Magyar zsidó, zsidó magyar
Zsidó? Magyar? Magyar zsidó? Zsidó magyar? Az identitás sok vitát és érzelmet kiváltó kérdésével kapcsolatban talán akkor járunk el helyesen, ha olyasvalakit hallgatunk meg, aki első kézből képes erről beszámolni. Ezúttal a nemzetközi hírű íróként – a magyar kortárs próza külföldön is egyik legismertebb alakjaként – számon tartott és idén 80 éves Konrád Györgyöt olvassuk. Cikkünk az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet évfordulóján jelenik meg, melyet a Szálasi-kormány hatalomátvétele követett.
Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben. Élete első tizenegy évét Berettyóújfalun töltötte, s csupán a kalandos véletlen műve, hogy egy nappal a vidéki zsidóság deportálása előtt néhány rokonával Budapestre utazik, s túléli a háborút. Polgári származása miatt azonban a Rákosi-rendszerben is akadtak problémái a hatalommal. Egyetemi tanulmányait 1956-ban tudja befejezni; a forradalmat követően átmenetileg munkanélküli. Irodalmi munkásságának igazi kibontakozása a 60-as évektől kezdődik. Miközben ellenzéki magatartása miatt a Kádár-korban is összeütközésbe kerül az államszervezettel, sokat tartózkodik Nyugat-Európában és Amerikában is. A SZDSZ egyik alapítója, egy időben a Nemzetközi PEN Club elnöke, a Demokratikus Charta kezdeményezője. Íróként és esszéíróként számos regény és cikk szerzője; munkásságát külföldi és hazai díjakkal is többször elismerték. Karl Lueger, Bécs egykori, Hitler által is csodált és a Mein Kampfban név szerint megemlített polgármestere tudni vélte, ki a zsidó. Elhíresült mondása így szólt: „Hogy ki a zsidó, én mondom meg”. Ha azonban valóban kíváncsiak vagyunk a kérdésre adható válaszokra, jobban járunk, ha inkább teret engedünk az önmeghatározás szabadságának és ezt fogadjuk el kiindulási alapul.
Ebben az esetben hazai keretek közt bizalommal fordulhatunk Konrád Györgyhöz, aki Zsidókról című kötetében alaposan foglalkozik a kérdéssel. A kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2011-ben; a szerző húsz, korábbi írását tartalmazza a zsidó identitással kapcsolatban. Ugyan cikkünk keretei szűkösek, mégis – különös tekintettel a téma érdekességére és érzékenységére – a szokásosnál is nagyobb terjedelemben hagyatkozunk a szerző saját szavaira.
„Mi dolgod van ott?”
A kötet első írásában (Az első döntés) a szerző annak kapcsán, hogy mit is jelent Magyarországon zsidónak lenni, felidéz egy beszélgetést közte és Ámosz Oz, a szintén világhírű izraeli író között, 1986-ból:
Egy ember, akit a gondviselés zsidó emberpár gyerekévé tett, tudomásul veszi, hogy ő kicsoda-micsoda, és mindabból, amit a zsidóságról tud, beleértve a családi emléktárat, leszűrhet egy kérdést. Azt válassza-e, hogy elfogadja magát annak, aminek született, hogy elfogadja szüleit, a tágabb famíliát, és közéjük valónak, közülük származónak tekintse magát? Vagy inkább kiszabadulni igyekezzen ebből a közösségből és odatartozásából, más szóval azt válassza-e, hogy ő maga ne legyen többé zsidó? Ha viszont elfogadja magát zsidónak, akkor indokolt a további gondolkodás a tárgyról.
Mi a te zsidóságod, kérdezte Izraelben, 1986 tavaszán írókollégám, Ámosz Oz, ha nem a vallás, ha nem tradicionális közösség? Hogyan lehet Auschwitz után még mindig ugyanott élni Közép-Európában? [...] Az egész térség Európa közepén és benne a te hazád kifejezte, hogy nem kívánja a zsidók jelenlétét, és többé-kevésbé hozzájárult az elpusztításukhoz. Mi dolgod van ott?
(5. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Michiel Hendryckx / GNU-FDL 1.2)
A válasz a legfőbb kérdésre, hogy 1945 után miért él még mindig Magyarországon zsidóként, a szerző részéről a következő:
Miért élek itt, ahol élek? Mert itt születtem, mert ennek a népnek a nyelvét beszélem, mert itt vannak eltemetve a felmenőim, akik mindkét ágon többnyire Bihar megyei zsidók, mert ennek az országnak lettem az állampolgára, mert megszoktam és megszerettem.
(100. oldal)
Pedig – ahogy azt fentebb Ámosz Oz is megfogalmazta kérdésében – a szülőföld elhagyásának kérdése a zsidótörvények és a második világháború után zsidó szempontból talán nagyon is joggal merül fel:
Nem tartoztok közénk, mondták a zsidótörvények megalkotói. Hasonulásotok hamis és felületes. Különben is, nem kívánjuk a beolvadásotokat, számunkra kérdés vagytok, amelyet valahogy meg kell oldani. A legegyszerűbb az volna, ha elmennétek.
