Munkatárssá lépnek elő a francia irodalom „négerei”
Lassan előlépnek a homályból, nevet kapnak a francia irodalom „négerei”, de a szakértők szerint ezzel együtt is a megjelenő könyvek mintegy harmadának „nem egészen tisztázott az apasága”.
Ez a megállapítás a párizsi Le Figaro Magazine-ban olvasható, a hetilap hosszabb írásban foglalkozott azzal, hogy nem egy híres szerző műveibe titokban idegen tollak is „besegítenek”. Mint ismeretes, maga Balzac is pályája elején más szerzők számára dolgozott, mivel úgy akkor még többet kereshetett, mintha kezdőként saját neve alatt publikál.
2001-ben például Loana, a Loft Story című első francia valóságshow nyertese könyvet írt történetéről. A műből 120 ezer példány kelt el, s a borítón Loana mellett egy bizonyos Jean-Francois Kervéan neve is feltűnt. A férfi később a l'Expressnek elmondta: „Én írtam a szöveget és Loana hagyta jóvá, amikor elkészült. Addig az volt a szokás, hogy a ’néger’, nevét nem tüntetik fel. Ám mivel egész Saint-Tropez látta, hogy folyton ott trappoltam mögötte, az a döntés született, hogy nevemet társszerzőként feltüntetik a belső címlapon. Ezért 100 ezer frankot kaptam”.
Azóta a könyvkiadás szabályai átalakultak, és az „irodalmi néger” fogalom kiment a divatból. Ma „munkatársnak” nevezik őket, és a kiadók a borítón kisebb betűvel vagy a belső oldalon a cím alatt feltüntetik a nevüket. Az ilyen „bedolgozó” írók főleg az önéletrajz műfajában jeleskednek, és dokumentumok alapján alkotnak.Csalás vagy egyszerű üzlet?
Nincs ideje megírni a szakdolgozatát, pedig sürgeti a határidő? Esetleg saját könyvet szeretne, de nem ért az íráshoz? A legegyszerűbb megoldás, ha bérírót fogad. Nem kell aggódnia, hogy lebukik: alig bizonyítható, hogy dolgozatát nem saját kezével írta, bérkönyvet kiadni pedig egyenesen divat lett manapság. Na de mennyi az az annyi?
Ez a kiadói forradalom Franciaországban Bernard Fixot-nak, az XO kiadó vezetőjének köszönhető. Amikor ugyanis Fixot hírét vette, hogy Paul-Loup Sulitzer egy „munkatárssal” együtt írja műveit, elhatározta, hogy az illető nevét feltünteti a könyvben. Így jelent meg Loup Durand a borítón Sulitzer neve mellett. Ez az őszinteség nem akadályozta meg, hogy a páros még jónéhány bestsellert publikáljon.
Miután a francia kiadók rájöttek, hogy a munkatárs megnevezése nem csökkenti a példányszámot, csaknem kivétel nélkül elfogadták az új játékszabályt. A munkatárs manapság pontos szerződést köt a kiadóval, ebben szerepel a tiszteletdíj összege és a munka terjedelme is. Több kiadói forrás szerint egy „munkatárs” honoráriuma könyvenként 5 ezer és 15 ezer euró között mozog, a legtapasztaltabbak ezen felül még bizonyos százalékot kaphatnak az eladott példányok után. Mivel a szerzői jog az eladott könyv árának 8-15 százaléka között mozog, a „munkatárs” ennek 30-50 százaléka közötti összeget kaphat, ez a könyv „fő személyiségének” , névleges szerzőjének, illetve az elvégzett munka természetétől is függ.
A munkatárs egyes esetekben csak átolvassa és kijavítja a „sztár” kéziratát a publikálás előtt, más esetekben ő végzi az adatgyűjtést, és ő szerkeszti a könyvet a fő személyiség nevében. A „sztár” és a munkatárs néha alig 30 órát tölt együtt, a személyiség vall az életéről, a munkatárs jegyzeteket készít, és igyekszik stílusát az illető beszéd- és gondolkodásmódjához igazítani. „A kapcsolat vagy létrejön, vagy nem, egyfajta szerelem első látásra – vagy semmi. Olyan tevékenység ez, amelyben arra törekszünk, hogy a másik tükrévé váljunk” – mondta el Catherine Siguret, aki „munkatársként” olyan személyiségek könyveit írta, mint például Claudia Schifferét, a szupermodellét vagy több ismert médiasztárét.
Mindazonáltal Armelle Brusq dokumentumfilm-rendező szerint, aki a témáról filmet is forgatott, ma is vannak „igazi irodalmi négerek”, akiknek a nevét sohasem árulják el – sőt, ő úgy véli, hogy a Franciaországban ma megjelenő könyvek mintegy harmadának „kétes a szülőapja”. A „túlságosan termékeny” szerzők műveit szerinte sok esetben „négerek” írják. Ezt persze lehetetlen ellenőrizni. Anne-Sophie Demonchy, a Magazine des livres munkatársa több oknyomozó riportot írt a témáról. Az ő következtetése egyszerű: „a kiadónak rokonszenves szerzőre van szüksége egy szép történettel, így nem áll érdekében elárulni, hogy a könyvet egy ’néger’ írta”.
A franciák elbújhatnak Havas Henrik és Nemere István mögött. :D