Mennyi az az 1800?
Ismeri ön a dödöllét? És a „dödölle” szót? Ismerheti-e a szót úgy, hogy nem ismeri a jelentését? A kérdés különösen akkor válik élessé, ha meg akarja számolni, hány szót ismer. De hogy lehet ezt megszámolni? És hány szót is illene ismerni? És igaz lehet, hogy középiskolások csak 1800 szót ismernek?
Lassan már egy hónapja, hogy felröppent a hír:
[Csapó Benő, a PISA igazgatótanácsának tagja szerint] Tragikusan csökken a magyar tanulók szókincse is, átlagosan körülbelül 1800 (!) szóra apadt. A tankönyvek szövegeiből négyszer több szót nem tudnak a diákok értelmezni, mint amennyit a pedagógusok feltételeznek. Az iskolai olvasmányok terjedelme is problémát jelent, ezek sokszor túl hosszúak, és nem a megfelelő témákat dolgozzák fel. Mire a tanulók a felső tagozatba érnek, már számtalan kudarcon vannak túl, és nem válnak olvasóvá.
Maróth Miklós, az MTA alelnöke a PISA-felmérés eredményének közzététele után rendezett konferencián úgy fogalmazott: „A magyar diákok egyszerűen nem tudnak magyarul, így ne csodálkozzon senki, hogy a természettudományos feladatokat is képtelenek értelmezni.” Míg a tanári tekintélyt lebontották, egy másfajta tekintélytisztelés alakult ki a diákok fejében: ,,Papagájként ismétlik mások véleményét, anélkül, hogy értenék azt”.
Tulajdonképpen azt gondolnánk, hogy aktualitását vesztette és nem érdemes már foglalkozni vele – ha nem bukkanna fel újra és újra a Facebookon. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy mi áll e kijelentések hátterében.
1800 – sok vagy kevés?
A szókincs említése ebben a szövegkörnyezetben azért is érdekes, mert a PISA-teszt szövegértést mér, a szókincs méretét nem.
Mindenekelőtt érdemes elgondolkodni azon, mit jelent az, hogy „a magyar tanulók [...] átlagosan körülbelül 1800 szóra apadt”. Nyilvánvaló, hogy a számszerű adatokat mindig viszonyítva kell értelmezni, azaz tudnunk kell, hogy mekkora szókincset várnánk el a tizenöt éves gyerekektől, akik körében a felmérést végezték. Ennek hiányában az 1800-as szám értelmezhetetlen. (Egy 1995-ös tanulmány szerint angol anyanyelvű középiskolások 10-12 ezer szó jelentését ismerik.)
A híradás viszonyítási számot nem ad meg. De nem csupán ez a probléma, hanem az is, hogy – akárcsak a nyelvek esetében – általában nem beszélhetünk arról, hogy mekkora valakinek a szókincse. A legalapvetőbb dolog, hogy meg kell különböztetnünk aktív és passzív szókincset: aktívnak azt a szókincset nevezik, amelyet használunk (az ide tartozó szavakat kimondjuk, leírjuk), passzívnak azt, melyet csak megértünk, ha mások használják. (A fenti 10-12 ezres adat tehát a passzív szókincsre vonatkozik.)
Az utóbbi esetben sem könnyű eldönteni, hogy egy szót ismerünk vagy sem. Azt például az Éliás, Tóbiás kezdetű mondókának köszönhetően minden óvodás tudja, hogy a dödölle valamiféle étel – de még a felnőttek között is sokan lehetnek, akik ennél sokkal többet nem tudnak mondani. (Vicces módon ez még a Wikipédia megfelelő szócikkéből sem derül ki, ott is csak linkelnek egy receptet – valójában krumpligombócról van szó, melyet pirított hagymával tálalnak.) Mit mondhatunk róluk, ismerik a dödölle szót, vagy sem? Ismeri vagy nem ismeri az éger szót, aki a botanikus kertben nem tudja megmutatni, melyik az égerfa? Ismeri vagy nem ismeri az ón szót, aki nem tudja egy anyagmintából kiválasztani, melyik az ón, melyik az ólom?
