustól származik, aki 1967-ben az Anthropological Linguistics (Antropológiai Nyelvészet) című folyóiratban megjelentette Abstand languages and Ausbau languages című cikkét. A címben rögtön szerepel is a két legfontosabb fogalom – akik pedig kicsit is járatosak a nyelvekben, rögtön fel is fedezik, hogy e terminusok német eredetűek, és az angol szövegben is németül szerepelnek. De mit is jelentenek?

Az abstand-nyelv

Az abstand-nyelv (németül Abstandsprache), nehezen fordítható magyarra, már csak azért is, mert szó szerint köznyelv lenne, ez viszont egészen más értelemben használatos. Talán szerencsésebb lenne a résnyelv fordítás, de ez azt sugallná, hogy maga nyelv a rés, holott nem erről van szó. Olyan nyelvváltozatok összességét hívja Kloss abstand-nyelvnek, mely élesen elkülönül más nyelvektől, azaz amin kívül nem esnek már olyan nyelvváltozatok, melyekkel kölcsönösen érthető lenne. Ide elsősorban olyan nyelvek tartoznak, melyek szigetnyelvek (azaz nincsenek rokonai, mint a Japánnak), vagy nincsenek olyan közeli rokonaik, amelyekkel egyáltalán felmerülne a kölcsönös megértés lehetősége (ilyen a magyar). A cseh és a szlovák, a makedón és a bolgár vagy a dán, a svéd és a norvég azonban nem tekinthető abstand-nyelvnek.

Nem rés, hanem bástya
Nem rés, hanem bástya
(Forrás: Wikimedia Commons / MichaelMaggs / CC BY-SA 2.5)

Itt azonban egy pillanatra el kell időznünk annál a kérdésnél, hogy mi az, hogy „kölcsönösen érthető”. A képlet egyszerűnek tűnik: ha a beszélők sikeresen tudnak úgy kommunikálni, hogy csak saját nyelvváltozatát használják, akkor a két nyelv kölcsönösen érthető. Azt azonban már nehéz meghatározni, mit értünk sikerességen. Mennyi félreértés megengedett, mennyi részlet maradhat homályban ahhoz, hogy azt mondhatjuk, hogy megértették a másik mondanivalóját? Mindez függ a témától is: vannak nyelvek, melyeknek hétköznapi szókincse hasonló, de a szakterminusaik jelentősen különböznek – másoknál inkább fordítva van. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a megértés nem mindig szimmetrikus: lehet, hogy az egyik fél többet megért a másikból, mint viszont. Egyes esetekben nem is lehet mérni, mivel az egyik nyelv beszélői eleve ismerik a másik nyelvet. Például az oroszok többsége nem, vagy csak kivételes esetekben találkozik az ukránnal, ezért kevéssé értik. Az ukránok viszont gyakran találkoznak az orosz nyelvvel, ezért az oroszul nem beszélők is elég jól értik – tehát nincs is igazán olyan ukrán, aki alkalmas lenne egy ilyen teszt elvégzésére. Másrészt a dánokról, azt mondják, hogy jobban értik a norvégot és a svédet, mint fordítva (bár találkoztunk az ellenkező eredménnyel is), mivel számukra e két nyelv olyan, mintha kibetűznék a dán írott szöveget – a norvégok és a svédek számára viszont a dán olyan, mintha elharapná a szavak felét.

A fenti példában viszont már nem is a nyelvek viszonyáról hanem az írásról van szó. Az írás nem része a nyelvnek – mint rendszernek. Ugyanakkor, ha társadalmi szempontból nézzük, nagy különbségek is lehetnek: például a hindi és az urdu szóban jól érthető, de íréásban kölcsönösen érthetetlen, mivel a hindi a devangari írást használja, az urdu viszont az arabot.Abszurd módon az írásbeli érthetetlenség létrejöhet ugyanazon a nyelven belül is, egy egyszerű írásreform hatására. Hasonló, de aszimmetrikus a viszony a szerb és a horvát között: a horvátok nem használják a cirill ábécét, ezért nem feltétlenül értik a cirill betűs szerb szöveget. A szerbek azonban, bár a cirill írás a hivatalos, a latin betűket is használják, így számukra nem jelent akadályt a horvát szöveg megértése. (A jugoszláv időkben viszont a horvátok gyakrabban találkozhattak a cirill betűkkel, így nem jelentett gondot az elolvasásuk – ma is inkább csak a fiatalabbak számára jelenthet.) Éppen a fordítottja az igaz viszont a kínaira: a szóban kölcsönösen érthetetlen kínai nyelvek ugyanazt az írást használják.

