A megőrzött nyelv elvesztése
Elias Canetti, az 1905-ben a bulgáriai Ruszéban (Ruszcsuk) szefárd családban született író A megőrzött nyelv című önéletrajzi művében életének korai, 1905 és 1921 közötti szakaszáról ír. Megtudjuk belőle, hogy anyanyelve az a zsidó-spanyol nyelv (ladino), melyet a Spanyolországból 1492-ben elűzött zsidók nagy része beszélt és őrzött meg évszázadokon át. Az 1981-ben irodalmi Nobel-díjat kapott Canetti azonban német nyelvű íróként ért az irodalom magaslataira. Mi lett az író megőrzött anyanyelvével? Mi történt a szefárdok nyelvével a 20. század előtt és mi történik vele azóta?
1492 jelentős év volt a spanyol nemzet történetében és a világtörténelemben is: Az év elején elesik Granada, s ezzel véget ér az Ibériai-félszigeten az arab jelenlét; Spanyolország a Katolikus Királyok (Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd) uralma alatt egyesül. Ugyanennek az évnek a végén pedig Kolumbusz felfedezi a spanyolok és a világ számára Amerikát.
A két nagy esemény között, 1492 márciusában azonban egy nem kevésbé nagy horderejű esemény is lezajlik: Granadában megfogalmazott ediktumukban (melynek több változata is ismeretes) a Katolikus Királyok kiparancsolják országaikból a zsidókat, akiknek három hónap áll rendelkezésükre, hogy elhagyják a területet – a visszatértés totális tilalma mellett. Hogy pontosan hányan hagyták el a Reconquista lezárásával egységesülő, és ezzel párhuzamosan a vallási tolerancia maradványait is felszámoló, a cuius regio eius religio (akié a terület, azé a vallás) elvét már 1492-től megvalósító Spanyolországot, nem lehet pontosan tudni. Különböző becslések 40 és 350 ezer fő közé teszik a kiűzöttek számát; őket nevezzük szefárdoknak.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Kik is ezek a szefárdok?
Elterné Czöndör Klára A szefárd zsidók nyelve a történelem tükrében című művében így ír a szefárdokról:
Az Ibériai-félszigetről kiűzött zsidók sefardíesnek vagy sefarditasnak, magyarul szefárdoknak nevezték magukat, vagyis Sefaradból (Sfaradból) valónak, a félsziget héber neve után.
(40. oldal)
Ugyanitt kicsivel később azt olvashatjuk:
Spanyol nyelven sefarad a spanyol eredetű zsidókat jelenti, akik a középkor végén elhagyták a hispán királyságokat. [...] szefárd a pontos neve mindazon zsidóknak, akik családfájukat szefarádi zsidó ősökhöz vezethetik vissza. Vagyis ha valaki beszél spanyolul és zsidó, még nem jelenti azt, hogy ugyanakkor szefárd is.
Ma már ezek a kifejezések sokkal tágabb értelemben használatosak, nemcsak az Ibériai-félszigetről a XV. században kiűzött zsidók leszármazottaira utalnak, hanem minden arab és keleti: észak-afrikai, iraki, szíriai, görög, török, sőt épp etióp stb. zsidó közösség elnevezésére, és általában minden olyan zsidóra is, aki nem tartozik az askenázok körébe. Az egyszerűbb megkülönböztetés miatt ugyanis, aki nem askenáz zsidó volt, vagyis nem jiddis, zsidó-német nyelvet beszélt, azt szefárdnak hívták az általa használt nyelvtől függetlenül, így olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt az Ibériai-félszigethez.
(41. oldal)
A budapesti születésű, a zsidók askenázi ágából származó írónak, Arthur Koestlernek az askenázi zsidók eredetéről szóló elméletét olvashatjuk az író A tizenharmadik törzs című művében, melyben kifejti, hogy az askenázi zsidók nem az ókori Izraelből, hanem a zsidó hitet jóval később felvett kazároktól származnak.
Az 1492-ben az egyesült Spanyolországot elhagyni kénytelen zsidók a szélrózsa minden irányába szétszélednek. Egyes csoportjaik Portugáliába távoznak (ahonnan hamarosan szintén menniük kell), mások Észak-Afrikába (Marokkóba, Algírba, Egyiptomba), Itáliába és Franciaországba menekülnek. Későbbi migrációk során egyes csoportjaik eljutnak Angliába, Németalföldre, a protestáns országokba, más kontinensekre is. A kiűzetést követően a félszigetet kelet felé elhagyó szefárdok legnagyobb része azonban – s számunkra most ők az igazán érdekes csoport – a menekülteket tárt karokkal fogadó Oszmán Birodalomba tart, ahol II. Bajazid szultán, „tudván, hogy fontos gazdasági és kulturális erőt képviselnek, rendkívüli kedvezményeket biztosított számukra. Így a szefárdok második hazájukra leltek itt, szokásaikat megtarthatták, szabadon gyakorolhatták vallásukat a törökök toleráns hozzáállása következtében” – írja Elterné Czöndör Klára (45–46. oldal).