(Forrás: Wikipédia (magyar változat) / Tislerics Endre / GNU-FDL 1.2)
Persze nincs éles határ az aktív és a passzív szókincs között sem, hiszen vannak szavak, melyeket gyakran használunk, másokat viszont ritkán. Ráadásul mindez témától is függ: vannak szavak, melyeket azért nem használunk, mert olyan témához kötődnek melyekről ritkán beszélünk. Például ha ritkán beszélünk autószerelésről, akkor valószínűleg ritkán használjuk a porlasztó vagy a befecskendezés szavakat, függetlenül attól, hogy szükség esetén könnyedén előhívjuk őket. Összességében mégis világos, hogy nagyon nem mindegy, milyen az általunk ismert aktív és passzív szókincs aránya. Hiába nagy a passzív szókincsünk, ha az aktív szűk, akkor nem fogjuk tudni választékosan kifejezni magunkat. Viszont hiába derül ki egy felmérésből, hogy az aktív szókincsünk szűk, ha a passzív tág, akkor sokkal jobban tudunk tájékozódni (és feltehetően a világról is annál többet tudunk), mint ahogy azt az aktív szókincs méretéből gondolnánk.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy-egy szónak több jelentése is van. A csatorna szót például használjuk ’tenger szűkülete’ (pl. La Manche-csatorna), ’mesterséges vízi út’ (Duna–Rajna-csatorna), ’öntözőárok’, ’vízelvezető vezeték’ (ezen belül is ’ereszcsatorna’, illetve ’szennyvízcsatorna’), ’csőszerű szerv’ (fülcsatorna, gerinccsatorna), ’rádió- ill. televízió-frekvenciasáv’, elvont értelemben vett ’kommunikációs közeg’ stb. jelentésekben. Kérdés, hogy vajon a csatorna szó minden ilyen jelentésben való ismeretét új szó ismeretének számolhatjuk-e. Ez kétségkívül túlzás lenne, hiszen a fenti jelentések között számos hasonló vonás van. Ugyanakkor az sem jó megoldás, ha egy szónak számoljuk, függetlenül attól, hogy a nyelvhasználó csupán egy vagy több jelentésben ismeri-e.
(Forrás: Wikimedia Commons / Balázs Gáspár / GNU-FDL 1.2)
És akkor még szó sem esett arról, hogy vannak a nyelvnek a szónál nagyobb egységei is, melyeket meg kell tanulnunk. Például azt, hogy miként köszönünk valakinek, hogyan köszönünk meg valamit vagy hogyan köszöntünk fel valakit – ismernünk kell a megfelelő fordulatokat. Hasonlóképpen külön meg kell tanulnunk, milyen fordulatokkal szólítunk meg valakit az utcán, milyen kifejezéseket használunk telefonáláskor, vagy hogyan kezdünk vagy fejezünk be egy mesét. Ezek általában többszavas fordulatok. Nem csak az számít, hogy hány szót ismerünk, hanem hogy hány fordulatot is – aktívan és passzívan egyaránt.
De bármit is mérünk, az 1800 nagyon alacsonynak tűnik – egy felmérés szerint egy hat éves angol anyanyelvű gyerek szókincse kb. 1500 szó. Ugyanakkor például a Special English, az angol egy szűkített szókincsű változata csupán 1500 szót használ (emellett kerüli a sajátos jelentésű szókapcsolatokat), de összetett világpolitikai és gazdasági híreket is meg lehet rajta fogalmazni (éppen erre használják). Ez tehát nem vészesen szűk szókincs, de egészen természetes, hogy egy normálisan fejlődő gyerek szókincse akkor is nagyobb, ha nem különösen művelt.
Hogyan mérjük?
A szókincs méretét természetesen nem úgy mérjük, hogy egyesével megszámoljuk, hány szót ismer a vizsgált személy. A módszer a következő.
Az egyes szavak különböző gyakoriságúak, a szavak gyakoriságát bizonyos módszerekkel meg lehet határozni. (Például fogunk egy csomó szöveget, és megszámoljuk, azokon belül milyen gyakran fordulnak elő az egyes szavak. Ez azonban szükségszerűen torzít, hiszen a szövegek tematikája erősen meghatározza a szavak gyakoriságát.) Feltételezhető, hogy a gyakori szavakat mindenki ismeri, a ritkábbakat kevesebben. A leggyakoribb szavak ismeretét nem kell ellenőrizni, hiszen feltehető, hogy az eszik vagy a kutya szót mindenki ismeri. A ritkább szavakat ismeretét úgy ellenőrizzük, hogy egy bizonyos gyakorisági csoportból veszünk néhány véletlenszerűen kiválasztott szót, és megnézzük, a tesztalany hányat ismer közülük – ebből következtethetünk arra, hogy a teljes csoportból körülbelül hány szót ismer az illető. Ezt több gyakorisági csoporttal is megismételjük, és ebből kapjuk meg azt a körülbelüli értéket, hogy a tesztalany összesen hány szót ismer.
