0:05
Főoldal | Rénhírek

PSZ: Ne vezessék be a köznevelési és a szakképzési törvényt!

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény.

MTI | 2012. május 31.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke csütörtökön, a SZEF által rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnapra szervezett demonstráción a részt vevő szakszervezetek annak a követelésüknek adnak majd hangot, hogy az érintett törvények bevezetését egy évvel halasszák el.

Álláspontja szerint a törvények hatályba lépésének elhalasztására azért van szükség, hogy a kormányzat és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek konszenzusra jussanak az átalakítás legvitatottabb pontjaiban.

Galló Istvánné szerint a közoktatási és a szakképzési törvény technikailag rossz és végrehajthatatlan, és a közoktatási helyettes államtitkár korábbi sajtónyilatkozata szerint a törvényekhez kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletek csak szeptemberben jelennek meg. A törvények életbe lépésének elhalasztása a kormány számára „nagyon jó menekülési útvonal lenne arra, hogy ne bukjon bele ebbe a fiaskóba” – mondta.

Közlése szerint az önkormányzati intézmények átvétele és a kötelező óraszámok esetleges emelése várhatóan pedagóguselbocsátásokhoz vezet. Példaként említette: a kötelező óraszám két órával történő emelése a közoktatás rendszerében 11 ezer álláshely megszüntetését jelenti. A 16 éves korig tartó tankötelezettség 4900, az általános iskolát végzettek mintegy 50 százalékának szakképzésbe irányítása több mint 7 ezer álláshely megszüntetését prognosztizálja.

Galló Istvánné elmondta: vitatják az egész napos iskola megvalósítását, az oktatási intézmények egyházi kézbe adását, valamint azt, hogy hároméves kortól mindenki számára kötelező legyen az óvoda.

Hozzátette, a pedagógus-életpályamodell ugyan keresetnövekedést ígér, ugyanakkor nincs még egy olyan foglalkoztatási csoport, amely tagjainak feladatra való alkalmasságát ennyiszer vizsgálnák meg pályájuk során.

Tittmann János (MSZP), Dorog polgármestere arról beszélt, hogy a közoktatási rendszer tervezett átalakítása ellentmondásban áll az önkormányzatiság alapelvével, és elhamarkodott volt annak előkészítése.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!