0:05
Főoldal | Rénhírek

Mennyire biztonságosak a szórakozóhelyek?

Elsősorban a szülők és pedagógusok felelősségét emelte ki a fiatalok szórakozásának biztonsági kérdéseiről végzett felmérés eredményeinek ismertetésekor Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési tudományos osztályának megbízott vezetője kedden Budapesten.

MTI | 2012. december 21.

A Legfőbb Ügyészség által kezdeményezett kutatás fő célkitűzése a fővárosi szórakozóhelyek sajátos világának, a fiatalokat fenyegető veszélyeknek a feltárása volt. Ennek során 34 szórakozóhelyet kerestek fel, 14 üzemeltetővel beszéltek, valamint 662 végzős középiskolást és egyetemi hallgatót is megkérdeztek.

A felmérés öt veszélyforrást tárt fel. Így a szórakozni vágyó fiatalok bűncselekmények áldozatai vagy elkövetői is lehetnek, de kockázatot jelent a túlzott tömeg, az alkohol-, illetve kábítószer-fogyasztás, valamint a hazautazás veszélyei, az úgynevezett diszkóbalesetek.

A megkérdezett fiatalok 20 százaléka számolt be arról, hogy szórakozás közben erőszakos inzultus érte őket, míg szemtanúként 46 százalékuk tapasztalt bűncselekményt. Elsősorban a felszabadult, tudatmódosult állapotban történt bűncselekmények, ittas vezetés, kábítószerrel visszaélés, garázdaság, valamint erőszakos nemi bűncselekmények voltak jellemzőek.

A megkérdezettek 74 százaléka fogyaszt alkoholt szórakozás közben, 22 százalékuk néha, 4 százalékuk pedig soha. A válaszolók 9 százaléka csak a szórakozóhelyen, 58 százalékuk előtte is, 29 százalékuk csak a szórakozóhelyre érkezés előtt fogyaszt alkoholt.

A diszkóbalesetek főként vidéken jelentenek problémát, Budapesten a fokozott ellenőrzések hatására ez jelentősen visszaesett. Jellemző az élménykeresés, amelynek során vakmerő cselekményekre szánják el magukat a fiatalok. Idén májusban például egy Budapesten tanuló portugál diák ugrott a Dunába, holttestét csak két héttel később találták meg.

A felmérés szerint a szórakozóhelyek biztonsága – a West-Balkánban történt három halálos áldozatott követelő tragédia óta  nőtt. A 10 évvel ezelőtti vizsgálathoz képest is javult a helyzet, hiszen a szórakozóhelyeken van hideg víz, szellőzés és biztonsági terv. A pincehelyiségek még mindig kockázatosak, főként, ha pánik törne ki – tette hozzá Nagy László Tibor kutatásvezető.

A fiatalok biztonságos szórakozását biztosítják a váratlan és rendszeres hatósági ellenőrzések, ugyanakkor nagy a szülők és pedagógusok felelőssége is. A tinédzserkorban erős kortárshatást a pozitív otthoni példa és a sportolás ellensúlyozhatja. A kutatásvezető kiemelte a civil szféra szerepét a megelőzésben. Példaként említette az úgynevezett csendbohócok megjelenését, akik a szórakozóhelyek környékén lakók nyugalmát igyekeznek segíteni.

Sárik Eszter fiatalkorúakkal foglalkozó ügyész a nemzetközi tapasztalatokról számolt be. A kutatás során 13 uniós ország gyakorlatát vizsgálták, és jelentős eltéréseket tapasztaltak. Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat helyettes nemzeti képviselőjeként is tevékenykedő ügyész szerint a fiatalok védelmében meg kell osztani a felelősséget a szülők és a szórakozóhelyek üzemeltetői között. Írországban például ilyen vegyes felelősségi modell működik  tette hozzá.

Megoldást jelentenek a tinidiszkók, ahol nem árusítanak alkoholt, és főként délután tartanak nyitva, ám ez Kelet-Európában még nem jellemző  mondta Sárik Eszter.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!