A módszerrel azonban baj van. Eleve abból indul ki, hogy megjósolható, milyen szavakkal találkozik a gyerek. Csakhogy a mai gyerekek egészen biztosan nem könyvekből vagy a sajtóból sajátítják el szókincsük jelentős részét, sőt még nem is szüleiktől vagy tanáraiktól. Lehet, hogy a mai gyerek nem tudja, mi a széna vagy mi a szalma (pláne a kettő közötti különbség), de számos olyan szót ismer, melyekre a teszt összeállítói aligha gondoltak (cejizik ’szeret’, karizik ’karácsonyt ünnepel’, random ’tetszőleges, véletlenszerűen kiválasztott’ stb. – és számtalan, melyről még e sorok írójának sem lehet fogalma). Persze lehet, hogy e szavak nem mindegyike segít az egyetemes műveltség elsajátításban vagy a munkaerőpiacon, de a szókincsbe ezek is beletartoznak. Ugyanakkor feltehető, hogy a fiataloknak nem okoz gondot az internet, a honlap és a böngésző szavak jelentésének megkülönböztetése, holott ez az idősebbek körében még a rendszeres internethasználók körében is tapasztalható probléma. A fiatalok szókincse tehát nem feltétlenül szűkebb, legfeljebb azon a területen, ahol mérik – ahol nem mérik, ott gazdagabb.
Ráadásul előfordulhat, hogy a szóra való rákérdezéssel van a baj. Nem biztos, hogy a gyerek nem ismeri a szót, előfordulhat, hogy nem jön rá, hogy az adott helyzetben éppen azt a szót kellene használnia. Az alábbi kép azért lett híres, mert azt feltétlezték róla, hogy azt mutatja: a gyerek nem ismeri a juhász szót. Valójában azt mutatja, hogy az adott képről nem ismerte fel, hogy egy juhászt akar ábrázolni. Ez azonban nem jelenti, hogy ne tudná, hogy a juhokat őrző pásztort juhásznak hívják. Érdekes módon azonban nem találkoztunk olyannal, aki észrevette volna, hogy a képen kandalló megnevezéssel szereplő tárgy valójában kályha. (Még a tanár sem javított.)
Azt persze nem tudjuk, hogy a teszt kitalálói követtek-e el módszertani hibákat, vagy hogy a sajtó Tudta-e? A magyarul [ventillátor]-nak ejtett szót ventilátornak kell írni az érvényben levő helyesírási szabályok szerint.tényleg megbízhatóan adta vissza a nyilatkozók szavait. Az eredmény azonban azt sugallja, hogy valahol oda nem illő dolog került a ventilátorba. Erős a gyanú, hogy akik szörnyülködve osztják meg a fent idézett szavakat, azok papagájként ismétlik mások véleményét, anélkül, hogy értenék.
Egy kis szövegértelmezés
A nyilatkozók szavait sokan értelmezik úgy, hogy azt mutatják: szörnyűséges, a mai gyerekek nem tudnak beszélni. Ugyanakkor vannak kijelentések, amelyekkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy eredetileg nem ezt jelentették. Csapó Benő például ezt mondja:
A tankönyvek szövegeiből négyszer több szót nem tudnak a diákok értelmezni, mint amennyit a pedagógusok feltételeznek.
Ezt persze értelmezhetjük úgy is, hogy a gyerekek nem képesek megfelelni az elvárásoknak. De valójában inkább arról van szó, hogy a pedagógusok, vagy inkább a tankönyvírók nem képesek felmérni, mit értenek meg a gyerekek, akiknek műveiket szánják. Márpedig nekik kellene a gyerekekhez igazodniuk.