(12. oldal)
De mit tehet az ember, ha magyarországi zsidónak születik? A nem éppen marasztaló törvények és világ ellenére is – ha a minimális esély is fennáll a maradásra –, marad. Konrád György így ír erről a létállapotról:
Negyvennégyben magyar zsidó voltam, negyvenöt óta zsidó magyar vagyok. Mert itt lakom és magyarul beszélek, mert itt vagyok ismerős, mert ennélfogva: ez a hazám. Zsidóként mondom, hogy az enyém. Megfizettem érte eleim sírjával, akik itt vannak eltemetve, meg talán a munkáimmal is. Régtől fogva vagyon jó Budában lakásom. Zsidó tanáraim itt hagyták a névjegyüket a magyar irodalomban. Vigyük haza Jeruzsálembe Füst Milánt, Karinthyt, Radnótit? Fogjuk a hónunk alá és vigyük haza a Bibliát? Hangoztassam, hogy hozzátok tartozom? Ezt inkább ti mondjátok, ha úgy gondoljátok, és ha szívesen mondjátok. Mindazonáltal jövőre Jeruzsálemben száradjon le a jobb karom, ha elfelejtem. Lehet, hogy leszárad.
(16. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Vadas Róbert / CC BY-SA 3.0)
Ha 1986-ban, izraeli látogatása és Ámosz Ozzal folytatott beszélgetése kapcsán talán fel is merül alternatívaként egy esetleges izraeli kivándorlás lehetősége, a szerző nem kevés humorral az alábbi megállapítást teszi ezzel kapcsolatban:
1986 tavaszán, érkezésünk után egy hónappal így dünnyögtem Jeruzsálemben: megyek el innen, Izraelből, túl sok itt a zsidó. Köztük már-már kezdem azt hinni, hogy csak mi szenvedtünk ezen a földön, és hogy csak mi létezünk a világban. Ha mások nem zárnak be a zsidóságomba engem, én zárjam be oda önmagamat? Egyáltalán, miért zárkózzam?
(16–17. oldal)
A dilemma a Magyarország és Izrael közötti választás esetleges kényszerével kapcsolatban egy másik szemszögből később is megjelenik a műben:
Őseim régebben laknak magyar földön sok mai magyarnál, de ha a magukat mélynek tartó magyarok a magyarság fogalmát vagy inkább eszményét emlegetik, engem nem értenek bele. Igaz, hogy én már mindenütt, itt Izraelben is vendég lennék, bevándorló, aki a nyelvet sem tudja rendesen megtanulni, talán még regényt olvasni sem tudnék héberül. Lenne ebben a megkapaszkodásban valami erőlködés.
(23. oldal)
Konrád György így ír arról az egyetlen, extrém és hipotetikus esetről, mikor azonban gondolkozni sem kéne a haza (Magyarország) elhagyásán, hanem el kéne hagyni azt:
Ha egy közvélemény-kutatásban megkérdeznék a keresztény magyar embereket, hogy mit kívánnak: maradjanak-e itt Magyarországon a magyar zsidók, vagy menjenek el innen máshova, és ha a többség azt mondaná, igen, menjenek, ahova akarnak, Izraelbe, Amerikába, bárhová, ahol beengedik őket, csak innen menjenek már el, mert zavarja a szemünket a látásuk, igen, különösképpen az övék, akkor nem volna bölcs dolog tovább erőltetni a barátságot.
Valószínű, hogy akkor előbb-utóbb ugyanez az érzés elfogná a magyarságot az összes többi kisebbséggel szemben is, akkor az ébredező öntudatú egyéb kisebbségek is szúrnák a kiközösítő hangulatú többség szemét, akkor előkerülne ismét a fajvédő szűkkeblűség, amely végül is igencsak szigorúnak bizonyulhatna, hiszen olyan magyar, akinek néhány emberöltővel odébb ne lenne más etnikumú őse, inkább kevesebb van, mint több ebben az országban, amely az óta az ezer év óta, amióta a magyarok országolják, ugyancsak forgalmas hely volt, hadak és vándorok megtelepedő- és temetkezőhelye, amelyen például zsidók előbb éltek, mint magyarok, ha hihetünk az aquincumi héber betűs sírköveknek, ahova alighanem jöttek már zsidók keletről is, talán a magyar törzsekkel is, ahova jöttek északról is, délről is, nyugatról is, az egész magyar történelem folyamán, ahol ők is, akár a magyarok, meggyökeresedni, fészket rakni, otthont teremteni akartak, mert ha éppen nem űzték el innen őket, akkor úgy vették észre, hogy megélnek a mesterségeikből, megvannak a magyarokkal, lehet mit tanulni egymástól.