„Kétnyelvű” helységnévtábla Újvidéken
„Kétnyelvű” helységnévtábla Újvidéken
(Forrás: Wikimedia Commons / Goran.Smith2)

Vannak esetek, amikor elve nehéz használni az abstand-nyelv fogalmát: ilyenek a nyelvjárás-kontinuumok. Olyan területeket neveznek így, melyen a szomszédos települések lakói mindig megértik egymást, de az egymástól távolabb élők már nem. Ilyenek például a német nyelvjárások. Ilyenkor a területet nem tudjuk abstand-nyelvekre felosztani, de a teljes nyelvjáráskontinuumra sem mondhatjuk, hogy azon egy abstand-nyelv változatait beszélik.

Az ausbau-nyelv

Az ausbau-nyelv lényegében kiépített nyelvet jelent: ilyennek standardizált nyelvváltozatokat hívnak. Tipikusan írott, hivatalos és oktatási nyelv, de nem feltétlenül. Nem csak intézmények által szabályozott nyelveket sorolhatunk ide, ide vonhatóak olyan nyelvek is, melyeknek normái spontán alakultak ki.  Határvonalat nehéz húzni, hiszen minden közösségben kialakul a nyelvhasználatnak valamilyen normája: az írásbeli norma kialakulása esetén már határozottan beszélhetünk ausbau-nyelvről.

Ilyen értelemben tehát minden nyelv, amelyet nyelvórán, nyelvtanfolyamon stb. tanulni szoktunk, ausbau-nyelv. A fogalomnak mégis inkább akkor van nagy szerepe, amikor egy nyelvjárás-kontinuumban több sztenderd is létezik, főleg, ha ezek kölcsönösen érthetőek. Természetesen a magyar irodalmi nyelv is ausbau-nyelv, de ezt nem érdemes róla külön hangsúlyozni. Más a helyzet a cseh és a szlovák, a szerb és a horvát, a bolgár és a macedón, vagy a dán, a svéd és a norvég esetében. Ezeknél például nem elsősorban nyelvészeti szempontok döntik el, hogy melyik nyelvjárást melyik változatának tekintjük, hanem kulturálisak vagy politikaiak.

Píszí fogalmazás: „Beszélünk a volt Jugoszlávia nyelvein”. Ékszerbolt, Adelaide, Ausztrália
Píszí fogalmazás: „Beszélünk a volt Jugoszlávia nyelvein”. Ékszerbolt, Adelaide, Ausztrália
(Forrás: Wikimedia Commons / Vmenkov / GNU-FDL 1.2)

A dach-nyelv

Dach-nyelvről, azaz szó szerint tetőnyelvről akkor beszélünk, ha egy-egy ausbau-nyelvet olyan nyelvjárások beszélői használnak, melyek kölcsönösen nem érthetőek: talán szerencsésebb lenen ezt a fogalmat fedőnyelvnek fordítani. Ilyennek mondhatjuk például a horvátot, mely ugyan a szerb irodalmi nyelvvel kölcsönösen érthető, de vannak horvát dialektusok, melyeknek beszélői  saját nyelvjárásukat használva nem értenék meg egymást.

A dach-nyelvnek beszélnek egy sajátos típusáról is, a pszeudodialektizált (azaz álnyelvjárásiasított) dach-nyelvről. Ez olyan nyelvre vonatkozik, mely nem csupán kölcsönösen nem érthető nyelvjárásokat fed le, de ezekkel (vagy ezek egy részével) sem érthető kölcsönösen. Ennek tipikus példája a német vagy az olasz. A fogalmat egy adott nyelvjáráshoz képest is lehet használni: például az irodalmi olasz a szardíniai pszeudodialektizált dach-nyelve, mivel a kettő között olyan nagy a távolság, hogy nem lehetne őket egy nyelvnek tartani.

