0:05
Főoldal | Rénhírek

El akarják mozdítani az igazgatót

Mede Norbert igazgatói megbízásának visszavonását kéri a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium iskolaszéke, illetve a szülők tanácsa a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) vezetőjétől - olvasható a szülők által létrehozott új honlapon.

MTI | 2012. április 25.

A kérést tartalmazó levelet – az egyik aláíró, Hoffer Barnabás iskolaszéki elnök közlése szerint – bevitték a hivatalba, és egy másolatot a megbízott igazgatóhoz is eljuttattak. A PMIK vezetőjének, Horváth Péternek címzett levélben a szigetszentmiklósi gimnázium eddigi kimagasló eredményeit taglalják (az intézmény a hazai középiskolák rangsorában a 20. helyen áll). Kitérnek arra is, hogy az új igazgató megbízása gyengíti az iskolát, illetve ellentétes a diákok érdekeivel.

Ezután az új igazgató ellen kifogásaikat sorolják. A tíz pont egyike, hogy Mede Norbert megtévesztette az intézményfenntartót, amikor korábbi pályázatában 12 éves folyamatos szakmai múltjára hivatkozott, noha a valóságban négyéves kihagyás után csupán öt hónapja tért vissza a pályára. Szerepel a levélben indok nélküli rövidített órák elrendelése, saját órái egy részének meg nem tartása, vezetői feladatainak hiányos ellátása, a szülőkkel való kapcsolattartás mellőzése, megfélemlítésre alkalmas módszerek (listázás) alkalmazása. Az új igazgatónak felróják, hogy vezetőhöz méltatlanul viselkedik a diákok előtt a tanárokkal, továbbá korlátozza a szülői munkaközösség jogait.

A levél aláírói a történtek kivizsgálását és az igazgatói megbízás visszavonását kérik, valamint személyes találkozót kezdeményeznek a PMIK vezetőjével.

Mede Norbert az MTI megkeresésére annyit mondott, hogy a csúsztatásoktól, hazugságoktól és rosszindulattól hemzsegő levélben foglaltak több mint kétharmadát visszautasítja, és szóban vagy írásban válaszolni fog a szülőknek. A Pest Megyei Intézményfenntartó Központban későbbre ígértek tájékoztatást az MTI-nek.

A PMIK vezetője április 4-i közleményében azt írta, hogy a jogszabályoknak megfelelően bízta meg Mede Norbertet a gimnázium igazgatói feladatainak ellátásával; a megbízás július 31-ig, az új pályázat eredményes elbírálásáig szól.

Mede Norbert április 3-val kapott megbízást az iskola vezetésére, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium – formai hibákra hivatkozva –érvénytelenítette a korábbi megyei igazgatói pályázatokat. A szigetszentmiklósi tanárok, szülők és diákok többsége a volt vezető, Czita Zoltán maradása mellett érvelt, majd az új igazgató ellen tüntetett.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!