(40–41. oldal)
(Forrás: Wikipédia)
Mindezeket figyelembe véve jogosnak látszik tehát a keserédes megfogalmazás:
Kettős baleset, hogy zsidónak és magyarnak születtem. Két, tanulságosan balszerencsés nép. Kétségtelen, hogy például egy fehér, angolszász protestáns léte kevésbé kérdéses, mint egy magyaré, egy zsidóé vagy akár éppen egy magyar zsidóé. Oka van rá, hogy biztonságosabban mosolyogjon.
(38. oldal)
A továbbiakban azt vesszük szemügyre, hogy a szerző hogyan vélekedik európaiságról, nacionalizmusról, asszimilációról, antiszemitizmusról, szólásszabadságról, az önmeghatározás szabadságáról és az empátiáról.
(Forrás: bookline.hu)
Európaiság, nacionalizmus
Miben látja Konrád György egyebek mellett a zsidóság és a helyi nacionalizmusok konfliktusát? Ennek első eleme a zsidók univerzális léte – európai keretek közt azok európaisága, Európán belüli országhatárokon átívelő léte:
A múltban az európai eszme leginkább a zsidók körében terjedt el, leginkább ők voltak fogékonyak rá, és ők tekintették magukat – vágyaikban legalábbis – európainak.
(170. oldal)
Ez – a szerző szerint – a legutóbbi időkben különösen a náciknak szúrt szemet:
Éppen ez volt a zsidók bűne a nemzetiszocialisták szemében. Minél inkább európai, annál gyanúsabb és gyűlöletesebb.
(74. oldal)
A kötet korábbi részében az európaiság és a nemzeti fundamentalizmus konfliktusáról a következőket olvashatjuk:
Ez a melléknév: európai, egyre gazdagabb értelmet nyer. A zsidók korábban is hajlamosabbak voltak a többieknél arra, hogy európainak érezzék magukat, ez a kulturális átrendeződés tehát nem idegen tőlük.
A nemzeti fundamentalizmusok megkülönböztetőek, abban a zsidók számára nincsen sok hely. Ezek a különféle nemzeti fundamentalizmusok igencsak hasonlítanak egymásra, ami leginkább ikonográfiájukban mutatkozik meg szinte a nevetségességig. A nacionalista pszichózisok és retorikák a leginternacionálisabbak. Melyik nem lengeti a zászlót?
(20–21. oldal)
Hogy mi is a gond a(z önmagát nemzetinek kikiáltó) „nemzeti” fogalmával? Talán az, hogy a nagy közösben elvész az egyén, elvész a humánum, csak a kollektíva, az arctalan tömeg marad. Ha pedig a tömeg arctalan, ez ellen csak – Ámosz Oz Hogyan gyógyítsuk a fanatikust című művével összhangban – az irodalom, az olvasás és a humorral telített (ön)kritika segíthet:
Minden, ami nemzeti – ezen belül a cionista is –, a konkrét személyek fölé emeli a nemzeti absztrakciót. A politikai ideológiai zsargon felülkerekedik a közvetlen emberismereten. Rémképeket állítanak elő egymásról, és magukévá teszik a hízelgő önképet kollektív önmagukról. Az irodalom lehet önvédelem is a csapatklisékkel szemben: a másikban mindenekelőtt az embert látni, és a tárgyilagos, humorisztikus szemlélet távlatából figyelni kollektív önmagunkat.
(169. oldal)
Ha pedig a „nemzeti” a másiktól való megkülönböztetést, elkülönítést jelent, lehetséges-e az azzal való teljes és feltétel nélküli azonosulás? Létezik-e az üdvözítő asszimiláció?
(Forrás: Wikimedia Commons / Carl Pietzner (1853–1927))
Asszimiláció, antiszemitizmus
A zsidók számára az asszimiláció mint a többségi nemzetbe való beolvadás üdvözítő módja, több szempontból is lehetetlennek tűnik Konrád György szerint:
Keresztény népek kölcsönösen nyomtalanul be tudnak olvadni egymásba, elég egy vegyes házasság, egy emberöltő és a nyelvi áttérés a személyes átalakuláshoz. A zsidók különállása azonban megmarad, akkor is, ha ugyanúgy, ugyanabban a kultúrában élnek, mint a keresztények. Talán mert nem érzik szellemi szükségességnek a teljes, a messzemenő, a feltétel nélküli, az önmagukat meg nem tartóztató elvegyülést. Akkor sem, ha páriahelyzetben vannak.
(14–15. oldal)
(Forrás: Wikipédia)
Az általános megfogalmazáson túl a (hazai) sikertelen asszimiláció okait a szerző az alábbiakban láttatja:
Az asszimiláció legfőbb gesztusa: a helyi értékek kritikátlan elfogadása. Lojális alkalmazkodás a nemzeti köztudat uralkodó előítéleteihez, ez volt a hagyományos asszimiláció hibája. Ez vezetett az antiszemita kivetéshez: „Nem! Nem igaz, hogy egyek vagytok velünk!” A hamis azonosulás – mind keresztény, mind zsidó részről – elfogadott követelmény volt.
