0:05
Főoldal | Rénhírek

Nem akarnak két tannyelvű általános iskolákat

A törvény elvileg ugyan lehetővé teszi két tanítási nyelvű általános iskolákat, de az oktatáspolitikának nem célja, hogy ilyen intézmények működjenek.

MTI | 2011. december 13.

Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van – így döntött a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülésén, amelyen megvitatta a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy a pedagóguséletpálya-modell a jogszabályban marad, így a tanárok jelentős béremelkedésre számíthatnak a következő időszakban.

Az óvodákat érintő szabályozással kapcsolatban kifejtette: a köznevelési törvényjavaslat hatálybalépése után – a jelenlegi öt helyett – hároméves kortól lesz kötelező óvodába járni. Ez volt az oktatási államtitkárság eredeti javaslata is, fideszes szakpolitikusok azonban négyéves kortól tették volna kötelezővé az óvodát. A felzárkóztató osztályok javaslatától ugyanakkor elállt a kormány, így azokat a gyermekeket, akik hat- vagy hétéves korukban még nem iskolaérettek, továbbra is óvodai keretek között fogják felkészíteni az iskolára – ismertette Lázár János, úgy fogalmazva, hogy „nem lesznek a szegregáció melegágyát jelentő felzárkóztató osztályok”.

Döntöttek arról is, hogy nem lesz kötelező központi felvételi a középiskolákba, csak azokba, amelyekbe túljelentkezés van. A szakiskola hároméves lesz, ezt követően pedig két év áll majd rendelkezésre az érettségire.

A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette – idézte a kormányfő szavait –, hogy az országban minden iskola állami fenntartású lesz, a települési önkormányzatok azonban egyedi megállapodás alapján működtetésre átvehetik őket. Kérdésre válaszolva Lázár János hozzáfűzte, hogy az állam oktatáspolitikai céljainak a megvalósítása érdekében „bizonyos játékszabályokat” az egyházi iskoláknak is el kell fogadniuk. Példáként azt mondta, hogy az egyházi iskolák sem válogathatnak tehetséges vagy kevésbé tehetséges gyermekek között, és nem válogathatnak hovatartozás, társadalmi státusz alapján sem.

Az egész napos iskolákkal kapcsolatban az a kompromisszum született a frakció és a kormányzat között, hogy azt lépésről lépésre alakítják ki – tájékoztatott a frakcióvezető.

A két tanítási nyelvű általános iskolákkal kapcsolatban megjegyezte: a törvény elvileg ugyan lehetővé teszi ezek működését, de az oktatáspolitikának nem célja, hogy ilyen intézmények működjenek a következő időszakban.

A közösségi karitatív munka az érettségi megszerzésének, nem pedig a megkezdésének lesz a feltétele – közölte Lázár János.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!