Megváltozott az értékrendje?
– Vigyázzon, hamarosan kiég!
Az emberekkel foglalkozó szakmák többsége magában hordozza a kiégés veszélyét. Mit gondol, Ön veszélyeztetett? És vajon a kiégés melyik fázisában tart? Ismerje meg a kiégés szakaszait, és tudja meg, hogy mit tehet a különböző szakaszokban a kiégés ellen!
A személyes kapcsolatot igénylő szakmák – mint például a pedagógusoké, az orvosoké, a szociális munkásoké – általában magukban rejtik a kiégési (vagy más néven burnout) szindróma veszélyét. Valószínűleg mindenki találkozott már azzal az érzéssel, amikor a sok-sok hétköznapi probléma felgyülemlik, és semmihez sincs az embernek kedve. Legkevésbé a munkájához. A továbbiakban megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és megismerheti a kiégés különböző lépcsőit, valamint azt is, hogy miként orvosolhatja a szakmai értelemben vett kiüresedést a különböző szakaszokban.
Mi az a burnout?
„Kihűlt már, fekete a parázs; bennem még lánggal ég a tüzes harapás!” – írja Radnóti Miklós egyik versében. A parázsból két dolog lehet: hamu vagy láng. Hogy melyik lesz e kettő közül, az azon múlik, hogy mit teszünk a parázzsal. Hasonló a helyzet a kiégésnél is, hiszen aki tapasztalja a szindróma jeleit az a parázs állapotában van, és két út áll előtte. Vagy eljut a teljes kiégésig (burnout) vagy felszítja a parazsat mielőtt hamuvá válna, és újra fellángol benne az elhivatottsága, elkötelezettsége.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ainhoa91 / CC BY-SA 3.0)
Ahogy az előbbiekből is látszik, a kiégés igencsak metaforikus fogalom. Eredeti jelentésében a burnout a működő energiaforrás a megszűnésig tartó folyamatos gyengülését írja le. Ez a technológiai fogalom került át a pszichológiába a német származású amerikai pszichológus Herbert J. Freudenberger révén. Freudenberger szerint a kiégési szindróma a stressz és az érzelmi megterhelések révén kialakuló fizikai és mentális kimerülés, ami a reményvesztettség és a hozzá nem értés érzetével, a meglévő célok elvesztésével jár. Emellett a munkára, másokra és az illető saját személyére vonatkozó negatív attitűdök kísérik.
A burnout okai
A kiégés fő okaként leggyakrabban három dolgot szoktak megjelölni a szakemberek. Elsőként a Freudenberger meghatározásában is szereplő stresszt vagy túlzott megterhelést, ami kialakulhat például nagy felelősséggel járó munkakörökben vagy gyakori krízishelyzetek hatására. A következménye pedig az érzelmi és fizikai kimerülés, és nem mellesleg számos betegség (pl. gyomorfekély, magas vérnyomás, alvászavar) vezethető vissza rá.
A kiégés másik oka a motiválatlanság az érintett területen. Ha az ember kevésbé elégedett azzal, amit csinál, kevésbé leli örömét a munkájában, akkor előbb-utóbb a teljesítménye is csökkenni fog. Ezzel tisztában vannak a fejlettebb cégek is, akiknél a dolgozók motivációja az egyik legfőbb szempont. És nehogy azt higgyük, hogy a motiválás csupán év végi jutalékot, vagy havi bónuszt jelenthet! A rugalmas munkaidőtől kezdve, az ingyenes programokon, képzéseken át, a játékok és versenyek szervezéséig számos módja lehet a dolgozói motiváltság növelésének.
(Forrás: Wikimedia Commons / MONUSCO Photos / CC BY-SA 2.0)
Végül a (munkahelyi) kapcsolatok megromlását szokás még a kiégés okaként megjelölni. Ez könnyen oda vezethet, hogy a környező világgal való kapcsolat is egyre minimálisabb. A baráti összejövetelek, társalgások kötelezettségnek, nem pedig kikapcsolódási lehetőségnek számítanak, fokozatosan teherré válnak. – Ez már a kiégés tünetei közé számít.
Tünetek és a lehetséges kiutak
A kiégésnek több szakasza, fázisa különíthető el, ám a szakirodalom abban nem egységes, hogy pontosan hány. Egyes kutatók 5 szakaszt, míg mások akár 12 fázist is megneveznek a kiégés folyamatában. Természetesen a különböző felosztások között nagymértékű átfedések vannak, és bármelyiket is vegyük alapul, a burnoutra vonatkozó főbb szakaszok lényegüket tekintve megmaradnak. Csupán annyi különbség van közöttük, hogy a 12 fázist megállapító elmélet részletesebben kifejti a kevesebb szakaszt használó megközelítést, illetve kiegészíti azt néhány lépcsővel. Cikkünkben a kettőt összefésülve közöljük a kiégés szakaszait, amelynek jelei különböző intenzitással jelentkezhetnek személytől függően.
(Forrás: Wikimedia Commons / Nickfraser / GNU-FDL 1.2)
1. A remény vagy idealizmus szakasza
Ebben a szakaszban az illető nagy lelkesedéssel vág bele a munkájába, magas fokú hivatástudat jellemzi szakmájában. Ez a kollégákkal való intenzív kapcsolattartásban és -keresésben, illetve a delikvensek (pl. tanulók vagy betegek) érdekében történő fokozott erőfeszítésekben nyilvánul meg. Ha ezen erőfeszítések nem járnak sikerrel, akkor azt a kiégés első fázisában járó személy személyes kudarcként éli meg.