(61. oldal)
De lehet-e mondani a másikra: te más vagy? Lehet-e azt mondani a másiknak: én más vagyok? Szólásszabadság és az önmeghatározás szabadsága közt az empátia lehet a közvetítő.
Szólásszabadság, az önmeghatározás szabadsága és az empátia
Hogy a szólásszabadság és az önmeghatározás mennyiben is fontos ahhoz, hogy különböző (etnikai, vallási stb.) csoportok egymás mellett, együtt és egymással élhessenek – hiszen tiszta, homogén társadalom semmilyen szempontból nem létezik, utópia – álljon itt a következő idézet a műből:
Egy zsidózó fiatalember, mikor ezért kérdőre vonták, ezt mondta: „Ha van demokrácia, akkor szabad zsidózni is. Nem?” És ebben addig a határig, hogy nem uszít erőszakra a zsidók ellen, tulajdonképpen igaza is van. Eddig sem ez, sem az nem volt lehetséges: sem a zsidóval szembeni nyílt elutasítás, sem a vállalt különállás megfogalmazása.
(55. oldal)
Másrészről el kell fogadnunk, hogy a másik másként definiálja önmagát, mint ahogy azt mi tennénk vele kapcsolatban vagy várnánk el tőle – s ehhez ugyanolyan szabadsága van, mint a fenti fiatalembernek saját véleménye megfogalmazásában:
Az ember elsősorban attól tartandó zsidónak, hogy annak mondja magát. Ha annak mondja magát, akkor valószínűleg foglalkoztatja a tényállás, gondolkodik rajta, sőt közösséget is érez más zsidókkal, élőkkel és halottakkal. Nem gyakran fordul elő, hogy valaki, aki nem zsidó, annak mondja magát, noha vannak ilyen esetek. Az ember többnyire az, akinek vagy aminek vallja magát, minden más meghatározás bizonytalan.
Minden zsidó másképpen az. Én magam szombat délelőtt sehova sem megyek, nincs szentírás, amely engem az íróasztalomtól távol tartana. Benne a környezetben s egyszersmind némi távolságból ráközelítve, majd visszahúzódva tőle, bárhollétemet csendes kötelességteljesítésnek is tekinthetem. Az írás, a szakma, a mesterség megfelelő zsidó terep, gondolom, és magamnak is a tartózkodó önuralmat ajánlom.
Megpróbálom megírni, hogy mit gondolok, nem rejtőzködöm, nem álcázom magamat. Hogy zsidó vallású magyar vagyok-e, vagy magyar anyanyelvű és állampolgárságú zsidó? Dekára? Centire? Vagy hogy? Egy fanyar mosollyal beérem, ha azt mondják, hogy nem vagyok zsidó. Nincs dolgom azokkal, akiknek az a passziójuk, hogy valakit valamilyen közösségből kitagadjanak.
(192–193. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hogy beláthassuk annak igazságát, hogy más is ugyanolyan joggal létezhet e földön, ezen országban, mint mi magunk, s mi ugyanolyan joggal létezünk e földön, mint bárki más, talán a legegyszerűbb, de annál nehezebb gyakorlat, ha a másik bőrébe próbáljuk magunkat képzelni:
A tanuló ember tartozik magának azzal, hogy legkülönfélébb tornáit az empatikus képzelőerő gyakorlataival egészítse ki. Legyél heftling! Legyél zsidó! Legyél cigány! Legyél homoszexuális! Legyél szellemi fogyatékos! Nemzetpedagógiai feladatnak tekintem – szerte Európában – annak az eseménynek a részletekben való elképzelését a gázkamra fulladógörcséig. Érthető, ha a mai szülők nem akarják elképzelni saját gyereküket ezen az úton, a vasúti rámpától az égetőkemencéig. Miért is kínoznák magukat? De hiszen naponta végeznek fájdalmas, erőkoncentrációt igénylő gyakorlatot a sporttól a békebeli gyászig. Az együttérzés és az együtt szenvedés olyan lelki képességek, amelyek gyakorlása nélkül nincsen erkölcsi intelligencia.
(78. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons )
Zárásul pedig lássunk egy megfontolandó tanácsot a helyes (nemzeti) önképpel kapcsolatban:
Az európai ember – zsidó és keresztény egyaránt – rákényszerül arra, hogy ne csak belülről, hanem kívülről is lássa a saját közösségét és önmagát a többiek között a csoportfényképben. Most jön csak a komparatisztika korszaka. Nehéz lesz egy különösséget mindenek fölött valóvá és minden mást kirekesztő értékké tenni. Minden közösség szép és kedves, ha nem akar ölni. Keresztények, muzulmánok, zsidók, minden vallás hívei jók, ha nem akarják elűzni, kipusztítani a környezetükből a többieket.
(204. oldal)
Zenei aláfestésként pedig a háttérben szinte hallani véljük Seress Rezső (aki maga szintén zsidó, magyar, magyar zsidó, zsidó magyar, vagy talán legfőképp egy ember a Kispipából) nótáját: Szeressük egymást, gyerekek!
