0:05
Főoldal | Rénhírek

Hoffmann kérésére sem állnak el a demonstrációtól

Az oktatásért felelős államtitkár kérésére sem állnak el vasárnapra tervezett demonstrációjuktól a pedagógus-szakszervezetek - jelentette be Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke május 31-én, a Hoffmann Rózsával folytatott megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón.

Edupress | 2011. június 1.

Hoffmann Rózsa arra hivatkozva nevezte indokolatlannak az öt pedagógus-szakszervezet június 5-re hirdetett megmozdulását, hogy - mint mondta - a feleknek május 31-én sikerült megegyezniük az új közoktatási törvényről, illetve a pedagógus-életpályamodellről szóló további konzultációról. Hozzátette: a kormány korábban többször is egyeztetett az érintett szakszervezetekkel, így például az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) és a Közoktatás-politikai Tanács ülésein is.

A PDSZ elnöke ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig komoly ellentét feszül a kabinet és a szakszervezetek között a pedagógusok munkaidejének szabályozása, illetve az iskolák fenntartása miatt. Mint mondta, az államtitkárság terveivel összefüggő legjelentősebb fenntartásukra továbbra sem kaptak választ, vagyis még mindig nem zárható ki, hogy a jövőben emelkedhet a pedagógusok 22 órás kötelező óraszáma.

Az oktatásért felelős államtitkár ugyanakkor úgy fogalmazott, a pedagógusuk munkaidejét elsősorban nem a kötelező óraszámokra, hanem az iskolában töltött időre vonatkoztatva kívánják újraszabályozni. Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok a készülő életpályamodell alapján a jelenleginél lényegesen magasabb fizetésre számíthatnak, de cserébe hosszabb munkaidőben kell iskolájuk rendelkezésére állniuk.

Mendrey László megjegyezte továbbá, hogy korábban azért utasította el Hoffmann Rózsa május végi megbeszélésre szóló meghívását, mert a PDSZ elnöksége úgy gondolta, az államtitkárságnak nem külön-külön, hanem egyszerre kellene tárgyalnia a demonstrálni szándékozó szakszervezetekkel. Elmondása alapján a meghívást végül azért fogadta el, mert hétfőn a Pedagógusok Szakszervezete is konzultált Hoffmann Rózsával. Az oktatási államtitkár kérdésre válaszolva arra tett ígéretet, hogy a közeljövőben a további három közoktatási szakszervezettel is egyeztet.

A közoktatási szférában érintett szakszervezetek május 23-án jelentették be demonstrációs szándékukat, hogy elérjék, kezdődjön konzultáció a szférát érintő változástatásokról. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete elé tervezett megmozduláson a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett várhatóan a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének tagjai vesznek részt.

A PDSZ előtt, május 30-án a Pedagógusok Szakszervezetével tárgyalt Hoffmann Rózsa. Annak elnöke, Galló Istvánné már akkor megerősítette: nem marad el a vasárnapi tüntetés.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!