Mhm, ühüm, aha, öhö...
Olvasónk nyelvi kérdést szeretett volna feltenni, de a nyelven túli problémára kérdezett rá. Kérdéses azonban, hogy meddig tart a nyelv, és hol kezdődnek a nyelven kívüli gesztusok. Fény derül arra is, hogy mi közük a bolgároknak az udmurtokhoz.
András nevű olvasónk olyan dologról érdeklődik, melyre csak nehezen fogunk tudni választ adni:
Egy nyelvi furcsaságról szeretnék többet megtudni.
Van a helyeslésnek az a nem túl udvarias módja, amikor egy rövid mély és egy hosszabb magasabb hangot hallatunk egymást után, írásban "mhm"-nek, "ühüm"-nek, "aha"-nak, esetleg "öhő"-nek próbálják írni. Hasonló módon a tagadó párja: egy rövid magasabb hangot egy hosszabb mélyebb követ. Ennek nem ismerem az írott változatát. Érdekességeik, hogy se magánhangzót, se mássalhangzót nem ejtünk ki, csak 2 hang követi egymást.
Lehet sejteni ennek az eredetét? Más nyelvekben is előfordulnak ilyenek?
(Forrás: iStockPhoto)
Ebből a tényből az is következik, hogy az ilyen elemek történetét is meglehetősen nehéz felderíteni. Hiszen ha korábban fel is jegyeztek ilyeneket, abból nem derül ki, hogy pontosan hogyan is hangzottak. Az ilyen elemeknél – beszédhangok híján – elsősorban a dallamuk és a ritmusuk hordoz információt, tehát leginkább a kottaszerű lejegyzésekre támaszkodhatnánk. Nem véletlen, hogy olvasónk kérdésében szükségesnek tartja a dallamot is jellemezni. A hangfelvételek korában természetesen már követhetővé válik az ilyen elemek történetének (vagy földrajzi megoszlásának) vizsgálata, de ilyen kutatásról egyelőre nem tudunk.
A fentiekből az is következik, hogy nem igazán tudunk aról beszélni, hogy milyen hasonló elemek vannak más nyelvekben. Ugyanakkor vannak olyan nyelven kívüli jelenségek, melyek általában azonos nyelven beszélő közösséghez kötődnek. Így például Magyarországon is közismertnek tekinthető, hogy a bolgárok „fordítva” bólogatnak: amit ők igennek szánnak, azt mi nemnek értjük, amit nemnek, azt meg igennek. Természetesen nem állíthatjuk, hogy ezek a fejmozdulatok a bolgár nyelv részei, de nem is függetlenek tőle. Még inkább így van ez a hanggesztusokkal, melyek szervesen illeszkednek a beszéddallamba: nem is csoda, ha olvasónk nyelvi elemeknek gondolja őket.
A hanggesztusok nem univerzálisak, egyes „nyelvekben” (kultúrákban) eltérőek lehetnek. Így például a magyar psszt! azt jelenti, hogy ’csöndet! hallgass! ne zajongj!’, a hasonló angol gesztus azt jelenti, hogy ’itt vagyok! ide gyere!’. Az udmurtban az igenlést fejezik ki egy olyan hanggesztussal, melyet magyar füllel inkább tagadásnak értelmeznénk: ezt o-o-val szokás leírni, de a dallam és a ritmus sokkal fontosabb, mint az artikuláció.
@kalman: Ezért is tettem idézőjelbe, hogy fordítva, és magyaráztam is: nyilván nem ugyanazok a mozdulatok, csak éppen az ellenkezőképpen értjük őket, mint ahogy szánják.
@kalman: Én pl. úgy gondoltam a hangfestő szót, hogy ugye az 'igen'-t kifejező fejmozdulat két részből tevődik össze: egy hátra és egy előrebillentés, amit valamilyen "belső" hanggal kísérünk. Ebből önállósulhatott talán az "mhm", majd lehetett belőle később "aha/öhö/ühüm", amely nem lenne más, mint ezek hangutánzó szavai. Vö. a 'nem' jelentésű "nyögéssel", ami viszont "m-m", és jobbra-balra való fejrázással társul.
Nem lehet, hogy az 'igen' jelentésű emelkedő dallam és a 'nem' jelentésű ereszkedő tényleg hangszimbolika? Nem arra gondolok, hogy "hangutánzó", vagy hogy egy másik megnyilatkozást utánozna, hanem arra, hogy a felfele álló ujj, és általában a 'felfele' irány az 'igen', 'igaz', 'áll' fogalmának elég elterjedt jele, a lefelé mutatás és általában a lefele irány a 'nem', 'bukta', 'hamis' stb. fogalmának jele. Nem tudom, hogy van azoknál (én a bolgároknál láttam), ahol a fejmozdulatok mások, szerintem az még összefér azzal, hogy a 'fel' az 'igaz', a 'le' a 'hamis'. (Egyébként tévedés, hogy a bolgároknál fordítva vannak a fejmozdulatok, mint nálunk. A tagadás nem bólogatás, hanem viszonylag gyors alulról felfele mozdulat ("fejemelés"), gyakran "ciccegéssel" kísérve, a helyeslés pedig nem fejcsóválás, hanem a fej jobbra-balra billentése (kicsit olyan, mint amivel mi kételkedést fejezünk ki).)
@Roland2: A mexikói spanyolban a 'pfúj' "guácala" [gwákala]. :)
@Roland2: Nekem az a gyanúm, hogy ez nagyobb areális dolog lehet, és a törököknél is így van: onnan terjedt a bolgárokra (sőt, talán a görögökre is). Erre vonatkozólag azonban nem találtam megbízható forrást.