(Forrás: Wikimedia Commons / Universal Life / GNU-FDL 1.2)
Mivel az Oszmán Birodalom a 16. században élte igazi fénykorát, a szefárdok a szultáni kegy égisze alatt a birodalom számos pontján kényelmesen és nyugodtan berendezkedhettek, eljutottak a Balkán és a Közel-Kelet, Anatólia számos városába, sőt, Magyarországra – innen pedig még Bécsbe is.
Szefárd gyökerekkel rendelkeznek olyan hírességek is, mint a filozófus Baruch Spinoza és Jacques Derrida, a brit miniszterelnök Benjamin Disraeli, a Danone-alapító Isaac és Daniel Carroso, valamint a Nobel-díjas író, Elias Canetti.
Jelenleg, bár a világ szinte bármely pontján találhatunk szefárdokat, azt mondhatjuk, hogy – különösen a második világháborút követő újabb migrációk eredményeként – a világ legnagyobb és aktív szefárd beszélőközössége ma Izraelben él. Itt is teszik a legnagyobb erőfeszítéseket anyanyelvük megőrzésére.
A szefárdok nyelve: a megőrzött nyelv
Az úgynevezett zsidó nyelvek „a domináns környező kultúra nyelvének különféle változatai, amelyeket a zsidónegyedekben használtak a mindennapi társadalmi érintkezés során és a családon belül is. Tulajdonképpen a külvilágtól a vallás által elkülönült társadalom nyelvi eszközeként jöttek létre, olyan időszakban, amikor a vallás döntően fontos volt, és azokon a helyeken, ahol jelentősebb diaszpóra élt. Ilyen a jiddis és ezek egyike a jelenleg a »komolyan veszélyeztetett nyelvek« csoportjába sorolható »zsidó-spanyol« (más elnevezésekkel: ladino, judezmo, judeoespañol, szefárd stb.) nyelv” – írja Elterné Czöndör Klára.
Annak a nyelvnek az alapjait, melyet az 1492-ben kiűzött szefárdok beszéltek, s mely napjainkig megmaradt, az Ibériai-félsziget spanyol nyelve és dialektusai jelentették, aminek közegében a szefárdok addig éltek. Mivel azonban az Aragón Királyságban a katalán, Kasztíliában pedig a galego is beszélt nyelv volt, a szefárdok nyelvében ilyen elemek és jellegzetességek is fellelhetők. Mivel azonban a szefárdok nyelve és a félsziget spanyol nyelve közt minden kapcsolat radikálisan és egy csapásra megszűnt, a félszigeti spanyol nyelv 16. századtól kezdődő változásait a szefárd már nem tükrözi. Ezért is tekint úgy a szefárdok nyelvére számos filológus, mint egyfajta archaikus spanyol dialektusra, mely híven tükrözi Antonio Nebrija történetesen szintén 1492-ben kiadott (és ilyenként a világtörténelem első) spanyol nyelvtanát. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a szefárdok nyelve hangtanában, morfoszintaktikai jellegét tekintve és lexikai összetételében is mutat eltéréseket a mai spanyoltól; a nyelv írásbeli rögzítése során használt írásrendszerek és a helyesírás kérdéséről nem is szólva.
