0:05
Főoldal | Rénhírek
Az egész magyar társadalom számára káros

Ne írja alá Schmitt a köznevelési törvényt!

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri Schmitt Pál államfőtől, hogy ne írja alá a köznevelési törvényt. A két szervezet erről szóló levelét csütörtökön adták át a köztársasági elnök hivatalában, a Sándor-palotában.

MTI | 2011. december 30.

A HAT és a PDSZ arra kéri Schmitt Pált, tájékozódjon a köznevelési törvényt illető kritikák tartalmáról, és küldje vissza a törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek.

A levél átadása után Fábry Béla a HAT képviseletében a Sándor-palota előtt megjelent újságíróknak azt mondta, a szervezetet azért hozták létre, mert a jogszabály tervezetének napvilágra kerülése óta úgy látják, az alkalmatlan az ország modernizációjára. Hozzátette: ezért tűzték ki célul, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozzák a törvény elfogadását, illetve most annak aláírását.

Jellemzőnek mondta, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz vezető oktatáspolitikusa is nemmel szavazott a törvény elfogadásakor az Országgyűlésben, és ez szerinte azt jelzi, hogy a Fideszen belül sem egyértelmű a törvény támogatása.

Mendrey László, a PDSZ elnöke arról beszélt, a törvénynek számos olyan pontja van, amely jelentős mértékben befolyásolhatjaa munkavállalói részvételt a közoktatásban, azaz attól tartanak, hogy komoly elbocsátások lesznek.

Azt hangoztatta: nem tesznek le arról, hogy működőképes köznevelési törvénye legyen Magyarországnak. Mint jelezte, a törvény esetleges aláírása után is van még jogi lehetőség annak befolyásolására.
A szervezetek vezetői azt hangoztatták, bíznak abban, hogy a józan ész előbb-utóbb felülírja a politikai akaratot.

A HAT és a PDSZ levelében az áll:a jogszabállyal kapcsolatban számtalan szakmai és érdekvédelmi szervezet fogalmazta meg fenntartásait, melyeket a parlamenti többség figyelmen kívül hagyott. Olyan törvény született így meg, mely megítélésünk szerint problémát okoz a társadalmi béke, a nemzet egysége, s hazánk európai integrációja, modernizációja tekintetében. Ezért (...) arra kérjük Önt, hogy megfontolásra küldje vissza a jogszabályt az Országgyűlésnek. (...) A felelősség most is az Öné. Bízunk abban, hogy ezt átérezve és átgondolva, akceptálja kezdeményezésünket” – fogalmaztak a levélben.

Az Országgyűlés december 20-án fogadta el a nemzeti köznevelésről szóló törvényt. A jogszabály értelmében minden, eddig önkormányzat által működtetett iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály hároméves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát 18 évről 16 évre csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola feltételeit is.

A törvény elfogadása után a HAT nevében Nahalka István oktatáskutató az egész magyar társadalom számára károsnak nevezte az új jogszabályt.

Mi is van a köznevelési törvényben?

Olvassa el elemző cikkünket:

Elégséges vagy gyenge?

Az egyesületet mások mellett a PDSZ, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke, Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke és Vekerdy Tamás pszichológus alapította 2011. november 4-én.

A HAT honlapján ismertetett céljai közé tartozika jogsértő törvényalkotás elleni fellépés, az érdemi társadalmi-szakmai-civil párbeszéd kezdeményezése a közoktatásról, a nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet visszavonásának követelése.

Schmitt Pál időközben aláírta a törvényt, mely meg is jelent a Magyar Közlönyben. (a szerk.)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. december 31. 10:11
2 Pesta

Plusz elfelejtik, hogy az oktatás totális felbolygatása, majd szétverése a Horn-kormány idején kezdődött Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszter neve alatt. Senkit nem érdekelt már akkor se a tanárok és a diákok véleménye.

12 éve 2011. december 31. 02:13
1 Rako

A tiltakozás csak rombolni akar.

Mivel az közismert, hogy sok önkormányzat a csőd szélén /vagy azonis túl) áll, hogyan fizesse az iskolák dolgozóit?

Vagy a HAT azt akarja, hogy csak a gazdag önkormányzatokban legyen iskola, a többit zárják be?

Ami pedig a tankötelesség 18 évről 16-ra való leszállítását illeti, 16 év az általános európai korhatár.

Ha valaki tovább akar tanulni, az teheti, de aki nem, azt szélnek lehet ereszteni, mert az iskolapadban többet árt mint használ.

A 18 év elvben a nemekkel való egyenlő elbánás jogába is ütközik.

Egy lány, ha nagyon nem akar iskolába járni, akkor mi sem egyszerűbb, mint hogy egy gyereket hozni a világra, akit szoptatni akar. De nem mehet a csecsemővel az iskolába és nem szoptathatja óra közben mindenki szeme láttára.

Ha kiküldik az óráról, akkor az lehet jogellenes, ha nem akkor az.

Tehát a két szervezet meggondolatlanul tiltakozik.

Lehet, hogy a törvénynek más hibái is vannak.

Mivel a tagjai úgy látszik nem ismerik vagy nem veszik figyelembe az európai normákat, jobb lenne ha elmennének utcát söpörni, mert az iskolában valószínűleg sok másban is félre tájékoztatják a tanulókat.