Mire jó a biblioterápia?

Egy új kutatás szerint a szülők felelősséget éreznek azért, hogy segítsék gyerekeiket a társas konfliktusaik elrendezésében. A megoldások keresésében saját gyerekkori emlékeikhez nyúlnak vissza.

nyest.hu | 2013. augusztus 15.

Jennifer Davis Bowman, a Cincinnati Egyetem gyógypedagógus hallgatója azt vizsgálta, hogyan alkalmazzák szülők a biblioterápiának nevezett módszert. A kutatásban részt vevő gyerekek mindegyike valamilyen szociális konfliktusokat okozó betegségben szenvedett – mint például az autizmus vagy a Down-szindróma. A tanulmány elkészítéséhez Bowman a gyerekek gondozóival készített interjúkat – számol be a kutatásról a Science Daily.

A biblioterápia lényege, hogy könyveket, olvasmányokat használnak azzal a céllal, hogy valamilyen társas konfliktust vagy lelki problémát orvosoljanak. A terápiás olvasmányt aszerint választják ki, hogy a történet szereplői valamilyen, a pácienséhez hasonló konfliktust élnek át, vagy olyan problémamegoldási ötleteket lehet belőle meríteni, amelyet a beteg a saját életében is alkalmazni tud. Korábbi kutatások már megmutatták, hogy a biblioterápia eredményes lehet a kommunikáció fejlesztésében és az agresszió csökkentésében sajátos nevelési igényű gyermekek esetében.

Bowman kutatásában négy gyerek gondozójával készített interjúkat; egyikük egy nagyszülő volt, a többi három résztvevő pedig szülő. Hárman afroamerikaiak, közülük ketten házasságban élnek, egyikük pedig fehér, szintén házas. A gondozók többsége úgynevezett segítő foglalkozású volt, így ismerték a biblioterápia módszerét. A gyerekek négy és tizenkét éves kor közé estek, egy lány volt köztük és három fiú. Mindannyian valamilyen, a társas viselkedést, a beilleszkedést is befolyásoló tünetegyüttest mutatnak – mint például Down-szindróma, figyelemzavar, nyelvi fejlődési zavar, autizmus.

A szülők biblioterápiás oktatáson is részt vettek, amelynek során megtanították őket, hogy hogyan lehet a módszer segítségével elejét venni a negatív társas viselkedés kialakulásának. Majd mindegyikük három strukturált interjún vett részt azzal kapcsolatosan, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a biblioterápiával kapcsolatosan, illetve, hogy milyen, a saját gyerekkorukból való emlékeik vannak a társas kapcsolataikról és az olvasásáról. Az utolsó interjúban pedig arra volt kíváncsii Bowman, hogy mennyire tartották a szülők eredményesnek a biblioterápiát a társas konfliktusok kezelésében.

Bibliaterápia
(Forrás: Wikimedia Commons)

„A szülők azt tapasztalták, hogy a szabadidős vagy akár az iskolai olvasmányok jól használhatóakk biblioterápiás célokra” – írja Bowman. „A szülők úgy érezték, hogy a szövegértési készséget, szókincset is fejlesztő módszerek a magasabb gondolkodási készséget is fejlesztették, és így jótékony hatásuk volt a társas konfliktusok megelőzésében. A szülők arról is beszámoltak, hogy a saját olvasással kapcsolatos hozzáállásuk alapvetően gyerekkorukban alakult ki, és ez meghatározta a felnőttkori olvasási szokásaikat is. Azok a szülők, akik gyerekkoruk óta szerettek olvasni, beépítették az olvasást a gyerekeik mindennapi szokásai közé. Azok viszont, akik közönyösek voltak az olvasással kapcsolatban, úgy gondolták, hogy a gyerekük is hasonlóképpen fog érezni” – számol be Bowman kutatásának eredményeiről.

A szülők beszámoltak olyan esetekről, hogy a gyerekük nem értett egyet az általuk terápiás céllal kiválasztott könyv olvasásával. Más nehézségekkel is meg kellett küzdeniük a terápia során: például azzal, hogy a gyerekek figyelme nem tartott ki a könyv olvasása alatt. Mégis – mondja Boleman – a korábbi kutatások tapasztalatainak dacára a szülők lelkesedését és a módszerbe vetett hitét ezek a nehézségek nemhogy nem ingatták meg, de még meg is erősítették az elköteleződésüket.

Bowman szerint a jövőben párokat, családokat lenne érdemes vizsgálni, nem csak egyetlen gondozót a családból. Továbbá érdemes lenne kiterjeszteni a kutatást mindenféle foglalkozású szülőre, nem csak olyanokra, akik viszonylag közel állnak a biblioterápia módszeréhez a foglalkozásukból adódóan.