Felhasznált irodalom
Konrád György: Zsidókról. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (24):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Roland2: Válaszol: Raj Tamás (bp.-i főrabbi volt - áldott legyen az emléke).
"A bibliai korban a zsidósághoz való tartozás még apai ágon történt, hiszen elég, ha József vagy Mózes gyermekeire gondolunk. A Talmud azonban (a rómaiak köréből ismert „mater certa” alapszabály hatására) az anyai ágon történő leszármazást tette gyakorlattá az időszámításunk kezdete körül. Ezért ma ez a hagyományos zsidóság körében az elfogadott."
@Krizsa: Egyébként az anyai ágú származás nem csak a diaszpóra kora óta meghatározó ? Hol írnak erről a Bibliában ?
@Roland2: A lekopaszítás értelme a múltban tetvetlenítés volt. Ma nem tudom hányan "kopaszodnak". A mélyen vallásos arab és héber nő ma ált. vagy parókát hord (inkább a zsidó), vagy teljesen beköti a haját kendővel (inkább az arab) és alatta általában megvan a saját haja.
Itt összekeveredik egy másik ARAB-ZSIDÓ vallási szabály a tetvetlenítéssel:
"idegen" férfi (nem a férje) nem lássa a viruló nő szépségét, amiben a lobogó hajzat az egyik fő kellem. A mélyen vallásosak száma azonban (a zsidóknál), 10% alatti kisebbség. De ebbe, ha nekik ez jó, nem köll beleszólni, így is szépek:-).
@blogen: "Az orosz zsidók Izraelben tanulmányt még nem olvastam, mert sietek dolgozni." De anélkül is ismerem (valszeg jobban) a problémát.
Nem születtem zsidónak - ez azt jelenti, hogy a családomban nem volt semmilyen zsidóságtudat sem és a 3 nemzedékre visszafelé szóló anyakönyvek szerint sem. (Apám kereskedő volt, tehát a háború előtt ki kellett mutatnia, mind a két ágon, hogy NINCS... azért, hogy folytathassa a foglalkozását.
A "mindez nélküli elismerés" azt jelenti, hogy némi huzavonával az a gyerekem is kapott állampolgárságot - az én jogomon - amelyik a betérésem idején már felnőtt volt. De ez ma már, a sok tízezer illegális bevándorló és munkakereső miatt (tailandi, afrikai, román, stb.) elég ritka dolog és lehetőség. Melyik ország ad állampolgárságot tíz és százezreknek csak azért, mert "becsúszott" valahogy?
Mi abban a logika, hogy a felnőttként érkezett gyerek már nem...? Az, hogy nem nevelhettem fel a zsidóság vallási ismereteinek a birtokában.
Mi a logika az anyai leszármazásban? Az, hogy, mint ismeretes, CSAK az anya a biztos felmenő, az apa nem - és a zsidóság nem hajlandó a gyermeket semmiben hibáztatni:-).
Az orosz zenész, stb. azért takarít, mert nincs "PIAC" a művészetére. Ennek semmi köze semmihez. Miért, Magyarországon van "piac" mindenkinek arra, hogy pont a tanult szakmájában tudjon elhelyezkedni? Ne vicceljünk, és ne keverjünk ebbe bele származást, amivel itt, ha itt lakik, már a kutya sem törődik!
Én most 69 éves koromban miért kertészkedek is? Mert nincs elég pénzem mindarra (pl. a könyveim kiadására, mások támogatására, stb.), amire igényem van.
Tehát hetenként 3-4-szer átváltozok jóféle parasztasszonnyá. S ettől a príma egészségem (rengeteg napfény és netuddmeg fizikai munka) is megmarad. (Persze még sose voltam kövér, mert KÉT KILÓ pluszra is odafigyelek.)
Az európai "görög-latin-keresztény" műveltség késői és LOPOTT kultúrfölény. Mezopotámiától, majd a közvetítő héber nagyműveltségtől lopott.
A római kortól kezdve a mai napig.
A megkólönböztetés pedig ma is gyakorlat. OTT. Nézd meg, hogy ez a hozzászólásom megjelenik-e KINT, a friss hozzászólók listáján. Két hónapja nem jelenik meg. CSAK AZ ENYÉM nem. Miért? Kérdezd meg a Nyest szerkesztőségét. Én miért nem kérdezem meg? Mert én tudom, hogy ez nem véletlen dolog, hanem szándékos kirekesztés.
@Sigmoid: Mondjuk azt nem írtam, hogy "kizárólag", hiszen vannak modern keresztény identitások is. Európai modernizmus van, csak Európa nincs kereszténység nélkül. A zsidók ősi fajelmélete pedig a komparatisztika korszaka miatt került elő, hiszen nincs többé mindenek felett valóság!
ui. Vidék he! Már a külvárosokban van? Ég a lábad alatt a világváros zsugorodó tere?
