0:05
Főoldal | Rénhírek

Miről álmodnak a laboratóriumi patkányok?

Úgy tűnik, a patkányok megálmodják a jövőt. Vagyis álmukban készülnek arra, amit ébren majd elvégeznek.

nyest.hu | 2015. július 22.

Amikor valamit nem tudunk megoldani, gyakran mondjuk, hogy „inkább alszom rá egyet”. De működik ez? Tényleg könnyebben, hatékonyabban oldjuk meg a problémákat, ha alszunk rá egyet? – A World Science Festival most a What is Sleep? (Mi az alvás?) című beszélgetéssorozatban foglalkozott az alvás különböző biológiai és pszichológiai hatásaival. Többek közt arról is készült egy rövid előadás, hogy segíti-e a problémamegoldást, ha alszunk előtte.

Sok közelmúltbeli kutatás mutatja, hogy az alvásnak nagyon fontos szerepe van azon túl is, hogy kipihenjük magunkat és újra feltöltődjünk energiával. Kiderült például, hogy a nap eseményeinek feldolgozásában és a jövőre vonatkozó tervezésben is kiemelkedő szerepe van az alvásnak. Az alváskísérleteket rendszerint embereken végzik, de amint az agyműködést közelebbről akarják feltérképezni vagy befolyásolni, patkányokat használnak kísérleti alanyokként. A patkányok agyának felépítése lényeges szempontokból hasonlít az emberéhez – például a hippokampusz bizonyos sejtjeinek meghatározó szerepük van az emlékezetben; és az alvásciklusaik is hasonlóak.

Miről álmodnak a laboratóriumi patkányok?
Forrás: Wikimedia Commons / Uzbecka017 / CC BY-SA 3 0

Egy nemrégiben készült vizsgálatban a University College London (UCL) kutatói alvó patkányok agyi aktivitását vizsgálták. Az alvást megelőzően a patkányok egy T-alakú pályát térképeztek fel; az állatok látták ugyan az eledelt a T-betű szárnyaiban, de nem tudták megközelíteni, mert akadályba ütköztek. Amikor a patkányok aludtak, a kutatók azt találták, hogy a hippokampuszuknak a helyhez kapcsolódó emlékezetért felelős neuronjai aktívak maradtak. Azaz a patkányok álmukban folytatták a T-alakú pálya szárnyainak a feltérképezését, hogy hozzájuthassanak az ott elhelyezett ételhez. Amikor az állatok fölébredtek, kinyitották a pálya előzőleg elzárt részét. Ekkor a patkányok ugyanazt az agyi aktivitást mutatták, mint álmukban. Azaz ébren folytatták a pálya feltérképezését, amit álmukban már előzetesen „gyakoroltak”.

Forrás

Do lab rats dream of the future?

Why and How We Peer Into Rats' Brains

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!