Kevesen tudják,de Iránban és Indiában is a bólogatás a nemet,a fejrázás az igent jelenti,mint a bolgároknál.A hangfestő és hangutánzó szavak is eltérőek lehetnek,pl. az oroszok, ha jól tudom a kutyaugatást "tyaff-tyaff" hangalakkal imitálják,mi vau-vau-val (az angolok meg a macskanyávogást imitálják másként).A japánban a kira-kira csillogást jelent,(mi ezt csiri-viri-nek (is) mondjuk),a goro-goro alakot pedig olyan hangokra alkalmazzák,mint a mennydörgés vagy súlyos tárgy keltette zaj (mi az ehhez hasonló hangokat a "dörrenés","dörgés" hangfestő szóval imitáljuk).A magyar a gusztustalan dologokra,ízekre azt mondja,hogy pfújj,az angol,hogy yuck.
@Sigmoid: A "nem" is kissé hasonló : ううん :)
@El Mexicano: A cikkben az „emberi nyelv”-ről volt szó. Metaforikusan persze beszélhetünk egy csomó más nyelvről is, de ezt nem szabad összekeverni az emberi nyelvvel.
A japánoknál az "aha" helyi megfelelője leírva "ün"... Ez egy rövid, hangsúlyos, erősen zöngés n hanghoz hasonlít legjobban.
Az igent ("hai") egész máshogy mondják.
Az angolok és amerikaiak egyik leggyakrabban használt helyeslő hangjele egy kicsit elnyújtott m hang. Ez sem igazán kapcsolható a "yes"-hez.
Szóval nehéz általános kapcsolatot látni a hangjel és az "igen" szó közt.
@Fejes László (nyest.hu): Én csak megerősítettem, amit leírtál. És igen, bizonyos értelemben a hangszeres zene is közlés, valaminek a kifejezése, és a taps/csettintés is. Tágabb értelemben ezek is nyelvek (mint ahogy mondják is, hogy pl. a "zene nyelve").
@El Mexicano: „ezzel meg is cáfolnám egyben, hogy az 'igen' jelentésű szó hangutánzásából származna, amely spanyolul "sí", de gondolom ezt mindenki tudja.” Nyilván mindenki tudja. Viszont ki állította, hogy bármelyik ’igen’ jelentésű nyelvi elem hangutánzásból származna? Ez a felvetés tudtommal nem hangzott el.
„a közlés hangokkal történő kifejezése a nyelv” Nem tudom, honnan veszed ezt a definíciót, de ilyen alapon a taps, a csettintés is a nyelv része, sőt, még a hangszeres zene is.
„az igenlő fejbólintás hangfestőszava” Ezt meg végképp nem értem.
Esetleg még arra tudnék még gondolni, hogy az igenlő fejbólintás hangfestőszava. Ehhez viszont azt kellene tudni, hogy a görögben és a bolgárban létezik-e, ahol ezt fordítva mutatják.
A cikkben szerepelt egy kérdés, hogy vannak-e más nyelvekben is ilyen elemek, továbbá "@Fejes László (nyest.hu): Az természetesen elképzelhető, hogy ilyen elemek a nem jól artikulált szavak dallamának utánzásából keletkeznek, de azért ennek eléggé ellentmond az, hogy nyelvi elemeknél azonos dallamot használunk teljesen különböző (akár ellenkező) értelmű elemeknél is".
Vannak. A spanyol anyanyelvűek ugyanígy mondják, hogy "mhm" és "ahá~ajá" (lehet mindkétféleképpen írni), s ezzel meg is cáfolnám egyben, hogy az 'igen' jelentésű szó hangutánzásából származna, amely spanyolul "sí", de gondolom ezt mindenki tudja.
Én viszont nem látok arra indokot, hogy ezt ne nyelvi jelenségnek tekintsük, hiszen ezek is hangok. Az állatok nyelvét is nyelvnek hívjuk, pedig nem szavakat és emberi hangokat bocsátanak ki. De ami a lényeg: kommunikálnak, és a közlés hangokkal történő kifejezése a nyelv.
@peterbodo: Az természetesen elképzelhető, hogy ilyen elemek a nem jól artikulált szavak dallamának utánzásából keletkeznek, de azért ennek eléggé ellentmond az, hogy nyelvi elemeknél azonos dallamot használunk teljesen különböző (akár ellenkező) értelmű elemeknél is.
Továbbá: én úgy érzem, hogy a saját tipikus, egyértelműen igenlő aháim dallamát az igenre ráhúzva nem helyeslő igent kapok, hanem inkább kérdőt, vagy folytatást sürgetőt (’igen, mondjad, mondd már...’). Szóval szerintem az ilyen elemek dallama meglehetősen különbözik a mondatdallamoktól.
hmmm :) érdekes kérdés. Bár lehet nyelven kívülinek értelmezni, az eredetét én nyelvinek érzem:
igen-egen-ühüm-aha között rokonságot érzek. Például egy beszélgetés közben van, aki az igent mondogatja ugyanolyan dallammal, mint mások a többit. A dallam is érdekes, és talán nyelvi az eredete a felvitt hangmagasság számomra arra utal, hogy a közbevetés ellenére a mondat befejezetlen, azaz arra ösztönözzük a másik beszélőt, hogy folytassa, amit elkezdett. Érdekes, hogy az aha, meg mintha visszatérne a nyelvbe, hiszen ezt a formát használjuk írásban és szóban is.
A nemnél, hasonlóan: nem-nem - mmm-mmm. Bár talán nem ennyire egyértelmű a kapcsolat. Itt a levitt hangmagasság a befejezettségre utal. Mivel nem értünk egyet, nem kívánjuk, hogy folytassa a beszélő.
Mindez spekuláció vagy lehet alapja?