"A kultúrából a civilizációba való átmenet az antikvitásban a IV., Nyugaton pedig a XIX. században megy végbe. Ettől kezdve a nagy szellemi döntések nem a „széles földkerekségen” mennek végbe – mint például az orphikus mozgalom vagy a reformáció idején, amikor végeredményben egyetlen aprócska falu sem számított egészen jelentéktelennek -, hanem három vagy négy világvárosban, melyek a történelem egész tartalmát magukba szippantják; azok a tájak és területek pedig, melyek mintegy körülvesznek egy kultúrát, e városokkal szemben a vidék (Provinz) rangjára süllyednek le, s mindössze az lesz a feladatuk, hogy a világvárosokat – bennük a magasabb emberiség maradványait – ellássák. Világváros és vidék – a civilizációk e két alapfogalmával a történelemnek egy egészen új formaproblémája tűnik fel ; ezt a problémát mi, jelenleg élők épp korunkban éljük át, anélkül azonban, hogy ennek teljes horderejet akár csak a legcsekélyebb mértékben is felfogtuk volna. A világ helyett egy várossal, egy ponttal van dolgunk, melyben messzi tájak egész élete összpontosul, miközben a többi elsorvad ; zárt formátumú, a földdel együtt növekvő népek helyett egy újnomád, egy parazita tűnik fel, a nagyvárosi lakos, az alaktalanul hullámzó tömegben fellépő, tradíciókat nélkülöző, vallástalan, intelligens és terméketlen tény-ember, aki mély ellenérzéssel viseltetik a földművesnéppel és annak legmagasabb rendű alakjával, a vidéki nemessel szemben, ami tehát hatalmas lépés a szervetlen világ, a vég felé – mit jelent mindez? Franciaország és Anglia már megtette e lépést, Németország pedig épp most készül megtenni. Szürakuszait, Athént és Alexandriát Róma követte ; Madridot, Párizst és Londont pedig Berlin és New York követi. Hatalmas területek sorsa az, hogy vidékké váljanak, ha nincsenek e városok valamelyikének kisugárzási körén belül úgy, mint annak idején Kréta és Makedónia, manapság pedig a skandináv Észak.
Az a harc, melyet annak idején – metafizikai, kultikus vagy dogmatikus fogantatású világproblémák talaján – egy koreszme kialakításáért folytattak, a földművelő nép (nemesség és papság) mélyen a talajban gyökerező szelleme, valamint a korai dór és gótikus időszak régi, kicsiny és híres városkáinak „világi”, patrícius szelleme között zajlott le. Hasonlók voltak a Dionüszosz-vallás körül kirobbant harcok – pl. a sziküóni Kleiszthenész zsarnoksága idején -, illetve a reformáció kori küzdelmek a német birodalmi városokban és a hugenotta háborúk. S ahogy a falusi táj fölött végül is győzedelmeskedtek e városok – a tisztán városi világtudat már Parmenidésznél és Descartes-nál megjelenik -, ugyanúgy diadalmaskodott őfelettük a világváros. Minden késői kor ezen a szellemi folyamaton megy keresztül, az iónoknál éppúgy, mint a barokk korszak esetében. Ezek a kultúrvárosok – Firenze, Nürnberg, Salamanca, Brugge, Prága – manapság éppúgy provincializálódnak, mint a hellenisztikus korban – melynek kezdetén egy mesterséges, az anyaföldtől idegen nagyváros, Alexandria megalapítása áll -, és a világvárosi szellemmel szemben reménytelen belső ellenállást fejtenek ki. A világváros a „haza” helyett a kozmopolitizmust, a hagyomány és a természetesség iránti tisztelet helyett a hűvös tényérzéket, az állam helyett a „társadalmat”, a természetes jogok helyett a kivívott jogokat, végül pedig a tudományos vallástalanságot, mint a szív korábbi vallásosságának kövületét jelenti. A rómaiak a tekintetben, hogy a pénzt szervetlen, elvont nagyságnak tekintik – melynek immáron a termékeny föld gondolatához, illetve a puszta létfenntartás értékeihez fűződő valamennyi kapcsolata megszakadt – felülmúlják a görögöket. S ettől kezdve válik egy valamirevaló világnézet egyúttal pénzkérdéssé is. A vagyon nem Khrüszipposz görög, hanem Cato és Seneca késő római sztoicizmusának az előfeltétele, továbbá nem a XVIII., hanem inkább a XX. század szociál-etikai felfogása az – már amennyire e felfogás egy hivatásszerű (és jövedelmező) agitáción túlmenően valóságossá akar válni -, ami a milliomosok szája íze szerint való. A világváros nem a néphez, hanem a tömeghez kötődik. A tömeg minden hagyománnyal szembeni értetlensége, mellyel voltaképpen a kultúra (vagyis a nemesség, az egyház, a kiváltságok, a dinasztia, a művészetekben a konvenciók, a tudományban pedig a megismerés lehetőségének határai) ellen lép fel, a paraszti ravaszságot legyűrő éles és hűvös intelligenciája, egészen új értelemben vett naturalizmusa, amely minden szexuális és társadalmi jelenséggel kapcsolatban – Szókratészon és Rousseau-η is messze túlhaladva -az ősemberre jellemző ösztönökig és állapotokig lép vissza, továbbá a panem et circenses elve, melyet manapság a bérharc és a sportpálya formájában látunk viszont – mindez a végérvényesen lezáruló kultúrára, vagyis az emberi létezésnek arra az egészen új, késői és kilátástalan, egyúttal azonban elkerülhetetlenül bekövetkező formájára jellemző, amely ellenpólusa a vidéknek."