Amikor pedig a gyerekek tudásszintjét kritizáljuk, ne felejtsük el: a gyerekek nem ilyennek születtek: szüleik, nagyszüleik, pedagógusaik nevelték őket ilyennek. Amikor az idősebb generációk a fiatalabbakat kritizálják, saját magukról mondanak ítéletet.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (56):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@bloggerman77: „Ha nincs más érved, átmész bunkóba?” Szerintem én legfeljebb téged követtelek... Hiszen számodra az a legkézenfekvőbb magyarázat arra, hogy ha valaki nem ért valamit, hogy műveletlen bunkó... Mondjuk szerinted honnan sajátítja el egy mai gyerek azt, hogy mennyi a szekérderéknyi, ha szekeret se lát? Vagy szerinted az is műveletlenség, hogy nem lát szekeret? Na, igaz, ezek a mai gyerekek már egy rendes szakócát se tudnak lepattintgatni...
„Meg kéne a tisztelt szülőknek magyarul beszélni a gyerekeket, és akkor a szeret szó helyett nem a cejizik-et használnák...” Hát, én ugyan nem végeztem szociolingvisztikai felmérést, de én úgy tudtam, hogy ez kifejezetten a tizenévesek szóhasználatából származik, nem a dajkanyelvből. De hát te nyilván pontosabb információkkal rendelkezel. És gondolom arra is megvan a magyarázatod, hogy miért lenne rosszabb a magyar nyelv, ha mondjuk a cejizik szó kiszorítaná a szeretet, és mindenki azt használná.
„A te ostoba ultraliberalizmusod a legkártékonyabb nyelvi hozzáállás.” A sarok, kukorica, nádpálca, vonalzó a körömre, futtatás az iskola körül, szégyentábla, illetve az internetes fórumokon való leszólás a nép művelésének legjobb eszköze! Ugye?
„Érdekes módon, a kötetenként 900 oldalas, mindenféle nyakatekert varázslónevekel, Ugli muglikkal, meg mifenékkel teli Harry Pottert el tudták olvasni ÖNKÉNT a gyerekek... Nem furcsa?” Ellenben a nemzeti hagyomány részét képező Kőszívű ember fiait vagy a Egri csillagokat nem. Igazad van! Élő bizonyítéka a liberális-szabadkőműves háttértevékenységnek!
„Érthetetlen, mert az olvasó nem bírja megfelelő szinten a saját anyanyelvét.” „az olvasó leginkább azért nem képes befogadni a szöveget, mert a nyelv, illetve a kulturális közeg megváltozott.”
@Fejes László (nyest.hu):
Ha nincs más érved, átmész bunkóba? Anyámborogass...
Az meg még jobb, hogy engem bunkózol le.
Meg kéne a tisztelt szülőknek magyarul beszélni a gyerekeket, és akkor a szeret szó helyett nem a cejizik-et használnák... Vagy a "vagyok" helyett nem félangol-félmagyar netes szlenget használva "am vok" -ot.
A te ostoba ultraliberalizmusod a legkártékonyabb nyelvi hozzáállás.
Érdekes módon, a kötetenként 900 oldalas, mindenféle nyakatekert varázslónevekel, Ugli muglikkal, meg mifenékkel teli Harry Pottert el tudták olvasni ÖNKÉNT a gyerekek... Nem furcsa?
Nem az van inkább a kötelező olvasmányok népszerűtlensége mögött, hogy a már divat lett mocskolni ezeket a klasszikusokat? Generációk nőnek fel, hogy az idősebb generáció előadja, milyen "cikik" ezek.
De ezt mégsem mondhatják, mert egyből megkapná az Egri csillagokat leszóló kritikus, hogy hazafiatlan, erre kitalálják ezeket az ostobaságokat az "érthetetlen" szövegről.
Érthetetlen, mert az olvasó nem bírja megfelelő szinten a saját anyanyelvét. Ennyi.
@bloggerman77: „A klasszikus irodalmi művek lebutítása annak a beismerése, hogy a olvasó közeg műveletlensége okán nem képes befogadni a szöveget.”
Nem, az olvasó leginkább azért nem képes befogadni a szöveget, mert a nyelv, illetve a kulturális közeg megváltozott. Ennek fel nem fogása részben a logikus gondolkodás, részben a (nyelvi) műveltség hiányosságaira vezethető vissza,
@Galván Tivadar: így van, még mindig használják az ß-t, kivéve Svájcban. Szó végén, és intervokálisan még mindig nyomatják a sváb kiscsibék.