(Forrás: Wikimedia Commons / Antonio de Nebrija)
A félsziget spanyol nyelvétől való elszakadást követően természetesen a szefárd nyelv nem szűnt meg változni: új elemekkel bővült. Külső hatásként megemlíthetjük a befogadó országok nyelvét (nyelveit), de természetesen belső nyelvfejlődés is zajlott. Érdekes módon azonban a szefárdok – a fájdalmas kiűzetés ellenére – sem nevükben, sem emlékeikben és kötődéseikben, sem nyelvükben nem feledik spanyolországi származásukat. 1927-ben egy (marokkói) szefárd így nyilatkozott: „Itt minden értelemben spanyolok vagyunk, örömünkben, érzéseinkben, lelkesedésünkben és érzelmeinkben. Spanyolok vagyunk elhivatottságunknál, vérmérsékletünknél és rokonszenvünknél fogva; ereinkben spanyol vér folyik; spanyolul gondolkodunk és hasonlóképpen érzünk; imáinkat sokszor spanyolul mondjuk... Spanyolország a hazánk, az az áldott anyaföld, ahol elődeink nyugszanak, és természetes, hogy szeretetet és tiszteletet érzünk iránta...” (132-133. oldal)
Az Oszmán Birodalom által kínált kedvező helyzet hozzájárult a nyelv megőrzéséhez, a szultánok által is támogatott közösség nyelve a birodalmon belül olyan presztízzsel bírt, hogy még nem anyanyelvű beszélők számára is érdemes volt megtanulni a kereskedelemben közvetítő nyelvi szerepet is kivívó ladinót. A nyelv megmaradását a kedvező és toleráns környezeten túl elősegítette az is, hogy a beszélőközösség számára sem létezett olyan alternatíva, olyan, a többségi társadalom által beszélt nyelv, melyre „megérte” volna lecserélni a zsidó-spanyolt: a birodalom a török használatát egészen Atatürk reformjáig, a modern Törökország születéséig nem erőltette, azokon a városias vidékeken pedig, melyeken a szefárdok megtelepedtek, számos nyelv létezett egymás mellett, mely ugyancsak kizárta az egy többségi nyelv létét. Sajátos módon az, hogy Kemal Atatürk 1928-ban a török nyelv esetében kötelezően a latin ábécé használatát rendelte el, bár új utakat nyitott meg a ladino latin ábécével való írása előtt, egységes norma hiányában, párhuzamosan létező modellek mellett szintén nem segítette a nyelv továbbélését.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Nemzetállamok és a szefárdok
A 20. századdal, a nemzetállamok és a nacionalizmus modern koncepciójának megszületésével, a szefárdok nyelve is egészen más helyzetbe került. Ahogy a szefárdoknak 1492-ben Spanyolországból vallási okok miatt kellett távozniuk, a 20. században közösségeik és nyelvük fennmaradásának az eluralkodó nacionalista légkör – s a második világháború éveiben a rasszizmus – jelentette a legnagyobb akadályt.
Jelenleg sokan vannak olyanok, akik – azért, mert a nyelv még a családon belüli használatban is erősen visszaszorul – úgy vélik, hogy a szefárdok nyelve lassan, de biztosan kihalásra van ítélve, s a jövőben inkább csak filológiai kutatások tárgya lehet. Mások – főleg az izraeli szefárd közösség – számos lépést igyekeznek tenni a nyelv megmentésére. Itt kell megemlíteni az izraeli parlament által 1996-ban létrehozott Autoridad Nasionala del Ladino i su Kultura szervezetét, melynek feladata a zsidó-spanyol kultúra, irodalom és nyelv ápolása. Hasonlóan fontos szerepet tölt be a szefárd kulturális életben az Aki Yerushalayim zsidó-spanyol nyelvű kulturális folyóirat is. Izraelen kívül is találunk szefárd nyelven is publikáló folyóiratokat Törökországtól Belgiumon át egész Latin-Amerikáig. Ladinokomunita néven létezik zsidó-spanyol nyelvű levelezőlista is, sőt, az érdeklődők a világhálón még ladino nyelvleckéket is vehetnek. Hogy a fiatal szefárd nemzedékekben lesz-e elég érdeklődés a nyelv további megőrzésére, csak remélhetjük, ahogy azt is, hogy lesznek még az idősebbek között olyanok, akik tovább is tudják adni a nyelvet.
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)
Amikor 1905-ben Elias Canetti megszületik az akkor még a szultán vazallusaként létező Bulgáriában fekvő Ruszcsukban – ma Rusze –, a szefárdok évszázadokon át megőrzött nyelve pontosan ebben a történelmi pillanatban válik a szerző anyanyelvévé. A Canetti ifjúkori éveiről szóló, A megőrzött nyelv című kötetéből pedig számos érdekesség derül ki a szefárdok nyelvével (és további sorsával) kapcsolatban. A következő részben Canettitől olvashatunk első kézből származó megállapításokat a szefárdok helyzetével és nyelvük 20. századi állapotával kapcsolatban.
Felhasznált irodalom
Elias Canetti: A megőrzött nyelv. Egy ifjúkor története. Európa, Budapest, 1982.
Elterné Czöndör Klára: A szefárd zsidók nyelve a történelem tükrében. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2007.
@El Mexicano: „Talán véletlen” Teljességgel. A cikk július 28-án érkezett be, és augusztus elsején lett beszerkesztve.
Talán véletlen, hogy egy hétre azután jelenik meg itt egy ilyen cikk, miután én írtam a ladinóról a blogomban? Egyébként ajánlom mindenkinek a bejegyzést, aki erről a nyelvváltozatról akar olvasni részletesebben: elmexicano2010.blogspot.com/2013/08/ladino-mumifikalodott-15-szazadi