Oswald Spengler: A nyugat alkonya
@Krizsa: Mit értesz ezen "nem születtél zsidónak" "mindez nélküli "elismerés" kérdése - anyai ágról"
Tehát van zsidó nő a felmenőid között?
Csak egy példa az Izraeli (zsidó, mivel nincs szekularizmus és az egész vallási alapú) politikáról:
"Milyen beilleszkedési gondjai voltak Izraelben a bevándorlást követően?
Natalija Davigyenko Moszkvában zsidó volt, mert apai ágon zsidónak született. (Az orosz törvények szerint, ha az apa zsidó, a gyerek is zsidónak számít). Az asszony 1989-ben vándorolt ki Izraelbe zsidó férjével és gyerekeivel. Nem zsidó anyja miatt azonban Izraelben orosznak számított, ami számára érthetetlen és fájdalmas. (A bibliai törvények szerint az anya zsidósága a mérvadó.) Nataliját Moszkvában hegedűművészként ismerték. Jelenleg Ashdodban él, és takarítónőként dolgozik, különbözı családoknál végez háztartási munkát. Jól keres, közepes színvonalon élnek. 2 év alatt úgy elsajátította a héber nyelvet, hogy könnyedén kommunikál, olvas, ír, tévézik, moziba, színházba, könyvtárba jár. Azt vallja, és szomorúan megjegyzi, hogy nehéz Oroszországban zsidónak lenni, de orosznak lenni Izraelben sokkal nehezebb. "
www.or-zse.hu/phd/steinerne_habil_ert.pdf
"A negatív vélemény a modernitásról, pozitív vélemény a kereszténységről és semleges vélemény más kultúrkörökbe tartozókról beleértve a zsidókat is ...az európai"
Tévedésben vagy. Hogy mi az európai, arról az európaiakat kéne megkérdezni, akiket megtekintve te nem igazán számítasz reprezentatívnak.
Magyarországon talán többségben vagy, így bár borzolja a hátamon a szőrt, hogy a hozzád hasonló ultrák kisajátították a "magyar" szót, istenigazából vitatkozni nem tudok ezzel. Hisz ha kimegyek vidékre, vagy külkerületekbe, a hozzád hasonlók lesznek többségben - nagyrészt persze nem filozófiai elköteleződés, hanem tanulatlanság és a világgal szembeni bizalmatlanság, paranoia okán, de mégis veled fog egyetérteni az istenadta nép.
Szerencsére ez nem igaz Európa nagy részére. Nagyon nem. A német, francia, angol igenis szereti a modernitást. Akkor is, ha adott esetben keresztény.
Szóval a világ legnagyobb szerencséjére, az európaiság kisajátításához jóval korábban kell felkelned neked is, meg az összes elvbarátodnak.
(Amúgy érdekes, hogy a zsidó fajelmélet miért is érdekel téged, mint "európait". Tán csak nem addig kerested a hibát, az ürügyet a zsidó utálatához, amíg meg nem találtad?
Hisz ez Európában nem igazán merül fel még kérdés szintjén sem - pusztán az izraeli állampolgársági kritérium esetén lenne probléma, de mint "európai", miért is akarnál Izraelbe aliyázni?)
"A negatív vélemény a modernitásról, pozitív vélemény a kereszténységről és semleges vélemény más kultúrkörökbe tartozókról beleértve a zsidókat is ...az európai"
Tévedésben vagy. Hogy mi az európai, arról az európaiakat kéne megkérdezni, akiket megtekintve te nem igazán számítasz reprezentatívnak.
Magyarországon talán többségben vagy, így bár borzolja a hátamon a szőrt, hogy a hozzád hasonló ultrák kisajátították a "magyar" szót, istenigazából vitatkozni nem tudok ezzel. Hisz ha kimegyek vidékre, vagy külkerületekbe, a hozzád hasonlók lesznek többségben - nagyrészt persze nem filozófiai elköteleződés, hanem tanulatlanság és a világgal szembeni bizalmatlanság, paranoia okán, de mégis veled fog egyetérteni az istenadta nép.
Szerencsére ez nem igaz Európa nagy részére. Nagyon nem. A német, francia, angol igenis szereti a modernitást. Akkor is, ha adott esetben keresztény.
Szóval a világ legnagyobb szerencséjére, az európaiság kisajátításához jóval korábban kell felkelned neked is, meg az összes elvbarátodnak.