@Krizsa: "Még az Sz-eket is scharfes Sz-szel jegyezte le - ami 1996-ig volt szabványos a németben"
Látom, az osztrák nyelvtanításnak a mai napig is erős bástyái vannak Magyarországon!
Az "ß" egyébként nem szűnt meg, csak más szabályok vonatkoznak rá.
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Nem személyek önmeghatározásáról volt szó, hanem a magyar nyelvről. Az még a FN nyelvészet szerint is minimum 3 ezer éves. Volt akkor kereszténység? Még nem volt. A magyar nyelv közép-európai.
Aki keresztény, az mindenesetre vallásos, és ha nem vallásosnak tartják, akkor némelyik megsértődik. Szóval a vallásosságot jobbnak tartja a nem vallásos erkölcsnél, életformánál, felfogásnál. Aki "nyugati", az meghatároz egy választóvonalat, hogy honnan kezdődik a nyugat. A nyugat, mint micsoda? Magyarország mindenesetre "közép". Aki M.o.-on nyugateurópainak tartja magát, és ha vitába szállnak vele, megsértődik - az alacsonyabb rendűnek tartja Közép-Európát - s hogy milyen szempontból, az nem derül ki. De nem is kell, hogy kiderüljön - az egyén önmeghatározása magánügy.
mint nyugati hun v nyugati magyar?
@Krizsa: Ez számomra sértő, én egy magyar, NYUGATI, keresztény embernek tartom magam és azt hiszem jogosan leszek megsértve ha engem (magyarországi magyart), nem nyugatinak tartasz.
@bloggerman77: Az MTA igen, a magyar nyelv azonban nem a "nyugati, keresztény civilizáció" része. Még azóta sem:-))).
A klasszikus irodalmi művek lebutítása annak a beismerése, hogy a olvasó közeg műveletlensége okán nem képes befogadni a szöveget.
A 2. világháború előtt Magyarországon pl. Jókai regényei elérhetők voltak olyan változatban, ahol a kevéssé érdekes részeket egyszerűen kihagyták, és egy zárójelbe tett kettő soros tartalmi összefoglaló volt akár 20-30 oldal eredeti szöveg helyett. Az idegen szavakat magyarították, a kihagyhatatlan szavakat lábjegyzetben magyarázták meg.
De ezek a 4 elemit végzet rétegnek készültek..
Most akkor azt akarjuk mondani, hogy a mai 14 éveseink a 70 évvel ezelőtti félanalfabéta földműves cselédek kulturális szintjén vannak?
@Krizsa:
"Az, hogy a Halotti beszédet sem valódi magyar nyelven írták. Nem bizony, mert a magyarok rovással írtak... amit a kereszténység leplében nyomuló római hódítás... "nem kedvelt"."
**
Persze. Egy egyházi személy temetésén elmondott beszédet biztosan rovásírással írtak le. :))))))))
@Krizsa:
"gótosan cirkalmazott latin betúkkel. Még az Sz-eket is scharfes Sz-szel jegyezte le"
*
Akkoriban MINDENHOL így írtak a nyugati kereszténységhez tartozó civilizált világban, ezt bastarda betűtípusnak nevezik.
@mondoga: A Halotti Beszédet németajkú és a magyart nem jól ismerő egyházi ember írta, gótosan cirkalmazott latin betúkkel. Még az Sz-eket is scharfes Sz-szel jegyezte le - ami 1996-ig volt szabványos a németben.
Az írás pont a magyarban nagyon közel fonetikus.
Ez azt jelenti, hogy a ragozatlan tőszavak kiejtése úgy a rovás, mint a magyarra applikált latin betűkészlet hangjaihoz egyaránt hűséges. Ezért lehet a héber (és a szláv / orosz nyelveket is) - simán átírni magyar fonetikára. Évek óta ezt teszem. Ezzel hozom közel a magyar nyelvhasználók számára (a munkáimban) - a héber és a cirill betűkészlet ismerete nélkül - e nyelvek szótárkincsét. Mostanában tanulok bele, hogy a finn szókincset is fonetizáljam a magyarra.
Ez a hozzászólásod felületes - körültekintés nélküli volt.