0:05
Főoldal | Rénhírek
Mindennapos testnevelés

A fit test tesztje: FIT-TEST

A kormányprogramban szereplő mindennapos testnevelés program hatásainak és hatékonyságának mérésére alkalmazható technológia kifejlesztésén dolgozik a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a Szegedi Tudományegyetem és a Régens Zrt.; egy több mint 200 millió forintos uniós támogatású pályázatnak köszönhetően kétéves munka kezdődik meg – jelentették be a résztvevők csütörtöki sajtótájékoztatójukon a dél-alföldi városban.

MTI | 2012. október 15.

A FIT-TEST elnevezésű programról Varró András, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar tudományos rektor-helyettese, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet tanszékvezetője elmondta: a projekt alapeleme, hogy a vásárhelyi testnevelési program pozitív hatásait felmérjék. Olyan biológiai és sportélettani vizsgálatokat végeznek majd, melyek semmilyen kellemetlenséggel nem járnak a résztvevő gyermekeknek. Emellett egy speciális EKG-vizsgálattal megpróbálnak arról is informálódni, hogy van-e a résztvevő mintegy hétezer gyermek közt olyan, aki hajlamos lehet például a szívritmus-zavarokra, vagy a nagyon ritkán előforduló, de végzetes hirtelen szívhalálra.

Az Európai Unió és a magyar állam által támogatott projekt teljes költsége 212 millió forint. Ebből a Régens Zrt. 120 millió forintból gazdálkodhat, melynél 42 millió forint az önrész és 78 millió a támogatás, a szegedi egyetem 92 milliós részesedésében 14 millió az önrész, és 78 millió a támogatás.

Hódmezővásárhely önkormányzata az országban elsőként 2005 szeptemberében vezette be a mindennapos testnevelés programot, amely kiegészült a minden diákra kiterjedő edzettség-méréssel, valamint az ehhez kötött szűrővizsgálatokkal, lehetővé téve a mindennapos testmozgás hatásainak és eredményeinek vizsgálatát. Az Egészséges Vásárhely Program keretein belül működő mindennapos testnevelés mára országos programmá vált, amely – a vásárhelyi mintaprogramhoz hasonlóan – tavasztól kiegészül a tornaórákhoz kapcsolódó edzettség méréssel.

A Szegedi Tudományegyetem és a hódmezővásárhelyi önkormányzat együttműködésében szerveződő FIT-TEST program célja, hogy követésre érdemes mintaprojektet adjon az iskolai edzettség méréshez kötött egészségügyi szűrővizsgálatokhoz. A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi szinten elismert professzorai, kutatói a szűrővizsgálat teljesebb körűvé tételén dolgoznak, annak érdekében, hogy azok segítségével az orvosi vizsgálatok meglévő lehetőségeinél jóval korábban felismerhetővé – és ezáltal megelőzhetővé – váljanak a kialakulóban lévő elváltozások, betegségek. A kutatások során az edzettségre vonatkozó vizsgálatok kiegészülnek egy új szemléletű, a koordinációs készségeket figyelő programmal.

A sajtótájékoztatón közölték: igazi újdonság lesz az az informatikai rendszer, amelyet a kutatáshoz kapcsolódóan a Régens Zrt. fejleszt ki. A program nem csupán az érintett oktatási és egészségügyi szakemberek számára juttatja el az információkat, de egy interaktív, fiatalos internetes oldalon az érintett gyermekeket és családjaikat is eléri, tájékoztatást adva a felmérések, szűrővizsgálatok eredményeiről, valamint személyre szóló tanácsokkal segítik a gyermekek egészséges fejlődését.

A programban mintegy hétezer vásárhelyi általános és középiskolai diák vesz részt, de már tárgyalások kezdődtek a környező településeken is, hogy az ottani fiatalokat is bevonják a kutatásba.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!