(Amúgy érdekes, hogy a zsidó fajelmélet miért is érdekel téged, mint "európait". Tán csak nem addig kerested a hibát, az ürügyet a zsidó utálatához, amíg meg nem találtad?
Hisz ez Európában nem igazán merül fel még kérdés szintjén sem - pusztán az izraeli állampolgársági kritérium esetén lenne probléma, de mint "európai", miért is akarnál Izraelbe aliyázni?)
@Krizsa: Az ortodox v. haszid zsidó nők esküvő után miért borotválják kopaszra a fejüket ? Mindenki tartja ezt a szokást ?
@blogen: "Zsidónak lenni vér kérdése anyai ágon."
Nem, hanem anyai ágon zsidónak születés mellett
betérés kérdése.
Vagy - harmadik lehetőség - mindez nélküli "elismerés" kérdése - anyai ágról. Ma nekem a 4-ből 3 gyermekem izraeli állampolgár. Kettő kiskorúan érkezett / született itt, egyet pedig betérés nélkül fogadtak el, mint "zsidó család" leszármazottját. Ennek a nemzetiséget: magyar, s az állampolgársága: izraeli (is). A "zsidó családfő" természetesen én vagyok, aki nem születtem zsidónak.
@Krizsa: Ehhez képest a valóság az, hogy az izraeli rabbinátus semmilyen betérést nem ismer el. Ami azt jelenti, hogy mégha nagy nehezen kap is olyasvalaki zsidó állampolgárságot, aki csak apai ágon zsidó, de se ő, se a leszármazottai nem fognak zsidónak minősülni vallásos értelemben, tehát nem temetkezhetnek zsidó temetőbe, stb. Persze lehetséges, hogy vannak olyan kis reformzsidó közösségek, elsősorban az USA-ban, ahol ezt nem veszik komolyan, de ebből nem lehet a zsidóságra következtetni.
Zsidónak lenni vér kérdése anyai ágon.
@blogen: Nem volt a hozzászólásodban kifogásolható, vagy sértő, akkor sem, ha én egyáltalán nem értek egyet az "ami európai, az keresztény" kitétellel.
Egy tévedést szeretnék helyreigazítani: a zsidó VALLÁSban nincs fajelmélet. Értsd származási, alfaj / rasszista megkülönböztetés. Egyáltalán nincs és soha nem is volt.
Van tudásanyag-világ felfogás szerinti megkülönböztetés, t. i. aki ismeri és elfogadja az I. által megadott szabályokat, azt az I. kiválasztotta, mint jobb, emberségesebb, környezetvédőbb, igazságosabb, stb. nép tagját.
Bizonyítok:az ókortól létezik az ú.n. "betérés" intézménye a zsidó vallásba. Ez MA lényegében a következőket jelenti: alapvető vallási ismeretek megléte és vizsgázás belőle. Nem tagadhatja meg (nyilvános szereplésben semmiképpen) az I. létezését. A 613 vallási szabályból annyit tart be, amennyit a saját felfogása szerint be akar tartani, de amit nem, az eltérő viselkedésével lehetőleg ne botránkoztassa meg direkt és rendszeresen a jelenlevő vallásos szomszédait, stb.
A betért zsidó bármilyen származású lehet, néger, hottentotta, stb. - mind száz százalákos zsidóvá válik - örökre. Még a leszármazottaiban is (ha azok is úgy akarják).
Ma a betért zsidó is azonnal állampolgárságot kap Izraelben, abban a pillanatban, ahogy lelép a földjére.
De a felnőttkorú, a betérése előtt született gyermekei nem kapnak automatikusan állampolgárságot.
Így faji megkülönböztetés (függetlenül attól, hogy az emberiség úgyis egyetlen faj, tehát ez ostobaság) az ókorban sem volt, azóta sincs a zsidó vallásban.
És lőn sötétség..
Ha Fejes László az én kommentemre céloz, az baj, de nem meglepő. Rövid felvilágosítás:
Pozitív vélemény a modernitásról, negatív vélemény a kereszténységről és a zsidókról és úgy általában más kultúrkörökhöz tartozókról, ugyanakkor a zsidó fajelmélet támogatása kicsit átalakítva az a náci.
A negatív vélemény a modernitásról, pozitív vélemény a kereszténységről és semleges vélemény más kultúrkörökbe tartozókról beleértve a zsidókat is és a zsidó fajelmélet és minden variációjának elutasítása az nem nem náci, hanem európai.
Már feltéve, hogy van még bárminek bármi értelme a posztmodernben.
@gzeevi: Aha, az UK a magyar nyelvű Új Kelet hetilap lesz. Egy keveset írtak rólam is, igaz. De én azt hittem, hogy a lap már nem is létezik. Veled, nem tudom, hogy személyesen találkoztunk-e, hiszen nagyon sokan bemutatkoztunk egymásnak a magyar klubokban. Csak annyit tudok, hogy a humorista Kishon könyveihez rajzoltál lendületes illusztrációkat. Például a "Bocsánat, hogy győztünk" címűhöz? Így emlékszem.