Természetesen a kölcsönös érthetőséggel kapcsolatban itt ugyanazok a problémák merülnek fel, mint amelyeket az abstand-nyelvek kapcsán emlegettünk. Éppen ezért nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy egy nyelv dach-nyelv-e vagy sem, illetve ha az, pszeudodialktizált-e vagy sem.

Ami kimarad

Vannak olyan esetek, amikor a dach-nyelvhez hasonlóan olyan nyelv jelenik meg, mely nem csupán nem érthető, de nagyon távoli, vagy nem is rokon az adott nyelvhez képest. Ilyen például az írásbeliséggel nem rendelkező bennszülött nyelvekhez viszonyítva az angol (Észak-Amerikában vagy Ausztráliában), a spanyol és a portugál (Dél-Amerikában), az orosz (Oroszországban) stb. Erre azonban nem kell külön terminust kialakítani, mert már régtől fogva van: ez a lingua franca, avagy magyar terminussal a közvetítőnyelv. Ezt a terminust azonban nem csupán írásbeliséggel nem rendelkező nyelvek beszálői által használt ausbau-nyelvekre használják. Lingua franca például az Európai Unióban az angol: szerte Európában van jó néhány sztenderdizált nyelv, de ezek használói között főképp angolul folyik a kommunikáció. A helyzet az eltérő irányban is különbözhet: előfordulhat, hogy maga a közvetítő nyelv nem standardizált, sőt, lehet olyan kódrendszer is, mely nem alkot teljes rendszert: azaz pidzsin.

A másik probléma, hogy mi van az olyan nyelvekkel, mint a hanti. Mivel nyelvjárásai nem érthetőek kölcsönösen, nem abstand-nyelv – legfeljebb abstand-nyelvek csoportja. (Különösen, miután kihaltak a dialektus-kontinuumot összekötő nyelvjárások.) Irodalmi változatot ugyan többször is próbáltak kialakítani, de nem sok sikerrel. Ma még a bizonyos nyelvjárásokon (pl. kazimi) kiadott könyvek, újságok is nagy mértékben különböző helyesírással jelennek meg, szókincsben és nyelvtanban is mindenki a saját változata szerint ír, így nem beszélhetünk ausbau-nyelvről – így természetesen dach-nyelvről sem. Mindebből az következik, hogy a hanti – legalábbis ebben a fogalmi rendszerben – nem nyelv, hanem egy olyan nyelvjárás-kontinuum.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2012. augusztus 28. 15:29
4 Fejes László (nyest.hu)

@Földönkívüli: Nem egészen. „ In defining some of its language codes, some are defined as macrolanguages covering either borderline cases between strongly divergent dialects and very closely related languages (dialect continuums), or speech varieties that are considered to be either the same or different languages for ethnic or political rather than linguistic reasons.” Azaz makronyelvnek neveznek olyan ausbau-nyelveket is, melyek nyelvjárásai érthetetlenek egymás számára, és ausbau-nyelvek olyan csoportjait is, melyek érthetőek egymás számára. en.wikipedia.org/wiki/Macrolanguage

Ez tehát semmivel nem használható jobban, mint a „nyelv”, legfeljebb azt jelzi, hogy vitatható a besorolása. :)

6 éve 2012. augusztus 27. 23:22
3 Xebulon

Nekem úgy tűnik, hogy kezdetben vala csak nyelvjárás kontinuum volt, mint a kutya hátán a szőrszálak. Aztán vedlett a kutya, itt-ott teljesen kihullott a szőre, valahol tovább nőt a szőr, és a mostan látható szőrcsomókat próbáljuk kategorizálni. Ráadásul 50 év múlva megint teljesen másként fog kinézni a kutya.

6 éve 2012. augusztus 27. 15:24
2 Sultanus Constantinus

A hanti "problémájával" kapcsolatban, úgy tudom, hogy az ilyen nyelvet hívják "makronyelv"-nek. A makronyelv olyan nyelvjárás-kontinuum (pontosabban inkább közeli rokon nyelvváltozatok csoportja), amelynek nyelvjárásai nem feltétlenül érthetőek kölcsönösen.

6 éve 2012. augusztus 27. 10:13
1 menasagh

Szerintem ez az egész sokszínűség meg kifejezés csak arra jó, hogy egyféle magyarázatot adjon a másságnak, hogy ugyan legyen hová tartozni de ne lenni ugyanaz.