0:05
Főoldal | Rénhírek

Mindenki mobilra fejleszt

A nagyvállalatok több mint negyede tervezi, hogy egy éven belül mobil eszközökre is alkalmassá teszi a honlapját – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Menedzsment Kutatóközpontja és az IFUA Horváth & Partners felméréséből.

MTI | 2012. április 5.

Az eredményeket összefoglaló közlemény szerint így megduplázódik azon cégek száma, amelyek a mobilinternetre is gondot fordítanak. Jelenleg ugyanis az ilyen szervezetek aránya nagyjából 25 százalék a válaszadók között. Utóbbiak több mint fele az 500 legnagyobb magyar vállalat közé tartozik.
A kutatás szerint egyre több cég használja tudatosan az internetet, s a nagy szervezetek több mint fele foglalkozik már keresőoptimalizálással, vagyis azzal, hogy megfelelő kulcsszavak esetén a honlapja a találatok elejére kerüljön. További 10 százalék egy éven belül tervezi ezt. Szintén a tudatos használat erősödését mutatja, hogy a jelenlegi 45 százalékon felül további 15 százalék kíván önkiszolgáló felületet biztosítani a honlapján az ügyfeleinek.

A felmérés szerint egyelőre inkább a lakossággal kapcsolatban álló cégek nyújtanak ilyen szolgáltatást, de most már szaporodik a hasonló lehetőség az üzleti ügyfelekkel rendelkezők körében is. A kutatás kimutatta azt is, hogy csak a cégek ötöde kommunikál naponta a közösségi médiában, s további tizede teszi meg ezt legalább hetente: az ennél ritkább megszólalás ezen a csatornán hatástalan.

A cégek nagy része ugyanakkor inkább csak kipipálja ezt a feladatot, olyasfajta megfontolásból, hogy ha a konkurencia fent van a Facebookon, akkor nekik is fent kell lenniük. Arra már kevésbé törekszenek, hogy a jelenlét valós hozzáadott értéket adjon – mutatnak rá a közleményben. Ahol mégis törődnek azzal, hogy valóban hasznos legyen a megjelenés, ott is inkább csak marketing célra alkalmazzák az oldalt. Így aztán csak elvétve történik meg, hogy egy cég valós szolgáltatást próbáljon nyújtani a Facebookon – derül ki a közleményből.

A tájékoztatás szerint a közösségi médiában 47 százalékkal vezet a Facebook használata, jelentősen lemaradva szerepel mögötte 17 százalékkal a LinkedIn és 11 százalékkal a Twitter. A közleményben megjegyzik, hogy az iwiw-ről már nincs adat. A felmérést a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége támogatta.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!