0:05
Főoldal | Rénhírek
Bambini di Nymburk

Nem lesz Hrabal Gimnázium?

Ön szívesen járna a Bohumil Hrabal Gimnáziumba? A cseh diákok nemmel válaszolnak a kérdésre.

nyest.hu | 2013. december 6.

A csehországi Nymburk gimnáziumának vezetése szerette volna, ha a tanintézmény felvehette volna Bohumil Hrabal nevét – a híres író a gimnázium növendéke volt. A terv a diákok ellenállásán bukott meg – számol be róla a Lidové noviny napilap híportálja.

Hrabal-fal Prágában
Hrabal-fal Prágában
(Forrás: Wikimedia Commons / Mohylek)

A legnagyobb botrányt az váltotta ki, hogy Tomáš Formánek, a diákparlament elnöke kijelentette, hogy hatodik éve tanul az iskolában, de Bohumil Hrabalról még egyszer sem hallott. Ez a kijelentés megjelent a sajtóban is, így később az igazgató kénytelen volt magyarázkodni: azt állította, beszélt a gyerekkel, aki úgy értette, hogy még az irodalomórákon nem hallott Hrabalról, nem úgy, hogy egyáltalán nem.

Az igazgató szerint a diákok jól ismerik az írót – ugyanakkor meglepi, hogy miért utasítják el, hogy az iskola felvegye a nevét. A tanulók arra hivatkoznak, hogy Hrabal nem igazán jeleskedett a tanulásban, és a gimnáziumban szerzett jegyei nem voltak éppen fényesek. Voltak olyanok is, akik úgy vélték, hogy az iskola jelenlegi neve (Gymnázium Nymburk) már „bevezetett márka”, nem kellene megváltoztatni. A szülőket viszont inkább az zavarja, hogy Hrabal nem minden szempontból ideális példakép: alkoholizmusa és halálának körülményei (nagy valószínűséggel öngyilkos lett) sem teszik azzá.

A témáról a gimnáziumban három órás nyílt vitát tartottak. Az elején egy rövidfilmet vetítettek Hrabal életéről. Voltak ugyan, akiket ez meggyőzött, de a gyűlés nem járt eredménnyel. Jövőre ünnepeljük Hrabal születésének 100., az iskola fennállásának 111. évfordulóját.  Az iskola ebből az alkalomból szeretné felvenni az író nevét. Az igazgató még reménykedik abban, hogy sikerül meggyőzni a szülőket és a diákokat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!