0:05
Főoldal | Rénhírek
Szégyenteljes kudarc

Nem tárgyalt a kisebbségi helységnévlistáról a szlovák kormány

Nem foglalkozott a kisebbségi helységnévlistával szerdai ülésén a szlovák kormány

MTI | 2011. december 15.

A kabinet üléséről kiadott közlemény szerint ezt a sokat vitatott kérdést ugyan eredetileg felvették a napirendi pontok közé, de végül mégis kihúzták onnan. A honlapon a döntés nincs megindokolva. Az MTI pozsonyi tudósítója úgy értesült, hogy erre azért került sor, mert még mindig nem fejeződtek be a tárcaközi egyeztetések a témában.

A kisebbségi helységneveket tartalmazó és a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket Rudolf Chmel (Híd), a kormány emberi jogi és kisebbségügyi alelnökének hivatala szerette volna a kabinet ülésének napirendjére tűzni. „A két kormányrendeletről további egyeztetések lesznek a kifogásokat támasztó minisztériumokkal” – tájékoztatta az Új Szó című napilapot korábban Juhász László, a kormányhivatal egyik főosztályvezetője. Elmondása szerint a belügyi, a kulturális, valamint a munkaügyi és népjóléti tárca is kifogásokkal élt a rendeletek ellen. Eddig csak a kormány kisebbségügyi bizottsága mondott igent a kisebbségi helységnévlistára.

Ha a kormány is jóváhagyta volna a listát, a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a kisebbségi elnevezéseket minden olyan szlovákiai településen fel kellett volna tüntetni, ahol az adott kisebbség lakossági részaránya eléri a húsz százalékot.

Az Új Szó már november elején azt írta, hogy nagy valószínűséggel nehéz lesz elfogadtatni a szlovákiai kisebbségi településnevek új listáját, mert több tárca kifogásokat emelt ellene.

A kulturális tárca például nem tartja elfogadhatónak, hogy a néhai táblatörvény által nem engedélyezett településneveket (például Ógyalla, Párkány, Nagyhind) ismét feltüntethessék.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szégyenteljes kudarcnak minősítette a kormányrendelet elfogadásának elodázását.

„A kormánykoalíció hónapok óta hiteget bennünket azzal, hogy elfogadja a magyar helységnévtáblák kihelyezéséhez szükséges új kormányrendeletet. Ma mégsem ez történt, amit a Magyar Koalíció Pártja nem tud másként, mint szégyenteljes kudarcként értékelni” – olvasható Berényi Józsefnek, az MKP elnökének az MTI pozsonyi tudósítójához eljuttatott nyilatkozatában.

„Az MKP számára elfogadhatatlan, hogy a magyar helységnévtáblák kihelyezéséhez szükséges kormányrendelet elfogadása a március 10-i választások utáni időszakra tolódjon. Ezért aláírásgyűjtésbe kezdünk” – zárul a nyilatkozat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!