0:05
Főoldal | Rénhírek
Kétszázmilliót osztogatnak szét

Már épül a feudalizmus?

Az MSZP szerint a kisiskolák megsegítésére szánt 200 millió forint nem elég a rendszer átalakítására, a jövő oktatási rendszerének felépítésére.

MTI | 2011. július 16.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja pénteki közleményében azt írta: Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár „újabb sajtótájékoztatóval folytatta sikerpropagandáját”, közben továbbra sem esik szó a közoktatás valódi kérdéseiről.

A szocialista politikus szerint nem tudni, hogy az önkormányzati törvény átszabása után kinek és milyen felelőssége lesz a közoktatásban és mindez mire terjed majd ki. Kunhalmi Ágnes kifogásolta, hogy nem esik szó a beígért támogatásnövelésről, az önkormányzati finanszírozás folyamatos, csak az idén több tízmilliárd forintos csökkenéséről, a pedagógusoknak tett ígéretek sorozatos megszegéséről, a Széll Kálmán Tervből következő 30 ezres tanárleépítésről, a közoktatás esélyegyenlőtlenséget újratermelő rendszerének átalakításáról, az egyházaknak tömegesen ellentételezés nélkül átadott iskolákról, beleértve felújított iskolaépületeket is.

Hozzátette: „arról sem tudtunk meg többet, hogy mit gondol az államtitkárság a fideszes önkormányzatoknál jelenleg is zajló iskolabezárási hullámról, a náluk zajló pénzkivonásról”.

Az MSZP elnökségi tagja úgy véli: „az államtitkár nem rendszerszintű megoldásokban gondolkodik, hanem kegyet gyakorol, átláthatatlanul, kedve szerint kioszt 200 millió forintot iskoláknak úgy, ahogy azt ő gondolja”. Mint fogalmazott: „ez a feudalizmus filozófiája, a hatalmasok jóindulatától függő, szorongással töltött mindennapok világa”.

A politikus közlése szerint „a helyben járás és a feudalizmus építése helyett” összefüggő közoktatási koncepcióra lenne szükség, ami az állam és az önkormányzatok szerepét is világossá teszi. Azt írta: „amíg ez nem történik meg, addig legfeljebb Hoffmann Rózsa – máskor pedig az oktatásba is bele-belerondító Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter – jóindulatára számíthatnak diákok, szülők és pedagógusok egyaránt”.

Hoffmann Rózsa pénteken jelentette be, hogy csaknem kétszázmillió forintot osztott szét az oktatási államtitkárság finanszírozási gondokkal küszködő kisiskolák között. Az oktatási államtitkár felidézte, hogy korábban háromszázmillió forintot különítettek el kisiskolák újraindítására, de nagyon kevesen jelentkeztek a felhívásra, így csak négy, korábban bezárt iskola nyitja meg a következő tanévben ismét a kapuit. Ezt követően döntöttek úgy, hogy a fennmaradó 191 millió forintot a bajban lévő intézmények megsegítésére fordítják.

Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár tájékoztatása szerint 24 intézmény egyenként 5-10 millió forintos segítségben részesül, azok köre az ország szinte minden megyéjére kiterjed. A fenntartók elsősorban a pedagógusbérek pótlására és infrastrukturális költségekre kértek támogatást – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. július 16. 10:07
2 tdk.112

@tdk.112: Hmm, most lehet, hogy majd eljárás indul ellenem?

12 éve 2011. július 16. 10:06
1 tdk.112

2011. augusztus 13., Hoffmann Rózsa bejelenti: tapasztalataik szerint a szeptember 1-i iskolakezdés nagyon megterhelő a diákoknak, így a következő tanévtől egy héttel korábban, vagy később kezdődne a tanítás. Az ügyet az Országgyűlés az őszi ülésszak alkalmával tárgyalja, addig hatástanulmány készül a tervezett módosításokról.

Kurva keményen dolgoznak ezek az államtitKÁRok.