Ezzel egyidejűleg a személyes igények összemosódnak a delikvensek igényeivel, és szépen fokozatosan a személyes igények elhanyagolódnak (pl. a hazavitt munka miatt). Kialakul egyfajta bizonyítási kényszer, ezért a különféle feladatok egyre sürgetőbbé válnak, ám ennek ellenére nem történik meg a feladatok más személyekre történő átruházása.
Lehetséges megoldások: feladatok egy részének átruházása; életvitel, életritmus újragondolása; a visszajelzésekre, intésekre való odafigyelés; előre megtervezett heti rend, amiben a magánélet és a munka aránya nem billen túlzottan egyik irányba sem.
2. A realizmus vagy egyensúly szakasza
A kiégésnek ebben a szakaszában az illető még mindig elkötelezett a szakmája iránt, ugyanúgy együttműködik a kollégákkal, törődik azokkal, akikkel foglalkoznia kell. Viszont elkezdi keresni az egyensúlyt a munka és a szabadidő, magánélet között, ami nem is olyan egyszerű. Ilyenkor ugyanis egy törékeny egyensúlyi állapot jön létre az előzetesen elvárt, reményekkel teli ideák és a valóság között. Ez többek közt azt jelenti, hogy a személy túlzott lelkesedése egy jóval higgadtabb és reálisabb szakmai elkötelezettséggé válik, amiben képes elválasztani a teljesíthető és szükséges feladatokat a teljesíthetetlen feladatoktól.
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy photo by Yeoman Senior Chief Ivan Rivera Jr.)
Azonban ez a fázis sokszor észrevétlenül az értékrend megváltozásával jár. A kiégés ezen szakaszában járó személy az eddigiekben is lemondott számos igényéről, a magánélet egyes aspektusairól. Nem csoda hát, ha az ítélő- és érzékelőképessége torzul, aminek következtében az egyensúly csak látszólagos.
Lehetséges megoldások: a saját korábbi értékrend áttekintése, átgondolása; a sorrend átalakítása, és az ahhoz szükséges lépesek megtétele.
3. A stagnálás vagy kiábrándulás szakasza
Ebben a stádiumban hanyatlás figyelhető meg a teljesítőképességben, az érdeklődésben és külvilággal való kapcsolattartásban. A nyitottság helyébe lassan a zárkózottság lép, az intolerancia pedig nő. A kapcsolat más személyekkel a leginkább szükségesekre korlátozódik, még a baráti társalgások és összejövetelek is teherré válnak. Ugyanez történik a társadalmi események és a saját gondolatvilág területén.
Lehetséges megoldások: a tagadás feladása, ezáltal az igazság tudatosítása; a helyzetről való beszélgetés másokkal.
4. A frusztráció vagy visszahúzódás szakasza
A frusztráció vagy visszahúzódás fázisának fő jellemzője a szakmájukban való visszahúzódás, meghátrálás. Akikért az elején oly sok mindent megtettek, mostanra negatív színben tűnnek fel. Nem ritka, hogy becsmérlik őket vagy az egyén irányából a tömeg felé módosul az észlelésük, például a diákból diákság, diákanyag lesz. Ezzel összefüggésben a delikvensekkel való kapcsolat rendkívül csapongó, a megengedő (laissez-faire) és a tekintélyelvű (autokratikus) között ingadozik.
A szakmai és közéleti tevékenységektől történő visszahúzódás oka elsősorban a szakma értelmetlenségének és ürességének az érzete (szélsőséges esetben megjelenik a teljes kiszállás vágya). Komoly kétségek merülnek fel a hivatás értelmét és értékét illetően. Miért csinálom? – hangzik el egyre gyakrabban a kérdés.
Lehetséges megoldások: a változások felismerése és tudatosítása; az emberi kapcsolatok értékelése.
5. Az apátia szakasza
A burnout szindróma utolsó előtti lépcsője az apátia szakasza, ami – ahogy neve is árulkodik róla – a közönyösség, érdektelenség és érzéketlenség stádiuma. Az interakció más személyekkel a minimumra korlátozódik (az is inkább ellenséges), a munkavégzés pedig sematikussá válik. Jellemző a kollégákkal folytatott diskurzusok, és úgy általában a kollégák kerülése, aminek egyik oka, hogy bármilyen külső vélemény, tanács, segítség kritikaként hat.
Lehetséges megoldások: a vélemény és a kritika közötti differenciáló képesség visszaszerzése; a változások felismerése, értelmezése.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ed Schipul / CC BY 2.0)
6. A pszichoszomatikus tünetek szakasza
A legutolsó szakaszban már pszichoszomatikus tünetek is jelentkeznek, és itt áll be a teljes kiégettség állapota. Ez a végső szakasz négy kisebb lépcsőfokra bontható, ám közöttük nincsenek éles határok. Az első ezek közül a deperszonalizáció, ami az önérzékelő képesség és a belső világgal való kapcsolat elvesztését jelöli (pl. idegennek érzékeljük testünket, csökken a félelemérzet). Ezt követi a belső üresség állapota, ami gyakran lelkibetegséggé válik, és különböző pszichés betegségek kísérik (pl. pánikrohamok, klausztrofóbia). A belső üresség nagyon könnyen depresszióba fordul át, az élet pedig reménytelennek és értelmetlennek tűnik. Ezután pedig bekövetkezik a teljes kiégettség állapota.
Lehetséges megoldások: szakorvosi kezelés, beavatkozás.
Természetesen az előzőekben felsorolt szakaszok és tünetek nem kőbe vésett törvények. Lehetnek egyéni különbségek, a különféle tünetek egyénenként eltérhetnek. A folyamat szakaszai azonban felismerhetőek a jellemző sajátosságok alapján; ez pedig segíthet bennünket a megfelelő lépések megtételében. Mert ahogy az elején írtuk, a parázsból két dolog lehet: hamu vagy láng.
Felhasznált irodalom
Ónody Sarolta (2001): Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei